BH+ 2010.5.197 A rágalmazás vétsége kapcsán a valóság bizonyításának kérdése fel sem merül, ha a felmentésnek jogellenesség hiányában van helye [Btk. 182. §].

A városi bíróság a 2008. szeptember 26. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene a rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A magánvádló fellebbezése alapján eljárva a másodfokú bíróság a 2009. február 13. napján meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által kiegészített - tényállás lényege a következő.

A tényállás személyi része

A terhelt háziorvos.

A tényállás történeti része

2006. november 20. napján a terhelt a rendőrkapitányság rendőrőrsén, törvényes figyelmeztetést követően tanúként tett vallomást.

Vallomásában előadta, hogy 2006. augusztus elején, egy hétfői napon 10 órakor benyitott rendelőjébe a magánvádló, s köszönés nélkül, követelőző hangnemben mondta, hogy miért nincs itt kiírva, hogy kopogtatni kell, mert ő már 25 perce várakozik. Közölte azt is, hogy hozzá akar bejelentkezni. Erre ő tájékoztatta a magánvádlót arról, hogy az üdülőterület nem tartozik hozzá és nem vállalja az ellátást. Vita alakult ki, majd elment és kb. fél óra múlva visszajött a magánvádló. Amikor kinyitotta az ajtót, hogy beengedje a következő beteget, a magánvádló benyomta az ajtót, átment a rendelőn, majd az ajtóval szembeni ablaknál lévő fűtőtestbe megkapaszkodva sértegette őt, hogy mennyiért vette a diplomáját és ehhez hasonló, követelte azt, hogy adja írásba, hogy nem vállalja el betegnek. Többször felszólította a magánvádlót, hogy hagyja el a rendelőt.

A terhelt a tanúvallomásában elmondta, hogy

"tíz éve dolgozom ott, több alkoholistával volt dolgom, de még ilyen erőszakosságot nem tapasztaltam".

Kénytelen volt a többi beteget a jelenlétében ellátni. Közölte a magánvádlóval, hogy ha nem hagyja el a rendelőt, rendőrt hív. 15-20 perc múlva megérkeztek a rendőrök, akiknek elmondta a történteket és a magánvádló is közölte a rendőrökkel a panaszát. A terhelt tanúként kijelentette, hogy a magánvádló nem volt életveszélyes állapotban, sőt egyáltalán nem igényelt ellátást.

A terhelt a tanúvallomásában elmondta, hogy

"ezenkívül szeretném jelezni, hogy azóta tudomásomra jutott, hogy a hölgy elemgyógyászati kezelés alatt áll",

továbbá elmondta, hogy

"szeretném jelezni, hogy amennyiben elmebetegsége ellenére ezeket az eljárásokat lefolytatják, én fogok rágalmazási pert indítani ellene".

2006. november 29. napján bírósághoz érkezett polgári per iránti keresetlevelében a magánvádló a terhelt 3, idézőjelben lévő kijelentését sérelmezte, majd 2006. december 5. napján kelt beadványában emiatt kérte a rágalmazás vétségének megállapítását a terhelt vonatkozásában.

Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a sérelmezett kijelentések mindegyike a becsület csorbítására alkalmas tényre közvetlenül utaló kifejezések használata. Ugyanakkor a magatartás társadalomra nem veszélyes, így nem jogellenes.

A hatóság előtt folyamatban lévő ügyben szóban, vagy írásban az ügyre vagy az ügyfélre vonatkozó nyilatkozat megtétele ugyanis jogszerű magatartás, mivel elősegíti, hogy a hatóságok az anyagi igazságnak megfelelő határozatot hozzanak.

A tanúzási kötelezettség teljesítése jogszabály parancsán alapul. A tanúnak az üggyel összefüggésben tett megállapításai kapcsán akkor sincs alap a rágalmazás megállapítására, ha a tényállásai objektíve alkalmasak a becsület csorbítására.

A terhelt tanúként tett kijelentései pedig az ügy előbbre vitele érdekében voltak szükségesek.

Ezért az elsőfokú bíróság a terheltet a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontja alapján, bűncselekmény hiányában felmentette.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával maradéktalanul egyetértett.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a magánvádló 2009. augusztus 3. napján terjesztett elő - a felülvizsgálat törvényi okának megjelölése nélkül - felülvizsgálati indítványt a felmentés miatt, a bűnösség megállapítása érdekében.

Az indítvány hivatkozott a BJD 3556. és 4167. számú döntésre és kifejtette, hogy a terhelt által tanúként tett, sérelmezett kijelentések nem álltak összefüggésben azzal az üggyel, melyben a tanúkénti kihallgatás történt. Így nem voltak indokoltak, megalapozottak, jogszerűek. A terheltnek nem volt alapja arra és saját érdekében sem állhatott, hogy az adott tanúkénti vallomásában a magánvádló elme- és egyéb állapotára megállapításokat tegyen.

Ehhez képest pedig az eljárt bíróság az anyagi jogszabály téves értelmezése folytán rendelkezett a felmentésről.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Ez okból a 417. § (1) bekezdés I. pontjának b) alpontja alapján a magánvádló - a Be. 418. § (1) bekezdés szerinti határidőben - felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosult.

A magánvádló jogosultan, határidőben és - bár azt nem jelölte meg - felülvizsgálati okból támadta a jogerős határozatot, azonban alaptalanul. Az eljárt bíróság nem sértett törvényt, amikor a terheltet bűncselekmény hiányában felmentette.

Előrebocsátja a Legfelsőbb Bíróság, miután erre az eljárt bíróság kifejezetten nem tért ki, hogy a magánvádló magánindítványa - az iratokból kitűnően - joghatályos volt.

Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem jelenti a felülvizsgálati eljárásban előírt tényálláshoz kötöttség sérelmét, ha a magánindítvány joghatályossága vonatkozásában alapul veszi az egyes eljárási cselekmények megtörténtének iratokban meglévő időpontját [BH 2005/163.].

A Btk. 179. § (1) bekezdésébe ütköző rágalmazás vétségét követi el, aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.

A bűncselekmény jogi tárgya a személyiségi jogok részét képező becsület; ezáltal büntetőjogi védelmet élvez a társadalmi megbecsülés és az emberi méltóság.