BH 2005.8.301 A rendes felmondás összefoglalóan megjelölt indokát a perben nem lehet tartalmi bővítésnek minősülő módon bizonyítani [Mt. 89. § (3) bekezdés; MK 95. állásfoglalás].

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a rendes felmondás egyik indoka visszavonására vonatkozó megyei bírósági döntést, és a "munkaerő-racionalizálás" alapján a jognyilatkozata jogellenességének megállapítását tekintette jogellenesnek a Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésére, és az MK 95. számú állásfoglalásra hivatkozással. Érvelésének lényege szerint a felperes számára világos volt, hogy a munkaerő-racionalizálás mit jelent (létszámcsökkentés), ezért a másodfokú bíróság a kereseti kérelmen, illetve a fellebbezésen túlterjeszkedve, a felperes által meg nem jelölt okból következtetett a jogellenességre. Az alperes vitatta a felperes számára megállapított végkielégítés alapjául szolgáló alperesnél munkaviszonyban eltöltött idő tartamát, továbbá a felperes fellebbezése elkésettségének vizsgálata elmaradására hivatkozott. Mindezek miatt a jogerős ítélet "megváltoztatását", az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaerő racionalizálást, mint az alperes rendes felmondásának egyik indokát a világosság követelményébe ütközés miatt jogellenesnek tartotta, emiatt - mivel az elsőként megjelölt indok visszavonására a hozzájárulása miatt az alperesnek nem volt lehetősége - a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A felperes az elsőfokú bíróság ítéletét 2003. augusztus 15-én vette át, a fellebbezését - a postabélyegző szerint - 2003. augusztus 29-én adta (ajánlott küldeményként) postára, ezért a fellebbezés elkésettségére az alperes alaptalanul hivatkozott [Pp. 349. § (1) bekezdés, 234. § (1) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 2003. április 18-án rendes felmondással felperes munkaviszonyát megszüntette, mert a felperes a munkája során összeférhetetlen magatartást tanúsított, továbbá, mert az alperes gépesítési ágazatnál munkaerő-racionalizálást hajtott végre. Az alperes a peres eljárás során az elsőként megjelölt felmondási indokot visszavonta.

A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy a felperesén kívül még két munkavállaló munkaviszonya is megszűnt nyugdíjazásuk folytán, továbbá vizsgálta a felperes szakképzettségét, a gépesítési ágazatban foglalkoztatottak végzettségét, a felperes által 2002-2003. évben eltöltött munkanapok számát.

A tényállásból arra következtetett, hogy az alperes által fenntartott felmondási ok jogszerű, mert a felperessel együtt három fő munkaviszonya szűnt meg, a felperes csak vezetői engedéllyel rendelkezik, más szakképesítése nincs, ezért az alperesnél végrehajtott racionalizálás létszámcsökkentést, másrészt a felpereshez képest "egyéb" szakképesítéssel rendelkező személyek munkaviszonyának fenntartását jelentette. Mindezek miatt a munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.