A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20256/2018/8. számú határozata kártérítés tárgyában. Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.20.256/2018/8-II.

A Fővárosi Ítélőtábla az ismeretlen helyen tartózkodó felperesnek a dr. Batki Nikolett jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2017. október 30. napján meghozott 6.P.25.367/2016/13. számú ítélete ellen az alperes részéről 14. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Megállapítja, hogy a le nem rótt 15.000 (tizenötezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy szabadságvesztés büntetésének végrehajtása során 2015. június 20-tól kezdődően az alperes zsúfolt zárkákban helyezte el. A zárkákban nyáron nagy volt a hőség, a ruházat és pokróc poros volt, a bakancstól gombás fertőzést kapott, és kérelme ellenére nem biztosították számára a telefonálás lehetőségét. Munkáltatása során egészségét károsították és megalázták, mert a mennyezet alatt futó csövekből szennyvíz csöpögött rá, az étkező fala pedig azbesztből készült.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a törvény alapján a felperes befogadását nem tagadhatta meg. Vitatta a felperes nem vagyoni sérelemre vonatkozó tényállításait, valamint az ok-okozati összefüggés fennállását.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 100.000 forint, a felperest pedig az alperes javára 30.000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította egyúttal, hogy 90.000 forint feljegyzett illetéket az állam visel.

Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes fogház fokozatú elítéltként töltötte büntetését az alperesnél. Ennek során 2015. június 20-22. között az I. objektum berendezési és felszerelési tárgyak nélkül 5,16 m² alapterületű 102. zárkájában egy napot másodmagával, ezt követően 2015. június és szeptember között 9,77 m² alapterületű 114. zárkájában 61 napot negyedmagával töltött.

Kifejtette: a Ptké. 8. § (1) bekezdése és 54. §-a szerint a felperes kártérítési követelésének elbírálására az új Ptk. rendelkezéseit kellett alkalmazni. Utalt arra, hogy az új Ptk. a személyiségi jogsértés szankciójaként a nem vagyoni kártérítés helyett a sérelemdíj intézményét vezette be, ezért a felperes keresetét sérelemdíj iránti igényként bírálta el. Megállapította, hogy az alperes 62 napon keresztül nem tett eleget a 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 121. § (1)-(2) bekezdése előírásainak, amennyiben a felperest olyan körülmények között tartotta, hogy nettó mozgástere egy napig 2,58 m², további 61 napon keresztül 2,44 m² volt.

Utalt arra, hogy a 32/2014. AB határozat IV.3.2. pontja összefoglalta az EJEB ítélkezési gyakorlatát a fogvatartottak büntetés-végrehajtási intézetben történt zsúfolt elhelyezése tekintetében. Eszerint, ha a rendelkezésre álló élettér a 3 m²-t sem éri el, ez az egyéb körülményektől függetlenül önmagában az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének sérelmét jelenti. Mindezeket figyelembe véve arra következtetett, hogy az elhelyezés szűkössége sértette a felperesnek az új Ptk. 2:42. § (2) bekezdése által védett emberi méltósághoz fűződő jogát, ami az új Ptk. 2:52. § (1) bekezdése szerint sérelemdíj iránti igényét megalapozta. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait rendelte alkalmazni. Ezért vizsgálta az új Ptk. 6:548. § (1) bekezdésében foglalt feltételek, a kárfelelősség feltételeinek megvalósulását. Megállapította, hogy a perbeli esetben a kérelmi lap, illetve a panasz az elhelyezési körülmények érdemi megváltoztatására nyilvánvalóan nem volt alkalmas, figyelemmel az alperesnek a folyamatos 150% feletti túltelítettséggel kapcsolatos védekezésére.

Megállapította, hogy az alperes a felelősség alól magát kimenteni nem tudta. A jogszabályban előírt befogadási kötelezettsége ugyanis nem mentesítette a büntetés-végrehajtási intézetet a számára előírt elhelyezési körülmények teljesítésének, illetve az emberi méltóság tiszteletben tartásának kötelezettsége alól. Utalt arra, hogy a felperes a telefonkészülékre, a nem megfelelő felszerelésre és ruházatra, a gombás fertőzésére, az étkezőhelyiség falának azbeszt-tartalmára, valamint a szennyvíz-csöpögésre vonatkozó tényállításait nem bizonyította. A zárkában uralkodó hőség miatt konkrét jogsérelmet pedig nem nevezett meg. Mindezekre figyelemmel kizárólag azt találta megállapíthatónak, hogy a zsúfolt elhelyezéssel az alperes megsértette a felperes emberi méltóságát. A sérelemdíj mértékét az új Ptk. 2:52. § (3) bekezdése szerint az eset körülményeit - különösen a jogsértés súlyát, ismétlődő jellegét, felróhatóság mértékét, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatását - figyelembe véve határozta meg. Értékelte, hogy a jogszabály által előírt egy személyre jutó 3 m² mozgástér is igen csekély, annak bármilyen mértékű csökkentése jelentős hátrányt eredményez a fogvatartott számára. A jogsértő elhelyezése időtartamában a felperes nem dolgozott, így lényegében egész nap a zárkájában volt kénytelen tartózkodni. Mindezekre tekintettel a sérelemdíj összegét 100.000 forintban állapította meg.