A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20660/2018/6. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §, 6:519. §, 6:548. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.660/2018/6/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Karsai Dániel ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., telephely: 1011 Budapest, Vám u. 5-7., ügyintéző: ... kamarai jogtanácsos) által képviselt Magyar Állam I. rendű és a ... jogtanácsos által képviselt Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 5-11.) II. rendű alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2018. április 25. napján meghozott 66.P.24.777/2013/14. számú ítélete ellen a felperes részéről 15. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal a pontosítással, hogy a felperes által az államnak külön felhívásra fizetendő feljegyzett kereseti illeték összege 15.000 (tizenötezer) forint.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. és a II. rendű alpereseknek személyenként 5.000 (ötezer) forint másodfokú perköltséget, és térítsen meg az államnak külön felhívásra 16.000 (tizenhatezer) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kérte a Ptk. 2:51. § (1) bekezdése alapján annak megállapítását, hogy az alperesek megsértették a felperes emberi méltóságát. Kérte a Ptk. 2:52. §-a és a 6:548. § (1) bekezdése alapján az alperesek egyetemleges kötelezését 200.000 forint sérelemdíj és járulékai megfizetésére. Előadta, hogy a az európai elfogatóparancs alapján elfogott felperest az Egyesült Királyság 2015. október 1. napján kiadta Magyarországnak. A kiadást megelőzően az Igazságügyi Minisztérium a brit hatóságnak olyan tájékoztatást adott, hogy a felperes hazai fogvatartása során garantálja a legalább 3 négyzetméteres mozgástér biztosítását. A felperes előzetes letartóztatását 2015. október 1. és 2015. december 11. között a II. rendű alperesi intézetben hajtották végre, ahol a zárkában biztosított, egy főre jutó elhelyezési terület nem érte el a 3 négyzetmétert. A jogszabály által előírt mozgástér hiányát a Fővárosi Főügyészség is megállapította. Kifogásolta továbbá az elhelyezés egyéb körülményeit is, így a rovarfertőzöttséget, az ágynemű hiányát, az orvosi ellátás elmaradását és higiéniai feltételek hiányosságait.

A II. rendű alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását. Előadta, hogy felperes elhelyezésére szolgáló cellákban az egy főre jutó nettó alapterület 2,67 négyzetméter volt. Előadta, hogy az élettér számítására irányadó szabályok szerint csak az illemhely területét kell figyelmen kívül hagyni, így az egy főre jutó élettér a zárkákban 3,61 négyzetméter volt. A II. rendű alperesnek nincs jogi lehetősége arra, hogy a telítettség miatt a befogadást megtagadja vagy fogvatartottakat kiengedjen. A büntetés-végrehajtási intézetnek arra sincs lehetősége, hogy új intézetek létesítését kezdeményezze. Miután a II. rendű alperesnek sem a fogvatartottak létszámára, sem a végrehajtás helyszínére nincs ráhatása, felróhatóság hiányában kártérítési felelőssége nem állapítható meg. Az egyéb panaszok ténybeli alapját vitatta.

Az I. rendű alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte a Pp. 157. § a) pontja és 130. § (1) bekezdése alapján. Előadta, hogy a keresetben megjelölt jogsérelemmel kapcsolatos polgári jogi igény az I. rendű alperessel szemben nem érvényesíthető, azzal kapcsolatban az elítélt a 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) 143. § (1) bekezdése szerint a büntetés-végrehajtási intézettel szemben léphet fel. Másodlagosan kérte a kereset elutasítását azzal, hogy az állam a felperes által előadott sérelmekért nem felel, nincs a büntetés-végrehajtási intézetek által okozott károkért való helytállási kötelezettsége.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 121. § (1) bekezdése, valamint az Igazságügyi Minisztérium 2015. június 7. napján kelt nyilatkozata alapján vizsgálta. Az elsőfokú bíróság a per megszüntetésére nem látott alapot. Megállapította, hogy a felperes elhelyezésére szolgáló zárka bruttó 16,2 m2 alapterületű, így az egy főre jutó, az illemhely méretével csökkentett alapterület 3,61 m2.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és annak megállapítását, hogy az alperesek megsértették a felperes emberi méltóságát, továbbá az alperesek egyetemleges kötelezését 200.000 forint sérelemdíj és járulékai megfizetésére a Ptk. 2:50. §-a és 6:48. § (1) bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte és alkalmazta az IM rendelet 121. § (1) és (2) bekezdését, amelyek alapján a mozgástér meghatározása szempontjából a zárka alapterületét a berendezési és felszerelési tárgyak által elfoglalt területtel csökkenteni kell. A felperes elhelyezésére szolgáló zárka egy főre jutó berendezési és felszerelési tárgyak levonásával számított nettó alapterülete csupán 2,67 m2 volt. Az IM rendelet helyes értelmezésével ezt a mértéket kellett volna az elsőfokú bíróságnak figyelembe vennie, és nem az elsőfokú ítéletben szereplő 3,61 m2-es életteret, amelynek számításánál csak az illemhely területe került levonásra. Az előzetes fogvatartottakra ugyanakkor az IM rendelet 186. § (2) bekezdése szerint speciális szabályok vonatkoztak, amelyek alapján a zárkában elhelyezhető létszámot, úgy kellett volna meghatározni, hogy személyenként 10 m3 légtér és 4 m2 mozgástér jusson. Az elsőfokú bíróság az IM rendelet hivatkozott szabályát annak ellenére hagyta figyelmen kívül, hogy arra a felperes az elsőfokú eljárás során a 2018. február 27. napján kelt előkészítő iratában hivatkozott. A bíróságoknak az ítélkezésük során egyébként is hivatalból kell ismerniük a vonatkozó jogszabályokat. Az Igazságügyi Minisztérium levélben tett vállalása kapcsán a felperes kiemelte, hogy az abban említett személyes tér kifejezés nem egyezhet meg az élettér tágabb fogalmával, a jogszabályban foglaltaknál rosszabb körülmények biztosítására az állam nem is tehetett ígéretet. Az elsőfokú bíróságnak tehát helyes jogértelmezés esetén arra kellett volna következtetni, hogy az alperesek megsértették a felperes fogvatartásának követelményeire vonatkozó kötelezettségeiket, amellyel embertelen bánásmódot alkalmaztak, és a felperes emberi méltóságának sérelmét valósították meg.

Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében a Pp. 253. § (2) alapján kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperes perköltségben való marasztalását. Az elsőfokú bíróság az IM rendelet vonatkozó szabályait helyesen értelmezte, azokból okszerű következtetést vont le. A Ptk. 3:405. § (1) bekezdése szerint az állam kizárólag mint a vagyoni jogviszonyok alanya jelent meg. Az állami feladatkörbe tartozó szervek működési körében okozott károkért való felelősség nem azonos a Ptk. 3:405. § (1) bekezdésében meghatározott Magyar Állam felelősségével, e jogszabályhely szerint polgári jogi felelősség a Magyar Állam ot a közigazgatási szervek által okozott kárért vagy sérelemért nem terheli. A Magyar Állam tehát nem tartozik helytállni a büntetés-végrehajtási szervek által okozott kárért vagy sérelemért.