A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21452/2009/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 348. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 13. §, 14. §, 77. §] Bírók: Besenyeiné dr. Varga Katalin, Havasi Péter, Udvary Katalin

Kapcsolódó határozatok:

Nyíregyházi Törvényszék P.20421/2005/46., Debreceni Ítélőtábla Pf.20062/2008/4., *Kúria Pfv.21452/2009/4.*

***********

Pfv.III.21.452/2009/4.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Simon Tamás ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felpereseknek a dr.Szolnokiné dr.Ilosvay Katalin ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságnál 9.P.20.421/2005. szám alatt folyamatban volt és másodfokon a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.062/2008/4. számú ítéletével befejezett perében, amely perbe az alperes pernyertessége érdekében a jogtanácsos által képviselt Biztosító Zrt. beavatkozott, a jogerős ítélet ellen a felperesek részéről 52. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2010. évi február hó 3. napján megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg az alperesnek 100.000 (Egyszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, míg a felülvizsgálati illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperesek gyermeke, R.V. 2002. július 10-én végtagfejlődési rendellenességgel született az alperes kórház szülészeti osztályán. Mindkét alsó végtagja a térdizület alatt csonkban végződik.

A gyermek a születése után két hónappal keresetet indított az alperes ellen és 21.000.000 forint nem vagyoni kártérítést követelt arra hivatkozással, hogy az édesanyjának a terhes-gondozása nem volt megfelelő, mert az ultrahang szűrővizsgálatokon a végtagfejlődési rendellenességet nem ismerték fel. Nem rendeltek el diagnosztikus ultrahangvizsgálatot, amely a felismerésre nagyobb esélyt adott volna. Emiatt egészségkárosodással született, az egész életét így kénytelen leélni és az élete végéig gondozásra szorul.

A bíróság jogerős ítéletével elutasította a keresetet. Megállapította, hogy a magzat végtagfejlődési rendellenessége az embriófejlődés során, a végtagok kialakulásakor, a terhesség 8. hete táján fellépett valamilyen ártalom miatt következett be, amely nincs okozati összefüggésben az alperes orvosainak tevékenységével. A végtagfejlődési rendellenesség kiszűrését célzó ultrahang szűrővizsgálatok során pedig az alperes alkalmazottai a kártérítési felelősséget megalapozó szakmai mulasztást nem követtek el. Az alperes kártérítő felelősségét annak a ténye sem alapozza meg, hogy a szűrővizsgálatok során a magzat helyzetéhez képest látható végtagképződések alapján a szűrővizsgálatot végző szakorvosok az alsó végtagok vonatkozásában a végtag rendellenességének felismerhetőségére 47%-os valószínűséget nyújtó vizsgálati módszer korlátai miatt álnegatív eredményre jutottak. A fejlődési rendellenesség kimutatására alkalmasabb - 100%-os felismerhetőségi lehetőséget ugyancsak nem biztosító - diagnosztikus ultrahangvizsgálat elvégzésének szükségességére utaló adat a terhesség ötödik hónapjában elvégzett második szűrővizsgálat időpontjában sem állt a rutin szűrővizsgálatot végző szakorvos rendelkezésére. Az alperes kártérítő felelőssége ezért a diagnosztikus ultrahangvizsgálat elvégzésének elmaradása miatt sem állapítható meg.

A gyermek által indított per jogerős befejezését követően a szülők által indított perben a felperesek személyenként 5.100.000 forint nem vagyoni és együttesen 100.000 forint vagyoni kártérítést követeltek az alperestől. Arra hivatkoztak, hogy az alperes orvosai megsértették az egészségügyről szóló 1993. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, mert az I.r. felperes terhes-gondozása során nem jártak el a tőlük elvárható legnagyobb gondossággal és nem tettek eleget az Eütv. 13-14. §-ai szerinti teljes körű tájékoztatási kötelezettségüknek sem. Előadták, hogy az I.r. felperest a terhesség 10. hetében, 2001. december 17-én vette gondozásba az alperes szakrendelése, és az akkor elvégzett első ultrahangvizsgálattal a terhesség megállapítása megtörtént. A második ultrahang szűrővizsgálat 2002. január 17-én, a terhesség 14. hetében volt, ahol a vizsgálatot végző orvos a leleten rögzítette, hogy "négy végtag látható". A harmadik ultrahang szűrővizsgálat 2002. február 25-én, a terhesség 19. hetében volt, amikor a vizsgáló orvos ép végtagokat, arányos csövescsontokat, átlagos mennyiségű magzatvizet, ép magzati anatómiát rögzített a leleten.

A felperesek szerint éppen arra tekintettel, hogy az ultrahang szűrővizsgálat felismerési aránya 47%-os, a felismerés nehézségeiről, az esetleges nagyobb esélyű vizsgálatról tájékoztatni kellett volna az anyát, de ez elmaradt. A lelet megfogalmazása is félrevezető, mert nem feltételes módban fogalmaz, hanem egy vélelemről határozott kijelentést tesz. A legnagyobb gondosság tanúsítása esetén a leletnek a végtagok láthatóságáról feltételes módban kellett volna megfogalmazódnia. Hivatkoztak arra is, hogy az I.r. felperesnél jelentkező szédüléses, ájulásos tünetek miatt célzott ultrahangvizsgálatra lett volna szükség. Ilyen tünet volt 2001 júliusában, még a terhesség előtt, de volt 2002. február 22-én, a terhesség alatt is. Erre az ideggyógyászaton vizsgálták 2002. február 22-én, március 13-án és március 18-án, amikor a terhesség 22 hetes volt és még megszakítható lett volna. Az alperes orvosai előtt ismert volt február 22-én az aktuális szédüléses állapota, de a korábbi is, emiatt fokozott terhes-gondozást ajánlott az ideggyógyász. A leleteket a terheskönyvben tartotta.

Az együttműködési kötelezettsége körében az I.r. felperes arra hivatkozott, hogy ő nem gondolta azt, hogy a terhesség előtti szédüléseinek jelentősége lehet, illetve, hogy a terhesség alatti szédüléseiről neki tájékoztatnia kellene a terhes-gondozó orvost. Ez az ideggyógyász orvos feladata lett volna, de annak nem tett eleget, és az ő figyelmét sem hívta fel arra, hogy ezt tegye meg. A terhes-gondozó orvostól ilyen irányú kérdés hozzá nem érkezett. Az együttműködési kötelezettségét tehát nem sértette meg.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy az ultrahang szűrővizsgálatokat rendben elvégezte, célzott vizsgálatra, genetikai vizsgálatra nem volt ok. Az I.r. felperes korábban egészséges gyermekeket szült, nála terhelő családi anamnézis nem volt, a kikérdezése megtörtént. A terhességet megelőző, és a terhesség alatti ájulásos problémájáról nem tett említést, és a február 22-ei ideggyógyászati ellátásáról sem. A terhesség alatti ájulásáról a nőgyógyász csak 2002 júniusában, az aneszteziológiai vizsgálat lapjából értesült. A diagnosztikus ultrahangvizsgálat elmaradása tehát nem róható a terhére.

A bíróság jogerős ítéletével elutasította a keresetet. Megállapította, hogy a magzat fejlődési rendellenességének kialakulásáért az alperes nem felelős. A felelősség alapja csak az lehet, ha igazolható, hogy a fejlődési rendellenességet saját felróható magatartása folytán időben nem ismerte fel, és ez okozati összefüggésben áll a felperesek kárával.