BH+ 2009.10.469 A munkavállaló kártérítési igényének elévülése mindaddig nyugodott, amíg nem szerzett teljes körűen tudomást azokról a tényekről, amelyek alapján az igényét érvényesíthette [Mt. 11. § (3) bekezdés].

A felperes módosított keresetében foglakozási megbetegedésével összefüggésben 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és 2 000 000 forint általános kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1965-től kezdődően állt a T.-i V. Vállalat, majd pedig az R. U. T.-i H. Rt. alkalmazásában gépkocsivezető, illetve rakodó munkakörben. 1999. július 1-jétől rokkantsági nyugdíjba került gerincbetegségére tekintettel.

1999. június 9-én az OOSZI I. fokú orvosi bizottsága 67%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg gerincelváltozásaira figyelemmel.

A felperest változatlanul fennálló gerincpanaszai miatt 2006 februárjában az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetben kivizsgálták, ahol felmerült a gerincbetegsége foglakozási eredetének gyanúja. Az OMSZI Ergonómiai Bizottsága 2006. augusztus 1-jén kelt 479/2006. számú, a beutaló intézményhez címzett levelében az ÁNTSZ által megadott adatok alapján a felperes gerincelváltozásait munkavégzésével hozta összefüggésbe, emiatt foglalkozási megbetegedésként D-I. kategóriában bejelentette.

A munkaügyi bíróság ítéletében hivatkozott az Mt. 11. §-ában rögzítettekre. Kifejtette, hogy a felperes az igényét csak az OMFI által foglalkozási megbetegedésként történt bejelentés, illetve nyilvántartásba vételt követően érvényesítette a munkaügyi bíróság előtt. Téves a jogi képviselővel eljáró felperesnek az a hivatkozása, hogy az OMFI vizsgálatáig az elévülési idő nyugodott volna, mert a felperes nem volt tisztában a kártérítési igénye érvényesítéséhez szükséges valamennyi körülménnyel. Az "elévülés nyugvását megszakító körülmény" -ként az OMFI-nak a foglalkozási megbetegedés kivizsgálása körében tett intézkedése, illetve megállapítása a felek munkajogi jogviszonyában közvetlen hatállyal nem bírt.

Figyelemmel arra, hogy a felek munkajogi jogviszonyától eltérő jogágban, eltérő hatósági eljárásban hozta az OMFI a felperes foglalkozási megbetegedésének megállapításáról és nyilvántartásba-vételről szóló határozatát, a felperesnek az egészségkárosodására alapított kártérítési igénye nyugvásával kapcsolatban ennek nem lehet kiemelt jelentőséget tulajdonítani. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a kár bekövetkeztekor a kártérítés nyomban esedékes, ettől az időponttól kezdve kell vizsgálni az elévülési idő elteltét, annak esetleges megszakadását és nyugvását. A beszerzett iratok, illetve az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes gerincbetegsége legkésőbb 1999. július 1. napjára kialakult, amikor is emiatt 67%-os munkaképesség-csökkenését és rokkantsági nyugdíját megállapították. Ezt követően a felperes állapotában lényegi változás nem következett be, így 1999. július 1-jén már tisztába kellett hogy legyen azzal, miszerint az egészségkárosodása kialakult. Ebben az időpontban a felperesnek lehetősége volt az igényét munkaügyi perben érvényesíteni, azonban ezzel nem élt, az Mt. 11. §-ában megállapított 3 éves elévülési időre tekintettel pedig az igény 2002. július 1-jére elévült. A bíróság a felperes által hivatkozott elvi határozatot, valamint eseti döntést nem találta alkalmazhatónak a jelen jogvita eldöntése szempontjából.

A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ítélet kifejtette, hogy a felperesnek az Mt. 11. §-ának (3) bekezdése alapján olyan menthető okot kellett volna igazolnia, amely akadályozta az igényérvényesítésben. 1999. óta ismert volt azonban a munkavállaló előtt, hogy gerincbetegségben szenved. Bár ekkor még nem tudta, hogy a gerincproblémája a munkaviszonnyal függ össze, nem akadályozta semmi sem abban, hogy a szóbeli tájékoztatás ellenére - mely szerint gerincbetegsége nem tekinthető foglalkozási megbetegedésnek - igényt jelentsen be a társadalombiztosítási szervnél vagy a munkáltatónál. A felperes belenyugodott abba, hogy a betegsége és munkaviszonya között okozati összefüggés nincs. Ez a tudati tényező nem tekinthető olyan akadálynak, ami az elévülést megszakíthatta volna. A jogbiztonság elvét sértené, ha szubjektív tényezők alapján lehetne kártérítést követelni.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, és a jogerős ítélet megváltoztatása mellett az alperes 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és 1 000 000 forint általános kártérítés megfizetésére kötelezését kérte. Érvelése szerint ha orvosi szakkérdésben orvosok, sőt maga az OOSZI kizárja az okozati összefüggést, akkor a felperes részére nem álltak rendelkezésre az igényérvényesítéshez szükséges információk. A követelés érvényesítésének lehetősége akkor nyílt meg, amikor az egészségkárosodása foglalkozási jellegére utaló adat először rendelkezésére állt. Önmagában az ÁNTSZ nyilvántartásbavétele nem dönti el a jogvitát, ugyanakkor tény, hogy az OMFI kifejezetten a foglalkozási megbetegedések kivizsgálására létrehozott szakértői intézet. Az ÁNTSZ pedig az egészségügyi hatások szempontjából vizsgálja az adott munkahelyi feltételeket és hatásokat. Olyan államigazgatási eljárásról van tehát szó, amelyben erre létrehozott szakértői apparátus a betegség és az adott munkakörülmények vizsgálata mellett éppen abban a kérdésben foglal állást, hogy az adott betegség kialakulásában a munkahelyi körülmények szerepet játszottak-e.