BH 2004.3.91 A jogos védelem szükséges mértékének túllépéseként értékelhető, ha a vádlott a testi épségét közvetlenül fenyegető jogtalan támadást élet elleni cselekménnyel hárítja el [Btk. 29. § (3) bek., 166. § (1) bek., 170. § (2) bek. és (5) bek. 1. ford.].

A megyei bíróság a 2000. június 29-én kelt ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, a II. r. vádlott bűnösségét pedig súlyos testi sértés bűntettében állapította meg.

Ezért az I. r. vádlottat a végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett 2 évi börtönbüntetésre, a II. r. vádlottat pedig a végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Elrendelte továbbá az I. r. vádlott pártfogó felügyeletét.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére súlyosítás végett, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása és a vádlott kényszergyógyításának elrendelése végett jelentett be fellebbezést.

A megyei bíróság ítélete a II. r. vádlott tekintetében a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

A legfőbb ügyész az ügyész által az I. r. vádlott terhére bejelentett súlyosítást célzó fellebbezést fenntartotta.

Indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, az I. r. vádlott cselekményének emberölés bűntette kísérletének minősítését, a vádlottal szemben kiszabott főbüntetés súlyosítását, a szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre történt felfüggesztésének, valamint a pártfogó felügyelet elrendelésének mellőzését, továbbá a vádlottal szemben közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását.

A legfőbb ügyész indítványa részben, az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletét felülbírálva megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le. A vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat az I. r. vádlott tekintetében feltárta. Azokat okszerűen, az ésszerűség és logika követelményeinek szem előtt tartásával értékelte, mérlegelte. Nem tévedett, s nem vétett logikai hibát akkor sem, amikor megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést.

Az így megállapított ítéleti tényállás mentes a Be. 239. § (2) bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól, tehát megalapozott. Következésképpen ez az ítéleti tényállás irányadó volt a másodfokú eljárásban is.

Az elsőfokú bíróság ítéletében - a szükséges körben - indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Kellő részletességgel számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat, mely részükben és miért fogadott el, illetve melyeket, mely részükben és miért nem tartott valónak. Beszámolt arról a gondolati folyamatról is, amelynek során megállapított tényekből a logikai következtetés módszerével további tényekre vont le következtetést. Megindokolta ítéletének egyéb rendelkezéseit is.

A megalapozottan megállapított tényállásból okszerűen következtetett a megyei bíróság a vádlott bűnösségére. Tévedett azonban akkor, amikor a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként értékelte.

Mint arra ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a 15. számú Irányelvben rámutatott, annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az elkövető cselekménye csupán a testi épség sérelmére megvalósított cselekményként, vagy élet elleni cselekményként értékelendő-e, az ún. alanyi és tárgyi tényezőkből kell következtetést levonni.

Az adott esetben - a tényállásból következően - az I. r. vádlott a lakásán hívatlanul megjelenő, követelődző, fenyegetődző, a lakásból felszólításra sem távozó, a vádlottat bántalmazó sértettet egy 20 cm pengehosszúságú késsel, két alkalommal a hasán szúrta meg közepes erővel. A szúrások következtében a sértett közvetlenül életveszélyes állapotba került, életét csak az időben alkalmazott célszerű és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Kétségtelen, hogy a cselekmény elkövetése után az I. r. vádlott, amint észlelte, hogy a sértett az utcán összeesett, segítségért indult, a rendőrségnek, illetve közvetetten a mentőknek kívánt telefonálni. Tehát a cselekményével okozott sérelmet, illetve annak eredményét megkísérelte elhárítani. Ebben külső körülmény, a II. r. vádlott támadása akadályozta meg.

Ennek ellenére, az előbbiekben csupán vázolt ún. alanyi és tárgyi tényezőkből, tehát az I. r. vádlott által használt eszközből, az elkövetés körülményeiből és módjából, a szúrások számából, erejéből, a támadott testtájékból, a ténylegesen bekövetkezett sérülések helyéből, jellegéből és súlyosságából, a vádlott és a sértett konkrét kapcsolatából, viszonyából, arra vonható le következtetés, hogy a vádlott aktuális tudatában felmerült a sértett halála bekövetkezésének a lehetősége is és ezen eredménylehetőséghez érzelmileg közömbösen viszonyulva hajtotta végre a cselekményét.

Így pedig a vádlott cselekménye nem a testi épség sérelmére megvalósított cselekményként, hanem a Btk. 166. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének a Btk. 16. §-a szerinti kísérleteként értékelendő.