BH 1999.9.409 A jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis az a házassági vagyonjogi szerzodés, amely az egyik házastárs csaknem teljes különvagyonát és a közös vagyon egészét valós ellentételezés nélkül a másik házastársnak juttatja [Ptk. 4. § (1) bek., 200. § (1) és (2) bek., Csjt. 1. § (3) bek., 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].

A felperes és az I. r. alperes 1992. június 22-tol élettársként élt együtt, majd 1993. április 9-én házasságot kötöttek, melybol gyermekük nem származott. A kiskorú II. r. alperes az I. r. alperes korábbi házasságából született gyermeke. A felperes és az I. r. alperes életközössége 1994 júniusában végleg megszakadt, majd a házasságukat a bíróság az 1995. június 10-én jogerore emelkedett részítéletével felbontotta. Az életközösség megszakadása elott, de már a házastársak közötti kapcsolat megromlása idején, 1993. október 19-én a felperes és az I. r. alperes dr. S. I. ügyvéd közremuködésével olyan tartalmú házastársi "vagyonjogi szerzodést" kötöttek, amelyben - többek között - megállapodtak abban, hogy a felperes a tulajdonát képezo és az édesapja haszonélvezeti jogával terhelt k.-i ingatlan 1/2 részét 300.000 forint értékben "ajándék címén" az I. r. alperes tulajdonába adja, továbbá, hogy a felperes és volt házastársa között folyamatban lévo perben a felperes részére megítélendo minden követelés, ingó és ingatlan vagyon, pénz, értékkiegyenlítés, ajándék jogcímén az I. r. alperest illeti. Rögzítették a felek a szegzodésben azt is, hogy az I. r. alperest illeti meg a felperes különvagyonából vásárolt parabolaantenna-rendszer annak tartozékaival együtt, valamint a színes tv és a fagyasztószekrény, tételesen felsorolták a felperest megilleto ingóságokat, majd a szerzodés jogcímét a fentiek elorebocsátása után ajándékozás helyett "házastársi vagyoni elszámolásra" módosították. Az I. r. alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a szerzodéssel neki juttatott vagyonmennyiség ellenében megfizeti a házasfelek P. T.-vel szemben fennálló 200.000 forintos magánkölcsön-tartozását, a Cs.-i takarékszövetkezettel szemben fennálló kb. 4000 forintos személyi kölcsöntartozását, valamint a N. S.-sel szemben fennálló kb. 8000 forintos vételártartozását és az említett tartozások járulékait, továbbá, hogy a fenti juttatásokra is figyelemmel végleges jelleggel lemond a javára megállapítható házastársi tartásdíjról a felperessel szemben.

Az I. r. alperes még a házastársi vagyonjogi szerzodés megkötése elott, az 1995. március 20. napján kelt ajándékozási szerzodéssel a kiskorú II. r. alperesnek adta a parabolaantenna-rendszert, a színes tévét és a fagyasztószekrényt. A házastársi vagyonjogi szerzodés alapján a k.-i ingatlan 1/2 részének a tulajdonjoga 1993. november 4-én került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba az I. r. alperes javára. Ezt követoen az 1993. december 18. napján kelt ajándékozási szerzodéssel az I. r. alperes az említett ingatlanilletoséget a kiskorú II. r. alperesre ruházta át a saját haszonélvezeti jogával terhelten.

A volt házasfelek az életközösség fennállása alatt különbözo összegu kölcsönöket vettek fel. P. T. cs.-i lakostól több mint 300.000 forintot kértek kölcsön, amelynek visszafizetésére az életközösség megszakadása elott nem került sor, ezért P. T. az igényét mindkét volt házasféllel szemben bíróság elott érvényesítette. A volt házasfelek közös adósságát képezte a K. J. m.-i lakossal szemben fennálló 20.000 forintos tartozás, amelybol a végleges különválást követoen az I. r. alperes 4000 forintot egyedül fizetett vissza, a tartozás ezt meghaladó része pedig változatlanul fennáll. A Cs.-i Takarékszövetkezettel szemben a volt házasfeleknek összesen 50.000 forint és kamata kölcsöntartozása állott fenn, amelybol 42.600 forintot együttesen fizettek vissza, a további 20.505 forintot pedig az I. r. alperes egyedül viselte. A Cs.-i OTP-fióktól 15.000 forint kölcsönt vettek fel együttesen, amelybol a felperes 9069 forintot, az I. r. alperes pedig 6660 forintot fizetett vissza. Az I. r. alperes tehát az említett három tartozásból összesen 31.165 forintot, a felperes pedig 9069 forintot egyedül teljesített.

Az elsofokú bíróság alaposnak találta a felperes annak megállapítására irányuló keresetét, hogy az I. r. alperessel 1993. október 19-én megkötött "házastársi vagyonjogi" szerzodése - annak a jó erkölcsbe ütközése miatt - semmis, az I. és II. r. alperesek között létrejött ajándékozási szerzodések pedig a jelen perben érintett ingatlanok és ingóságok vonatkozásában vele szemben hatálytalanok. A döntését azzal indokolta, hogy a rövid együttélés után megkötött házastársi vagyonjogi szerzodés a felperes részére egyoldalúan csak hátrányos kikötéseket tartalmaz, hiszen a felperes a különvagyoni ingatlanát és ingóságait, továbbá mindazon ingó és ingatlanvagyonát, amelyet az akkor még folyamatban lévo perbol kaphatott, az I. r. alperes tulajdonába adta, aki ennek fejében csak a bizonytalan kimenetelu házastársi tartásdíj iránti igényérol mondott le és egy - a jogosult irányában hatálytalan - tartozásátvállalást tett. A szerzodés tehát az I. r. alperest jelentos egyoldalú vagyoni elonyhöz juttatta, ami a felperesre nézve súlyosan méltánytalan helyzetet eredményez, miért is a szerzodés a jó erkölcsbe ütközik, és ezért semmis. Az I. r. alperes a semmis szerzodés alapján megszerzett ingatlanrészt rövid idon belül a II. r. alperesnek ajándékozta, amellyel nyilvánvalóan azt kívánta elérni, hogy a felperes kielégítési alapját elvonja arra az esetre, ha a felperes a szerzodéssel kapcsolatban igényt támasztana, míg az I. és II. r. alperesek között az ingóságokra vonatkozóan létrejött ajándékozási szerzodéssel az I. r. alperes olyan ingóságokat ruházott át, amelyek nem is képezték a tulajdonát, hiszen azokat a felperes a saját különvagyonaként vitte a házasságba a beutalás szándéka nélkül. Ebbol következoen az I. és II. r. alperesek között létrejött ingatlan- és ingó ajándékozási szerzodések a felperessel szemben hatálytalanok, ezért a felperes tulajdonát képezik mindazok az ingóságok, amelyek a korábbi házastársával fennállott házastársi közös vagyon megosztása során neki jutottak, valamint az a Maros-parti üdülo felépítmény is, amely a felperes és a korábbi házastársa között folyamatban volt perben hozott jogeros ítélet szerint a felperes különvagyona.

A volt házasfelek közös ingó vagyonának az értékét az elsofokú bíróság 109.700 forintban, a házastársi közös vagyonból a volt házasfeleket személyenként megilleto értéket pedig 54.850 forintban határozta meg. A házassági vagyonjogi szerzodés semmissége folytán a P. T.-vel szemben fennálló kölcsöntartozás nem kizárólag az I. r. alperest, hanem mindkét volt házasfelet fele-fele arányban terheli, annál is inkább, mert a tartozásátvállalás a kölcsönadó hozzájárulásának a hiányában vele szemben hatálytalan volt, és a kölcsönadó az igényét mindkét volt házasféllel szemben érvényesítette is. A Cs. Takarékszövetkezettel és az OTP-vel szemben fennálló kölcsöntartozás a volt házasfeleket az egymás közötti jogviszonyukban ugyancsak fele-fele arányban terhelte, ezért az I. r. alperes javára mutatkozó többlettörlesztés fele részét a felperes terhére számolta el.