3557/2021. (XII. 22.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.V.21.134/2018/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság jogi képviselője (dr. Simala Zoltán ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz a Kúria Pfv.V.21.134/2018/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt.

[2] Kérelmét az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdése rendelkezéseinek sérelmére alapította.

[3] 2. Az indítványozó jogelődje, egy gazdasági társaság, 2006-ban panelrehabilitációs szerződést kötött az alkotmányjogi panasz benyújtásának alapjául szolgáló perben alperesként érintett társasházzal. Az egyébként atipikus szerződésben a felek rögzítették, hogy az indítványozó jogelődje - aki az általa kifejlesztett konstrukcióban nem csak kivitelezőként, hanem beruházóként is megjelenik - vállalja egy új, lakossági energiafogyasztás racionalizálására szolgáló rendszer kiépítését és az ezzel járó komplex munkák elvégzését az alperes társasház részére ellenérték fejében. A konstrukció lényegi eleme volt, hogy abban kevés önerővel rendelkező társasházak számára is megvalósíthatóvá válik a panelrehabilitáció, mivel az ehhez szükséges önrészt a későbbiekben a kivitelezést is megvalósító gazdasági társaság - beruházóként, további két magánszemély befektető részvételével - meghitelezi, kölcsönadja a társasháznak. A szerződést megkötő társasház pedig a panelrehabilitációra elnyert pályázati támogatási összegeket köteles a szerződés értelmében az önkormányzati, illetve állami támogatásnak a számláján való jóváírását követően 8 napos határidővel a beruházó részére megfizetni, továbbá a munkálatok megkezdését követően kiállított, a beruházó által biztosított önerő összegével megegyező összegű előlegszámlát 8 napon belül kiegyenlíteni; ezt a beruházó anyagvásárlásra volt köteles fordítani.

[4] A szerződés szerint a beruházónak az általa rendelkezésre bocsátott önerő összegét a beruházás átadását követő hónaptól számított 15 éves megtérülési időn keresztül az alperes által havonta fizetett, a szerződésben meghatározott díjakból kellett kigazdálkodnia. A havidíj egyrészt a beruházással elért havi megtakarításból (a szerződésben rögzített képlettel számított összegből), valamint a 30 Ft/négyzetméterrel e célból megemelt közös költségben megfizetett összegből állt elő. A havi díjfizetés a szerződés értelmében a beruházó által kiállított számla alapján, a közös képviselő általi átutalással történt. A kiállított számlákkal szemben a társasház kifogással élhetett a beruházó felé amennyiben azzal nem értett egyet, ennek azonban a fizetési kötelezettség teljesítésére nézve nem volt halasztó hatálya. Három hónapot meghaladó (felszólítást követő) nemteljesítés esetére a szerződés a beruházó részére felmondási jogot tartalmazott; ebben az esetben a szerződés a társasházat az önrész összegének, illetve a szerződésben szabályozott díjfizetési kötelezettségből még meg nem fizetett díj egyösszegben történő megfizetésére kötelezte.

[5] A beruházás 2006. év végi megvalósítását követően a felek között a későbbiek során vitás helyzet alakult ki a szerződés szerinti elszámolás megfelelősége tekintetében. Ennek következtében az indítványozó jogelődje arra a megállapításra jutott, hogy a társasház késedelembe esett a 2007-2008. évre vonatkozóan, amelyet nem volt hajlandó a későbbiekben sem megfizetni, erre tekintettel - többszöri felszólítást követően - a panelrehabilitációs szerződést 2010. április 11. napján felmondta. Az indítványozó 2012 februárjában felvásárolta az akkor már felszámolás alatt álló jogelőd társaságtól az alperes társasházzal szemben fennálló követelést, amelynek érvényesítése iránt keresetet indított a társasház ellen. Keresetében átalány kártérítés (kötbér) jogcímen a korábban a jogelőd által biztosított önerő mértékének megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperes társasházat. Az indítványozó keresetét az elsőfokú bíróság elutasította, a másodfokú bíróság pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

[6] Az indítványozó ezt követően terjesztett elő alkotmányjogi panaszt a Kúria felülvizsgálati ítéletével szemben.

[7] Indítványában, illetve annak kiegészítésében az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének és XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére való hivatkozással kérte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. § (1) bekezdése alapján állapítsa meg a támadott ítélet alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt, valamint, hogy "az Abtv. 43. § (2) bekezdésében foglaltak alapján kötelezze a Kúriát új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára, illetőleg arra, hogy az Abtv. 43. § (3) alapján az új eljárásban az Alkotmánybíróság határozata alapján járjon el".

[8] Az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogának sérelme kapcsán - számos, korábbi alkotmánybírósági döntésekben foglalt lényeges megállapításra való hivatkozás mellett - idézte az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága tisztességes eljárással, azon belül is elsősorban a bíróságok indokolási kötelezettségével kapcsolatos gyakorlatát, valamint a vonatkozó bírósági gyakorlatot. Kifejtette, hogy álláspontja szerint a Kúria - de már az első-, illetve másodfokon eljárt bíróság sem - a támadott döntésének meghozatala során a ténymegállapítási és indokolási kötelezettségének nem, illetve nem megfelelően tett eleget, ezért a döntés az említett Alaptörvényben biztosított jogának sérelmét eredményezte.

[9] Az indítványozó e körben maga is utal rá a felülvizsgálatot végző Kúria eljárásával összefüggésben, hogy "Nyilvánvalóan nem (is lehet) célja a Kúria eljárásának, hogy az alsóbb fokú bíróságok által lefolytatott eljárásokat lényegében megismételje, és minden egyes, az alsóbb fokú bíróságok által korábban megtett eljárási cselekményt újra megtegyen, hiszen legfelsőbb bírósági fórumként a tisztességes eljárás hatékony bírói jogvédelmi és az észszerű időn belül lefolytatandó eljárás kritériumait szem előtt tartva kell megítélnie a jogvitát, e körben pedig értelemszerűen nagyban támaszkodnia kell az alsóbb fokú bíróságok által meghozott határozatokra és az általuk lefolytatott eljárási cselekményekre, megküldött iratanyagokra".

[10] Ennek ellenére az indítványozó álláspontja szerint a támadott ítélet indokolása a XXVIII. cikk (1) bekezdéséből is levezethető követelményeknek mégsem tett eleget. Amellett, hogy abból szerinte mindössze három pont vonatkozik az eredeti jogvita általa lényegesnek tartott kérdéseire, ezen indokolási részek is egyfelől "pusztán" a korábban eljárt bíróságok által tett megállapítások helyességét állapították meg, másfelől pedig tévesek is, mivel fontosnak tartott kérdésekben az első- és másodfokú bíróságok egyező megállapításaira utalnak, annak ellenére, hogy az indítványozó véleménye szerint ezen a kérdések [vagyis az eredeti szerződés egyes alapfogalmainak] megítélésében az alsóbb fokú bíróságok között nem volt egyetértés. Szintén a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme körében hivatkozott az indítványozó arra is, hogy álláspontja szerint az eljáró bíróságok által az ellenérdekű fél javára megítélt perköltség összege "indokolatlanul eltúlzott"; és annak mérséklésére - a bírósági gyakorlattal összhangban nem állóan - annak ellenére sem került sor, hogy az alperes jogi képviselője perelhúzó, illetve szakszerűtlen magatartást tanúsított az évekig tartó per során.

[11] Az eredeti indítványában a tulajdonhoz való jog sérelme tekintetében az indítványozó a következőket adta elő: "Jelen ügyben minden kétséget kizáróan sérült ez a jog, hiszen az Indítványozó a legalapvetőbb tulajdoni formától, a pénzüktől fosztattak meg. Ennek oka az volt, hogy alperes a kifogásolt ítéletek okán nem köteles megfizetni a szerződés szerinti kötbér összegét az Indítványozó felperes részére, aki a kötbérkövetelés megvásárlására jelentős összegeket fordított. Ez az összeg az Indítványozót illette meg, joggal várhatta, hogy az általa megvásárolt követelés kiegyenlítésre kerül. Az ilyenfajta várományokat alkotmányjogi védelemben is kell részesíteni, ez egy modern piacgazdaság alapvető jellemzője. Az első- és másodfokú bíróságok, valamint a Kúria ezt nem tette meg, pedig lehetősége volt rá, ezt a hibát most az Alkotmánybíróságnak kell orvosolnia." Az indítvány kiegészítése a tulajdonhoz való jog sérelmével kapcsolatos (további) érvelést nem tartalmazott.

[12] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai és tartalmi feltételeit vizsgálja. Ezekkel kapcsolatban a következőket állapította meg.

[13] 3.1. Az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek [Abtv. 30. § (1) bekezdés, valamint 52. § (1b) bekezdés) a)-f) pont] az alábbiak szerint tesz eleget.

[14] Az indítványozó jogi képviselője alkotmányjogi panaszát A Kúria támadott ítélete kézbesítésének időpontjához képest az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti határidőben adta postára.

[15] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)-f) pontjaiban foglalt formai követelményeknek eleget tesz, mivel megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 27. §-a és 26. § (1) bekezdése]; az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [XIII. cikk (1) bekezdése, XXVIII. cikk (1) bekezdése]. Az indítvány a támadott ítélet alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést is tartalmaz; valamint kifejezett kérelmet fogalmaz meg a támadott törvényszéki döntés, illetve jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére.

[16] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy az indítvány, illetve annak kiegészítése nem tartalmaz alkotmányjogi szempontból értékelhető indokolást a XIII. cikk (1) bekezdésének sérelme tekintetében, ami a határozott kérelemmel szemben az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában előírt kötelező tartalmi feltétel hiányát eredményezi, és aminek következtében az indítvány ezen részének Alkotmánybíróság általi vizsgálata kizárt.

[17] Az indítványozó ugyanis a tulajdonhoz való joga sérelmét kizárólag arra alapította, hogy a rá nézve kedvezőtlen tartalmú - és álláspontja szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését sértő - bírói döntés számára vagyonvesztést, illetve általa elvárható bevétel elmaradását eredményezte. Amint azonban arra az Alkotmánybíróság arra korábban már többször rámutatott, az alkotmányjogi panasz nem lehet - még a tulajdonhoz való jog állított sérelmén keresztül sem - eszköze a bíróságok által az indítványozók szerint előidézett, de egyéb alkotmányossági kérdést fel nem vető sérelmek orvoslásának. Erre még abban az esetben sincs lehetőség, ha az indítványozó adott esetben állítása szerint egy jogsértő bírósági határozat eredményeként szenvedett el vagyonvesztést (hasonlóan lásd a többször megerősített 3120/2017. (V. 30.) AB határozatot; Indokolás [40]). Ennek oka pedig az, hogy "[ö]nmagában [...] az, hogy a polgári perben eljáró bíróság olyan tartalmú döntést hoz, amely valamelyik peres fél számára fizetési, vagy tűrési kötelezettséget tartalmaz (vagy éppenséggel az erre irányuló keresetét elutasítja) és ezáltal a peres fél ingó, vagy ingatlan tulajdonába tartozó dolgot vagy vagyoni jogot érinti, a bíróságok ítélkező tevékenységének szerves részét képezi. Ennél fogva a jogszabályok értelmezésével és alkalmazásával meghozott bírói ítéletből fakadó kötelezés vagy éppen annak hiánya - megállapítható alaptörvény-elleneség hiányában - az alkotmányos tulajdonvédelem, de még az annál adott esetben szélesebb körű polgári jogi tulajdonvédelem szempontjából sem értelmezhető" (lásd: 3387/2019. (XII. 19.) AB végzés, Indokolás [16]-[17]). Mindezek alapján nem tekinthető alkotmányjogilag értékelhető indokolásnak az, ha a tulajdonhoz való jog [XIII. cikk (1) bekezdés] sérelmének alátámasztására az indítványozó mindössze azt hozza fel érvként, hogy az általa kifogásolt - álláspontja szerint az Alaptörvény valamely más rendelkezését sértő - döntés következtében őt vagyoni hátrány érte. Ez ugyanis polgári, különösen is a vagyonjogi perek esetén a jogviták eldöntése tárgyában az Alaptörvény és az anyagi, illetve eljárási jogszabályok alapján hatáskörrel rendelkező bíróságok által az igazságszolgáltatás keretében kötelezően meghozandó döntésnek valamelyik peres fél tekintetében általában szükségszerű eleme. Tekintettel arra, hogy az ilyen tartalmú érvelés alkotmányjogilag értékelhető indokolásnak a fentiek értelmében nem tekinthető, az indítvány ezen részében nem tesz eleget az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában előírt indokolási kötelezettségnek (lásd: 3387/2019. (XII. 19.) AB végzés, Indokolás [17]), így annak érdemi vizsgálatára sincs lehetőség.

[18] 3.2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. §-ában foglalt további, valamint a 29. § és a 31. § szerinti feltételeket.

[19] Az Abtv 27. § (1) bekezdésében meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó, mint az alkotmányjogi panasz benyújtásának alapjául szolgáló bírói döntéssel érintett alapper felperese, nyilvánvalóan érintettnek tekinthető.

[20] Az indítványozónak nem áll rendelkezésére további jogorvoslati lehetőség, ezért a panasz az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában és az Ügyrend 32. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt követelményeknek eleget tesz.

[21] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, bármelyik fennállása megalapozza a panasz befogadhatóságát.

[22] Az Abtv. 29. §-ában írt első feltételt illetően az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy amint arra az indítványozó is hivatkozott, részletesen kimunkált és következetesen alkalmazott gyakorlata van a szóban forgó alaptörvényi rendelkezés - az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése - tartalmát érintően [lásd például: a 7/2013. (III. 1.) AB határozatot; 20/2017. (VII. 18.) AB határozat]. Jelen alkotmányjogi panasz ehhez képest nem vet fel olyan új, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely a panasz befogadását és érdemi elbírálását indokolná.

[23] A második - a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre vonatkozó - feltételt érintően az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá.

[24] A rendelkezésre álló iratokból az Alkotmánybíróság számára megállapítható volt, hogy a panelrehabilitációs szerződésben foglalt korszerűsítési munkálatok szükségszerűen változásokat eredményeztek a társasház fűtési rendszerének működésében, csakúgy, mint a szolgáltatóval való elszámolásának módjában (új, hőátalakítás nélküli hőközpont került kiépítésre, amely a szolgáltató helyett immár a társasház tulajdonába került, ezek következtében pedig az elszámolás tekintetében a korábbi légköbméter alapúról lekötött hőmennyiség alapú elszámolásra való váltásra került sor). A szolgáltatóval való elszámolási mód megváltozása ugyanakkor az alkalmazott alapdíj megváltozását is eredményezte, aminek pedig a felek közötti későbbi elszámolás, illetve az indítványozó keresetének mikénti elbírálása tekintetében a per során különös jelentősége lett tekintettel arra, hogy az alapdíjat a szerződő felek közötti elszámolás, a díjszámítás tekintetében a szerződésben is rögzített képlet tartalmazta. Az eljáró bíróságok megállapították, hogy a szerződés egyes, a szerződésben használt alapfogalmak, így az alapdíj külön definícióját nem tartalmazta, ugyanakkor a társasház által az indítványozó jogelődjének fizetendő havidíj - a 30 Ft/négyzetméter megfizetésére vonatkozó kikötésen felül - a korszerűsítési munkálatok révén a társasház által elért megtakarításból kellett, hogy kiegyenlítésre kerüljön. Ezért különös jelentősége volt annak, hogy a díjszámítás során használt képletben az átalakítás előtti, vagy az az utáni alapdíj szerint történik-e az elszámolás. Az eljáró bíróságok úgy ítélték meg, hogy ez a kérdés - az erre vonatkozó szerződési kikötés vagy fogalommeghatározás hiányában - nyelvtani értelmezéssel eldönthető, tekintettel arra, hogy a szerződésben az "aktuális alapdíj" megfogalmazás szerepel, amely ezért a mindenkori (tehát a hőmennyiség alapú elszámolásra történő átállást követően az eszerint fizetendő) alapdíjat jelenti. (Erre tekintettel nem tulajdonítottak a bíróságok az ügy megítélése szempontjából különösebb jelentőséget az indítványozó által sérelmezett azon körülménynek, hogy az alperes az ügyvédi titok alóli felmentést nem adta meg és ezért az eredeti okiratot készítő ügyvéd tanúkénti meghallgatására a felek eredeti szándékával kapcsolatban nem került sor; és hogy ezt a - az indítványozó által bizonyítatlanságként értékelt - körülményt az elsőfokú bíróság nem értékelte az alperes terhére.) Az eljáró bíróságok mindezekre tekintettel jutottak arra az egymással egybevágó jogi álláspontra, hogy az indítványozó jogelődje az alapdíj tévesen történő figyelembevétele mellett végzett számítások alapján vonta le azt a következtetést, hogy a társasház a szerződés felmondásának időpontjáig (több tízmilliós nagyságrendben) teljesített díjfizetés ellenére a szerződés felmondását megalapozó késedelembe esett volna; végső soron ez vezetett a keresetet mindhárom bíróság által elutasító döntések meghozatalához. Az indítványozó a bírósági eljárás során a fent említett megállapításokat - hasonlóan az indítványban előadottakhoz - mindvégig vitatta; a támadott kúriai döntéshez vezető felülvizsgálati kérelmében is az ezekkel kapcsolatos eltérő álláspontjára alapítottan állította a megelőző bírósági eljárással összefüggésben állított jogsértéseket.

[25] A Kúria azonban a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan a támadott ítéletében megindokolta (lásd: Kúria, Indokolás [34]-[47]), hogy hogyan jutott arra a következtetésre, hogy az indítványozó által előterjesztett három, egymással "eshetőleges kapcsolatban álló" kérelemnek miért nem adhat helyt. [Kettőnek az érdemi vizsgálatára törvény alapján nem volt lehetősége: a harmadlagos kérelem tekintetében mivel a Pp. a kizárólag a perköltségre vonatkozó rendelkezés felülvizsgálatát kizárja; a másodlagos kérelem tekintetében pedig azért nem, mert nem jelölte meg a bíróságok által megsérteni vélt jogszabályi rendelkezést. A Ptk. 207. § (1) bekezdésének megsértésére alapított elsődleges kérelemnek pedig azért nem, mert a Kúria a fentebb kifejtettek szerint egyetértett az alsóbb fokú bíróságokkal abban, hogy a társasház részéről nem került sor a szerződés felmondását megalapozó nemfizetésre.]

[26] Az indítványozó nem ért egyet a számára kedvezőtlen tartalmú ítéletekben foglalt egyes megállapításokkal, és indítványában az ezekkel kapcsolatos eltérő jogi álláspontja okán állított a bírósági eljárásokkal összefüggésben különféle - véleménye szerint alapjogi sérelem megállapítását is megalapozó - bizonyítási, indokolási és jogértelmezési hiányosságokat. Ezen indítványozói állításokkal kapcsolatban azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy azokra már a bírósági eljárások során is hivatkozott, az alkotmányjogi panaszában és annak kiegészítésében pedig nem adott elő olyan érvet, amelyet a Kúria a támadott döntésében - az azokra vonatkozó indokolás rögzítése mellett - el ne bírált volna.

[27] Jelen ügyben is hangsúlyozni kell, hogy a "bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének" (3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [35]). Az Alkotmánybíróság a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja (erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]). Vagyis az Alkotmánybíróság a bírói döntések felülvizsgálata során is az Alaptörvényben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja. "A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti "szuperbíróság" szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. [...] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza." (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]-[15])

[28] Megjegyzendő, hogy az Alkotmánybíróság éppen az indítványozó által is hivatkozott 7/2013. (III. 1.) AB határozatban bontotta ki az indokolt bírói döntéshez való jogot a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból. Ennek alapján "az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rejlő indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia" (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [34]). Ezzel összefüggésben ugyanakkor emlékeztetni szükséges arra is, hogy "[a]z alkotmánybírósági gyakorlat szerint a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása (3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [38]; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]). Az indokolási kötelezettség azt az elvárást támasztja a bírósággal szemben, hogy a döntés indokolásának nem minden egyes részletre, hanem az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie." (Lásd: 3159/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [31], megerősítette pl. 18/2018. (XI. 12.) AB határozat)[1]

[29] Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt bírósági döntést megalapozatlannak, tévesnek és magára nézve sérelmesnek tartja, a fentebb idézett állandó gyakorlat szerint nem tekinthető az eljárás tisztességessége [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] követelményrendszerén belül értékelhető alkotmányossági kérdésnek. Mindezek alapján megállapítható, hogy az indítványban foglaltak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét nem vetik fel.

[30] Összefoglalva: az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, amelyet az Alaptörvény felhívott rendelkezésével összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét felvetné, és amely ezért az indítvány érdemi vizsgálatát megalapozhatná.

[31] 4. Ezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására, mivel az nem felel meg az Abtv. 29. §-ában, részben pedig az Abtv. 56. § (1b) bekezdés e) pontjában írott feltételeknek, nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2021. december 7.

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró helyett

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Salamon László előadó alkotmánybíró helyett

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szabó Marcel alkotmánybíró helyett

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szalay Péter alkotmánybíró helyett

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1444/2019.