A Székesfehérvári Törvényszék Pf.22534/2008/4. számú határozata tartozás megfizetése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §] Bírók: Ébner Vilmos, Faragó Éva, Farkas Istvánné

Fejér Megyei Bíróság, mind másodfokú bíróság

1.Pf.22.534/2008/4. szám

a magyar köztársaság nevében!

A Fejér megyei bíróság, mint másodfokú bíróság a Dr. Kiss János ügyvéd által képviselt I.rendű és II.rendű felperesnek, - a Dr. Szabadkai Tamás ügyvéd által képviselt alperes ellen 3.779.276,-Ft és járulékai kártérítés megfizetése iránt indított perében a Sárbogárdi Városi Bíróság 2.P.20.248/2007/27. számú ítélete ellen a felperesek által 28. és 29. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 15 nap alatt 45.000,- (Negyvenötezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperesek a ........Természetvédelmi terület melletti ingatlanon földhasználók, amelyen 2006. decemberében, az őszi vetésű búzában, körülbelül 56 hektár területen liba által okozott károsodást tapasztaltak. A felperesek területén a megelőző években is történt hasonló károsítás.

A tavak területe az úgynevezett Ramsari-egyezményhez tartozik, különleges madárvédelmi területnek minősül. A vadászható vadfajok esetében az alperes vadászatot folytatott, míg a védett állatok kártételének megelőzésével kapcsolatos lehetőségekről tájékoztatást adott a felperesnek. A felperesek a természetvédelmi hatóságot nem keresték meg, a védelem alatt álló nyári lúd riasztásának engedélyezését nem kérték, azonban saját hatáskörben próbálták azokat riasztani a felállított riasztótáblákkal és riasztóágyú működtetésével.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a kereset azért volt alaptalan mert, a vad védelméről a vadgazdálkodásról való, mint a vadászatról szóló 1996. évi L. tv. (Vtv.) 75.§ (1-2.) bekezdése taxatív felsorolást tartalmaz a tekintetben, hogy a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban mely vad által okozott károk megtérítésére köteles a vadászati jog jogosultja. Márpedig ezen taxatív felsorolásban az egyébként a vadászati törvény végrehajtási rendelete alapján apróvadnak minősülő vetési lúd, valamint nagylilik nem szerepel.

A felperesnek a Ptk. 339. §-ára alapított másodlagos keresetével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes a per eldöntéséhez szükséges tényeket a Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettsége és terhe ellenére nem bizonyította . Így nem bizonyította azt, hogy melyik lúdfajta okozta a kárt, csupán az volt megállapítható, hogy rágási kár következett be a veteményben, mely a szakértői vélemény alapján bármilyen károsításra utalhatott.

Álláspontja szerint a Vadászati törvény 75-77. §-ában megjelölt kármegelőzési kötelezettség a vadkárra, a vadászati kárra, illetve a vad elpusztításával okozott kárra vonatkozik. Ugyanakkor az is megállapítható volt, hogy a felperes a kár megelőzése végett a természetvédelemről szóló törvény előírásai ellenére nem kezdeményezte a védett állat riasztását, bár erről tudomással bírt. Az alperes a vadászható vadfaj esetén vadászati jogosultságával élt. Mindezekre figyelemmel az alperesi oldalon sem a jogellenes tevékenységet, sem a magatartás és kár közötti okozati összefüggést nem látta megállapíthatónak.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek nyújtottak be fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását az alperes módosított kereseti kérelemnek megfelelő marasztalását kérték.

Fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság nem törekedett a tényállás teljes tisztázására, iratellenes megállapításokat tett. Bizonyítási indítványuk ellenére nem tisztázta azt, hogy a területen az egyedszámlálás adatai alapján megállapítható lúdfajok vegyes állományban, fajonként nem elkülönülve, azonos táplálkozási szokásokkal rendelkeznek-e, így azok együttesen károsítottak-e.

Vitatták XY tanú kijelentését, azt az állománybecslésre vonatkozó adatokkal cáfolták. Vitatták a vadászati napló hitelességét is. Állították, hogy míg a felperesek mindent megtettek a kár elhárítása érdekében, addig az alperes semminemű védekezést nem valósított meg.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, arra hivatkozva, hogy a vadkár nem áll fenn, mivel a nyári lúd által okozott mezőgazdasági kár nem minősül annak. A nyári lúd riasztására az alperesnek jogszabály tiltása miatt nem volt lehetősége, a felperes a riasztással kapcsolatos természetvédelmi hatósági eljárást pedig nem kezdeményezte annak ellenére, hogy erről őt az alperes tájékoztatta, így sem a Vadászati törvény, sem a Ptk. 339. §. alapján az alperes felelőssége nem állapítható meg.

A megyei bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetések érdemben helytállóak. Az ítélet indokolása az alábbiakban szorul pontosításra.