BH 1983.6.220 Törvénysértően enyhe büntetés megváltoztatása a súlyos egészségromlást okozó testi sértést és kiskorú veszélyeztetését elkövető terhelt esetében [Btk. 83. §, 170. § (4) bek., 195. § (1) bek.].
A városi bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettében, ezért halmazati büntetésként 8 hónapi szabadságvesztésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a terheltnek a testi sértést megvalósító cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetettként is minősítette.
Az ítélet tényállása szerint a terhelt 5 kiskorú gyermeke állami gondozásban nevelkedett. Kérésére megszüntették az állami gondozást, és a gyermekek hazakerültek. A terhelt időközben az italozó életmódot folytató férjétől elvált, de a közös lakásban éltek.
A terhelt a kiskorú gyermekei közül az 5 éves Szilviát nem szerette, őt többször a szokásos szülői szigort lényegesen meghaladó mértékben durván bántalmazta. Egy alkalommal - pontosan meg nem állapítható időben - égő cigarettával megégette a kislány kezét, más alkalommal a gyermek mellkasába harapott úgy, hogy a fogai a kislány testébe mélyedtek. Volt eset, hogy a gyermeket bedobta a disznóólba, továbbá a vízcsapból hideg vizet engedett a kislány fejére úgy, hogy a gyermek majdnem megfulladt.
A vádbeli napon a terhelt olyan súlyosan bántalmazta Szilvia nevű gyermekét, hogy az testszerte bőr alatti vérömlenyeket és koponyacsonttörést szenvedett. A sérülések ökölütésektől, rúgásoktól, valamint tompa eszköztől való ütlegeléstől keletkeztek, a koponyacsonttörést nagy erejű behatás idézte elő. A sérülések tömeges volta, terjedelme s a mindehhez társuló koponyacsonttörés a gyemeknél 6 hétig tartó súlyos egészségromlást eredményezett. A kórházi felvételkor a sértett elhanyagolt, tetves és testileg leromlott állapotban volt.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!