EH 2002.786 I. A munkáltató jogellenes rendkívüli felmondása megalapozhatja a nem vagyoni kártérítésért fennálló felelősségét.

II. Az ezzel összefüggő nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igény elbírálásánál a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok megfelelően irányadók [Mt. 100. § (1) bek., 174. § (1) bek., 177. § (2) bek.].

A felperes az alperes rendkívüli felmondásának jogellenessége miatt járó járandóságok megfizetése, elmaradt jövedelem, háromszoros összegű végkielégítés, dolgozói részvény kifizetése, valamint nem vagyoni kártérítés iránt indított keresetet.

A munkaügyi bíróság közbenső ítéletét - amellyel az alperes rendkívüli felmondásának jogellenességét állapította meg - a másodfokú bíróság közbenső ítéletével helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1999. augusztus 25. napjával szűnik meg.

A munkaügyi bíróság részítéletével az alperest - egyebek mellett - átlagkereset és táppénzkülönbözet, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte.

Megállapította, hogy a felperes betegsége és az alperes jogellenes eljárása között az okozati összefüggés fennáll. Korábban a perbeli eseményt, tehát 1998. júniusát megelőzően a felperesnek pszichiátriai betegsége, ideggyógyászati panasza nem volt, ezért az alperes köteles megfizetni az Mt. 100. § (1) bekezdése alapján a felperes elmaradt munkabére címén az elérhető kereset és a felvett táppénz közötti különbözetet.

A nem vagyoni kártérítés tekintetében az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes aktívan dolgozó, érdekképviseletet is ellátó személy volt, akivel szemben az alperes a szakmai pályafutása csúcsán hozott jogellenes intézkedést, amelynek következtében a felperes rokkanttá vált. Azóta is folyamatosan orvosi kezelésre szorul a közepes súlyosságú pszichiátriai betegsége miatt. A felperes személyisége megváltozott a betegség hatására, ezt a bíróság közvetlenül is észlelte, és állapota miatt - az életkorát is figyelembe véve - kizártnak találta az elsőfokú bíróság, hogy a számítástechnikai munkát a jövőben a felperes el tudná látni. Mindezeket értékelve a munkaügyi bíróság személyiségi jogsértést állapított meg, és ennek hozzávetőleges kiegyensúlyozása céljából kötelezte az alperest másnemű előny, nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

A részítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, amelyben a kártérítés megtérítése alóli mentesítést kérte. A felperes csatlakozó fellebbezése - egyebek mellett - a nem vagyoni kártérítés összegének felemelésére irányult.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és a nem vagyoni kártérítés mértékét 1 500 000 forintra leszállította, eszerint rendelkezett a fellebbezési illetékről, illetve az első- és másodfokú költségek viseléséről. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás jogellenességének jogerős megállapítását követően a felperesnek az Mt. 100. § (1) bekezdés alapján azt kellett bizonyítania, hogy a kára a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozati összefüggésben van. Ezt a másodfokú bíróság az eljárásban beszerzett bizonyítékok, így különösen az igazságügyi orvos- szakértő véleménye alapján megállapította. Figyelembe vette, hogy a felperes 1998. július 16-án panaszaival a háziorvosához fordult, betegállományba azért nem került, mert a "felfüggesztés" idejére az alperes átlagkeresetet folyósított, továbbá azt is, hogy a korábban felperesnek hasonló jellegű panaszai nem voltak. Mérlegeléssel a 67%-os teljes munkaképesség-csökkenésből 50%-ot állapított meg az alperes jogellenes rendkívüli felmondásával összefüggőként, arra is rámutatott, hogy a felperes kárigényét nem a munkáltató anyagi felelősségére vonatkozó szabályok szerint kellett elbírálni.

A táppénz és az átlagkereset közötti különbözet tekintetében a másodfokú bíróság külön értékelte, hogy a felperesnek évekkel a rendkívüli felmondást megelőzően súlyos betegsége volt, azonban ezt követően hosszabb ideig teljes munkaidőben alkalmas volt a munkavégzésre, tehát a Legfelsőbb Bíróság az MK 30. számú állásfoglalását is figyelembe véve az alperes a teljes kártérítés megfizetése alól nem mentesülhet.

A nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelemről az volt a másodfokú bíróság álláspontja, hogy az alperes eljárását (jogszabály rendelkezésének hiányában az állásból való "felfüggesztés", a felperes enyhe megítélés alá eső magatartásának arányaiban eltúlzott szigorú értékelése) egységes egészként kell értékelni, és ez - figyelembe véve a felperes kisebb súlyú kötelezettségszegését is - megalapozza a nem vagyoni kártérítés megfizetésére való kötelezését. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét 2 500 000 forintról 1 500 000 forintra azért szállította le, mert az összeg meghatározásánál az elsőfokú bíróság olyan tényeket is figyelembe vett, amelyekre vonatkozóan a felperes a vagyoni igényeit is előterjesztette (háztartási kisegítő, közlekedési költség stb.).

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatásával" a nem vagyoni kártérítés, az átlagkereset és táppénz közötti különbözet megfizetésére irányuló kereset elutasítását, és az illetékfizetési kötelezettség alóli mentesítését kérte.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 100. §, illetve a 174. § alkalmazása tekintetében ellentmondásos, mivel vétkességi alapon bírálta el a felperes keresetét, de az alperes vétkességének feltárása céljából tényállás nincs megállapítva, bizonyítási eljárás nem volt. Az alperes érvelése szerint a felperes által a nem vagyoni kártérítés alapjaként kizárólagosan megjelölt, a rendkívüli felmondás kiadásával összefüggő alperesi magatartás nem bizonyított. Az alperes terhére e tekintetben még gondatlanság sem állapítható meg. Az alperes a fentieken túlmenően vitatta, hogy az érintett munkavállaló számára nyilvánvalóan hátrányos munkáltatói intézkedésért (adott esetben a rendkívüli felmondásért) a munkáltató köteles lenne nem vagyoni kártérítés megfizetése útján helytállni.

Az alperes jogi álláspontja szerint a munkáltató nem vagyoni kártérítés iránti felelőssége az Mt. 174. § (1) bekezdés szerint sem állapítható meg, mert a felperes nem a rendkívüli felmondás tényében jelölte meg a megbetegedést okozó alperesi eljárást, másrészt a felperest a "trauma" szervezeti adottságai és a gyógyszerek szedése miatt érte. Mindezek mellett az alperes - külön kifejtés nélkül - fenntartotta az elsőfokú bíróság részítéletével szemben előterjesztett fellebbezését és az igazságügyi orvos szakértő véleményére tett észrevételét.

A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a felülvizsgálati kérelemben és ellenkérelemben előadottak alapján bírálta el.

I.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy a felperes a kártérítést kizárólag azért kérte, mert a rendkívüli felmondás kiadása előtt az alperes károkozó magatartást tanúsított (nem megfelelő körülmények között hosszabb ideig várakoztatta). Az 1998. augusztus 24-én benyújtott keresetlevél a "jogellenes felmondásból eredő erkölcsi, pszichikai ...sérelmet" tartalmazza; a rendkívüli felmondás jogellenességét kimondó jogerős ítéletet követően előterjesztett kereset pontosításában a felperes részletesen előadta, hogy a nem vagyoni kártérítést az egészséges élethez, a munkához való joga megsértése miatt a munkáltató jogellenes rendkívüli felmondásával - tehát e jogellenesnek bizonyult jognyilatkozattal - összefüggésben kialakult pszichés betegsége miatt kéri. A felperes a fentiek mellett csak utalt a munkáltató "méltatlannak" minősített eljárásra. A bíróságok ezért a jogszabálynak (Pp. 213. §) megfelelően vizsgálták, hogy a munkáltató alperesnek jogellenes rendkívüli felmondása miatt fennáll-e felelőssége a felperes vagyoni és nem vagyoni káráért.

II.

A felülvizsgálati kérelemnek a kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelem ténybeli indokáról tett téves előadása folytán a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet helyesen állapította-e meg a jogellenesnek bizonyult alperesi jognyilatkozat és a felperes betegsége közötti okozati összefüggést - figyelemmel a felülvizsgálati kérelemnek a betegség szervi eredetéről és a gyógyszerek hatására kialakult voltáról tett érvelésére [Pp. 275. § (2) bekezdés].

III.

A bírói gyakorlat értelmében a munkáltató jogellenes magatartása önmagában nem elégséges indoka a munkavállaló nem vagyoni kártérítés iránti igényének. A munkavállalónak ezért bizonyítania kell a kárnak a munkáltató magatartásával (a jogellenes rendkívüli felmondással) való összefüggését. Az adott esetben ezért a felperesnek azt kellett meggyőzően és hiteltérdemlően bizonyítania, hogy a (bíróság által jogerősen jogellenesnek minősített, ennek folytán külön további bizonyítást nem igénylő) rendkívüli felmondással összefüggésben valósult meg a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogsértés. Az igény elbírálásánál ezért - függetlenül attól, hogy a kártérítés iránti követelés előterjesztése az Mt. 100. § (1) bekezdése szerint történt - megfelelően irányadóak a munkáltató kártérítési felelősségét tartalmazó szabályok [pl. Mt. 174. § (1) bekezdése, 177. §]. A felülvizsgálati kérelem e tekintetben helyesen hivatkozott a jogerős ítélet indokolásának ellentmondására. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítélet indokolásában szereplő jogi okfejtés érintett részét a fentiek szerint pontosítja.

IV.

Az elsőfokú bíróság a részítéletében megállapította a tényállást a kártérítés tekintetében: a felperes aktív személy volt, szakmai pályafutása kiemelkedő időpontjában történt a rendkívüli felmondás, ennek jogellenességét ténybelileg az okozta, hogy a munkáltató helytelenül értékelte a felperes magatartását; a bíróság rögzítette a felperes betegségének kezdetét, lefolyását, kialakulását, továbbá értékelte a bizonyítékokat, a tanúk vallomását és a bíróság által közvetlenül a per alatt észlelt felperesi állapotromlást. A fentiek miatt a másodfokú bíróság által elfogadott és alapul vett tényállás folytán a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott nem vagyoni kártérítésre vonatkozó tényállás hiányára.

V.

A felülvizsgálati kérelemnek a betegség eredetére és a gyógyszerekkel való összefüggésére tett előadása téves. A kiegészítő orvos szakértői vélemény a korábbi szakvéleménnyel, a per adataival összhangban a logika szabályainak megfelelő magyarázatot ad arról, hogy a felperes a "munkahelyi konfliktus" miatt kialakult betegsége miatt kényszerült a gyógyszerek szedésére. Ez a körülmény nála (nyilvánvalóan nem kívánt mellékhatásként) lelassulást, beszűkültséget, indítékhiányt eredményezett, amelyet a vizsgálat az elvégzett tesztek alapján kimutatott. Ezt a szakértői következtetést nem lehet - különösen az alapszakvéleménnyel együtt történő értékelés és figyelembevétel [Pp. 206. § (1) bekezdés] mellett akként értelmezni, hogy a felperes pszichiátriai betegsége szervi eredetű, vagy azt a gyógyszerszedés okozta.

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján - az indokolás pontosításával - a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 11.262/2001/3. sz.)