BH 2019.7.200 Az építésügyi hatóság kártérítési felelősségét a használatbavételi engedélyezési eljárás során történt, a kárral okozati összefüggésbe nem hozható mulasztása nem alapozza meg [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. § (1) bek. 349. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] V. város jegyzője a perbeli ingatlanon háromlakásos társasház építésére építési engedélyt, majd használatbavételi engedélyt adott ki. Az I. rendű alperes, az építési munkák kivitelezője a lakásokat 2008-ban értékesítette, és azok egyikére 2008. november 19-én kötött a felperessel adásvételi szerződést.

[2] A felperes lakása 2011. november 27-én kigyulladt és nagyrészt megsemmisült, a tűz pedig továbbterjedt a másik két lakás födémszerkezetére és tetőterére. A tűzvizsgálati jelentés szerint a felperes lakásának látványkandallójában égő tűz égéstermékeinek elvezetését biztosító fém füstcső a keletkezett hő egy részét még a kéménybe történő bekötés előtt leadta, a lakótér felől gipszkarton burkolattal lezárt térben a sugárzó hő feltorlódott, és a környezetében lévő fa tartószerkezetű és burkolatú falat és födémszerkezetet meggyújtotta.

A kereseti kérelem és az alperesek védekezése

[3] A felperes keresetében 3 000 000 forint kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését. Az I. rendű alperes kártérítési felelősségét arra alapította, hogy kivitelezőként az építkezés során szakszerűtlen, tűzveszélyes műszaki megoldásokat alkalmazott, valószínűsíthetően nem végeztette el az általa épített kandalló és a hozzá kapcsolódó kémény környezetének szakhatósági vizsgálatát. A II. rendű alperes kárfelelőssége tekintetében arra hivatkozott, hogy a tűzoltók az utcában lévő tűzcsapból a tűzeset során vizet vételezni nem tudtak, és ez jelentősen hátráltatta a tűz eloltását. A III. rendű alperessel szembeni kárigénye azon alapult, hogy építésügyi hatóságként jogszabályt sértett, amikor szakhatósági hozzájárulás és helyszíni bejárás nélkül adta ki a tűzveszélyes épületre a használatbavételi engedélyt. Kiemelte, hogy a használatbavételi engedély kiadásakor a lakás a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő munkák elmulasztása, a kémények eltakarás előtti, illetve végleges vizsgálatának, valamint az égéstermék-elvezető berendezések megfelelősége igazolásának elmaradása miatt nem felelt meg a tűzbiztonsági követelményeknek.

[4] Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú rész- és közbenső ítélet, a másodfokú közbenső ítélet

[5] Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével megállapította, hogy az I. rendű alperes és a III. rendű alperes kártérítési felelőssége a felperessel szemben a 2011. november 27-i káreseménnyel kapcsolatban fennáll, míg a II. rendű alperessel szemben a keresetet elutasította.

[6] Az ítélkezése alapjául elfogadta a perben kirendelt igazságügyi építési, beruházási szakértő és igazságügyi tűzvédelmi szakértő együttes, aggálytalannak és ellentmondástól mentesnek tekintett, kiegészített szakvéleményt. Annak alapján megállapította, hogy a tűz keletkezésének oka négy egyidejűleg fennálló és bizonyított szakszerűtlenségre vezethető vissza: a kandalló füstcsövének bekötés során történt keresztmetszet-szűkítésére (a 200 mm-es átmérőjű füstcsőnek a 180 mm-es kéménykürtőbe való bekötésére); a bekötőcső és a közvetlen környezete mentén lévő faszerkezetek közötti kellő hőszigetelés hiányára; arra, hogy az adott kéményre vonatkozó kéményseprői szakvélemény elmaradása ellenére a lakás használatbavételi engedélyt kapott; valamint arra, hogy a kandalló megépítése során még az eltakarás előtt az újabb kéményseprői szakvélemény beszerzése is elmaradt. Az elsőfokú bíróság e szakértői megállapítások alapján arra a következtetésre jutott, hogy a tűzesetet megelőzhette volna a szabályszerű használatbavételi engedély kiadása iránti eljárás és a szabályszerű határozat meghozatala. A III. rendű alperes jogszabálysértő magatartásának tekintette, hogy olyan lakásra adta meg a használatbavételi engedélyt, amely nem rendelkezett kéményseprői szakvéleménnyel, miután a használatbavételi engedély kiadásának időpontjához, vagyis 2008. szeptember 2-ához képest a kéményseprői szakvéleményt 3 nappal később állították ki. Mivel a hivatkozott szakértői megállapítások szerint a kéménykürtő nem elegendő átmérője okozati összefüggésbe hozható a tűzesettel, a kémény vizsgálata mindenképpen része kellett volna, hogy legyen a használatbavételi engedély kiadásának, mégpedig attól függetlenül, hogy a kandalló csak később készült el. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a III. rendű alperesnek tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a kivitelezés során kandalló épül, és ebből a szempontból is vizsgálnia kellett volna a használatbavételi engedélyezési eljárás során azt, hogy tűzvédelmi szempontból megfelelő volt-e a kandallóból kivezető füstcsőnek és a kémény csövének átmérője. A III. rendű alperest ezért kártérítési felelősség terheli, mert szabályszerű használatbavételi engedélyezési eljárás lefolytatása esetén - tűzvédelmi szempontból történő alapos vizsgálat után - elkerülhető lett volna a tűz bekövetkezése.

[7] Az elsőfokú bíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. § (1) bekezdését alkalmazva rámutatott továbbá arra, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható: egyrészt azért, mert a használatbavételi engedélyezési eljárás során az I. rendű alperes minősült ügyfélnek, másrészt pedig azért, mert a felperes a III. rendű alperes mulasztásairól a használatbavételi engedélyt kiadó határozatból nem szerezhetett tudomást.

[8] Az I. rendű alperes és a III. rendű alperes fellebbezései folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletének fellebbezett - az említett alpereseket érintő - rendelkezéseit helybenhagyta azzal a kiegészítéssel, hogy az I. rendű alperes és a III. rendű alperes felelőssége teljes és egyetemleges. Utalt arra, hogy a fellebbezésében a III. rendű alperes sem vitatta az elsőfokú bíróságnak azt a ténymegállapítását, hogy olyan lakásra adta meg a használatbavételi engedélyt, amely nem rendelkezett kéményseprői szakvéleménnyel; hivatkozott azonban arra, hogy az utóbb, még a tűzesetet megelőzően készült szakvélemény kiadásával e szabálytalanság kiküszöbölésre került, s így a szakvélemény hiánya és a káresemény között nem állt fenn okozati összefüggés.

[9] A másodfokú bíróság ennek kapcsán figyelembe vette, hogy az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. melléklete szerint a tüzelőberendezés létesítése, bekötése valóban nem építési engedélyhez kötött tevékenység. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a perbeli szakvélemény szerint önmagában a kéménykürtő nem elegendő átmérője és a füstcsőnek a kéménybe szűkítéssel történt bekötése okozati összefüggésbe hozható a tűzesettel. A kémény vizsgálata ezért mindenképpen része kellett volna, hogy legyen a használatbavételi engedélyezési eljárásnak. Az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával is egyetértett, hogy a tervek alapján a III. rendű alperesek tisztában kellett lennie azzal, hogy a lakásban kandalló is fog épülni, és ebből a szempontból is vizsgálnia kellett volna, hogy tűzvédelmi szempontból megfelelően alakították-e ki a füstcső és a kémény csövének átmérőjét. Miután pedig a szakvélemény szerint a tűz keletkezésének oka volt az is, hogy a kandalló építése során még az eltakarás előtt az újabb kéményseprői szakvélemény beszerzése elmaradt, a III. rendű alperes hivatkozásával szemben nem volt jelentősége annak, hogy a használatbavételi engedély kiadásának nem jogszabályi feltétele a tüzelőberendezés megléte.