BH 2006.12.387 I. Perújítási indítvány nem alapozható a bizonyítékoknak az alapügyben hozott ítéletben foglaltaktól eltérő értékelésére [Be. 396. §].
II. Az alapügyben kihallgatott tanú ellen - hamis tanúzás bűntette miatt - indult nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntető határozat nem tekinthető a terhelt felmentését valószínűsítő új bizonyítéknak [Be. 391. § 392. §, 397. §].
Az ítélőtábla a 2004. április 16. napján meghozott végzése ellen a perújítás elrendelése érdekében a II. r. terhelt védője jelentett be fellebbezést.
Indokainak lényege szerint azzal, hogy a perújítási kérelemben megjelölt tanúk vallomásait az alapügyben eljárt bíróság kizárta a bizonyítékok köréből, így már eleve nem ütköztette, vetette össze más bizonyítékokkal.
A megszüntető határozatra figyelemmel az abban érintett személyek vallomását "be kell emelni" a bizonyítékok sorába és más bizonyítékokkal történő együttes értékelésük szükséges.
A főügyészség írásbeli nyilatkozatában a fellebbezést alaptalannak tartva a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés nem alapos.
A Be. 392. § (1) bekezdésének a/1. pontjára alapított perújítási indítvány kapcsán az ítélőtábla helyesen jutott arra a megállapításra, miszerint a perújítás elrendelésének törvényi előfeltételei hiányoznak.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!