BH 2019.1.14 I. A Ptk. 356. § (1) bekezdésének, valamint (3) bekezdésének együttes alkalmazásából következik, hogy a rendkívüli munkateljesítményből származó speciális jogkövetkezmények levonásához mindkét jogszabályhelyben meghatározott feltételeknek fenn kell állniuk. A baleset előtti és utáni jövedelem közötti különbözet vizsgálata során e feltételek fennállása akkor is megállapítható, ha a keresetkülönbözet csak a rendkívüli munkateljesítménnyel elért jövedelem figyelmen kívül hagyásával mutatható ki.

II. A rendkívüli munkateljesítményt attól függően, hogy mire van hatással, a vagyoni kár és a nem vagyoni kár megtérítése körében is lehetséges jogilag értékelni [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 4. §, 355. §, 356. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az alperesi beavatkozó 2013. szeptember 14-én közúti balesetet okozott, gépjárművel elütötte a kerékpárral közlekedő 64 éves felperest. A károkozó gépjármű üzembentartója nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A felperes a balesettel összefüggésben mindkét térd hámhorzsolását, mindkét térdcsont minimális elmozdulással járó darabos törését, bal lábszár hámhorzsolását, bal I. és II. lábujj alapperc törését, bal II. lábujj hámhorzsolását, jobb I. lábujj körömtáji zúzódását, jobb lábsebet és más sérüléseket szenvedett el, melyek következtében mintegy négy hónapig munkaképtelen volt (2013. december 2-ig táppénzes betegállományban, majd 2014. január közepéig szabadságon volt). A baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése 20%-os. Maradványállapotként a műtéti és sérülés utáni hegek, a térdek deformitása és a bal térd duzzanata, a jobb és bal térd mozgások enyhe - mérsékelt fokú fájdalmas - beszűkülése, bal combizom és bal lábszár sorvadás és terheléskori nehezítettség alakult ki nála. A baleseti maradványállapota végállapotnak tekinthető, melyben az életkorral fokozódó trauma utáni ízületi elfajulások miatt a jövőben további állapotrosszabbodás nem zárható ki.

[2] A baleseti maradványállapota a felperest a térdízületek fokozott használatát igénylő, járással, gyaloglással, lépcsőzéssel, hosszas állással, közlekedéssel összefüggő mindennapi élettevékenységekben és szabadidős tevékenységekben közepes fokban nehezíti. Életvitele a balesettel összefüggésben megváltozott, a baleset előtt rendszeresen és gyakran sportolt, azonban jelenleg is fellépő fájdalmai miatt e lehetőségei beszűkültek. Sportolási lehetőségek alkalomszerűen, illetve korlátozott számban állnak a rendelkezésére, a szabadidő-eltöltési szokásai megváltoztak, életvitele beszűkültebb lett.

[3] A felperes villamosmérnök végzettségű, a baleset idején üzemviteli műszaki irányító munkakörben dolgozott, feladata villamosenergetikai rendszerek üzemeltetése volt. Helyszíni munkavégzéssel, gépjárművel történő utazással a munkakörét a hasonló korú és gyakorlati jártasságú munkavállalókkal szemben ereje különös megfeszítésével végezheti, a többlet-erőfeszítés mértéke 15%. A felperes balesetből eredő sérülései jelentős testi fogyatékosságnak minősülnek.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 345. § (1) bekezdésére, 355. § (1), (4) bekezdésére, 356. § (3) bekezdésére, 76. §-ára, 84. § (1) bekezdés e) pontjára, 360. § (1) bekezdésére, 301. § (1) bekezdésére és a 2009. évi LXII. törvényben foglaltakra alapított keresetében egyebek mellett 2 500 000 forint nem vagyoni kártérítés, jövedelempótló (erőmegfeszítési) járadékként 2014. évre havi 96 967 forinttal számolva 1 163 602 forint, 2015. évre havi 97 111 forinttal számolva 1 165 330 forint, 2016. év vonatkozásában havi 84 567 forinttal számolva öt hónapra 422 834 forint, 2016. június 1-től véghatáridő nélkül havi 84 567 forint és ezen összegek középarányosan járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

[5] Az alperes az általa már megfizetett 200 000 forint nem vagyoni kártérítést meghaladóan 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítést nem vitatott, a jövedelempótló (erőmegfeszítési) járadék iránti keresetet elutasítani kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság, mivel a 2009. évi LXII. törvény 22. §-ában, 28. § (1) bekezdésében, 35. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a felperes követelhette az alperestől a balesettel okozati összefüggésben keletkezett kára megtérítését, a nem vagyoni kártérítést a keresettel egyezően megítélte, a jövedelempótló (erőmegfeszítési) járadék iránti keresetet elutasította.

[7] A nem vagyoni kártérítés körében értékelte a felperes 20%-os munkaképesség-csökkenését, életvitelének megváltozását, továbbá azt is, hogy a munkaköri leírásában rögzített munkakörét erejének 15%-os megfeszítésével képes elvégezni jelentős testi fogyatékossága folytán.

[8] A Ptk. 356. § (1) és (3) bekezdése együttes alkalmazásából arra következtetett, hogy önálló járadék erőmegfeszítés címén nem igényelhető, a rendkívüli munkateljesítményből származó speciális jogkövetkezmények levonásához mind az (1) bekezdésben, mind a (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek teljesülniük kell. A rendkívüli munkateljesítmény nem vált ki önálló jogkövetkezményeket, hanem a baleset előtti és utáni jövedelem közötti különbözet számítására vonatkozóan fejti ki hatását. A felperes maga sem állította, hogy a jövedelme csökkent volna, a csatolt jövedelemigazolásokból megállapíthatóan 2012-ben bruttó 8 919 880 forintot, 2013-ban bruttó 7 422 940 forintot, 2014-ben bruttó 9 118 648 forintot, 2015-ben bruttó 9 116 051 forintot keresett. Az erőmegfeszítés címén alaptalanul igényelt járadékot. A szakértő által megállapított jelentős testi fogyatékossága és a 15%-os többlet-erőkifejtés a nem vagyoni kár összegének meghatározásakor értékelésre került, mivel az is nem vagyoni hátránynak tekinthető, hogy a korábbi munkakörét 15%-os többlet-erőfeszítéssel tudja csak ellátni, valamint jelentős testi fogyatékosságban szenved.

[9] A felperes fellebbezésében a jövedelempótló (erőmegfeszítési) járadék tekintetében az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a felperes változatlan munkakörének csak kisebb részét kénytelen többleterő kifejtésével ellátni, amely csupán kisebb mértékű többleterőt igényel. Kiemelte továbbá, hogy a balesetet követően a felperesnél nem következett be jövedelemcsökkenés, a nyugdíjkorhatárt pedig már betöltötte, ezért szükséges lehet a munkáltató megkeresése arra vonatkozóan, hogy meddig szándékozik őt foglalkoztatni.

[10] A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.

[11] Indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást kellő mértékben feltárta és azon alapulóan érdemben helyes döntést hozott, ítéletének indokai is helytállóak. A felperes alaptalanul hivatkozott jövedelemcsökkenésre, az ugyanis a csatolt jövedelemigazolások alapján nem volt megállapítható. Bizonyításra került az elsőfokú eljárás során, hogy munkaképessége 20%-ban csökkent és a munkakörét erejének 15%-os megfeszítésével látja el. Ez a rendkívüli munkateljesítmény azonban nem lehet önálló járadékigény alapja. A felperes által csatolt adóbevallásokból megállapíthatóan a felperes jövedelme nemhogy csökkent volna, kismértékben még emelkedett is a balesetet követően. A fellebbezésben is hivatkozott jelentős testi fogyatékosság, az erőmegfeszítés ténye és mértéke bizonyítást nyert, de a jövedelemkülönbség nem állapítható meg. A 15%-os erőmegfeszítést az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés körében megfelelően figyelembe vette, arra pedig nincs lehetőség, hogy ugyanazt a körülményt a bíróság a nem vagyoni kár és a baleseti járadék körében is értékelje.