A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20292/2019/7. számú határozata kártérítés (BÍRÓSÁGI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.292/2019/7/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Balla Anita ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Pivarnyikné dr. Juhász Emőke Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Pivarnyikné dr. Juhász Emőke ügyvéd) által képviselt alperes neve önálló bírósági végrehajtó (alperes címe) alperes ellen, akinek pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott a ... kamarai jogtanácsos által képviselt a lperesi beavatkozó neve (alperesi beavatkozó címe) közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Budapest Környéki Törvényszék 2019. február 26. napján meghozott 21.P.20.723/2017/43. számú ítélete ellen a felperes részéről 46. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 127.000 (százhuszonhétezer) forint, az alperesi beavatkozónak pedig 20.000 (húszezer) forint másodfokú perköltséget, és térítsen meg az államnak külön felhívásra 887.700 (nyolcszáznyolcvanhétezer-hétszáz) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. § (1) bekezdésére alapított leszállított keresetével 11.096.107 forint és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy 2012. május 23-án indított végrehajtást az Sz. Kft. (a továbbiakban: adós) ellen 27.734.994 forint és ennek 2006. december 30-tól járó késedelmi kamatai, valamint összesen 2.188.362 forint perköltség behajtása iránt, amely végrehajtási eljárást a bíróság 2013. augusztus 29-én az adós ellen indult felszámolási eljárásra tekintettel megszüntette. A végrehajtóként eljáró alperes kárfelelősséget megalapító magatartását abban jelölte meg, hogy elmulasztotta az adós vagyonának teljes körű feltárását, a .../1/B/20., .../1/B/24., .../1/B/37. és .../1/B/49. helyrajzi számú sz-i ingatlanokat (a továbbiakban: sz-i ingatlanok) nem vonta be a végrehajtás körébe annak ellenére, hogy a követelés összegére és a lefoglalt ingatlanokból várható megtérülés mértékére figyelemmel további vagyontárgyak lefoglalása lett volna indokolt. Az említett négy ingatlanra csupán a Sz-i Önkormányzat végrehajtási joga volt bejegyezve, az is csak a tőke összegére, így azok lefoglalása, majd árverési értékesítése esetén a felperes a vételár-különbözet elszámolásával a végrehajtandó követelés egy részéhez hozzájutott volna. Ehhez képest foglalás és értékesítés hiányában a befolyó vételárból még részlegesen sem nyert a követelése kielégítést. Másodsorban azzal érvelt, hogy az érintett ingatlanok lefoglalásának elmaradása miatt az adós elleni felszámolási eljárásban sem részesült az ingatlanok vételárából, mert követelése nem minősülhetett a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 49/D. § (1)-(3) bekezdése szerint a vételárból közvetlenül kielégítendő követelésnek, így a felszámolási eljárásban való megtérüléstől is elesett, holott a végrehajtási jog bejegyzése esetén a felszámolás során befolyó vételár felszámolói díjjal és költségekkel csökkentett összegét a felperesnek kellett volna kiutalni.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Elsősorban azzal védekezett, hogy a felperes kárai megtérítésére nem tarthat igényt, mert a végrehajtási eljárásban a rendes jogorvoslatot nem vette igénybe, kifogással a sérelmezett mulasztások kapcsán nem élt. Állította, hogy a végrehajtási eljárást a rá vonatkozó jogszabályi előírások betartva, a fokozatosság és az arányosság elvének megfelelően folytatta le. Az adós vagyonának felkutatására irányuló megkereséseket kiadta, a felkutatott ingatlanokat lefoglalta, az értékesítés érdekében szükséges intézkedéseket megtette. A felperes egyebekben nem jelezte, hogy az adósnak egyéb ingatlanvagyona lenne, a sz-i ingatlanokat nem jelentette be. További foglalás nem is volt indokolt, tekintve, hogy a lefoglalt ingatlanok együttes értéke 153.080.000 forint volt, míg a felperes követelése az eljárás megindításakor 75.836.641 forint. Érvelése szerint a felperes maga sem jelölt meg olyan jogszabályt, aminek megsértése a kárfelelősségét megalapozná, az okozati összefüggést nem vezette le, a kár összege pedig nem bizonyított.

Az alperesi beavatkozó a kereset elutasítását kérte, azzal az indokkal, hogy az alperes az adós vagyonának felkutatása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette, az pedig nem értékelhető a terhére, hogy a végrehajtás megszüntetése miatt az ingatlanok értékesítésére már nem volt lehetőség. A követelés meg nem térülése nem az alperes tevékenységének, hanem az adós fizetésképtelenségének következménye, így az állított jogellenes magatartás és a kár között nincs okozati összefüggés.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest az alperesnek 15 napon belül 1.143.000 forint, az alperesi beavatkozónak pedig 533.000 forint perköltség, továbbá az államnak külön felhívásra 1.242.000 forint feljegyzett kereseti illeték megfizetésére.

Az ítélet indokolása szerint a per elbírálására a 2013. évi CLXXVII. törvény 1. §-a és 54. §-a alapján az 1959. évi IV. törvényt kellett alkalmazni, mert a kereset alapjául állított mulasztás időtartama nem lehetett hosszabb, mint a 2013. augusztus 29-én megszüntetett végrehajtás. Erre tekintettel a keresetet a Ptk. 339. §-a és 349. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó 349. § (1) bekezdése szerint bírálta el. A Ptk. 349. §-ában meghatározott különös feltétel körében azt vizsgálta, hogy a végrehajtási kifogás alkalmas lett volna-e a felperes perben érvényesített kárának elhárítására, amire a rendes jogorvoslat csak akkor alkalmas, ha a meghozott határozatban foglalt rendelkezés ki tudja zárni a kár későbbi bekövetkezését. Ehhez képest a felperes alapos kifogása esetén a bíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 217/A. § (5) bekezdése szerint az elmulasztott intézkedés megtételére utasíthatta volna az alperest, ami a kár későbbi bekövetkezését nem zárta volna ki, mert a határozat az adós tulajdonában álló további ingatlanok eredményes felkutatását nem eredményezte volna, hiszen országos keresés esetén az elektronikus rendszer nem garantálja, hogy mindig és minden földhivatal elérhető. Másrészt a felperes a sz-i ingatlanokról csak a felszámolási eljárásban szerzett tudomást, így nem volt abban a helyzetben, hogy értesüljön a mulasztásról és kifogással éljen. A mulasztás adott esetben jogorvoslattal nem volt elhárítható, így a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség speciális feltétele teljesült.

Az alperes jogellenes magatartásának vizsgálata körében abból indult ki, hogy az arányosság és fokozatosság Vht. 7. §-ában foglalt elvének megsértése valóban megalapozhatja a végrehajtó kárfelelősségét, azonban a Vht. 7. §-a nem kötött sorrendet fogalmaz meg, adós cég esetében a pénzforgalmi számlára vezetett végrehajtás és az ingatlanok lefoglalása között a mérlegelés játszhat szerepet. A szükséges végrehajtói cselekmények időszükséglete az adós egyedi vagyoni helyzetének ismeretében határozható meg és az alperesnek az adós elleni további végrehajtási eljárásokat is figyelembe kellett vennie, másrészt a sikeres behajtáshoz szükséges időt konkrétan nem lehet megadni. Adott esetben a felperes azonnali ingatlan-végrehajtást kért, a végrehajtási lapon azonban nem tüntette fel az általa ismert ingatlanok azonosítási adatait. Az alperes a felperes bejelentését megelőzően jegyeztette be a végrehajtási jogot a más végrehajtási eljárásokból ismert, összesen 145.480.000 forint becsértékű ingatlanra. Az adott végrehajtási eljárás megindulásakor a jelzálogjoggal terhelt ingatlanok adó- és értékbizonyítvány alapján meghatározott értéke 84.680.000 forint volt és a felperes követelése a jelzálogjog folytán a korábban bejegyzett végrehajtási jogokhoz képest is kielégítési elsőbbséget élvezett. Az elsőfokú bíróság az előbbiekből azt a következtetést vonta le, hogy az alperes legalább részben feltárta az adós ingatlanvagyonát, a felperes végrehajtási jogát bejegyeztette. Az árverési értékesítés sikere érdekében mindkét e-i ingatlant többször meghirdette értékesítésre, a t-i és a tr-i ingatlanokra a felperest kielégítési elsőbbség ugyan nem illette, de az őt megelőző követelések kielégítését követően fennmaradó összeget arányosan kellett volna felosztani. A Vht. 47. § (1) és (2) bekezdése szerint a végrehajtónak nem törvényi kötelezettsége az adós vagyonának felkutatása érdekében a nyilvántartásokat vezető hatóságok megkeresése, ezt szükség esetén kell megtennie. A végrehajtó mellőzheti az előbbi eljárást, ha az adós vagyonára vonatkozó adatok rendelkezésre állnak és ennek alapján a végrehajtás foganatosítása megkezdhető, illetve eredményesen befejezhető. Az adott végrehajtási eljárás megindításakor négy ingatlan adatai az alperes rendelkezésére álltak, eszerint a t-i 48.000.000 forint becsértékű ingatlanon más személy javára fennálló jelzálogjoggal és végrehajtási joggal biztosított követelés tőkeértéke nem érte el a 15.000.000 forintot, a tr-i ingatlan esetében pedig az elsőbbséget élvező adótartozás 30.000.000 forintot meghaladó követelés volt. Az összesen 84.680.000 forint értékű két e-i ingatlanon a felperes 27.000.000 forintot meghaladó tőkekövetelését biztosító jelzálogjoga és végrehajtási joga áll fenn, így további vagyon felkutatása nem volt indokolt. Nem találta bizonyítottnak, hogy az alperes a végrehajtási eljárás kezdetén tudta volna, hogy az adósnak további ingatlanai is vannak, mert a peradatok szerint a sz-i ingatlanokról egy másik, a NAV által indított végrehajtási eljárásban 2013. február 6-án szerzett hivatalos tudomást, ami a felperessel szembeni kárfelelősségét nem alapozhatja meg, de ezeket az ingatlanokat a követelések összegére és az ingatlanon fennálló jogokra tekintettel egyébként is a NAV javára kellett volna lefoglalni. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes eljárása megfelelt a Vht. rendelkezéseinek, a végrehajtási eljárás egy év két hónapig tartott, ami nem tekinthető eltúlzottan hosszú időnek. A fokozatosság és arányosság elve alapján az alperesnek akkor kellett volna további ingatlanokat felkutatnia és lefoglalnia, ha az e-i ingatlanok árverési vételára a felperes teljes követelését nem fedezte volna, illetve a tényleges követelése teljes körűen kielégítést nem nyer. Ez azonban azért nem következett be, mert a végrehajtási eljárást az adós felszámolása miatt a bíróság megszüntette.