A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20065/2009/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 345. §, 484. §, 485. §] Bírók: Czukorné dr. Farsang Judit, Szabó Klára, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.065/2009/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Mihály Noémi pártfogó ügyvéd (1054 Budapest, Szemere u. 17., fszt. 5.) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Dr. Tallóssy Frigyes Ügyvédi Iroda (1094 Budapest, Tompa u. 11., I/10., ügyintéző: dr. Tallóssy Frigyes ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 2008. október 6. napján kelt 15.P.22.999/2006/65. szám alatti ítélete ellen a felperes részéről 69. sorszám alatt, míg a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda (1055 Budapest, Balaton u. 16.) felmentett pártfogó ügyvéd részéről 67. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda pártfogó ügyvédi díja kivételével helybenhagyja. A Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda pártfogó ügyvéd díját 18.000 (Tizennyolcezer) forintra felemeli, melyből 15.000 (Tizenötezer) forint munkadíj és 3.000 (Háromezer) forint áfa.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 60.000 (Hatvanezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt fellebbezési illetéket és dr. Mihály Noémi pártfogó ügyvéd díját - a másodfokú eljárásban kifejtett tevékenysége ellenében is - az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes módosított keresetében 2000. augusztus 25-től 2001. február 18-ig havi 25.724 forint (összesen 149.199 forint), 2001. július 10-től 2002. január 29-ig havi 103.951 forint (összesen 689.541 forint), valamint 2002. február 8-tól az ítélethozatalig havi 74.014 forint járadék, valamint a lejárt összegek középarányos időtől járó törvényes kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy 1993. március 12-én az alperes által bérelt ingatlanban tartózkodott, amikor észlelte, hogy gőz árasztotta el a földszinti helyiségeket. Az alperes képviselőjével kísérletet tettek arra, hogy a kazán üzemeltetését végző fűtőt megkeressék és a kazán leállítására kérjék, vagy a kazánház kulcsainak felhasználásával a lakatok erőszakos eltávolítása nélkül jussanak a meghibásodott berendezés közelébe. Tekintettel arra, hogy az üzemeltetésért felelős személy, illetve a kulcsok sem voltak találhatók, úgy döntöttek, hogy a lakatok lefeszítésével elhárítják az addigra közvetlenné vált életveszélyt. Ilyen jellegű gőzfejlődés ugyanis a gázkészülék rendellenes és közvetlen balesetveszéllyel fenyegető üzemzavara esetén fordulhat csak elő. A vele levő T. L. a külső ajtón levő lakatot lefeszítette, a kazánház vasajtaján levő lakatot pedig kalapáccsal leütötte. A felperes előadta: a lakat leütésekor egy arról lepattanó fémdarab a szemébe került, amely elvágta a szaruideget és leszakította a retinát. Ennek következményeként elvesztette jobb szeme világát. Az utolsó szemműtéte 2002. április 8-án volt, amelyet követően leszázalékolták.

Hivatkozott arra, hogy jövedelem-kiesésben jelentkező kár érte. A károsodás kezdő időpontja 2000. augusztus 25-e, mivel ettől kezdve a munkahelyein csak a hasonló munkakörben dolgozó személyek bérénél alacsonyabb összegért tudták alkalmazni csökkent munkaképessége miatt. Bár papíron teljes munkaképességű munkavállalóként alkalmazták, a felvétel feltétele volt az alacsonyabb bér elfogadása. 2000. augusztus 25-től 2001. február 18-ig a M. É.-nél volt alkalmazásban nettó 84.276 forint munkabérért. A teljes munkaképességű dolgozók 110.000 forint nettó bért kaptak. 2001. július 10-től 2002. január 29-ig a K. É. Rt-nél volt alkalmazásban nettó 66.049 forint munkabérért, a teljes munkaképességűek jövedelme ekkor nettó 170.000 forint volt. A 2002. február 8-tól igényelt havi 74.014 forint az az összeg, ami a balesete előtti nettó jövedelme és a rokkantsági nyugdíja közti különbség.

A felperes jogi álláspontja szerint megbízás nélküli ügyvivőként járt el, akinek beavatkozása helyénvaló volt (Ptk. 485. § (2) bekezdés), figyelemmel az adott esetben kialakult szükséghelyzetre (Ptk. 107. § (1) bekezdés). Az I. rendű alperes mint a kazán üzemeltetője a Ptk. 345. § (1) bekezdés alapján felel a berendezés működésével összefüggésben keletkezett károk megtérítéséért.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte és perköltséget igényelt.

Állította, hogy a felperesnek kárt nem okozott. Hivatkozott arra, hogy a felperes nem is volt feljogosítva arra, hogy az épület lezárt részeibe a lakatok jogosulatlan és erőszakos eltávolításával behatoljon. Az üzemzavar esetén követendő eljárásról az ügyben érintett valamennyi személyt kioktatták, a kulcsok őrzését végző személy nevét, telefonszámát és lakcímét jól látható helyen kifüggesztették. A kazánházhoz csak a fűtő, illetve az időszakos ellenőrzést végző karbantartók voltak jogosultak hozzányúlni. Állította továbbá, hogy a megjelölt időben a fűtőberendezés meghibásodásáról senki nem tett bejelentést, ott javítási munkákat nem végeztek. Az előadottak alapján a szemsérülés okozója T. L. volt, ezért álláspontja szerint a felperesnek az ő irányában kellett volna igényt érvényesítenie. Az esetleges megbízás nélküli ügyvivőként való eljárást nem tartotta helyénvalónak és cáfolta, hogy egyáltalán robbanásveszély állt volna fenn. A káros eredmény bekövetkeztében szerinte a felperes is közrehatott. Utalt arra, hogy a kazán hibátlanul működött, azzal kapcsolatban veszélyhelyzet nem alakult ki, így halaszthatatlan felperesi beavatkozásra nem volt szükség. A kár és a fokozott veszéllyel járó tevékenység között közvetlen okozati összefüggés nincs. Az alperes hangsúlyozta, hogy a felperes követelése számítási alapját nem jelölte meg, ezért nem ellenőrizhető, hogy az általa közölt számadatok mennyiben felelnek meg a valóságnak.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 144.145 forint perköltséget. Rögzítette, hogy dr. Mihály Noémi pártfogó ügyvéd díját az állam viseli. A Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda pártfogó ügyvédi díját 12.000 forintban állapította meg azzal, hogy azt az állam viseli. Felhívta a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalát, hogy a költségmentes ellátmányból fizessen ki az ítélet jogerőre emelkedését követően a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Irodának 12.000 forintot. A le nem rótt 700.800 forint kereseti illetéket, a 653.290 forint fellebbezési illetéket, továbbá az állam által előlegezett 164.100 forint költséget az ítélet szerint az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy a veszélyes üzem felelősségére vonatkozó rendelkezések csak abban az esetben alkalmazhatóak, ha megállapítható, hogy a kár és a fokozott veszéllyel járó tevékenység között okozati összefüggés van, a kár a tevékenység fokozott veszélyességéből ered. Erre tekintettel a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy 1993. március 12-én a kazán rendellenes működésével összefüggésben rendkívüli helyzet állt fenn, a kérdéses napon sem a fűtő, sem a kazánház kulcsa nem volt fellelhető, a kazánhoz csak a lakat leverésével lehetett bejutni. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes a perben ellentmondó nyilatkozatokat tett, továbbá F. Á. tanúvallomása sem támasztotta alá a felperesi előadást atekintetben, hogy a pincéhez vezető folyosón és a pincében is áramlott volna a gőz. A felperes állításán kívül nincs bizonyíték arra, hogy a szeme ekkor sérült meg. T. K. E. gondnok tanúvallomása és a helyszíni szemle alapján az volt megállapítható, hogy a pince és a kazánház kulcsaihoz bárki hozzáférhetett. Az elsőfokú bíróság elfogadta az igazságügyi szakértő szakvéleményét ítélkezése alapjául. Eszerint semmilyen robbanásveszély nem állt fenn sem a gázkészülék vonatkozásában, sem a nyitott tágulási tartállyal ellátott központi fűtési rendszernél. N. M. fűtő tanúvallomása alapján tényként volt megállapítható, hogy melegvizes kazán üzemelt a per tárgyát képező időpontban. A kazán ugyan hibás volt, ezért az üzemeltetés fokozott figyelmet igényelt, de nem a robbanásveszély miatt. Az igazságügyi szakértő véleménye szerint az elfolyó vízmennyiség az üzemeltetési körülmények ismeretében alkalmatlan volt olyan folyamatosan jelentős mennyiségű vízgőz képzésére, ami a földszintre feláramolhatott volna. A kazánházból gőz nem kerülhetett be a földszinti helyiségekbe. A lefolytatott bizonyítás során nem volt megállapítható, hogy a kazán rendellenes működésével összefüggésben árasztotta el a gőz a helyiséget, továbbá hogy rendkívüli helyzet állt volna fenn, sőt még az sem, hogy alappal feltételezhették, hogy a kazán működésének hibája okozza a gőzképződést. Nem bizonyított az sem, hogy a kazánházhoz való bejutáshoz szükséges volt a lakat leverése, a felperes ily módon történt beavatkozása helyénvaló lett volna. A helyénvaló beavatkozást csupán a jó szándék nem alapozza meg. A beavatkozást a felperes és társai szükségesnek hitték, az azonban nem bizonyított, hogy alappal feltételezhették, hogy a gőzfejlődés a kazán meghibásodásával van összefüggésben, a rendkívüli helyzet nem bizonyított.