BH 1994.1.33 Az élettársi kapcsolat és a szerzési arány megállapításánál irányadó szempontok [Ptk. 578/G. § (1) bek.].

A bíróság a felek 1968-ban kötött házasságát az 1985. október 15-én kelt és jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. A felek az egyező akaratnyilvánítás alapján lefolytatott bontóperben a vagyonjogi követeléseiket nem érvényesítették.

Több mint 5 évvel a házasság felbontása után a közös vagyon megosztása és a közös tulajdon megszüntetése iránt indított perben az elsőfokú bíróság részítéletében a felek egyenlő arányú közös tulajdonaként nyilvántartott, jelenleg sem teljesen befejezett többszintes házas ingatlanának a felperest illető fele tulajdoni hányadát 2 280 000 forint megváltási árért a bentlakó alperes tulajdonába adta. Ugyancsak az alperes tulajdonába adta a divatáru-pavilon felépítményének a felperes fele illetőségét 275 000 forint megváltási ár ellenében, míg a bérleti szerződése alapján használt divatáru-pavilon kizárólagos használati jogát a felperesnek ítélte azzal, hogy a pavilon 1 000 000 forint forgalmi értékű használati jogának fele összegét beszámította az alperest terhelő megváltási árba, ennélfogva az alperest összesen 2 055 000 forint megfizetésében marasztalta, és rendelkezett a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránt. A perköltség és a le nem rótt illeték viselésére a feleket egyenlő arányban kötelezte. A részítélet indokolása szerint a felek között a házasság felbontása után 1989 elejéig - a felek állításával ellentétben - a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése szerinti életközösség állt fenn, a közös gazdálkodás során pedig a feleknek a szerzésben való közreműködési aránya lényegében azonos volt. Az alperes nem bizonyította, hogy a házasság fennállása alatt az édesanyja halála után 100 000 forintot, majd további 220 000 forintot öröklés, illetőleg ajándék címén kapott, s e két összeg felhasználása az építkezés céljaira történt, az alperes ezzel összefüggő különvagyoni igénye ezért - az indokolás szerint - nem alapos. Az ingatlanok forgalmi értéke az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleményén alapul. A házas ingatlan megváltási árából az ingatlant még terhelő 640 141 forint kölcsöntartozást levonva az alperes a beköltözhető forgalmi érték fele részének mint megváltási árnak a megfizetésére köteles. A divatáru-pavilonok kizárólagos használata a feleket a birtokállapot szerint illeti meg, s a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezés is ezen alapszik. A perköltséget a felek - az indokolás szerint - a Pp. 81. §-ának (2) bekezdése, illetőleg a PK 10. sz. állásfoglalás IV/g) pontja szerint kötelesek viselni.

Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a házasság felbontása után közte és a felperes között élettársi kapcsolat nem volt, ennek megállapítása esetén is kifogásolta azonba, hogy az elsőfokú bíróság a szerzésben való közreműködés arányát nem vizsgálta, és nem vonta az elszámolás körébe azokat a vagyontárgyakat, amelyeket a felperes szerzett, az élettársi kapcsolat tényének elfogadása esetén ugyanis azokon neki is tulajdoni igénye keletkezett. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a házasság fennállása alatt szerzett és az építkezésre fordított különvagyona tekintetében a bizonyítást csak részben folytatta le, ezért megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy neki különvagyona nem volt, végül arra hivatkozott, hogy a felperes birtokába került jelentős értékű ingóságok megfelelő elszámolás nélkül a megváltási ár kiegyenlítésére megfelelő anyagi fedezettel nem rendelkezik.

A felperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

Az alperes fellebbezése az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a feleknek a személyi és vagyoni körülményeikre tett nyilatkozatai, valamint az egyéb bizonyítékok egybevetése alapján egyetért az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a felek között a házasság felbontása után 1989 elejéig sajátos, de a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése által szabályozott körbe vonható élettársi kapcsolat állt fenn. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban érzelmi összetartozásuk laza, indulatokkal és ellentmondásokkal terhes volt. Ugyanakkor - amint azt a tanúvallomások sora bizonyítja - harmadik személyekkel való kapcsolataikban együttesen és összehangoltan léptek fel, vagyoni kérdésekben közösen rendelkeztek.

A felek körülményeire és vagyoni helyzetére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy együttélésük időszakában a jelentéktelen értékű, hétköznapi beszerzéseiket nem egyeztették. Döntő súlya annak a ténynek van, hogy a felek az alperes használatában maradt közös tulajdonú lakásukat közös elhatározással értékesítették, a vételárból újabb pavilon használati jogát szerezték meg, majd a közös tulajdonú pavilon és az új árusítóhely használatát együttesen rendezték abból a célból, hogy kiskereskedői tevékenységet az alperes is folytathasson.