A Fővárosi Ítélőtábla Bf.74/2011/4. számú határozata vesztegetés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 250. §] Bírók: Mészáros László, Ruzsás Róbert, Török Zsolt

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2011. június 15. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

í t é l e t e t:

A vesztegetés büntette és más bűncselekmény miatt az I. r. vádlott és társai ellen indított büntető ügyben a Fővárosi Bíróság 2011. január 17. napján kihirdetett 14.B.427/2010/15. számú ítéletét megváltoztatja.

A II. r. vádlottat katonai mellékbüntetésként lefokozásra is ítéli.

A II. r. vádlott tekintetében az előzetes mentesítésre vonatkozó ítéleti rendelkezést mellőzi.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. vádlott vonatkozásában helybenhagyja.

I n d o k o l á s :

A Fővárosi Bíróság a 2011. január 17. napján kihirdetett 14.B.427/2010/15. számú ítéletével a II.r. vádlottat a Btk.250.§ (1) bekezdésébe ütköző, a (3) bekezdés szerint minősülő vesztegetés bűntette miatt 2 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. Előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, és kötelezte a vonatkozásában felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú tárgyaláson jelen lévő ügyész 3 napi gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozatának bejelentésére, majd törvényes határidőn belül a II.r. vádlott terhére büntetésének súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

A II.r. vádlott az ítéletet tudomásul vette, védője azonban 3 napi gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozatának bejelentésére. Törvényes határidőn belül a védő elsődlegesen a vádlott felmentése, másodlagosan büntetésének enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

Az elsőfokú bíróság eljárt még az I.r. és a III.r. vádlottakkal szemben is, akik tekintetében az első fokú ítélet 2011. január 17. napján jogerőre emelkedett és az, a kiszabott szabadságvesztések kivételével végrehajthatóvá vált.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.177/2011/1. számú átiratábana II.r. vádlott terhére súlyosítás érdekében bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállás alapján törvényesen minősítette a II.r. vádlott cselekményét, azonban a kellő visszatartó hatás elérése érdekében súlyosabb büntetés kiszabása indokolt. Indítványozta ezért a II.r. vádlottal szemben az ítélet ennek megfelelő megváltoztatását.

A másodfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli ügyész az átiratban foglaltakat továbbra is fenntartotta. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörében megállapított tényállása megalapozott, az ítélet felülbírálatra alkalmas. Egyetértett az elsőfokú bíróság II.r. vádlott bűnösségére levont következtetésével és cselekményének jogi minősítésével. Helyesnek tartotta a felfüggesztett börtönbüntetés alkalmazását is, azonban a bírói gyakorlattal ellentétesnek ítélte, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott terhére megállapított korrupciós cselekmény megállapítása mellett lehetőséget látott előzetes bírósági mentesítésére és nem alkalmazott katonai mellékbüntetést sem. Indítványozta ezért az ítélet megváltoztatását, a vádlottal szemben lefokozás katonai mellékbüntetés kiszabását és az előzetes bírósági mentesítésre vonatkozó rendelkezés mellőzését.

A II.r. vádlott védője perbeszédében először az ügyészi indítványra kívánt reagálni. Ennek során kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörében megállapított tényállásakor értékelési körébe vonta a vádlott személyiségével, életvitelével és a megállapított cselekmény jellegével kapcsolatos tényeket is. Ezek után jutott arra a következtetésre, hogy az általa alkalmazott büntetés megfelelően szolgálja a büntetési célokat. Az ügy egyedi sajátosságait mérlegelve jutott arra az álláspontra, hogy a szokásostól eltérően méltónak találta védencét az előzetes bírósági mentesítésre, amit a törvény korrupciós cselekmény miatt sem zár ki, ezért az ügyész büntetés súlyosítására irányuló indítványa nem alapos.

Álláspontja szerint a bíróság azonban nem vont minden tényt mérlegelési jogkörébe, a bizonyítékok értékelése ezért nem is felelhet meg a logika szabályainak, így az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan. Kifogásolta, hogy a bíróság a bizonyítékok számbavételekor és a bizonyítékok értékelésekor is eleve abból a koncepcióból indult ki, hogy a II.r. vádlott csak ellenszolgáltatás mellett végezhette cselekményét. Véleménye szerint ennek során tévesen értékelte tanu1 és tanu2 vallomását, akik úgy nyilatkoztak, hogy régen ők is végeztek ilyen tevékenységet ellenszolgáltatásért, de szívességből is vállalták ezt. Álláspontja szerint logikátlan a bíróságnak az a következtetése, hogy amennyiben ők pénzért dolgoztak, akkor a II.r. vádlott is csak pénzért dolgozhatott. Súlyosabb megalapozatlansági okként jelölte meg azonban, hogy a bíróság olyan tanúk - cselekményt felfedező rendőrök - vallomására alapozta ítéletének tényállását, amelyeket nem lehet a bizonyítékok között figyelembe venni. Álláspontja szerint ugyanis e tanúk kioktatása nem felelt meg a Be. szabályainak, kimaradt a mentességi jogukra való kioktatásuk, ezért e tanúvallomások bizonyítékként nem értékelhetők. Nem történt meg ugyanis a tanúk kioktatása arra, hogy megtagadhatják a vallomástételt abban a körben, amennyiben titoktartási kötelezettség terheli őket. E kioktatás ugyanis nem rögtön vallomásuk elején történt, hanem a későbbiek során, illetve van akinél erre nem is került sor. Ha azonban ezek a bizonyítékok kirekesztésre kerülnek a bizonyítékok köréből, nincs olyan egyéb bizonyíték ami a védence felelősségét megalapozná. Álláspontja szerint nem lehet ilyennek tekinteni az I.r. vádlottól lefoglalt elszámolási listát sem, mivel ezen egy sokkal régebbi dátum szerepel, két évvel korábbi elszámolásra vonatkozik. Mivel az első fokú ítélet nem alkalmas az előbbiek szerint a felülbírálatra, annak hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását indítványozta.

A II.r. vádlott utolsó szó jogán elmondta, hogy bár félreérthető volt a cselekménye, 15 éves rendőri szolgálata alatt bűncselekményt nem követett el, és szeretné a munkáját folytatni.

A Fővárosi Ítélőtábla az első fokú ítéletet, az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be.349.§ (1) bekezdésére figyelemmel csak a II.r. vádlott tekintetében bírálta felül, mivel az I.r. és a III.r. vádlottak tekintetében az első fokú ítélet jogerőre emelkedett.

A másodfokú bíróság nem értett egyet a védő azon érvelésével, hogy az első fokú ítélet a bíróság eljárási szabálysértése miatt megalapozatlan és felülbírálatra alkalmatlan.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság mindenben betartotta az eljárási szabályokat. Az általa kihallgatott tanúkat kioktatta a Be.85.§ (3) bekezdésében meghatározottakra, a jegyzőkönyv szerint a törvény szövegével egyezően került sor arra a kioktatásra, hogy a tanú köteles a legjobb tudása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást és a mentő körülmény elhallgatását a törvény szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor a tanúk esetében a mentességi ok felmerülésekor oktatta ki őket a Be.82.§ (1) bekezdés c/ pontjában írt jogaikra. A másodfokú bíróság nem értett egyet azzal az érveléssel, hogy a tanút a tanúvallomás tételének összes akadályaira ki kell oktatni, akkor is ha nyilvánvaló, hogy azok nem állnak fenn. A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy ezekre az okokra akkor kell kioktatni a kihallgatott tanút, amikor azok felmerülnek. Amikor a tanúk arra nyilatkoztak, hogy az adott körben titoktartási kötelezettségük volt, az elsőfokú bíróság az őt terhelő kioktatási kötelezettségének eleget tett.