A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20429/2016/8. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §] Bírók: Csordás Csilla, Kincses Attila, Sághy Mária

Fővárosi Ítélőtábla

7.Pf.20.429/2016/8.

A Fővárosi Ítélőtábla által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I. rendű, II.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) II. rendű felpereseknek - a Ügyvédi Iroda által képviselt I.rendű alperes (I.rendű alperes címe) I. rendű, a Budapesti 384. számú Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Simon Tamás ügyvéd) által képviselt II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen kártérítés iránt indított perében - amely perbe Ügyvédi Iroda által képviselt Alperesi beavatkozó a II. rendű alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Törvényszék 2016. január 21. napján kelt 39.P.25.570/2011/104. számú ítélete ellen az I-II. rendű felperesek részéről 105. sorszám alatt előterjesztett és Pf/3. sorszám alatt pontosított fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi együttesen az I-II. rendű felpereseket, hogy - 15 napon belül - fizessenek meg az I. rendű alperesnek 30.000 (Harmincezer) forint plusz áfa összegű, a beavatkozónak 10.000 (Tízezer) forint plusz áfa összegű fellebbezési eljárási költséget.

Az I. rendű felperest 320.000 (Háromszázhúszezer) forint, a II. rendű felperest 367.100 (Háromszázhatvanhétezer-egyszáz) forint fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezi - felhívásra - az állam javára.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

I.rendű felperes neve (az I. rendű felperes apja, a II. rendű felperes élettársa) 2011. január elején kezdődő hurutos köhögése miatt január 12. napján kereste fel a háziorvosát, aki antibiotikumot írt fel a részére. A kezelés ellenére a beteg állapota tovább romlott, ezért január 15. napján telefonon kihívta az ügyeletes orvost, aki azonban nem ment ki a helyszínre. Másnap a II. rendű felperes vitte be lázas beteg élettársát a II. rendű alperes orvosai által ellátott ügyeletre. Az ügyeletes orvos visszairányította a beteget a háziorvosához, és tüdőgondozói beutalást javasolt. Január 17. napján (hétfőn) a beteg kímélete érdekében a II. rendű felperes kért tüdőgondozói beutalót a háziorvostól. A tüdőgondozói tevékenységet az I. rendű alperes látta el; a II. rendű felperes kíséretében megjelenő beteget január 17. napján nem fogadták, mivel a háziorvosi beutalón nem volt feltüntetve sürgősségi kérés, ezért a következő napra jegyezték elő a vizsgálatát. A január 18. napján készített röntgenfelvétel alapján a tüdőgondozóban jobb oldali kiterjedt tüdőgyulladást véleményeztek, antibiotikumot váltottak, kombinált antibiotikumot tartalmazó tablettát írtak fel, és két nap múlva rendelték vissza kontrollra a beteget. A beteg állapota tovább romlott, kórházba szeretett volna kerülni, ezért január 19. napján az esti órákban ismét felkereste a II. rendű alperesi orvosi ügyeletet. Az ügyeletes orvos - aki nem volt azonos a 16-án szolgálatot teljesítő orvossal - injekciót adott be a betegnek, arról tájékoztatta, hogy az injekciótól meg fog könnyebbülni. Nem tartotta szükségesnek a sürgős kórházba utalást, feltételezve, hogy éjszaka úgysem csinálnának semmit a beteggel, javasolta a szakorvos másnapi felkeresését. A tüdőgondozóban elkészített január 20-i röntgenlelet kétoldali tüdőgyulladást mutatott, a beteget mentővel szállították az ... Intézetbe, ahol állapotának súlyossága miatt az intenzív terápiás osztályon helyezték el. Itt széleskörű laboratóriumi vizsgálatokat végeztek, ennek ellenére a kórokozót nem tudták azonosítani, a haladéktalanul megkezdett széles spektrumú antibiotikus terápia sem hozott eredményt, a beteg állapota rohamosan hanyatlott, majd január 27. napján a reggeli órákban elhunyt. A részleges boncolásról készült jegyzőkönyvben "ismeretlen eredetű kórozó (vsz. vírus) kiváltotta tüdőgyulladás"-t jelöltek meg a beteg alapbetegségeként, a halál közvetlen okát gyulladás okozta tüdőkárosodás miatt kialakult légzési elégtelenségben határozták meg.

Az I-II. rendű felperesek keresetükben a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 84. § (1) bekezdés a) pontja alapján kérték annak megállapítását, hogy az I-II. rendű alperesek megsértették az I-II. rendű felperesek teljes családban éléshez és a II. rendű felperes lelki egészséghez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy I.rendű felperes neve gyógykezelése során nem az elvárható gondossággal jártak el, mellyel elvették a beteg gyógyulási esélyét. Ezen felül személyenként 4.000.000 forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére kérték kötelezni az I-II. rendű alpereseket, a II. rendű felperes további 588.643 forint vagyoni kártérítés megfizetésére is igényt tartott. Álláspontjuk szerint már január 16. napján kórházba kellett volna utalni a beteget, így hosszabb idő állt volna rendelkezésre a helyes diagnózis felállítására, amely lehetőséget biztosított volna az adekvát terápia megválasztására és alkalmazására, majd a teljes gyógyulásra.

Az I. rendű alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint nem terheli mulasztás amiatt, hogy január 17. napján nem vizsgálták meg a beteget, hiszen a beutalón nem található sürgős jelzés, a következő napon felállított diagnózis pedig nem indokolta a beteg kórházba utalását.

A II. rendű alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint orvosai az ügyeletes orvostól elvárható gondossággal kezelték a beteget, az észlelt tünetek nem indokolták a beteg sürgősséggel történő kórházba szállítását.

A beavatkozó a II. rendű alperes pernyertességét támogatva a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint a II. rendű alperes orvosai nem tanúsítottak felróható magatartást, emellett nem áll fenn okozati összefüggés a beteg halála és az ügyeletes orvosi ellátás között.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet és kötelezte az I-II. rendű felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az I. rendű alperesnek 100.000 forint plusz áfa összegű és további 16.796 forint, míg a beavatkozónak 50.000 forint plusz áfa összegű perköltséget. Az I. rendű felperest 240.000 forint, a II. rendű felperest 275.370 forint le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte az állam javára.

Döntésének jogi indokolása szerint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 244. §-a értelmében a jogvita elbírálására a kártérítő felelősségre vonatkozó polgári jogi szabályokat alkalmazta. A régi Ptk. 339. § (1) bekezdését tekintette irányadónak azzal, hogy a gyógyítás érdekében tevékenykedő orvostól elvárható magatartás fogalmát az Eütv. 77. § (3) bekezdése határozza meg, amely szerint minden beteget az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell kezelni. Kifejtette: a január 17. napján észlelt tünetek alapján a beteg nem volt életveszélyes állapotban, ezért nem volt szükség a mentésére [Eütv. 94. § (2) bekezdése]. Az I. rendű alperes azzal sem vétett az elvárható gondosság követelménye ellen, hogy január 17. napján nem vizsgálta meg a beteget, hiszen a háziorvosi beutalón nem tüntették fel a sürgősségi jelzést, a tüdőgyulladás diagnózisa pedig nem képez abszolút indikációt a kórházi kezelésre. Az infektológus bevonásával készített kiegészítő szakértői vélemény alapján megállapította, hogy január 18. napján már fennállt a kórházba utalás indikációja, vagyis mindkét alperes felróható magatartást tanúsított azzal, hogy az I. rendű alperes január 18. napján, a II. rendű alperes pedig január 19. napján elmulasztotta a beteg kórházba utalását. Ebből kiindulva azt vizsgálta, hogy az I-II. rendű alperesek felróható magatartása okozati összefüggésben áll-e a beteg halálával. Rámutatott: a betegnél elvégeztek minden olyan vizsgálatot, amely a kórokozó kimutatásához szükséges, de ennek ellenére nem sikerült a kórokozó azonosítása. A beteg halálát követően vett hörgőváladékból is mindössze annyit tudtak kimutatni, hogy az egy be nem azonosított aerob baktériumra volt pozitív. Mivel a betegre a széles spektrumú antibiotikus kezelés sem hatott, ezért korábbi kórházba kerülése esetén sem lett volna esélye a gyógyulásra. A gyors kórlefolyás, az antibiotikus kezelés eredménytelensége és a szöveti kép alapján a kirendelt igazságügyi szakértők utólagosan arra a feltételezésre jutottak, hogy gombás (pneumocystis carinii) fertőzés okozhatta a beteg halálát, amelyre nem hatásos az antibiotikum. Azt nem vizsgálhatta, hogy a kórházban gondolni kellett volna-e arra, hogy ez a gombás fertőzés áll a tünetek hátterében, hiszen a kereset a kórházi kezelést nem érintette. Nem látott indokot új szakértő kirendelésére, mivel a többszörösen kiegészített aggálytalan szakértői vélemény kétségmentesen alátámasztotta, hogy a betegnek nem volt értékelhető esélye a túlélésre. Az aggálytalan szakértői vélemény alapján az I-II. rendű alperesek által vétett dokumentációs hiányosságok tekintetében is arra a következtetésre jutott, hogy nincsen okozati összefüggésben a beteg halálával. A kártérítő felelősség konjunktív feltételei egyikének, az oksági kapcsolatnak a bizonyítatlansága miatt döntött a kártérítési kereset elutasításáról. A Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a pervesztes I-II. rendű felpereseket kötelezte a perköltségek viselésére annak figyelembevételével, hogy a II. rendű alperes nem tartott igényt ügyvédi költségeinek a megtérítésére.