62006CJ0238[1]

A Bíróság (nyolcadik tanács) 2007. október 25-i ítélete. Develey Holding GmbH & Co. Beteiligungs KG kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM). Fellebbezés - Közösségi védjegy - Térbeli védjegy - Egy műanyagflakon formája - A lajstromozás megtagadása - Feltétlen kizáró ok - A megkülönböztető képesség hiánya - Korábbi nemzeti védjegy - Párizsi egyezmény - TRIPS-egyezmény - A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja. C-238/06 P. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2007. október 25. ( *1 )

"Fellebbezés - Közösségi védjegy - Térbeli védjegy - Egy műanyagflakon formája - A lajstromozás megtagadása - Feltétlen kizáró ok - A megkülönböztető képesség hiánya - Korábbi nemzeti védjegy - Párizsi Uniós Egyezmény - TRIPs Megállapodás - A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja"

A C-238/06. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. május 25-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a Develey Holding GmbH & Co. Beteiligungs KG (székhelye: Unterhaching [Németország], képviselik: R. Kunz-Hallstein és H. Kunz-Hallstein Rechtsänwalte)

fellebbezőnek

a másik fél az eljárásban:

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),

tagjai: G. Arestis tanácselnök, R. Silva de Lapuerta és Juhász E. (előadó) bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz-Jarabo Colomer,

hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. május 24-i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1. Fellebbezésében a Develey Holding GmbH & Co. Beteiligungs KG (a továbbiakban: Develey) az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-129/04. sz., Develey kontra OHIM (egy műanyagflakon formája) ügyben 2006. március 15-én hozott ítéletének (EBHT 2006., II-811. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri; ezen ítélettel az Elsőfokú Bíróság elutasította a Develey-nek a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) második fellebbezési tanácsának egy térbeli védjegy lajstromozását megtagadó, 2004. január 20-i határozatának (a továbbiakban: vitatott határozat) hatályon kívül helyezésére irányuló kereseti kérelmét.

Jogi háttér

A nemzetközi jog

A Párizsi Uniós Egyezmény

2. Nemzetközi szinten a védjegyjogokat az ipari tulajdon oltalmára létesült, 1883. március 20-án Párizsban aláírt, legutóbb 1967. július 14-én Stockholmban felülvizsgált Párizsi Uniós Egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 828. kötet, 11851. sz., 305. o., a továbbiakban: párizsi egyezmény) szabályozza. Ezen egyezménynek az Európai Közösség minden tagállama tagja.

3. A párizsi egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Azokat, akik az unió bármely országának joghatósága alá tartoznak, az ipari tulajdon oltalmát illetően az unió összes többi országában megilletik mindazok az előnyök, amelyeket a vonatkozó törvények a belföldiek részére jelenleg vagy a jövőben biztosítanak, az ebben az egyezményben biztosított különös jogok sérelme nélkül. Ennél fogva ezek a belföldiekkel egyenlő oltalomban részesülnek, és jogaik megsértése esetén ugyanazt a jogsegélyt vehetik igénybe, feltéve, hogy teljesítik a belföldiekre előírt feltételeket és alakiságokat."

4. A párizsi egyezmény 6 quinquies cikkének A és B pontja a következőképpen rendelkezik:

"A)

(1) A származási országban szabályszerűen lajstromozott gyári vagy kereskedelmi védjegyet az unió többi országaiban - az e cikkben foglalt kivételekkel - úgy, amint van, lajstromozásra el kell fogadni és oltalomban kell részesíteni. Ezek az országok a végleges lajstromozás foganatosítása előtt az illetékes hatóság által kiállított, a származási országban történt lajstromozást tanúsító bizonylat bemutatását követelhetik meg. E bizonylatot hitelesíteni nem kell.

(2) Származási országnak az uniónak azt az országát kell tekinteni, amelyben a bejelentőnek valóságos és működő ipari vagy kereskedelmi telepe van, ennek hiányában az uniónak azt az országát, amelyben a bejelentőnek lakóhelye van, ha pedig az unióban nincs lakóhelye, akkor azt az unióhoz tartozó országot, amelynek állampolgára.

B) Az e cikkben említett gyári vagy kereskedelmi védjegy lajstromozása csak a következő esetekben utasítható el, vagy érvényteleníthető:

1. ha harmadik személy szerzett jogait sértheti abban az országban, ahol az oltalmat igénylik;

2. ha nincsen megkülönböztető jellege, vagy kizárólag olyan jelekből vagy megjelölésekből áll, amelyek a kereskedelemben az áru fajának, minőségének, mennyiségének, rendeltetésének, értékének, származási helyének vagy az előállítás idejének feltüntetésére szolgálnak, vagy amelyek a köznyelvben vagy a kereskedelem tisztes és állandó szokásai szerint használatossá váltak abban az országban, ahol az oltalmat igénylik;

3. ha az erkölcsöt vagy a közrendet sérti, különösen ha a közönség megtévesztésére alkalmas. Nem tekinthető a védjegy a közrendet sértőnek pusztán abból az okból, hogy az nem felel meg a védjegyekre vonatkozó jogszabályok valamely rendelkezésének, kivéve, ha ez a rendelkezés maga is a közrendre vonatkozik.

Mindez nem zárja ki a 10 bis cikk alkalmazását."

A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezményből eredő jogok

5. A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó, 1994. április 15-én Marrakesh-ben aláírt egyezmény 1 C. mellékletét képező, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény (a továbbiakban: TRIPS-egyezmény) - amely a többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986-1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22-i 94/800/EK tanácsi határozattal (HL L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.) került jóváhagyásra - 2. cikkének (1) bekezdése így szól:

"(1) A jelen Megállapodás II., III. és IV. részét illetően a tagoknak meg kell felelniük a Párizsi Konvenció [helyesen: Párizsi Uniós Egyezmény] (1967) 1-12. és 19. cikkeinek."

A közösségi jog

6. A 94/800 határozat utolsó preambulumbekezdésének szövege a következő:

"mivel a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény - beleértve annak mellékleteit is - természeténél fogva nem alkalmas arra, hogy közvetlenül hivatkozzanak rá a Közösség vagy a tagállamok bíróságai előtt".

7. A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) tizenkettedik preambulumbekezdésének szövege a következő:

"mivel a Közösség minden tagállamára kötelező érvényű az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Egyezmény [helyesen: Párizsi Uniós Egyezmény]; mivel ezen irányelv rendelkezéseinek teljes mértékben meg kell felelniük a Párizsi Egyezmény [helyesen: Párizsi Uniós Egyezmény] rendelkezéseinek; mivel a tagállamoknak az Egyezményből eredő kötelezettségeit ez az irányelv nem érinti; mivel - ha ennek helye van - a Szerződés 234. cikkének második bekezdése alkalmazható".

8. Ugyanezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja a következőképpen rendelkezik:

"A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés

b) nem alkalmas a megkülönböztetésre."

9. A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) ötödik preambulumbekezdésének szövege a következő:

"mivel a védjegyekre vonatkozó közösségi szabályozás mindazonáltal nem lép a tagállamok védjegyekre irányadó jogszabályainak helyébe; mivel annak előírása, hogy a vállalkozások védjegyeiket közösségi védjegyként lajstromoztassák, nem tűnik indokoltnak; mivel a nemzeti védjegyoltalom fennmaradása továbbra is szükséges az olyan vállalkozások számára, amelyek védjegyeikre nem igénylik a közösségi szintű oltalmat".

10. A 40/94 rendeletnek a feltétlen kizáró okokra vonatkozó 7. cikke az (1) bekezdésben így rendelkezik:

"A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

[...]

b) nem alkalmas a megkülönböztetésre;

[...]

h) lajstromozásához az illetékes szerv nem járult hozzá, és a Párizsi Egyezmény [helyesen: Párizsi Uniós Egyezmény] 6 ter cikke alapján nem részesülhet védjegyoltalomban;

i) a Párizsi Egyezmény [helyesen: Párizsi Uniós Egyezmény] 6 ter cikkében nem említett olyan jelvényt, emblémát vagy címert tartalmaz, amelyhez különleges közérdek fűződik, kivéve ha lajstromozásához az illetékes szerv hozzájárult."

11. Ugyanezen rendelet "A nemzeti védjegy szenioritásának igénylése" című 34. cikke értelmében:

"(1) Ha a tagállamok valamelyikében lajstromozott korábbi védjegy - ideértve a Benelux államokban vagy nemzetközi megállapodás alapján a tagállamra kiterjedő hatállyal lajstromozott védjegyet is - jogosultja, aki az említett védjeggyel azonos megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása iránt bejelentést tesz az említett védjegy árujegyzékébe tartozó vagy annak részét képező áruk, illetve szolgáltatások tekintetében, a közösségi védjeggyel kapcsolatban igényelheti a korábbi védjegy szenioritását azon tagállam tekintetében, amelyben vagy amelyre kiterjedő hatállyal e korábbi védjegyet lajstromozták.

(2) E rendelet alapján a szenioritás egyedüli joghatása, hogy ha a korábbi védjegy oltalma megszűnt lemondás vagy az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta miatt, a közösségi védjegyjogosultat továbbra is megilletik ugyanazok a jogok, mintha a korábbi védjegy oltalma nem szűnt volna meg.

(3) A közösségi védjeggyel kapcsolatban igényelt szenioritás hatályát veszti, ha annak a védjegynek az oltalma, amelynek szenioritását igényelték, a közösségi védjegy lajstromozását megelőzően törlés, az oltalom megszűnésének megállapítása vagy lemondás következtében megszűnt."

12. A 40/94 rendelet "Szenioritás igénylése a közösségi védjegy lajstromozását követően" című 35. cikke így rendelkezik:

"(1) Ha a közösségi védjegy jogosultja egyben a tagállamok valamelyikében - ideértve a Benelux államokat - azonos áruk vagy szolgáltatások tekintetében lajstromozott azonos korábbi védjegy vagy nemzetközi megállapodás alapján azonos áruk vagy szolgáltatások tekintetében a tagállamok bármelyikére kiterjedő hatállyal lajstromozott azonos korábbi védjegy jogosultja, a korábbi védjegy szenioritását igényelheti azon tagállam tekintetében, amelyben vagy amelyre kiterjedő hatállyal e korábbi védjegyet lajstromozták.

(2) A 34. cikk (2) és (3) bekezdését alkalmazni kell."

13. A 40/94 rendelet 73. cikke értelmében az OHIM-nak indokolnia kell a határozatait, amelyek csak olyan érveken és bizonyítékokon alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni.

14. A 40/94 rendelet "A tényállás vizsgálata hivatalból" című 74. cikkének szövege a következő:

"(1) A Hivatal [OHIM] az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja. A lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban azonban a Hivatal [OHIM] a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez, valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.

(2) A Hivatal [OHIM] figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő."

15. A 40/94 rendelet 108. cikke értelmében:

"(1) A közösségi védjegybejelentés vagy a közösségi védjegy jogosultja közösségi védjegybejelentésének vagy közösségi védjegyének nemzeti védjegybejelentéssé való átalakítását kérheti, feltéve, hogy

a) a közösségi védjegybejelentést elutasították, visszavonták, vagy azt visszavontnak kell tekinteni;

b) a közösségi védjegyoltalom megszűnik.

(2) Nincs helye átalakításnak, ha

a) a közösségi védjegyoltalom használat hiánya miatt megszűnt, kivéve, ha abban a tagállamban, amelynek tekintetében az átalakítás iránt kérelmet nyújtottak be, a közösségi védjegynek a szóban forgó tagállam jogszabályai szerinti tényleges használatnak minősülő használatát már megkezdték;

b) a közösségi védjegybejelentés vagy a közösségi védjegy tekintetében a lajstromozást kizáró, megszűnési vagy törlési okok állnak fenn a Hivatal [OHIM] vagy a nemzeti bíróságok határozata alapján az abban a tagállamban való oltalomszerzés szempontjából, ahol az átalakítás iránt kérelmet nyújtottak be.

(3) A közösségi védjegybejelentés vagy a közösségi védjegy átalakításából származó nemzeti védjegybejelentés bejelentési napjának az érintett tagállam vonatkozásában a közösségi védjegybejelentés, illetve a közösségi védjegy bejelentési napja, illetve - elsőbbség igénylése esetén - az elsőbbség napja számít, és - ha ez alkalmazható - azt megilleti a 34. vagy a 35. cikknek megfelelően igényelt szenioritás.

(4) Ha a közösségi védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni, a Hivatal [OHIM] értesíti a bejelentőt arról, hogy az értesítés kézbesítésétől számított három hónapon belül az átalakítás iránt kérelmet nyújthat be.

(5) Ha a közösségi védjegybejelentést visszavonták, vagy a közösségi védjegyoltalom a lajstromba bejegyzett lemondás vagy az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta miatt megszűnt, az átalakítás iránti kérelmet a közösségi védjegybejelentés visszavonásának vagy a közösségi védjegyoltalom megszűnésének napjától számított három hónapon belül kell benyújtani.

(6) Ha a közösségi védjegybejelentést a Hivatal [OHIM] határozatával elutasította, vagy a közösségi védjegyoltalom a Hivatal [OHIM] vagy a közösségi védjegybíróság határozata alapján szűnt meg, az átalakítás iránti kérelmet a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított három hónapon belül kell benyújtani.

(7) Ha a kérelmet nem nyújtják be kellő időben, a 32. cikkben említett hatály megszűnik."

A jogvita előzményei

16. 2002. február 14-én a Develey a 40/94 rendelet alapján közösségi védjegy-bejelentési kérelmet nyújtott be az OHIM-hoz, elsőbbséget igényelve az eredeti, Németországban 2001. augusztus 16-án tett bejelentés alapján.

17. A védjegybejelentés az alábbi, flakonformájú térbeli megjelölés lajstromozására vonatkozott (a továbbiakban: bejelentett védjegy):

18. A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás (a továbbiakban: Nizzai Megállapodás) szerinti 29., 30. és 32. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az egyes osztályok tekintetében a következő leírással:

- 29. osztály: "Paprika, paradicsomsűrítmény, tej és tejtermékek, joghurt, tejszín, étkezési olajok és zsírok";

- 30. osztály: "Fűszerek; ízesítőszerek; mustár, mustáralapú termékek; majonéz, majonézalapú termékek; ecet, ecetalapú termékek; ecet felhasználásával készült italok; remuládmártások; ételízesítő; étkezési célra szolgáló aromák és esszenciák; élelmiszergyártáshoz aromaként szolgáló citromsav, almasav, borkősav; reszelt torma; ketchup és ketchupalapú készítmények, gyümölcspép; salátaöntetek ás mártások";

- 32. osztály: "Gyümölcsitalok és gyümölcslevek; szörpök és más készítmények italokhoz".

19. 2003. április 1-jei határozatában az elbíráló a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján elutasította a védjegybejelentést. Az elbíráló egyrészt megállapította, hogy az OHIM-ot nem kötik a korábbi nemzeti lajstromozások, másrészt hogy a bejelentett védjegy formája nem rendelkezik olyan egyedi és könnyen felismerhető jellemzővel, amely lehetővé tenné a piacon megtalálható szokásos formáktól való megkülönböztethetőségét, és amely kereskedelmi származást jelölő funkcióval ruházná fel a védjegyet.

20. A Develey által benyújtott fellebbezést - amely főként a szóban forgó flakon szokatlan és sajátos jellegén alapult - az OHIM második fellebbezési tanácsa a vitatott határozattal elutasította. A fellebbezési tanács egyetértett az elbíráló érvelésével. Hozzátette még, hogy mivel a csomagolás formájából álló védjegyről van szó, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ezt a védjegyet az érintett vásárlóközönség nem feltétlenül ugyanúgy észleli, mint az olyan szó-, ábrás vagy térbeli védjegyet, amely független az általa jelölt termék küllemétől. Az érintett végső fogyasztó ugyanis általában inkább a flakonon lévő címkét figyeli, és nem pedig csak a csupasz, színtelen flakon formáját.

21. A fellebbezési tanács szerint a bejelentett védjegy nem rendelkezik olyan többletjellemzővel, amely egyértelműen megkülönböztethetővé tenné a jelenlegi megszokott formáktól, és amely származási jelölésként rögzülne a fogyasztók emlékezetében. A fellebbezési tanács úgy vélte, hogy a Develey által hivatkozott sajátos felfogás csak erőltetett elemző vizsgálat eredménye, amelyet az átlagos fogyasztó azonban nem végez el.

22. A fellebbezési tanács megjegyezte, hogy a Develey nem hivatkozhat a német védjegyhivatalnál bejelentett védjegy lajstromozására, mivel az ilyen nemzeti lajstromozásnak, bár figyelembe vehető, nem lehet döntő szerepe. Másfelől, véleménye szerint, a Develey által benyújtott lajstromozással kapcsolatos iratok nem jelölték meg pontosan azokat az indokokat, amelyek alapján a szóban forgó megjelölés lajstromozásának helyt adtak.

Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott kereset és a megtámadott ítélet

23. Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. április 1-jén benyújtott kérelmével a Develey keresetet indított a vitatott határozat hatályon kívül helyezése iránt. Keresetének alátámasztásaként a Develey négy jogalapra hivatkozott. E jogalapokat - és így a keresetet - az Elsőfokú Bíróság elutasította.

24. Az első jogalap szerint az OHIM tévesen értelmezte a bizonyítási terhet, és ezzel megsértette a 40/94 rendelet 74. cikkének (1) bekezdését, valamint a párizsi egyezmény 6 quinquies cikkét. A Develey ugyanis azt állította, hogy annak megállapításakor, hogy a kérdéses formát a vásárlók közönséges flakonként, és nem a kereskedelmi származás jelöléseként fogják fel, az OHIM-nak kellett volna bizonyítania a megkülönböztető képesség hiányát.

25. Az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy a párizsi egyezmény e tekintetben hatástalan, mivel ezen egyezmény 6 quinquies cikke, amely a párizsi egyezmény valamely másik szerződő államában benyújtott védjegyek lajstromozására és oltalmára vonatkozik, nem tartalmaz a közösségi védjegy-lajstromozási eljárások során a bizonyítási teher megoszlására vonatkozó rendelkezést. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően emlékeztetett arra, hogy a 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltétlen kizáró okok vizsgálatakor az OHIM szerepe annak eldöntése, hogy a védjegybejelentés nem ütközik-e valamelyik feltétlen kizáró okba, és hogy ugyanezen rendelet 74. cikke (1) bekezdésének értelmében az OHIM-nak azokat a vonatkozó tényeket kell hivatalból vizsgálnia, amelyek feltétlen kizáró ok alkalmazását eredményezhetik.

26. Az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy amikor a fellebbezési tanács megállapítja valamely bejelentett védjegy bennerejlő megkülönböztető képességének hiányát, akkor elemzésénél olyan tényekre is támaszkodhat, amelyek a tömegfogyasztási cikkek forgalmazása során szerzett általános gyakorlati tapasztalatokból következnek, illetve amelyekről bárki tudomást szerezhet, és főként, amelyek e termékek fogyasztói körében is ismeretesek. Az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta, hogy amennyiben a felperes a fellebbezési tanács elemzése ellenére érvényesíteni akarja a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét, akkor neki kell konkrétan alátámasztott információt szolgáltatni annak bizonyítására, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik vagy bennerejlő, vagy használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel.

27. A második jogalap a párizsi egyezmény 6 quinquies cikke A pontja (1) bekezdésének megsértésén alapult, amely abból adódott, hogy a felperes szerint az OHIM megfosztotta őt a korábbi nemzeti védjegylajstromozáshoz fűződő oltalomról. A Develey arra hivatkozott, hogy amikor határozatában az OHIM kimondta, hogy a bejelentett védjegy a Közösség területén nem alkalmas a megkülönböztetésre, akkor valójában érvénytelennek nyilvánította a védjegyet, tehát az azonos megjelölést védő, a Deutsches Patent- und Markenamt (a német szabadalmi és védjegyhivatal) által lajstromozott korábbi német védjegyet megfosztotta a német területre kiterjedő oltalomtól.

28. Az Elsőfokú Bíróság rámutatott arra, hogy mégha feltételezhető is, hogy az OHIM-nak kötelessége a párizsi egyezmény 6 quinquies cikkének betartása, a 40/94 rendelet ötödik preambulumbekezdése értelmében a védjegyekre vonatkozó közösségi szabályozás nem lép a tagállamok védjegyekre vonatkozó jogszabályainak helyébe. Ennélfogva a vitatott határozat nem érinti sem a nemzeti úton lajstromozott korábbi védjegy érvényességét, sem e védjegy német területre kiterjedő oltalmát. Az Elsőfokú Bíróság hozzátette még, hogy mindenesetre az említett egyezmény 6 quinquies cikke B pontjának ii) alpontja lehetővé teszi a lajstromozás megtagadását abban az esetben, ha a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

29. A harmadik jogalap szerint megsértették a 40/94 rendelet 73. cikkét, a párizsi egyezmény 6 quinquies cikkét és a TRIPS-egyezmény 2. cikkének (1) bekezdését, mert a felperes véleménye szerint az OHIM nem vizsgálta meg kellőképpen a korábban lajstromozott nemzeti védjegyet. A Develey arra hivatkozott, hogy az OHIM-nak figyelembe kellett volna vennie a nemzeti úton lajstromozott korábbi védjegyeket, másodsorban pedig a 89/104 irányelvvel és a 40/94 rendelettel alkotott jogi alap egyezéséből következően az OHIM-nak és az érintett nemzeti közigazgatási szervnek a két jogszabályszöveg által előírt ugyanazon kritériumokat kell alkalmaznia. Következésképpen az OHIM-nak meg kellett volna magyaráznia, hogy miért alkalmazza e kritériumokat a nemzeti közigazgatási szervtől eltérően.

30. Az Elsőfokú Bíróság legelőször is kizárta a párizsi egyezményre és a TRIPS-egyezményre való hivatkozásokat, azzal az indokolással, hogy ezen egyezmények nem rendelkeznek a határozatok indokolásának kötelezettségéről, és e jogalap szempontjából nem relevánsak. Ezt követően kifejtette, hogy a 40/94 rendelet 34. és 35. cikkének semmiképpen sem lehet az a célja vagy a hatása, hogy a korábbi nemzeti védjegy jogosultja számára szavatolja e védjegy közösségi védjegyként történő lajstromozását; valamint kifejtette, hogy a közösségi védjegyrendszer önálló rendszer, amelyet szabályok összessége alkot, és olyan célokat kíván szolgálni, amelyek csak e rendszer sajátjai, alkalmazásuk pedig minden nemzeti rendszertől független. Végül az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy a fellebbezési tanács figyelembe vette a nemzeti lajstromozás meglétét, és a vitatott határozat világos és egyértelmű módon kifejti azokat az indokokat, amelyek alapján a fellebbezési tanács úgy döntött, hogy nem követi a Deutsches Patent- und Markenamt határozatát.

31. A negyedik jogalap a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésén alapult, amely abból adódott, hogy a felperes szerint az OHIM nem vette figyelembe a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét, valamint azt a körülményt, hogy a védjegy egyetlen vonásának sincs gyakorlati funkciója. E tekintetben a Develey arra hivatkozott, hogy már a minimális megkülönböztető képesség is elegendő ahhoz, hogy a védjegy lajstromozás tárgyát képezze, és hozzátette, hogy a térbeli védjegyek megkülönböztető képességének értékelésénél nem kell szigorúbb kritériumokat alkalmazni. A Develey véleménye szerint a fogyasztó a flakon formája alapján tájékozódik, és csak akkor ellenőrzi választásának helyességét a címke segítségével, miután a keresett terméket beazonosította. A Develey szerint az átlagfogyasztó tehát az érintett termékek csomagolásának formáját teljes mértékben úgy foghatja fel, mint e termékek kereskedelmi származásának jelölését. A Develey mellékesen kiemeli, hogy a bejelentett védjegy egyetlen vonásának sincs gyakorlati funkciója.

32. Az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy az áru formájából álló térbeli védjegyek megkülönböztető képességének mérlegelésekor alkalmazott szempontok nem különböznek a védjegyek más típusainak esetében alkalmazandó szempontoktól, és a védjegy megkülönböztető képességét egyrészt a bejelentésben szereplő árukra és szolgáltatásokra való tekintettel, másrészt az érintett vásárlóközönség észlelése szempontjából kell értékelni. Egyebekben az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy a védjegy megkülönböztető képességének vizsgálatakor a védjegy által keltett összbenyomást kell elemezni.

33. Az Elsőfokú Bíróság rámutatott, hogy jelen esetben a bejelentett védjeggyel jelölt áruk mindennapi fogyasztásra szolgáló élelmiszertermékek, ennélfogva az érintett vásárlóközönség a fogyasztók összességéből áll. Az Elsőfokú Bíróság szerint ezért a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagfogyasztó feltételezhető elvárásaira tekintettel kell értékelni.

34. A bejelentett védjegyet illetően az Elsőfokú Bíróság először is megjegyezte, hogy az átlagfogyasztók - grafikai vagy szöveges elem hiányában - az áru formája vagy a csomagolás formája alapján nem szoktak az áru eredetére következtetni, és e fogyasztók elsősorban egyszerűen csomagolási funkciót tulajdonítanak azoknak a flakonoknak, amelyekben az ilyen termékeket tárolják. Ezt követően - miután elemezte azokat a jellegzetességeket, amelyek a Develey szerint hozzájárulnak a flakon megkülönböztető képességéhez - az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az említett jellegzetességek nem keltenek olyan összbenyomást, amely alkalmas lenne azon megállapítás megkérdőjelezésére, miszerint a bejelentett védjegy nem tért el jelentősen az ágazat szabványaitól vagy szokványos formáitól. Végül az Elsőfokú Bíróság hozzátette, hogy a bejelentett védjegy jellemzői gyakorlati funkciójának állítólagos hiánya nincs hatással a védjegy megkülönböztető képességének hiányára.

A felek kérelmei

35. Fellebbezésében a Develey azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

- helyezze hatályon kívül a vitatott határozatot, vagy - másodlagosan - utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé; és

- az OHIM-ot kötelezze az első- és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

36. Az OHIM azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el a fellebbezést; és

- a Develey-t kötelezze a költségek viselésére.

A fellebbezésről

37. Előzetesen meg kell vizsgálni, hogy a TRIPS-egyezmény és a párizsi egyezmény rendelkezései közvetlenül alkalmazhatóak-e a jelen eljárásban.

38. Ami a TRIPS-egyezményt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 94/800 határozat utolsó preambulumbekezdése szerint a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény - beleértve annak mellékleteit is - nem alkalmas arra, hogy közvetlenül hivatkozzanak rá a közösségi bíróságok előtt.

39. Egyebekben a Bíróság korábban már kimondta, hogy ezen egyezmény rendelkezéseinek nincs közvetlen hatálya, és nem keletkeztetnek olyan jogokat, amelyekre a közösségi jog értelmében magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak a bíróság előtt (lásd ebben az értelemben a C-149/96. sz., Portugália kontra Tanács ügyben 1999. november 23-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8395. o.] 42-48. pontját; a C-300/98. és C-392/98. sz., Dior és társai egyesített ügyekben 2000. december 14-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-11307. o.] 44. és 45. pontját, valamint a C-245/02. sz., Anheuser-Busch ügyben 2004. november 16-án hozott ítélet [EBHT 2004, I-10989. o.] 54. pontját).

40. A jelen ügyben a párizsi egyezmény rendelkezéseire sem lehet közvetlenül hivatkozni.

41. Először is: a Közösség - ellentétben többek között a TRIPS-egyezménnyel - nem tagja a párizsi egyezménynek.

42. Másodszor: amikor szükségesnek találta a párizsi egyezmény egyes rendelkezéseit közvetlen hatállyal felruházni, a közösségi jogalkotó kifejezetten utalt rájuk a 40/94 rendeletben, főként annak 7. cikke (1) bekezdésének h) és i) pontjában foglalt feltétlen kizáró okok vonatkozásában. Megjegyzendő viszont, hogy az említett (1) bekezdés nem tesz ilyen utalást a védjegyek megkülönböztető képességét illetően, és a közösségi jogalkotó e tekintetben önálló rendelkezést fogalmazott meg az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában.

43. Harmadszor: bár a párizsi egyezmény közvetlen hatálya következhetne a TRIPS-egyezmény 2. cikkének (1) bekezdésére való utalásból, mindenesetre ezen egyezmény közvetlen alkalmazhatóságának hiányában ez az utalás nem eredményezheti az említett egyezmény ilyen alkalmazását.

44. Következésképpen, a jelen ügyben sem a TRIPS-egyezmény, sem a párizsi egyezmény nem alkalmazható, és a Bíróság a fellebbezés jogalapjait csak azon részeiben fogja vizsgálni, amelyekben azok a 40/94 rendelet Elsőfokú Bíróság általi megsértésén alapulnak.

Az első jogalapról: a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok téves értelmezése

A felek érvei

45. A Develey azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a 40/94 rendelet bizonyítási teherre vonatkozó 74. cikkének (1) bekezdését. Ezenfelül a Develey szerint az Elsőfokú Bíróságnak hatályon kívül kellett volna helyeznie a vitatott határozatot, mivel maga is megállapította a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét, amikor a megtámadott ítélet 52. pontjában elismerte, hogy e védjegy eltér a kereskedelemben megszokott védjegyektől.

46. A Develey ezenkívül azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság érvelése - a fogyasztóknak a választás során való tájékozódására vonatkozóan - ellentétes az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatával (lásd a T-305/02. sz., Nestlé Waters France kontra OHIM (Egy üveg formája) ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet [EBHT 2003., II-5207. o.] 34. pontját és a T-393/02. sz., Henkel kontra OHIM (Fehér, átlátszó flakon formája) ügyben 2004. november 24-én hozott ítélet [EBHT 2004., II-4115. o.] 34. pontját). A Develey szerint a forma származási jelzésként való használatának van némi jelentősége, mivel a fogyasztók előbb a forma alapján választanak, és csak ezt követően tanulmányozzák a címkét.

47. Az OHIM azt állítja, hogy a védjegylajstromozási eljárás közigazgatási eljárás, és a 40/94 rendelet 74. cikkének (1) bekezdése értelmében ennek során a tényeket hivatalból vizsgálja. Ezért a bizonyítási teher megoszlásának csak akkor van jelentősége, ha egyes tényeket nem tudnak bizonyítani. Az OHIM úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen vázolta a bizonyítékok kezelésére és értékelésére vonatkozó, az ilyen eljárásban OHIM-ra háruló elveket. Mindenesetre az OHIM szerint a határozatainak indokolására vonatkozó kötelezettség nem keverendő össze a bizonyítási teherrel.

A Bíróság álláspontja

48. Mindenekelőtt, ahogyan arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 15. és 16. pontjában emlékeztetett, a 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltétlen kizáró okok vizsgálatakor az OHIM szerepe annak eldöntése, hogy a védjegybejelentés nem ütközik-e valamelyik feltétlen kizáró okba.

49. Ezt követően hozzá kell tenni, hogy ugyanezen rendelet 74. cikkének (1) bekezdése értelmében a feltétlen kizáró okok alkalmazását maga után vonó vonatkozó tényeket az OHIM hivatalból köteles vizsgálni.

50. Végül ki kell emelni - miként arra a megtámadott ítélet 21. pontja helyesen emlékeztetett -, hogy amennyiben a felperes a fellebbezési tanács elemzése ellenére érvényesíteni akarja a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét, akkor neki kell konkrétan alátámasztott információt szolgáltatni annak bizonyítására, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik vagy bennerejlő, vagy használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel.

51. Ennélfogva megjegyzendő, hogy az Elsőfokú Bíróság nem értelmezte tévesen a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat.

52. Ami a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének állítólagos téves értékelésére vonatkozó kifogásokat illeti, azokat az ötödik jogalap keretében kell megvizsgálni.

53. E körülményekre tekintettel az első jogalapot megalapozatlannak kell tekinteni.

A második jogalapról: a nemzeti úton lajstromozott korábbi védjegy érvénytelensége megerősítésének jogellenessége

A felek érvei

54. A Develey azt állítja, hogy a vitatott határozattal az OHIM egyúttal Németországra vonatkozóan is megállapította a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének hiányát. E határozat helybenhagyásával az Elsőfokú Bíróság a 40/94 rendelet 108. cikkének megfelelően olyan védjeggyel azonos védjegy érvénytelenségét mondta ki, amelyet korábban nemzeti úton védjegyként lajstromoztak.

55. Az OHIM szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a vitatott határozat nem érinti a korábban német területen lajstromozott védjegy érvényességét, illetve oltalmát. Az OHIM emlékeztet arra, hogy a nemzeti hatóságok mindig az ő határozataitól függetlenül, a nemzeti védjegyjog alapján vizsgálják azt, hogy a bejelentett nemzeti védjegyek oltalomképesek-e.

A Bíróság álláspontja

56. Ahogyan arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 25. pontjában helyesen emlékeztetett: a vitatott határozat, amellyel a bejelentett védjegy közösségi védjegyként történő lajstromozását megtagadták, nem érinti a korábban német területen lajstromozott nemzeti védjegy érvényességét, illetve oltalmát.

57. A 40/94 rendelet ötödik preambulumbekezdése értelmében ugyanis, amelyre az Elsőfokú Bíróság helyesen hivatkozott a megtámadott ítélet említett pontjában, a védjegyekre vonatkozó közösségi szabályozás nem lép a tagállamok védjegyekre irányadó jogszabályainak helyébe.

58. Ennélfogva nemcsak az lehetséges, hogy a nyelvi, kulturális, társadalmi és gazdasági különbségek miatt az olyan védjegy, amely az egyik tagállamban nem alkalmas a megkülönböztetésre, valamely másik tagállamban arra alkalmas (lásd ebben az értelemben a C-421/04. sz., Matratzen Concord ügyben 2006. március 9-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-2303. o.] 25. pontját, valamint analógiaként, a védjegyek megtévesztő jellegét illetően, a C-313/94. sz. Graffione-ügyben 1996. november 26-án hozott ítélet [EBHT 1996., I-6039. o.] 22. pontját), hanem az is, hogy a közösségi szinten ilyen képességgel nem rendelkező védjegy valamely tagállamban rendelkezik e képességgel.

59. Hozzá kell tenni, hogy - a Develey állításaival ellentétben - a 40/94 rendelet 108. cikkének rendelkezései egyáltalán nem cáfolják e megállapítást.

60. Következésképpen e jogalapot megalapozatlannak kell tekinteni.

A harmadik és a negyedik jogalapról: egyrészt a tények elferdítése, valamint a korábbi nemzeti védjegy lajstromozását illetően az indokolási kötelezettség megsértése, másrészt a nemzeti védjegyelbírálót és az OHIM-ot kötő, a megkülönböztető képességre vonatkozó azonos követelmények

A felek érvei

61. E jogalapok keretében a Develey azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy téves ténymegállapításra támaszkodott, és nem vette figyelembe az ő érvelésének egy részét. A Develey azt állítja, hogy korábban bemutatta azt a Deutsches Patent- und Markenamt által kiállított védjegyokiratot, amelyből kiderül, hogy a bejelentett védjegyet a bennerejlő megkülönbözető képessége, és nem pedig a használat révén szerzett megkülönböztető képesség alapján lajstromozták.

62. A Develey azt állítja, hogy a megtámadott ítélet indokolási hiányosságban szenved a korábban nemzeti úton lajstromozott védjegy vizsgálatát illetően. Ezenfelül, mivel a védjegyjogok harmonizációja megtörtént, szerinte az OHIM-nak és a nemzeti védjegyelbírálónak a megkülönböztető képesség tekintetében azonos követelményeket kellene támasztania.

63. Ami a tények megállapítását illeti, az OHIM azt állítja, hogy az előtte folyó eljárás során a Develey képviselőinek magyarázatai tartalmaztak kevés információt, és csupán a német lajstromozásra vonatkozó ellenőrizhetetlen állításokra korlátozódtak. Mivel azok a pontos indokok, amelyek ezen lajstromozás elismeréséhez vezettek, ismeretlenek maradtak az OHIM fellebbezési tanácsa előtt, az Elsőfokú Bíróság nem ferdíthette el a tényeket ebben a tekintetben.

64. Az indokolás hiányát illetően az OHIM emlékeztet arra, hogy az egyedi határozataira vonatkozó indokolási kötelezettségnek kettős célja van: egyrészt lehetővé tenni, hogy jogaik védelme érdekében az érdekeltek megismerjék a hozott intézkedés indokait, másrészt lehetővé tenni a közösségi bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát. Az OHIM úgy véli, az a tény, hogy a Develey nem ért egyet a fellebbezési tanács indokolásával és annak az Elsőfokú Bíróság által történt helybenhagyásával, még nem elegendő a megtámadott ítélet indokolása hiányának megállapításához. Az OHIM szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen mondta ki, hogy a vitatott határozat indokolása kielégítő volt, következésképpen az Elsőfokú Bíróság ezen ítélete semmiképpen sem kifogásolható a 40/94 rendelet 73. cikke tekintetében.

A Bíróság álláspontja

65. A Deutsches Patent- und Markenamtnak a Develey által hivatkozott határozatát illetően elegendő emlékeztetni arra, miként azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 32. pontjában tette, hogy a közösségi védjegyrendszer önálló rendszer, amelyet szabályok összessége alkot, és olyan célokat kíván szolgálni, amelyek csak e rendszer sajátjai, alkalmazásuk pedig minden nemzeti rendszertől független.

66. Következésképpen a bejelentett védjegyet kizárólag a vonatkozó közösségi szabályozás alapján kell értékelni, és a nemzeti határozat semmi esetre sem kérdőjelezheti meg sem a vitatott határozat, sem a megtámadott ítélet jogszerűségét.

67. Ennélfogva e kifogást hatástalannak kell tekinteni.

68. Ami a megtámadott ítélet indokolásának hiányosságát és a helytelen ténymegállapítást illeti, megjegyzendő, hogy a Bíróság a jelen ítélet 34. pontjában idézi a vitatott határozat 55. pontját, amely szerint a német védjegyhivatalnál bejelentett védjegy lajstromozásának nincs semmiféle kötelező ereje a közösségi védjegyrendszer tekintetében, és a tagállamokban fennálló lajstromozások olyan tényt képeznek, amelyet figyelembe lehet venni a közösségi védjegylajstromozás keretében, de nincs döntő szerepe.

69. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság nem állapította meg tévesen a tényeket a korábbi nemzeti védjegylajstromozást illetően, és ezért nem állítható az, hogy a megtámadott ítélet az indokolás hiányában szenvedne.

70. Következésképpen ezt a kifogást el kell utasítani.

71. Végül azon kifogást illetően, miszerint a védjegyjog harmonizációja miatt az OHIM-nak azonos követelményeket kellene támasztania a nemzeti védjgyelbírálókkal a megkülönböztető képességre vonatkozóan, meg kell jegyezni, hogy e kifogás nem fogadható el, mivel egyrészt a közösségi védjegyrendszer önálló rendszer, másrészt lehetséges, hogy a valamely tagállamban vagy a közösségi rendszerben megkülönböztetésre alkalmatlan védjegy valamely másik tagállamban alkalmas a megkülönböztetésre.

72. Ráadásul, ahogyan arra a Bíróság már a korábbi kifogások kapcsán emlékeztetett, a tagállamokban fennálló lajstromozások csupán figyelembe vehető tényt képeznek a közösségi védjegylajstromozás szempontjából, és a bejelentett védjegyet a vonatkozó közösségi szabályozás alapján kell értékelni.

73. Ebből következik, hogy az OHIM nem köteles magáévá tenni a származási ország védjegyügyekben illetékes hatóságának követelményeit és értékelését, és nem köteles a bejelentett védjegyet e nemzeti hatóság azon vélekedése alapján lajstromozni, miszerint a megjelölés egyszerűen szuggesztív, és nem közvetlenül leíró jellegű.

74. Ennélfogva e kifogás megalapozatlan.

75. E körülményekre tekintettel e jogalapot el kell utasítani.

Az ötödik jogalapról: a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése

A felek érvei

76. E jogalappal a Develey egyrészt azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem helyesen állapította meg azt, hogy milyen a bejelentett védjegy által keltett összbenyomás. Véleménye szerint az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta megvizsgálni az említett védjegy jellegzetességeinek egyikét, nevezetesen azt, hogy a flakon lapos és nyújtott formája - amely az elöl- és hátulnézet nagy részére jellemző - konvex módon kiszélesedik, majd a teteje felé hegyesszögben végződik, és így az egész egy kapuzatra emlékeztet. E jellegzetesség jelentősen hozzájárul az összbenyomáshoz, mivel a flakon formáját egy kapuzat küllemével ruházza fel. A Develey szerint az e jellegzetességet figyelembe vevő átfogó értékelésnek annak megállapítását kellett volna eredményeznie, hogy a bejelentett védjegy megkülönböztetésre alkalmas.

77. A Develey másrész azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a bejelentett védjegynek a jelölt áruk tekintetében vett megkülönböztető képességének értékelésekor nem tett különbséget olyan eltérő kategóriák között, mint az élelmiszerek és a híg, a folyékony, a sűrű, a szilárd vagy a poralakú ízesítőszerek. Ezért az Elsőfokú Bíróság a védjegybejelentésben szereplő termékek mindegyikét tévesen ugyanabba a kategóriába sorolta.

78. Az OHIM szerint ez a jogalap kizárólag az Elsőfokú Bíróság által tett ténymegállapítások tekintetében tartalmaz kifogásokat, ezért el kell utasítani.

A Bíróság álláspontja

79. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely védjegynek a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képessége azt jelenti, hogy a védjegy lehetővé teszi a védjegybejelentésben szereplő árunak adott vállalkozástól származóként történő azonosítását és így ennek az árunak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetését (a C-473/01. P. és C-474/01. P. sz., Procter & Gamble kontra OHIM egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5173. o.] 32. pontja és a C-64/02. P. sz., OHIM kontra Erpo Möbelwerk ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-10031. o.] 42. pontja). E megkülönböztető képességet egyrészt a védjegybejelentésben szereplő árukra és szolgáltatásokra tekintettel, másrészt az érintett vásárlóközönség észlelésére tekintettel kell értékelni (a Procter & Gamble kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 33. pontja, valamint a C-24/05. P. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5677. o.] 23. pontja).

80. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a magából a termék külső megjelenéséből álló térbeli védjegyek megkülönböztető képessége értékelésének szempontjai nem térnek el az egyéb típusú védjegyek esetén alkalmazottaktól. Mindenesetre e szempontok alkalmazásakor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az átlagfogyasztó felfogása a magából a termék külső megjelenéséből álló térbeli védjegyek esetében nem feltétlenül ugyanaz, mint a védjeggyel jelölt termék külsejétől független megjelölésből álló szó- vagy ábrás védjegy esetében. Az átlagfogyasztók ugyanis - grafikai vagy szöveges elem hiányában - az áru formája vagy a csomagolás formája alapján nem szoktak az áru eredetére következtetni, és ezért az ilyen térbeli védjegy megkülönböztető képességét nehezebb bizonyítani, mint a szó- vagy az ábrás védjegyekét (lásd a Bíróság C-136/02. P. sz., Mag Instrument kontra OHIM ügyben 2004. október 7-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-9165. o.] 30. pontját, valamint a Storck kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 24. és 25. pontját).

81. Ilyen körülmények között csak az olyan védjegy rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően alkalmas alapvető, származást jelölő szerepének betöltésére (a C-173/04. P. sz., Deutsche SiSi-Werke kontra OHIM ügyben 2006. január 12-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-551. o.] 31. pontja, valamint a Storck kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 26. pontja).

82. Emlékeztetni kell arra, hogy annak megítélésekor, hogy valamely védjegy rendelkezik-e megkülönböztető képességgel, vagy sem, az általa keltett összbenyomást kell figyelembe venni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy először ne lehetne sorjában megvizsgálni a védjegy megjelenítésére használt egyes elemeket. Célszerűnek mutatkozik ugyanis az átfogó értékelés során az érintett védjegy minden egyes alkotóelemét megvizsgálni (lásd e tekintetben a C-286/04. P. sz., Eurocermex kontra OHIM ügyben 2005. június 30-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5797. o.] 22. és 23. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

83. A megtámadott ítéletből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, és helyesen alkalmazta az ügyben az ítélkezési gyakorlat által meghatározott szempontokat.

84. Az Elsőfokú Bíróság helyesen végezte el a megtámadott ítélet 50-53. pontjában a bejelentett védjeggyel megjelenített formát alkotó különféle elemek vizsgálatát, majd ezt követően az ítélet 53. és 54. pontjában a védjegy által keltett összbenyomás elemzését, annak értékelése érdekében, hogy a védjegy alkalmas-e a megkülönböztetésre, vagy sem.

85. E tekintetben ki kell emelni, egyrészt, hogy az érdekelt nem várhatja el a bejelentett védjegyeknél alkalmazott különféle ábrázolási elemek vizsgálatakor, hogy meghatározhassa e vizsgálat sorrendjét, ezen elemek szétbonthatóságának mértékét vagy a használt kifejezéseket.

86. Így jelen esetben abból a tényből, hogy egyes pontos kifejezések nem szerepelnek az Elsőfokú Bíróság elemzésében - mint például a "konvex módon kiszélesedő test", illetve a "kapuzatra emlékeztető" forma -, még nem következik, hogy a Develey szerint egyes, a megkülönböztető képességhez hozzájáruló jellegzetességeket nem vettek megfelelőképpen figyelembe.

87. Másrészt, mivel annak értékelésekor, hogy a védjegy rendelkezik-e megkülönböztető képességgel, vagy sem, a bejelentett védjegy által keltett összbenyomást kell figyelembe venni, az ilyen képesség meglétének megerősítése nem következik automatikusan abból az az esetleges megállapításból, miszerint a védjegy jellemzői közül az egyik elkülöníti a védjegyet a megszokott formától.

88. Ennélfogva a Develey nem állíthatja azt, hogy az Elsőfokú Bíróságnak hatályon kívül kellett volna helyeznie a vitatott határozatot azért, mert a megtámadott ítélet 52. pontjában elismerte, hogy "az egyetlen sajátosság, amely a bejelentett védjegyet elkülöníti a szokásos formáktól, az oldalán lévő bemélyedésekben rejlik".

89. Ráadásul az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 53. pontjában kifejtette, hogy "mégha ezt a sajátosságot szokatlannak lehetne is minősíteni, önmagában ez még nincs oly mértékben hatással a bejelentett védjegy által keltett összbenyomásra, hogy ez utóbbi jelentősen eltérne az ágazat szabványaitól vagy szokványos formáitól, és ennélfogva alkalmas lenne alapvető, származást jelölő funkciójának betöltésére".

90. Következésképpen nem állítható, hogy az Elsőfokú Bíróság nem értékelte helyesen a bejelentett védjegy által keltett összbenyomást.

91. Ami azon kifogást illeti, miszerint az érintett termékek különféle kategóriái között nem történt különbségtétel, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy a 89/104 irányelv értelmében amikor valamely illetékes hatóság megtagadja a védjegy lajstromozását, köteles megjelölni a határozatában azt a következtetést, amelyre a védjegybejelentésben szereplő egyes áruk és szolgáltatások tekintetében jutott. Mindenesetre amikor ugyanazon kizáró ok merül fel valamely áru vagy szolgáltatás, illetve azok egy csoportja típusának esetében, akkor az illetékes hatóság az érintett áruk és szolgáltatások mindegyike tekintetében vett általános indokolásra szorítkozhat (a C-239/05. sz., BVBA Management, Training en Consultancy ügyben 2007. február 15-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-1455. o.] 38. pontja).

92. Tehát mégha feltételezhető is, hogy ezen ítélkezési gyakorlat köti az Elsőfokú Bíróságot, megjegyzendő, hogy a megtámadott ítélet 46. és 47. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a bejelentett védjegy árui mindennapi fogyasztásra szolgáló élelmiszertermékek, és hogy a fogyasztók elsősorban egyszerűen csomagolási funkciót tulajdonítanak azoknak a flakonoknak, amelyekben az ilyen termékeket tárolják. Ezenfelül, ahogyan az a jelen ítélet 18. pontjából következik, a védjegybejelentésben szereplő termékek a Nizzai Megállapodás szerinti termékek csupán három osztályát érintik.

93. Ebből következik, hogy nem állítható, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen korlátozta általános indokolását az említett termékekre.

94. E körülményekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság annak kimondásával, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében, nem vétett jogi hibát e rendelkezés és a Bíróság ítélkezési gyakorlata tekintetében.

95. Ami az Elsőfokú Bíróságnak az érintett vásárlóközönség jellemzőire, a fogyasztók magatartására, valamint a fogyasztók tájékozódására vonatkozó megállapításaival kapcsolatos kifogást illeti, egyrészt megjegyzendő, hogy e megállapítások a ténybeli értékelések körébe tartoznak, másrészt a Develey nem rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy e tekintetben elferdítette a tényeket.

96. A jelentős eltérés meglétének vagy hiányának megállapítása a jelen ítélet 81. pontja értelmében szintén a ténybeli értékelések körébe tartozik.

97. Az EK 225. cikk és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése értelmében a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Ennélfogva kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve, ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered, másrészt a tények értékelésére. A tények értékelése tehát - az elé terjesztett bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve - nem minősül jogkérdésnek, amelyet - mint ilyet - fellebbezés keretében a Bíróságnak kell megvizsgálnia (a C-104/00. P. sz., DKV kontra OHIM ügyben 2002. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-7561. o.] 22. pontja, valamint a C-456/01. P. sz., Henkel kontra OHIM ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5089. o.] 41. pontja).

98. Ennélfogva e kifogás elfogadhatatlan.

99. Következésképpen az ötödik jogalapnak - mivel részben megalapozatlan, részben pedig elfogadhatatlan -, szintén nem lehet helyt adni.

100. Mivel a Develey által hivatkozott jogalapok mindegyike elutasításra került, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

101. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az OHIM ezt kérte, és mivel a Develey pervesztes lett, a Develey-t kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:

1) A fellebbezést elutasítja.

2) A Develey Holding GmbH & Co. Beteiligungs KG-t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.