EH 2005.1359 A felperes munkaképesség-csökkenésének mértékére vonatkozó, a közigazgatási eljárásban és a perben beszerzett orvos-szakértői vélemények ellentmondásossága bírói mérlegeléssel nem oldható fel, az orvos-szakértői szakmai kérdésnek minősül [1952. évi III. tv. 177. §, 182. §, 183. §].
A felperes rokkantsági nyugdíj megállapítása iránt előterjesztett igényét az alperes a 2004. április 30. napján kelt határozatával elutasította, arra figyelemmel, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke nem éri el a 67%-ot.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság, a 2004. július 16. napján kelt másodfokú határozatával, az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát és megváltoztatását, továbbá annak megállapítását kérte, hogy munkaképesség-csökkenésének mértéke eléri a 67%-ot, ezért rokkantsági nyugdíjra jogosult.
A Munkaügyi Bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta, az alperes 2004. július 16. napján kelt határozatát megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes 2003. június 19. napjától III. csoportú rokkant, 67%-os mértékű munkaképesség-csökkenés alapján.
Kötelezte az alperest a felperes rokkantsági nyugdíja összegének megállapítására irányuló eljárás lefolytatására és határozat hozatalára.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes 2000 márciusában üzeminek elismert balesetet szenvedett, majd 2002. július 4-én baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igényt jelentett be az alperesnél.
Ezen igényt az alperes első- és másodfokú határozatával elutasította, azt megállapítva, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke 50%-os.
A felperes a másodfokú határozattal szemben keresetet terjesztett elő. Az ezen ügyben beszerzett orvos-szakértői vélemény és az OEP-OOSZI szakértői vélemények közötti ellentmondás feloldására a bíróság az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága felülvéleményét szerezte be. Ezen felülvélemény azt az álláspontot foglalta el, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke 50%-os, 2002. szeptember 2. napjától folyamatosan.
A felperes ezt követően ismételten igényt jelentett be az alperesnél rokkantsági nyugdíj megállapítása iránt, az igényét az alperes első és másodfokon elutasította; ismételten megállapítva, hogy a munkaképesség-csökkenés mértéke 50%-os.
A határozatok ellen előterjesztett keresetet a Fővárosi Munkaügyi Bíróság megalapozatlannak ítélte és elutasította.
A felperes ezt követően nyújtotta be az állapot-rosszabbodásra alapított új igényét az alperesnél, amelynek elbírálása során az alperes első- és másodfokú határozatával ismételten elutasította a felperes rokkantsági nyugdíj megállapítása iránti igényét.
Ezen határozatok képezték a perbeli felülvizsgálat tárgyát. A munkaügyi bíróság a perben igazságügyi orvos-szakértői véleményt szerzett be annak a kérdésnek a tisztázására, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke hány százalékos.
Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény azt állapította meg, hogy a felperes betegségeiből adódóan 2003. június 19. napjától össz-szervezeti szempontból mért 67%-os mértékű munkaképesség-csökkent, III. csoportba tartozó rokkantsággal; ezen belül az üzemi baleset során elszenvedett sérülés miatt 20%-os baleseti munkaképesség-csökkenése áll fenn.
A munkaügyi bíróság az igazságügyi orvos-szakértői véleményt elfogadta, az alperes által az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága felülvéleményének beszerzésére irányuló indítványt - mint szükségtelent - elutasította, azon indokolással, hogy a szakvélemények között ellentmondás fennállása nem állapítható meg.
A munkaügyi bíróság az OEP-OOSZI első- és másodfokú orvosi bizottságának szakvéleményét azzal együtt sem tartotta meggyőzőnek, hogy az orvos-főigazgató az igazságügyi orvos-szakértői véleményre vonatkozó nyilatkozatát az alperes csatolta.
Utalt arra, hogy nincs lehetőség az OEP-OOSZI orvos-főigazgatója által utólagosan benyújtott azon vélemény figyelembevételére, amellyel az az OEP-OOSZI másodfokú orvosi bizottságának szakvéleményét magyarázza, illetve kiegészíti.
Rámutatott arra a munkaügyi bíróság, hogy az alperesnek a tényállás felderítése során - e körben sorolva az orvosi adatok feltárását, és az azok alapján hozott határozat értékelését is - úgy kell eljárnia, hogy a határozat meghozatalát megelőzően valamennyi szükséges adat megnyugtató módon tisztázva legyen, és ezért a határozat alapjául felhasználhatóvá váljon.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a perben az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet véleményét meggyőzően alátámasztva, kellően logikusan értékelve terjesztette elő, így - miután ezen szakvélemény aggálytalan, logikus és meggyőző volt - azt a munkaügyi bíróság ítélkezése alapjául elfogadta; nem látott ellentmondást az OEP-OOSZI első- és másodfokú orvosi bizottsága által leírt betegségek, tünet-együttesek körében.
Az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet - a bíróság szerint - meggyőzően indokolta azt is, hogy a feltárt betegségek és az ahhoz kapcsolódó tünet-együttesek alapján, az alkalmazandó irányelv szerint, a munkaképesség-csökkenés mértékének megállapítása milyen körben megvalósuló mérlegeléssel történt. A mérlegelés szabályait nem sértette meg akkor, amikor a munkaképesség-csökkenés mértékében döntött. Mindezeket együttesen értékelve a munkaügyi bíróság az alperes további bizonyítási indítványát elutasította és a felperes keresetét megalapozottnak ítélve, megállapította a 67%-os munkaképesség-csökkenés fennálltát.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 177. § (1) bekezdésében, 182. § (3), (4) bekezdésében és 183. §-ában foglaltakat.
Előadta, hogy igazgatóságuk - tekintettel az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakvéleményének az OEP-OOSZI Bizottságok szakvéleményével, valamint a korábbi perben adott ETT IB felülvéleményével való ellentmondására - megkereste az OEP-OOSZI igazgató főorvosát, az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakvéleményére vonatkozó alperesi állásfoglalás nyilatkozattal való megalapozása végett, azaz nem az OOSZI vélemények magyarázata, kiegészítése céljából, mint ahogy ezt az ítélet indokolása tévesen rögzíti.
Az ily módon beszerzett állásfoglalás az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakvéleményében foglaltakat nem fogadta el, az orvos-szakmai indokok részletes kifejtése mellett.
Megjegyezte az alperes, hogy az OEP-OOSZI 2004. április 26-án kelt elsőfokú, és 2004. június 21-én kelt másodfokú véleményében az orvos-szakértői előzmény, a kórelőzmény, szakorvosi vélemények, illetve a diagnózis rovatban szerepelteti a felperes Sjögren szindrómáját, így vizsgálata, valamint szakvéleménye kialakítása alkalmával nyilvánvalóan a felperes ezen betegségét is vizsgálódási körébe vonta.
Erre a tényre kifejezetten hivatkozik az OOSZI főorvosi állásfoglalása is. Az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet véleményében hiányolt szem-, illetve szájszárazsági tüneteket az OOSZI vélemények rögzítik. Ekként az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet véleménye, valamint az ítélet indokolásának idevonatkozó része iratellenes.
Az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, hiszen a munkaügyi bíróság azzal, hogy az alperes ETT IB kirendelésére irányuló bizonyítási indítványának nem tett eleget, nem tárta fel a közigazgatási eljárás során keletkezett, és a peres eljárás folyamán beszerzett orvos-szakértői vélemények közötti ellentmondást.
Ezen ellentmondás az ügy érdemére kiható, hiszen a felperes vonatkozásában ugyanazon időszakra, több orvos-szakértői vélemény rögzít, más-más mértékű munkaképesség-csökkenést, különös tekintettel arra, hogy a perben beszerzett orvos-szakértői vélemény visszamenőleg, a per tárgyát képező közigazgatási határozat meghozatalát megelőző időszakra is nyilatkozik, 67%-os munkaképesség-csökkenést megállapítva. Márpedig a korábbi peres eljárásban kirendelt ETT IB ezen időre 50%-os munkaképesség-csökkenést véleményezett.
Ezen egymással ellentétes megállapítások miatt, arra nézve nincs aggálytalan bizonyíték, hogy a társadalombiztosítási határozatok meghozatalakor a felperes munkaképesség- csökkenése milyen mértékű volt.
Hivatkozott az alperes az irányadó bírói gyakorlatra, mely szerint, ha a szakértői vélemények között lényeges eltérés mutatkozik és az eltérés feloldásának megkísérlése elmarad, az ítélet megalapozatlan.
Véleménye szerint a jelen perben sem hozható tehát az ETT IB felülvéleményének beszerzése nélkül megalapozott döntés arról, hogy a keresettel támadott határozatok jogszabálysértőek voltak-e, tekintettel arra, hogy a kérdés eldöntéséhez olyan különleges szakértelem szükséges, mellyel a bíróság nem rendelkezik. Így ellentmondás fennállása esetén - szakértelem hiányában - az azonos időszakra más munkaképesség-csökkenést megállapító szakértői vélemények közül az igazságügyi orvos-szakértői szakvélemények aggálytalansága nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte, és a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a perben rendelkezésre állt iratanyag alapján megállapította, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékére vonatkozóan eltérő végkövetkeztetést tartalmazó orvos-szakértői vélemények álltak rendelkezésre.
A korábbi közigazgatási és peres eljárásokban a 2002-2003. évi OEP-OOSZI szakvéleményeket (az elsőfokú és a másodfokú szakvélemény egyaránt 50%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg), az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet 2003. június 19-i véleményét (amely 67%-ban véleményezte a felperes munkaképesség-csökkenését), továbbá az ETT IB 2003. októberi szakvéleményét (mely szintén 50%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg) az alperesi hatóságok és a bíróság már értékelte.
A jelen perben felülvizsgált határozatok alapjául az OEP- OOSZI 2004. június 26-án kelt elsőfokú, és a 2004. június 21-én készült másodfokú szakvéleménye szolgált, amelyek a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét össz-szervezeti szempontból egybehangzóan 50%-ban határozták meg, megállapítva, hogy a felperes rokkantnak nem minősül.
A perbeli felülvizsgálat során a munkaügyi bíróság az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakvéleményét szerezte be, és - azt ítélkezése alapjául elfogadva - megállapította, hogy a felperes 2003. június 19-étől III. csoportú rokkant, munkaképesség-csökkenése 67%-os.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában ezen szakvéleményben foglaltakat - a korábbi szakvéleményekkel fennálló ellentmondásokkal való összevetését illetően is - idézte.
A Legfelsőbb Bíróság ezen szakvéleményt annak tartalmi vizsgálata alapján, belső ellentmondásossága miatt sem tartotta önmagában alkalmasnak a felperes munkaképesség-csökkenés mértékének valamennyi korábbi szakvéleménytől eltérő megállapítására.
E körben kiemelést érdemel, hogy az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet saját, korábbi - 2003. június 19-én kelt -, az összes többi szakvéleménytől egyedül eltérő szakvéleményét tartotta fenn, a másfél évvel később (2005. január 17-én) készült szakvéleményében.
Leszögezte ezen szakvélemény azt is, hogy az igénybejelentéstől visszafelé számított 6 hónapban meghatározott időpontban is fennálltak a felperes sorolt betegségei, azonban az ezekből adódó korábbi állapotot nem tudják utólag megítélni, így az akkori OOSZI döntéseket utólag nem vitatják.
A "Munkaképesség orvos-szakértői vizsgálata értékelése és véleményezése" irányelveiről szóló könyvre, a munkaképesség-csökkenés tól-ig behatárolására, valamint egyéni elbírálásra hivatkoztak, mint a munkaképesség-csökkenés mértékének megállapításakor általuk alkalmazott mérlegelésre, továbbá az OOSZI vizsgálatok során figyelmen kívül hagyott betegségekre.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint tévedett a munkaügyi bíróság, amikor e kizárólag szakmai szempontokat, a betegségek ismertetését, minősítését tartalmazó közigazgatási eljárásbeli, és a perben beszerzett orvos-szakértői vélemények ellentmondásosságának feloldását maga végezte el, elvetve az alperes erre vonatkozó szakértői bizonyításra irányuló bizonyítási indítványát.
A perben, e szakkérdésben megalapozott döntés csak szakmai alapon hozható. Ez pedig orvos-szakértői vélemény beszerzését teszi szükségessé, amely orvosi szakmai szempontok szerint veti össze a nem vitásan ellentmondásos szakvéleményeket, és oldja fel az azok eltérőségéből adódó anomáliákat.
Helyesen hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 177. és 182-183. §-ainak sérelmére.
Az ellentmondásos orvos-szakértői vélemények szakmai felülvéleményezése nem mellőzhető, annak hiányában megalapozott döntés az alperesi határozatok jogszerűségét illetően nem hozható.
A megismételt eljárásban a munkaügyi bíróságnak ennek beszerzése iránt kell intézkednie.
Nem mellőzhető az igénybejelentés időpontjának pontos rögzítése sem, ezzel kapcsolatosan is eltérő adatok merültek fel a felperesi állítás és a munkaügyi bíróság jogerős ítéletében tett megállapítások között.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a Fővárosi Munkaügyi Bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. MfvK. IV. 10.426/2005/6. sz.)