BH 1998.2.83 I. A családtagok közös gazdálkodásának megítélése [Ptk. 578/G. §].

II. A felülvizsgálati kérelem kiterjesztésének nincs helye [Pp. 274. § (3) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével - egyéb rendelkezések mellett - a peres feleknek a perbeli lakóház ingatlanon fennálló tulajdonközösségét árverési értékesítéssel megszüntette, az ingatlan legkisebb árverési vételárát 1.200.000 forintban határozta meg, megállapította, hogy a legkisebb árverési vételárból a felpereseket 200.000-200.000 forint, az I. rendű alperest 500.000 forint, a II. rendű alperest pedig 300.000 forint illeti meg, míg magasabb vételár elérése esetén a vételár 2/12-ed-2/12-ed része az I. és II. rendű felperest, az 5/12-ed része az I. rendű alperest, a 3/12-ed része pedig a II. rendű alperest illeti meg, a felperesek ezt meghaladó keresetét azonban elutasította.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az 1935-ben született I. rendű felperes, az 1939-ben született II. rendű felperes és az 1932-ben született I. rendű alperes testvérek, a II. rendű alperes pedig az I. rendű alperes felesége. A peres felek szülei gazdálkodtak, állattartással foglalkoztak. A szülőkkel közös háztartásban lakó gyerekek a fizetésüket rendszeresen hazaadták, és esetenként a szülők gazdaságában is segítettek, a szülők pedig a későbbiekben gondoskodtak arról, hogy valamennyi gyermeküknek megfelelő lakása legyen. A szülők az 1958. december 28-án kelt szerződéssel vásárolták meg az ingatlant 80.000 forint vételárért, amelyet egy összegben fizettek ki. A peres felek apja, K. A. 1979. december 28-án meghalt, és a hagyatékát a közjegyző végzésével - részben osztályos egyezség alapján - adta át. A felülvizsgálati kérelemmel érintett ingatlan hagyatékot képező fele részét a felperesek és az I. rendű alperes személyenként 1/3, tehát személyenként az egészhez viszonyított 1/6 arányban örökölték meg, a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. A peres felek anyja 1992. február 4-én öröklési szerződést kötött az I. és II. rendű alperesekkel, amelyben a tartása, gondozása és eltemettetése fejében az alpereseknek adta - egyebek mellett - az ingatlannak a tulajdonában álló fele részét. A felek édesanyja: K. A.-né 1992. június 13-án meghalt, és a hagyatékából az ingatlan 1/2 részilletőségét a közjegyző az I. és II. rendű alpereseknek adta át öröklési szerződés alapján, ideiglenes hatállyal. A hagyatéki eljárás során az I. és II. rendű felperesek az öröklési szerződést nem fogadták el, vitatták - többek között -, hogy azt az örökhagyó írta alá, hivatkoztak kényszerre és fenyegetésre, arra, hogy az örökhagyó az egészségi állapota miatt nem volt képes végrendelet alkotására, valamint arra is, hogy a szülőkkel együtt gazdálkodtak, ami álláspontjuk szerint tulajdoni igényt keletkeztetett.

Az elsőfokú bíróság a felperesek tulajdoni igényét az ingatlan tekintetében alaptalannak találta, és elutasította. A döntését azzal indokolta, hogy nem merült fel a perben adat a szülők és a felperesek közösen folytatott olyan gazdálkodására vonatkozóan, amely tulajdonjogot keletkeztetne, ezért a Ptk. 578/G. §-át nem találta alkalmazhatónak.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek fellebbezéssel éltek.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletének a felperesek tulajdoni igényét elutasító rendelkezéséről kifejezetten nem döntött ugyan, de azt nem is érintette.

Az ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy alaptalanul sérelmezték a felperesek a Ptk. 578/G. §-án alapuló tulajdoni igényük elutasítását. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a közös háztartásban élők vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályok alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a közös háztartásban élő hozzátartozók gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében járnak el, és - ha nem is kifejezett megállapodással, de legalábbis hallgatólagosan - egyetértenek abban, hogy a közös gazdasági tevékenység eredményeként szerzett vagyon közös legyen. Nincs azonban jogi lehetőség a közös szerzés megállapítására akkor, ha a közösség abban áll, hogy egy lakásban lakva, egymást az élet fenntartásához szükséges körön belül gazdaságilag is támogatják, rokoni és érzelmi alapon kölcsönös szívességi szolgáltatásokat teljesítenek egymás javára.

A rendelkezésre álló peradatok szerint 1956-ig mindhárom gyermek a szülőkkel közös háztartásban élt, és a keresetüket is mindhárman hazaadták. A II. rendű alperes házasságkötését követően az I. rendű felperes legfeljebb egy éven át, a II. rendű felperes pedig legfeljebb két éven át adta haza a keresetét, ezt az összeget azonban a szülők nyilvánvalóan a felperesek ruházkodására, természetbeni ellátására, valamint a közeli házasságkötésükhöz szükséges pénz összegyűjtésére fordították, hiszen a tanúvallomások szerint a szülők mindegyik gyermeküket kiházasították. Semmiféle adat nem merült fel a perben, amely arra utalna, hogy a felperesek a fizetésüket azért adták volna haza, hogy az ingatlan megszerzésében közreműködjenek.

Helyesbítette a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban, hogy az I. rendű felperes 1958. szeptember 29-ig, a II. rendű felperes pedig 1959. november 17-ig élt a szülőkkel közös háztartásban.

A jogerős ítélet ellen az I. és II. rendű felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek, majd azt 1997. március 28-án kiegészítették. Az eredeti felülvizsgálati kérelmüket azzal indokolták, hogy a II. rendű alperes házasságkötését követően az együttélő és patriarkális gazdálkodást folytató család "nem kötött ugyan megállapodást írásban, legfeljebb szóban, de minden magatartásuk arra utalt, hogy egyetértettek abban: a közös munka eredménye, a szerzett vagyon közös legyen", és ezt támasztják alá a család kereseti viszonyai is.