163/B/1991. AB határozat

a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 41. § (4)-(5) bekezde, 42. § (1)-(3) bekezdése, 45. §-a, valamint 46. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 41. § (4)-(5) bekezdésében, 42. § (1)-(3) bekezdésében, 45. §-ában, valamint 46. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt és e rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozók a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló, időközben hatályon kívül helyezett 1989. évi XLV. törvény 41. § (4)-(5) bekezdésében, 42. § (1)-(3) bekezdésében, 45. §-ában és 46. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték. Álláspontjuk szerint az adóelőleg fizetési kötelezettség ellentétben áll az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel és ezért alkotmányellenes. A törvény adóelőleg fizetésre kötelező szabályai egyúttal megengedhetetlen megkülönböztetést tartalmaznak a munkaviszonyban álló adóalanyok, továbbá a vállalkozó adóalanyok között, mert az előbbieket havonta, az utóbbiakat pedig csak negyedévenként kötelezik adóelőleg fizetésére. Ez a szabályozás a diszkrimináció tilalmát deklaráló alkotmányi rendelkezésbe, az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében ütközik. Az eltérő szabályozás egyúttal az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésében írt alkotmányos elvekkel is ellentétben áll. A munkaviszonyban álló dolgozókra vonatkozó adóelőleg fizetési kötelezettséget megállapító rendelkezések nincsenek összhangban az Alkotmány 56. §-ában deklarált egyenlő jogképességgel sem, mert ezekre az adóalanyokra nézve nem teszik lehetővé az "önadózás szabadságát", így az adófizetők egy jelentős köre az állammal szemben "alattvalói és kiszolgáltatotti" pozícióba kerül.

2. A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja) az 1989. évi XLV. törvényt hatályon kívül helyezte. Tekintettel azonban arra, hogy az indítványban sérelemzett rendelkezéseket az Szja is átvette, az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot az Szja hatályos rendelkezései tekintetében folytatta le.

Az Szja 41. § (4) és (5) bekezdése szerint ha a magánszemélynek kizárólag egy jogviszonyból származó jövedelme van és erről munkáltatójának, illetőleg az egyéb kifizetőnek - a jogkövetkezmények szempontjából adóbevallásnak minősülő -nyilatkozatot ad, akkor az adóalapot és az adót a munkáltató, illetőleg egyéb kifizető állapítja meg, vonja le és fizeti be az adóhatóságnak.

Az Szja 42. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt és kifogásolt rendelkezései a munkáltató adómegállapítási jogát kiterjesztik azokra az esetekre, amikor az adózónak ugyanazon munkáltatótól több jogviszonyból származó jövedelme, illetőleg egymást követően több munkáltatótól származott jövedelme, továbbá a munkáltató által kifizetett jövedelem mellett még nyugdíja, társadalombiztosítási ellátása, illetőleg katonai illetménye is van.

Az Szja 45. §-a az adóelőleg fizetési kötelezettség általános szabályaként előírja, hogy a kifizető az általa kifizetett összegből - a törvényben írt kivételektől eltekintve - adóelőleget köteles levonni.

Végül az Szja 46. § (1) bekezdése a munkáltató adóelőleg levonási kötelezettségét részletezi és kimondja, hogy a munkáltató az adóelőleget a munkaviszonyból származó rendszeres jövedelemből az adott havi jövedelem tizenkétszerese után számított adó 1/12 része erejéig köteles levonni.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.

1. Az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt rendelkezés szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. Az arányos közteherviselési kötelezettség alkotmányi rendelkezéséből következik, hogy az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdését csak az Alkotmány 70/I. §-ban foglaltakkal összefüggésben és összhangban lehet értelmezni. Az elvégzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog tehát csak az arányos közteherviselésre vonatkozó kötelezettséggel együttesen élvezhet alkotmányos garanciákat.

Mindaddig, ameddig az állampolgárt terhelő közteherviselési kötelezettség összhangban van a jövedelmi és vagyoni viszonyoknak való megfelelőség elvével, azaz az arányosság követelményével, az adófizetési kötelezettség pénzügypolitikai és jogtechnikai megoldásai nem vetnek fel alkotmányossági kérdéseket. Az Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának a kérdéseit nem vizsgálja. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint önmagában a jogi szabályozás technikája sem alkotmányossági kérdés (167/B/1991/10. AB határozat).

Az Szja adóelőleg fizetési kötelezettséget előíró rendelkezései merőben technikai normák, amelyek értékelhető összefüggésbe nem hozhatók sem az Alkotmány 56. §-ával, sem a 70/B. § (3) bekezdésében írt rendelkezéssel.

Az Alkotmány 70/I. §-ából - az indítványozó álláspontjával ellentétben - nem lehet levonni azt a következtetést, hogy az állampolgároknak a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettsége kizárólag az adóév lezárása után veheti kezdetét. Az Szja 2. § (2) bekezdése szerint ezzel szemben az adókötelezettség a bevételszerző tevékenység megkezdésének, vagy a bevételt eredményező jogviszony keletkezésének a napján kezdődik. Ezzel a szabályozással állnak összhangban az Szja indítványban kifogásolt rendelkezései, amelyek nem ellentétesek az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt állampolgári kötelezettséggel.

Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy az Alkotmánynak a tulajdoni formák egyenlőségét és egyenlő védelmét kimondó 9. § (1) bekezdése, továbbá a vállalkozás jogát és a verseny szabadságát deklaráló 9. § (2) bekezdése, valamint a kifogásolt rendelkezések között sincs semmiféle összefüggés. Munkavállalói jogviszony ugyanis egyaránt létezik az állami tulajdoni és a magántulajdonosi szférában, a vállalkozáshoz való jog és a versenyszabadság elve pedig a magánszemélyek jövedelemadóelőleg fizetési kötelezettségével alkotmányjogi kapcsolatba nem hozható.

2. Nem valósít meg alkotmányellenes diszkriminációt az Szja támadott rendelkezése a munkavállalók és az egyéni vállalkozók között. A munkaviszonyból származó jövedelem tekintetében a havi adóelőleg fizetési kötelezettség és az egyéni vállalkozók vonatkozásában az Szja 49. § (1) bekezdése szerinti negyedévenkénti adóelőleg fizetési kötelezettség olyan jogtechnikai megoldás, amelynek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt, a diszkriminációt tiltó rendelkezéssel jogilag értékelhető kapcsolata nincs. A közterhekhez való arányos hozzájárulás törvényi megoldásainál a jogalkotónak számos körülményre kell figyelemmel lennie. Az adóalanyok eltérő csoportjai, valamint a jövedelmek különböző típusai, azok eltérő folyósítási, illetőleg bevételezési körülményei stb. egyenesen szükségessé teszik az eltérő törvényi szabályozást, mert az arányosság alkotmányos követelménye csupán ezáltal biztosítható. A munkaviszonyban állók és a vállalkozók adóelőleg fizetési kötelezettségének eltérő szabályozását önmagában indokolttá teszi a jövedelmek megszerzésének különbözősége. Míg a munkavállalók esetében a munkabér havonta ismétlődő, általában azonos nagyságrendű jövedelmet jelent, az egyéni vállalkozóknál az adó alapjául szolgáló bevétel időben, mértékét tekintve általában ingadozásokat mutat. Az adóelőleg fizetési kötelezettség negyedévenkénti előírása tehát tekintettel van a bevételek ingadozásából származó jövedelemhullámzásra. Az eltérő szabályozás az adóalanyoknak a jövedelemszerzés módja szerint különböző csoportjaira tekintettel kifejezetten indokolt, így az nem jelent alkotmányosan megengedhetetlen hátrányos megkülönböztetést.

A kifejtett indokokra tekintettel az Alkotmánybíróság az alaptalan indítványt elutasította.

Budapest, 1993. április 20.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró