41. BK vélemény
A szándékos veszélyeztetési bűncselekményekről
I. A szándékos veszélyeztetési bűncselekmények - így a 2012. évi C. törvény 234. §-a szerinti közúti veszélyeztetés - esetében az elkövetőnek a veszélyhelyzet előidézésén túlmenően - a minősített alakzatokba foglalt - bármely káros eredményre kizárólag csak a gondatlansága terjedhet ki.
II. A szándékos veszélyeztetési bűncselekményekkel halmazatban a segítségnyújtás elmulasztása akkor állapítható meg, ha az elkövető által szándékolt veszélyhelyzeten túl a sérülés, mint eredmény is létrejön (2012. évi C. törvény 166.§).
I. A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXII. Fejezetében foglalt közlekedési bűncselekmények közül a törvényhozó
- a Btk. 232. §-ában megfogalmazott közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény;
- a Btk. 233. §-ában meghatározott vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése:
- végül a Btk. 234. §-a szerinti közúti veszélyeztetés bűntette
minősített eseteit - lényegében - azonos büntetési tételek alá vonta, függetlenül attól, hogy az elkövető szándéka más-más veszélyformára (konkrét, elvont, közvetlen) terjedt ki.
Ugyanakkor a Btk. 165. §-ának (3) bekezdésében foglalt foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés speciálisan megfogalmazott alapesetének és minősített eseteinek büntetési tételei a fentiekben tárgyalt közlekedési bűncselekményekkel azonosak.
A foglalkozási szabályok megszegésével vagy más módon megvalósított szándékos veszélyeztetési bűncselekmények közös jellemzője:
- egyfelől a szabályszegés szándékos volta;
- másrészt az, hogy a további, akár egyenes, akár eshetőleges szándék csupán az eredményként megfogalmazott veszélyhelyzetet foghatja át (limitált veszélyeztetési szándék), ám az ezen túlmenően jelentkező, a veszélyhelyzettel okozati összefüggésben levő bármilyen káros eredmény tekintetében már csupán gondatlanság állapítható meg, akár annak tudatos, akár hanyag formájában.
A Btk. rendszerében tehát a 234. §-ban foglalt közúti veszélyeztetés bűntette sem képez kivételt, annál kevésbé, mivel maga a törvény szövege semmiféle utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, miszerint a közúton megvalósított szándékos veszélyeztetés esetében a veszélyhelyzeten túli további káros eredményekre (súlyos testi sértés, annak minősített esetei, illetve tömegbaleset) az elkövető szándéka is kiterjedhetne.
Amennyiben tehát az elkövetőnek a veszélyhelyzet okozásán túlmenő káros eredményre is kiterjed a szándéka, úgy a ténylegesen létrejött eredményhez képest kell a cselekményét minősíteni, mert ilyen esetben már nem "veszélyeztető", hanem materiális, "sértő" bűncselekmény valósul meg.
Ezekben az esetekben az elkövetés motívumára, valamint a megvalósítás módjára, eszközére is figyelemmel - általában - a testi sértés minősített eseteinek megállapítása foghat helyt (aljas indok, különös kegyetlenség).
II. A Btk. 166. §-a (1) bekezdésének rendelkezése értelmében segítséget annak a személynek kell nyújtani, aki megsérült, vagy élete, illetve testi épsége közvetlen veszélyben van.
A korábban kifejtettek szerint a szándékos veszélyeztetési cselekmények elkövetőjének szándéka kizárólag az általa kívánt vagy felismert és elfogadott veszélyhelyzet okozására terjed ki.
Nyilvánvaló, hogy amennyiben az ilyen cselekménnyel érintett személy a szándékos tevékenység következtében - sérülést nem szenvedve - kerül veszélyhelyzetbe, és e helyzetét előidéző a részére nem nyújt segítséget, az elkövető büntetőjogi felelőssége a segítségnyújtás elmulasztása miatt - az eredeti szándékra figyelemmel - nem állapítható meg.
Természetesen más a helyzet, ha a szándékolt veszélyhelyzetből következően a sértett bármilyen sérülést szenved, vagy az elkövetői tevékenységgel összefüggően újabb további veszélyhelyzetbe kerül.
Mivel az ilyen eredményre vonatkozóan az elkövetőt csupán gondatlanság terhelheti, ezért a Btk. 166. §-ának alapját képező humanitárius gyökerű, erkölcsi kötelesség teljesítése megköveteli a segítségnyújtást, és annak elmulasztása, a veszélyeztetési cselekménnyel bűnhalmazatban megállapítható.
Ilyen esetben - az eddigi bírói gyakorlatnak megfelelően - a segítségnyújtás elmulasztása a Btk. 166. §-a (3) bekezdésének első tétele szerint minősül. Ez nem jelent kétszeres értékelést, mivel a közvetlen veszélyhelyzetre, illetve a segítségnyújtás elmulasztására vonatkozó szándék egyértelműen különbözik egymástól.