ÍH 2018.104 GYÓGYULÁSI ESÉLY CSÖKKENÉSE MIATTI NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS

A gyógyulási esély reális csökkenése esetén a károsultat arányos, de a maradandó egészségkárosodás bekövetkeztéhez képest alacsonyabb mértékű nem vagyoni kártérítés illeti meg [1959-es Ptk. 355. § (4) bekezdés].

Az I. és V. rendű felperesek házastársak, gyermekeik a II-IV. rendű felperesek.

Az I. rendű felperes második terhességét 2004. november 2-án diagnosztizálták, a terhesgondozást az alperes végezte. Ikerterhességet 2004. november 29-én, a terhesség 10. hetében végzett ultrahang vizsgálat során észlelték.

Az alperesnél 2005. február 21-én - a terhesség 23. hetében - végzett szülészeti ultrahang vizsgálat a magzatok méretei között eltérést mutatott ki az ún. BPD és FL paraméterekben. A 25. terhességi héten ismételt ultrahang vizsgálat alkalmával az ikermagzatok paraméterei már nem tértek el. A magzatvíz átlagos mennyiségű volt, de nem volt különbség a két magzatvíz mennyisége között sem. Ezt követően az I. rendű felperes 2005. március 11-én és 23-án jelent meg terhesgondozáson, amikor panaszmentes volt. Március 29-én szapora szívverés miatt Betaloc szedését írták elő számára, majd a másnapi terhesgondozói ellenőrzés során alhasi panaszok és magzati mozgások miatt április 4-től kórházi felvételét javasolták.

A terhesség 29. hetében, április 5-én készült ultrahang lelet a két ikermagzat méretei között súlyosan kóros eltéréseket és a magzatok súlyos fejlődési elmaradását írta le, ezért iker-iker transzfúzió szindróma (TTTS) gyanúja miatt az I. rendű felperest a Debreceni Egyetem Orvostudományi Egészségügyi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára utalták be. Az itt lefolytatott ultrahang vizsgálatok az iker-iker transzfúzió szindrómát igazolták, ezért a magzatok megmentése érdekében a terhesség 30. hetében annak befejezéséről döntöttek. Császármetszéssel 2005. április 8-án született meg "A" magzatként a II. rendű felperes, aki súlyos retardáció és súlyos vérszegénység miatt az intenzív centrumba került. A "B" magzatként világra jött III. rendű felperesnél testszerte hydropsot (szöveti folyadékgyülem) észleltek, szívműködése jelentősen lelassult volt, az elvégzett vizsgálatok alapján a mozgásfejlődés zavara és spasticus tetraparesis (négy végtagra kiterjedő enyhe bénulás) volt megállapítható. Utóbb látássérülést is diagnosztizáltak mindkét gyermeknél. A II. és III. rendű felperesek állapotát a TTTS okozta.

A felperesek keresetükben az I. és V. rendű felperesek részére személyenként 5 000 000 forint, a II-III. rendű felperesek részére személyenként 10 000 000 forint, míg a IV. rendű felperes részére 3 000 000 forint nemvagyoni kártérítés és járulékai megfizetésére kérték az alperes kötelezését. Ezen túl járadék, valamint vagyoni kártérítés címén is igényt érvényesítettek. Nemvagyoni kárigényüket azzal indokolták, a terhesgondozás során az alperes nem az elvárható gondossággal járt el, amikor az iker-iker transzfúziót és az egyenlőtlen súlyfejlődést nem ismerte fel kellő időben. Előadták, az ultrahang vizsgálatokat nem az elvárható gondossággal és gyakorisággal végezte el, ezért a TTTS kialakulását időben nem észlelte, így nem kerülhetett sor olyan orvosi beavatkozások elvégzésére, melyek eredményeként a II. és III. rendű felperesek jobb egészségi állapotban születhettek volna meg. Hivatkoztak arra, hogy a szülők számára feldolgozhatatlan traumát jelent, hogy ikergyermekeik nem egészségesek, önálló életre nem képesek és testvérüket, a IV. rendű felperest is hátrányosan érintette ez.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozása szerint felróható kezelési hibát nem vétett. A terhesség 25. hetéig 13 alkalommal végzett ultrahang vizsgálatot, ezek magzati fejlődési rendellenességet nem mutattak.

A beavatkozó csatlakozott az alperesi állásponthoz és ugyancsak a kereset elutasítását kérte.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Fellebbezésük folytán a Debreceni Ítélőtábla végzésével az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban a Szolnoki Törvényszék ítéletével a felperesek keresetét ismételten elutasította. A Debreceni Ítélőtábla közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes kártérítési felelősséggel tartozik a felpereseket a II-III. rendű felperesek iker-iker transzfúzió szindrómája talaján kialakult tünetegyüttes miatt ért kárért.

A jogerős közbenső ítéletet a Kúria közbenső ítéletével hatályában fenntartotta. Az indokolás kiemeli, a gyógyulási, életben maradási esély elvesztésének vizsgálata nem az okozati összefüggés, hanem a felróhatóság körébe tartozik. Az esély elvesztésénél a károkozót terhelő olyan, a gondos magatartás követelményét sértő magatartás vagy mulasztás értékelhető, amelynek van oksági kapcsolata az eredménnyel, az adott esetben az egészségkárosodás mértékének csökkenésével vagy elmaradásával. A gyógyulásra való esély elvesztése teljes bizonyossággal nem mondható ki, ám ha orvosi hiba, gondatlanság megállapítható, akkor az egészségügyi szolgáltató csak akkor mentesülhet a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az elvárható gondosság tanúsítása ellenére sem lett volna esélye a II-III. rendű felpereseknek az egészségkárosodás teljes vagy részleges elkerülésére. Ha valószínűsíthető, hogy az időben történő felismerés, kezelés és beavatkozás mellett akár minimális, de egyúttal reális esélyük lett volna erre, az alperes felelőssége megállapítható. A szakértői vélemények alapján arra a következtetésre jutott, hogy ugyan az alperes az ultrahang vizsgálatokat elégséges számban és megfelelő gyakorisággal végezte, azonban ha nem a 29. héten, hanem - a tankönyvi javaslatnak megfelelően - annál hamarabb, a 25. hetet követő két-három héten belül végzi azt el, a gyermekeknek lett volna esélye az agykárosodás elkerülésére, az egészségesebb életre. Rámutatott, az alperes kártérítési felelőssége azon alapul, hogy a 25. és 29. hét között az ultrahang vizsgálat elmaradt, holott megfelelő eljárás mellett a TTTS korábban diagnosztizálható lett volna, ezért a II. és III. rendű felperesek gyógyulási esélyének csökkenése képezi a felperesek kártérítési követelésének jogalapját. Az ilyen típusú felelősség akkor is fennáll, ha az esély kisebb fokú, azonban reális. Kifejtette, ha nem előírás, hanem csupán javaslat 2-3 hetenként az ultrahang vizsgálat, akkor az jogi értelemben nem más, mint a gondosság körébe sorolható, immáron elvárható követelmény, vagyis a javaslat teljesítésével valósul meg a gondos eljárás.

A folytatódó eljárásban az elsőfokú bíróság jogerős végzésével ideiglenes intézkedéssel kötelezte az alperest az I-III. és V. rendű felperesek részére személyenként 1 000 000 forint nemvagyoni kártérítés megfizetésére.

Ítéletével kötelezte az alperest az I. rendű felperesnek 500 000 forint, a II-III. rendű felpereseknek személyenként 1 000 000 forint, a IV. rendű felperesnek 200 000 forint, az V. rendű felperesnek 500 000 forint és ezek késedelmi kamatai megfizetésére, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Indokolásában rögzítette, a jogerős, hatályában fenntartott közbenső ítélet folytán az alperes kártérítési felelősségének jogalapja már nem volt vitás, erre figyelemmel állapította meg azt, hogy a perbeli esetben a kártérítési felelősség alapjául csak a gyógyulási esély elvesztése szolgálhat. Az alperes mulasztása a II. és III. rendű felperesek esetében azt eredményezte, hogy a fejlődési rendellenességként kialakult TTTS születéskori következményeinél egy kedvezőbb, egészségesebb állapotban történő világra jöveteltől estek el, ami viszont csak nemvagyoni kártérítést alapozhat meg, aminek összege kompenzációként arányos, de a maradandó egészségkárosodás számbavételénél alacsonyabb mértékű kell legyen. Ez alapján határozta meg a megítélt összegeket úgy, hogy kizárólag az ideiglenes intézkedéssel érintett összegeken felül járó nemvagyoni kártérítési összegeket rögzítette ítéletének rendelkező részében. Döntése során figyelembe vette dr. R. I. szakértő azon nyilatkozatát, mely szerint a TTTS kialakulásakor már szóba sem jöhet az, hogy a magzatnál nincs károsodás, csupán a károsodás foka lehet eltérő, a szindróma súlyosságától függ, illetve attól, milyen típusú beavatkozást végeznek. Magyarországon csak a sorozatos magzatvíz-lebocsátás jöhet szóba, mely kevésbé eredményes és számos szövődménnyel járhat. Amniocentézis alkalmazása esetén a statisztikai adatok agykárosodás veszélyét támasztják alá. Így mérlegelési körébe vonta a szakértő azon megállapítását, hogy a II-III. rendű felpereseknél kialakult iker-iker transzfúziós szindróma olyan fejlődési rendellenesség, amely mulasztás nélkül is csak kisfokú esélyt biztosított volna számukra az egészségesebb élethez. Az egészségkárosodás a TTTS szindrómának sajnálatos, de természetszerű velejárója, hazai viszonylatban lényegében csak elméleti esély lett volna a teljesen behatárolhatatlan, bizonytalan időpontban bekövetkező és észlelt betegség tüneti kezelésére. Rámutatott, az alperes mulasztása, valamint a II-III. rendű felperesek születéskori és azóta is fennálló állapota mint végeredmény között az okozati összefüggés nem bizonyítható. Véleménye az volt, a felperesek valamennyi vagyoni kárigénye kifejezetten a gyermekek maradandó egészségkárosodásával, mint végeredménnyel áll okozati összefüggésben, nem az egészségügyi intézmény gyógyulási esélyt csökkentő mulasztásával, ezért ezek megtérítését nem igényelhetik.