BH 1998.9.418 I. A sértettnek a nyomozás során tett vallomásáról felvett az a jegyzőkönyv, amelyet nem írt alá - alaki hiba folytán -, bizonyítékként nem értékelhető [Be. 60. § (3) bek., 133. § (2) bek.].

II. A nyomozás során a felismerésre bemutatásról felvett jegyzőkönyv adatai bizonyítékként nem értékelhetők, ha az egyik hatósági tanú az eljárási cselekmény megtörténtekor nem volt jelen [Be. 60. § (3) bek., 135. § (1) és (3) bek.].

III. A bizonyítékok bíróság által történt értékelésének megszokott módja az, hogy a bíróság a vallomás egyes - általában más bizonyítékokkal is megerősített - részeit fogadja el irányadónak a történeti tényállás megállapítása során, míg a vallomásnak olyan részeit, amelyek más bizonyítékokkal ellentétesek, figyelmen kívül hagyja:

mindez nem érinti a mérlegelési tevékenység perrendszerű voltát [Be. 5. §, 163. § (4) bek., 220. § (3) bek.].

IV. Az életveszélyt okzó testi sértés kísérletét nyilvános helyen, csoportosan és az élet kioltására alkalmas eszközökkel fellépő, ezáltal jelentős mértékű riadalmat okozó vádlottakkal szemben példamutatóan szigorú szabadságvesztés szolgálja a büntetés célját [Btk. 83. §, 170. § (5) bek. 1. ford.].

A megyei bíróság az 1997. február 11-én meghozott ítéletével társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a kísérlete miatt az I. r. vádlottat 1 év 10 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat 2 évi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra; a III. r. vádlottat 2 évi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra; a IV. r. vádlottat - mint többszörös visszaesőt - 2 évi fegyházbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra; az V. r. vádlottat 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra; az VI. r. vádlottat pedig 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlottak 1995. november 4-én délután a panzió éttermében, majd a mellette levő térségen megtámadták, és kézzel, baseballütővel, tomfával, szamurájkarddal, valamint rúgásokkal bántalmazták a sértettet, aki aznap érkezett haza rövid eltávozásra a bv. intézetből, ahol jogerős büntetését töltötte.

A sértett és az I. r. vádlott között fel nem deríthető okból ellenséges viszony állt fenn.

A bántalmazástól a sértett fején zúzott, a jobb kezén és a jobb lábán vágott sérülések keletkeztek, a jobb oldalon darabos arckoponyacsont-törést szenvedett, és eltörött a jobb szárkapocs- és a bal sípcsontja. A csonttörések gyógytartama 2-4 hónap, a többi sérülés gyógytartama nyolc napon belüli volt, a csonttöréseket nagy erejű erőbehatások idézték elő. Az arckoponyacsont-törést okozó nagy erejű erőbehatás, valamint a szárkapocscsont-törést előidéző vágás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására, fennállott az ilyen sérülés bekövetkezésének a reális lehetősége.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetések súlyosítása végett valamennyi vádlott terhére fellebbezést jelentett be, a vádlottak és a védőik pedig elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetések enyhítéséért fellebbeztek; a II. r. vádlott védője a tárgyaláson a büntetés enyhítése mellett a cselekmény enyhébb minősítését, harmadlagosan az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését fenntartotta, és valamennyi vádlott büntetésének a súlyosítására tett indítványt.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást felülvizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság az ügy elbírálását befolyásoló eljárási szabálysértést nem követett el, az eljárásban azonban két eljárásjogilag téves részmozzanat ismerhető fel.

A bíróság bizonyítékként hivatkozik a sértettnek az első kihallgatásakor tett vallomására. Az iratokból megállapítható, hogy ezt a vallomást tartalmazó jegyzőkönyvet a kórházban ápolt sértett nem írta alá, ekkor ugyanis a keze sérült volt. Miután a bíróság a jegyzőkönyvet a tárgyaláson ismertette, a sértett azt a kijelentést tette, hogy "akkor biztosan jobban emlékeztem a történtekre, amit korábban mondtam, az biztos, hogy jó". Utóbb kérdésre kijelentette azonban, hogy a kórházra - ahol az első kihallgatása megtörtént - nem emlékszik. A sértett tehát nem ténytudomása alapján erősítette meg az általa alá nem írt vallomást, a megerősítés nem tényközlés, hanem vélemény, így nem tanúvallomás. Mindebből az következik, hogy a sértett első vallomása alaki hiba - az aláírás hiánya - miatt bizonyítékként nem értékelhető.

Az ítélet szerint a bíróság a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyvet bizonyítékként értékelte attól függetlenül, hogy az eljárási cselekmény teljesen szabályszerű volt-e. Ez az eljárás téves. A Be. 60. §-ának (3) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe. A Be. 135. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint a felismerésre bemutatásnál két hatósági tanút kell alkalmazni; a hatósági tanú igazolja annak a nyomozási cselekménynek a lefolyását és eredményét, amelynél jelen volt. Az ítélet szerint a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyvben szereplő egyik hatósági tanú kijelentette, nem hallotta azt, hogy a sértett kiválasztotta a vádlottak fényképét. A tanú vallomása szerint "akkor nem voltam ott, amikor a felismerő személy rámutatott a képre, hogy ezt ismeri". Ilyen körülmények között az egyik hatósági tanú nem igazolta a fényképek kiválasztásának a megtörténtét, ezért a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyv tartalmát nem lehet bizonyítékként értékelni.

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a fenti két bizonyítási eszköz tartalmát a bizonyítékok köréből mellőzi. Ez a mellőzés azonban nem vonatkozik a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyv befejező részére, ugyanis a jegyzőkönyv tartalmából egyértelmű, hogy a sértett itt rögzített nyilatkozata a felismerési eljárás befejezése után, a korábban tett tanúvallomásainak kiegészítéseként hangzott el, ez tehát a tartalma szerint tanúvallomás, ennél pedig a törvény hatósági tanú jelenlétét nem írja elő.

A fenti két bizonyíték mellőzése - a később kifejtendők szerint - az ítélet megalapozottságát nem érinti.

Az ítélet megalapozottságát vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat a tárgyaláson hiánytalanul megvizsgálta, a közvetlen bizonyítékok hitelességének az ellenőrzésére is bizonyítást folytatott, és ilyen eljárás után ésszerű érvekkel indokolva foglalt úgy állást, hogy a vádlottak tagadásával szemben a sértett vallomása fogadható el hitelesnek.

A tényállás minden olyan tényt tartalmaz, amely szükséges az ügy elbírálásához, minden ténymegállapítása elfogadott bizonyítékon alapszik, és megfelel az elfogadott bizonyítékok tartalmának.