A Szegedi Ítélőtábla Bhar.423/2018/8. számú határozata rágalmazás vétsége tárgyában. [1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 52. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 4. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 226. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 7. §, 566. §, 607. §, 608. §, 615. §, 618. §, 623. §, 762. §, 868. §, 870. §] Bírók: Hegedűs István, Joó Attila, Kiss Dániel

Szegedi Ítélőtábla

Bhar.III.423/2018/8.

A Szegedi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság Szegeden, 2019. március 12. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő

v é g z é s t:

A rágalmazás vétsége miatt I.rendű vádlott neve ÉS TÁRSA ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék 2018. június 26. napján kihirdetett 3.Bf.307/2017/4. számú ítéletét helybenhagyja.

Az ítélőtábla felhívja magánvádló neve magánvádlót, hogy 15 (tizenöt) napon belül leletezés terhe mellett rójon le 10.000.- (tízezer) forint fellebbezési illetéket.

Megállapítja, hogy II.rendű vádlott neve II. rendű vádlott lakóhelye: [lakcíme]

A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az első fokon eljárt Kecskeméti Járásbíróság 2017. május 19. napján meghozott 13.B.203/2017/10. számú ítéletével I.rendű vádlott neve I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rágalmazás vétségében [Btk. 226. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], ezért az I. rendű vádlottat egy évre próbára bocsátotta. II.rendű vádlott neve II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében [Btk. 226. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], ezért az II. rendű vádlottat ugyancsak egy évre próbára bocsátotta. Kötelezte a vádlottakat a magánvádló részére 10.000,- forint bűnügyi költség egyetemleges megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőjük jelentett be fellebbezést felmentés érdekben.

A másodfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék 2018. június 26. napján meghozott 3.Bf.307/2017/4. számú ítéletével a Kecskeméti Járásbíróság fenti ítéletét mindkét vádlott tekintetében megváltoztatta és I.rendű vádlott neve I. rendű vádlottat az ellene társtettesként elkövetett rágalmazás vétségének [Btk. 226. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], míg II.rendű vádlott neve II. rendű vádlottat az ellene társtettesként, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségének [Btk. 226. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont] vádja alól felmentette. Megállapította, hogy az elsőfokú eljárás során felmerült 10.000,- forint bűnügyi költséget magánvádló neve magánvádló viseli.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a magánvádló jelentett be fellebbezést a vádlottak terhére, indítványozva a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a vádlottak bűnösségének megállapítását és velük szemben az elsőfokú ítélet szerinti intézkedés kiszabását.

Fellebbezését a magánvádló jogi képviselője útján írásban is indokolta. Ebben kifejtette, hogy a másodfokú bíróság megalapozatlanul minősítette a vádlotti közléseket véleménynyilvánításnak arra hivatkozással, hogy azok közéleti szereplők között egy választási kampányban kerültek megfogalmazásra. Álláspontja szerint a tényállítások és vélemények elhatárolása során nem a közéleti vita jellegnek van alapvető szerepe, hanem annak, hogy míg a tények valósága bizonyítható, addig a vélemények és értékítéletek valóságtartalmának bizonyítása általában lehetetlen. Kifejtette továbbá, hogy a másodfokú bíróság az ítéletében hivatkozott alkotmánybírósági határozatokat nem teljes egészükben és lényegi tartalmunkat tekintve vizsgálta, hanem abból a választási kampányra vonatkozó megállapításokat a szövegösszefüggésből kiragadva emelte ki és alkalmazta felülmérlegelése során, egyebekben viszont figyelmen kívül hagyta, hogy a vádlotti kijelentések a bírói gyakorlat alapján is egyértelműen tényállításnak minősülnek. A magánvádló jogi képviselője utalt arra, hogy a vádlottak a büntetőperben tanúsított nyilatkozataiból is arra a következtetésre lehet jutni, hogy közléseiket valójában maguk is tényállításként tekintették. Előadta, hogy a fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a vádlottak közlése csak olyan kérdésfeltevésnek minősül, ami nem is volt önkényes. Végezetül pedig, a magánvádló jogi képviselője szerint a másodfokú bíróság azon álláspontja is téves, hogy a magánvádló közszereplő mivoltából kifolyólag meg tudta volna magát védeni az alaptalan megnyilvánulásokkal szemben. E körben kifejtette, hogy a másodfokú bíróság minden jogszabályi alap nélkül rótta a magánvádló terhére azt, hogy bár lehetősége lett volna a közlés tartalmának tisztázására, azonban ezzel a lehetőséggel nem élt, illetőleg előadta, hogy a vádlottak a magánvádlót közvetlenül nem keresték meg semmiféle kérdéssel, hanem a sajtótájékoztatón kérdés formájában megfogalmazott valótlan állításokat közöltek, amiről a magánvádló csak másoktól szerzett tudomást. Ezzel kapcsolatban kifejtette azt is, hogy a magánvádlónak semmiféle kötelezettsége nem volt arra vonatkozóan, hogy a valótlan állításokkal kapcsolatban a sajtó előtt egy úgynevezett nemleges bizonyításba kezdjen, különösen, hogy az átvilágítása megtörténtéről és annak eredményéről a vádlottaknak is tudomással kellett bírniuk.

A magánvádló által a vádlottak terhére bejelentett másodfellebbezés alaptalan.

Tekintettel arra, hogy az első- és másodfokú ítélet meghozatalát követően, 2018. július 1. napján hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), amelynek 868. § (1) bekezdése alapján e törvény rendelkezéseit - a 868-876. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell, az ítélőtábla az első- és másodfokú ítélet felülbírálata során, a harmadfokú eljárás lefolytatásakor hatályos törvény szerint járt el.

Az ítélőtábla elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a bejelentett és a Be. 870. § (1) bekezdése szerint joghatályos fellebbezés alapján helye van-e harmadfokú eljárásnak. Ennek a törvényi előfeltétele - az első- és másodfokú ítélet közötti eltérő döntés a bűnösség kérdésében - teljesült. A vádlottak felmentése a terhükre rótt bűncselekmény kapcsán - az e bűncselekmény miatti, első fokon történt elítélésük ellenében - a Be. 615. § (1) bekezdése és (2) bekezdés b) pontja alapján a harmadfokú eljárást lehetővé tette, figyelemmel a Be. 762. § (1) bekezdésében foglaltakra is. A bejelentett fellebbezés ezt az ellentétes rendelkezést támadja, ezért a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek is teljesültek. Ebből adódóan az ítélőtábla a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben felülvizsgálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást is.

Ennek során a harmadfokú bíróság nem észlelt olyan - a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti - eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezne, ezáltal az ügy érdemi elbírálását kizárná.

A harmadfokú felülbírálat másodlagos szempontja az volt, hogy a másodfokú ítélet tényállása megalapozott-e. A Be. 619. § (1), illetve (3) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott vagy az iratok alapján azzá tehető, s ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető.