BH 2022.8.205 I. Anyagi pervezetés nem terjedhet ki a bizonyítékok bizonyító erejének előzetes értékelésére és a felek erről való tájékoztatására.

II. Az anyagi jogerőhatás alóli kivételt jelentő utóper lényegadó ismérve, hogy szűk körben, a jogerős ítéletet megalapozó tények utóbb bekövetkezett lényeges megváltozása esetén teszi lehetővé a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránti keresetindítást. Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy a bíróság az utóperben az érdemi döntésének meghozatalakor kizárólag az említett jogszabályi feltétel fennállásának vizsgálatára szorítkozhat [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 237. § (2) bek., 279. § (1) bek., 361. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 1976. március 14-én a szovjet katonai alakulatok által használt és elhagyott, robbanóanyagot tartalmazó huzalt hazavitte, és azt egy zsebrádióhoz csatolta. A gyutacs hozzáért a zsebrádióban lévő 4,5 voltos elemhez és felrobbant. A felperes a robbanás következtében a bal szem áthatoló és a felső szemhéj repesztett sebzését, továbbá a bal kéz I-IV. ujjainak részleges sérülését, csonkolódását szenvedte el. Az áthatoló sérülés a bal szem látásának elvesztéséhez vezetett. A felperes a maradandó sérülése miatt csökkent munkaképességűvé vált, és alkalmatlan a baleset előtti gépkocsivezetői munkakörének ellátására.

[2] A bíróság 1977-ben meghozott ítéletével az alperest 6445 forint kártérítés és törvényes kamata, valamint 1976. augusztus 1-jétől kezdődően havi 1000 forint járadék felperes javára történő megfizetésére kötelezte.

[3] Ezt követően 1998-ban a bíróság ítéletével a felperes javára megállapított járadék összegét 1998. március 1-jétől kezdődően havi 19 890 forintra felemelte, egyúttal kötelezte az alperest a lejárt járadék és késedelmi kamatának megfizetésére, valamint a járadék 2001. január 1-jétől határozatlan ideig történő "folyósítására".

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes keresetében a járadék összegének 2019. október 1-jétől kezdődően 160 000 forintra való felemelését, továbbá az alperesnek a lejárt járadék és a jövőre nézve a felemelt összegű járadék határozatlan ideig történő megfizetésére kötelezését kérte. Keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 345. § (1) bekezdésére alapította, a járadék felemelése körében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:530. §-ára hivatkozott. Előadta, hogy a járadék megállapítása óta a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett nemzetgazdasági bruttó átlagkereset mintegy 3,5-szerésére emelkedett, a lakóhelyén és a környezetében pedig - az általa beszerzett jövedelemigazolások szerint - a teljes munkaidőben foglalkoztatott gépjárművezetők átlagos havi nettó jövedelme 300 000 forint.

[5] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A felperes által csatolt jövedelemigazolások valóságtartalmát ugyan nem vitatta, de álláspontja szerint azokat nem lehet reprezentatívnak tekinteni. Azokkal szemben hivatkozott a Pénzügyminisztérium Munkaerőpiaci Főosztálya által kiállított, a Központi Statisztikai Hivatalénál pontosabb átlagjövedelmi adatokra, amelyek szerint Bács-Kiskun megyében a vállalkozói szférában teljes munkaidőben foglalkoztatott tehergépkocsi-vezetők, kamionsofőrök 2018. évi bruttó átlagkeresete 195 758 forint, nettó átlagkeresete 130 179 forint volt. Emellett kifejtette, hogy a PK 48. számú állásfoglalás alapján nincs helye határozatlan időre történő folyósításnak, mivel a nyugdíjkorhatár elérését követően a felperes már nem tudna tovább dolgozni.

Az első- és a másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperest megillető járadék összegét 2019. október 1-jétől kezdődően havi 160 000 forintra felemelte, az alperest a 2019. október 1. és 2020. december 11. közötti időszakra eső járadékkülönbözet címén 1 961 820 forint, míg 2020. december 11-től véghatáridő nélkül havi 160 000 forint felperes részére történő megfizetésére kötelezte.

[7] Döntését - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 50. § (1) bekezdésére tekintettel - a régi Ptk. 357. § (1)-(3) bekezdéseire alapította.

[8] Elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes lakókörnyezetében a gépjárművezetői munkakörben elérhető jövedelem meghaladja-e a felperes jelenlegi jövedelmét. Ennek során figyelembe vette a felek által szolgáltatott bizonyítékokat és az általuk megjelölt adatokat. Azok közül a felperes részéről csatolt - az alperes által sem vitatottan valós - béradatokat a reprezentativitás hiányában is irányadónak tekintette, mert álláspontja szerint azokkal igazolható, hogy a felperes a baleset hiányában mekkora jövedelemre tehetne szert. A bizonyítékokat összességében értékelve megállapította, hogy a felperes környezetében gépjárművezetőként még külföldi kiküldetés vállalása nélkül is elérhető a havi nettó 270 000 forint összegű munkabér, ezért helye volt a járadék felemelésének. A felemelt járadék összegét a régi Ptk. 357. § (3) bekezdése alapján, a keresettel egyezően határozta meg.

[9] A véghatáridő nélküli járadékfizetésre kötelezést azzal indokolta, hogy nem volt olyan peradat, amelyből okkal lehetett volna arra következtetni, hogy a felperes a nyugdíjkorhatár elérését követően már nem kívánt vagy nem tudott volna tovább dolgozni, és a per idején is vállalt munkát.

[10] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[11] Hivatkozott a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 361. § (1) bekezdésére. Annak alapján rögzítette: az utóper előfeltétele, hogy a bíróság korábban már jogerős ítéletében rendelkezett a szolgáltatásról, és a bíróság kizárólag az eredetileg értékelt körülményeket és a ténylegesen bekövetkezett változásokat vizsgálhatja. Ehhez képest rámutatott arra, hogy a per tárgya nem a keresetveszteség megállapítása volt, és ennyiben tévesnek tartotta az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolását. Emiatt mellőzte a régi Ptk. 357. § (1)-(3) bekezdéseivel kapcsolatos indokokat.

[12] A fentiekre figyelemmel azt tartotta vizsgálandónak, hogy valóban lényeges-e az a változás, amelyre hivatkozással a felperes a korábbi ítélet jogerejét át kívánta törni. Ennek megfelelőnek tekintette az elsőfokú bíróságnak azt az eljárását, hogy vizsgálta a felperes által a baleset előtt betöltött gépkocsivezetői munkakörben elérhető átlagkereset emelkedését.

[13] Alaptalannak minősítette az alperesnek azt a fellebbezési hivatkozását, hogy az elsőfokú bíróság az anyagi pervezetés körében elmulasztotta a Pp. 237. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségének teljesítését. E körben hangsúlyozta: az anyagi pervezetés körében a bíróság arra szorítkozhat, hogy a tény- és jogállítás hiányossága, homályossága esetén a felek a nyilatkozataikat a szükséges mértékig és kellő részletességgel kiegészítsék, a jogállításaikat egyértelművé tegyék. Ezzel szemben kiemelte, hogy a bizonyíték értékelése fogalmilag nem az anyagi pervezetés körébe, hanem az érdemi határozatra tartozó kérdés. Ennélfogva a Pp. 384. § (2) bekezdés b) pontja szerinti hatályon kívül helyezésnek sem látta indokát.