BH 2004.9.390 I. Az alkoholos állapot a szabad bizonyítás elve alapján nemcsak véralkoholvizsgálattal bizonyítható - A munkavállaló részére világos és egyértelmű, végrehajtható utasítást kell adni.

II. A rendkívüli felmondásra okot adó utasítás megtagadásának vizsgálata során jelentősége van annak is, hogy az utasítás végrehajtását az erre feljogosított személy megköveteli-e [MK 122. számú állásfoglalás 4. pont; Mt. 102. § (3) bekezdés a) pont, 104. §; Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].

A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. § (2) bekezdésébe, 89. § (2) bekezdésébe, a 16/1986. (XII. 17.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdésbe ütköző jogszabálysértést jelölt meg, továbbá arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az MK 122. számú állásfoglalásnak. A kérelme indokolásában előadta, hogy nem kapott világos, határozott és egyértelmű utasítást, továbbá vitatta az ittasság tényét, így a rendkívüli felmondás indoka nem volt világos és okszerű. Ezért a másodfokú ítélet "megváltoztatását", és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte abban a jogkérdésben, hogy az MK 122. számú állásfoglalás 4. pontjában foglaltakat miként kell figyelembe venni az Mt. 104. §-ban lévő kötelezettségek teljesítése vizsgálatánál.

Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében arra hivatkozva, hogy a rendkívüli felmondás jogszerű volt, továbbá annak indoka az utasítás megtagadása és nem az ittasság volt, a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Utalt arra, hogy a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 52. § (3) bekezdés értelmében külföldön nem volt lehetséges a 16/1986. (XII. 17.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdésének végrehajtása.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Az irányadó tényállás szerint a felperes 2000. november 9-én nemzetközi vonaton felszolgálóként dolgozott. A B.-M. közötti szakaszon 19 óra után az ellenőrök szondavizsgálatot végeztek, amely 0,2 ezrelékes befolyásoltságot mutatott. Ezt a felperes a jegyzőkönyv szerint nem fogadta el, és véralkoholvizsgálatot kért. Ezután tovább dolgozott egészen másnap 11 óra 20 percig. Az ellenőrök által felvett jegyzőkönyv szerint ők a felperest a munkából 19 óra 48 perckor felfüggesztették, azonban az utasítás kiadására feljogosított főpincér ezt - bizonyítottan - nem hozta a felperes tudomására.

A munkaügyi bíróság a tényállás alapján arra következtetett, hogy az alperes nem bizonyította az utasítás kiadását és annak végrehajtása megkövetelését, továbbá az ittasságot sem. Az alperes intézkedése jogszabályba ütközött, mivel nem felelt meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak. Emiatt a bíróság az összegszerű igények tárgyában túlnyomó részben a felperes keresetének helyt adó határozatot hozott.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A bizonyítékok mérlegelése alapján a tényállást módosítva megállapította, hogy L. S. főpincér és D. L. szakács észlelte, hogy az ellenőrök a felperest a munkavégzéstől eltiltották, és ilyen utasítást adott a főpincér is. A felperes ezután az együttműködést megtagadta. A főpincér azonban tudomásul vette, hogy a felperes tovább dolgozott. Mindezek miatt a másodfokú bíróság nem értett egyet azzal az elsőfokú állásponttal, hogy a felperes nem kapott határozott és egyértelmű utasítást a munkavégzés abbahagyására. Az utasítás megtagadása tehát megtörtént, és figyelemmel a szondavizsgálatnak a másodfokú bíróság által bizonyítottnak talált eredményére, nem volt jogszerű, emiatt a rendkívüli felmondás a törvénynek megfelelt.