ÍH 2011.159 KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNY BETEG HALÁLA, ILLETVE GYÓGYULÁSI, ÉLETBEN MARADÁSI ESÉLY ELVESZTÉSE MIATT - OKSÁGI KAPCSOLAT SZÜKSÉGESSÉGE KÁRTÉRÍTÉSNÉL

Ha a beteg halála nem áll az egészségügyi szolgáltatási jogviszonyban tevékenykedő orvos, illetve egészségügyi személyzet magatartásával adekvát-releváns oksági kapcsolatban, a halál beállta miatt kártérítési igény nem érvényesíthető.

Kártérítés követelhető a gyógyulási, életben maradási esély elvesztése vagy csökkenése miatt, de ennek is adekvát oksági kapcsolatban kell állnia az egészségügyi intézmény magatartásával. Az életben maradási esély csökkenéséért való felelősség megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha ez a gyógyulási esély reális [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek.].

Az I. rendű felperes néhai K. T. házastársa, míg a II. és III. rendű felperesek a néhai nagykorú gyermekei. Néhai K. T. 2005. március 7. napján délután rosszul érezte magát, többször hányt, 39,5 fok körüli láza volt, alhasi görcsökre panaszkodott. A K.-i Felnőtt Háziorvosi Ügyeleten vírusos fertőzést diagnosztizáltak nála. 2005. március 8. napján a kora reggeli órákban hányás és hasi fájdalom miatt felkereste a j.-i háziorvost. A háziorvos kifejezetten nyomás érzékeny hasat észlelt, amely a jobb oldalon kemény és betapinthatatlan volt. Fájdalomcsillapító hatására sem következett be változás, a háziorvos vakbélgyulladás gyanúját diagnosztizálta és mentővel az alperesi kórházba szállíttatta a beteget.

Az alperesi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán 7 óra 8 perckor vették át a mentőtől a beteget, akit dr. Sz. A. vizsgált meg. A vizsgálatok során az EKG eltérés nélküli volt, a vérnyomás 90-100 körüli systolés értéket mutatott. A beteg sápadt volt, láza nem volt, a hasi tapintásos vizsgálatot nehezen tűrte, mert erős fájdalmai voltak a jobb alhas környékén. A panaszok és a vizsgálat alapján vakbélgyulladásra vagy valamilyen nőgyógyászati betegségre gondolt a vizsgáló orvos, de felmerült a bélelzáródás és a vesekő gyanúja is. Dr. Sz. A. a beteget dr. R. F.-nek adta át, aki ultrahangos vizsgálatot végzett, vese- vagy epetáji problémát nem észlelt. Az ultrahangos vizsgálat vakbélgyulladásra utaló jelet sem igazolt. Néhai K. T. méhen belüli fogamzásgátló eszközt használt. Miután alhasát mozgatásra érzékeny mobilis csecsemőfőnyi rezisztencia töltötte ki, ezért panaszai mögött nőgyógyászati eredetű betegséget valószínűsítettek és dr. R. F. a rendelőintézet nőgyógyászati szakrendelésére küldte át a beteget. A nőgyógyászati szakrendelésen dr. N. J. a beteg hasánál diffúz nyomásérzékenységet tapasztalt és a vizsgálat során csecsemőfőnyi rezisztenciát észlelt, amely a méhet és függelékeit is magában foglalta. Nőgyógyászati osztályos felvételét és nőgyógyászati ultrahang vizsgálatát javasolta. A beteget visszaszállították az alperesi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára, ahol dr. R. F. egy órán belüli mentőszállítást kért 10 óra 10 perckor. A mentő 11 óra 25 perckor érkezett meg, majd a beteget 11 óra 45 perckor adta át az alperesi kórház nőgyógyászati osztályának, ahol B. I. szonográfus nőgyógyászati ultrahang vizsgálatot végzett. Emlékezett a betegre, mert korábban 2005. február 28. napján már vizsgálta, és az akkor mért értékekhez képest lényeges eltérést nem észlelt a petefészkek és a méh tekintetében. Néhai K. T.-t 12 óra 10 perc körül dr. P. Z. szülész-nőgyógyász szakorvos vizsgálta meg. Ekkorra a korábban elvégzett valamennyi vizsgálat eredménye és a laborvizsgálat eredménye is rendelkezésre állt. A laborvizsgálati eredmény 22 mm/óra süllyedést és 13 800 g/l fehérvérsejt számot mutatott. A szakorvos vizeletvizsgálattal a méhen kívüli terhesség lehetőségét kizárta, fájdalomcsillapítást és folyadékpótlással infúziót rendelt el. Miután hurok melletti gyulladásra gyanakodott, a beteget azzal az intézkedéssel hagyta az osztályon, hogy dr. Sz. G. főorvos tegye meg a további intézkedéseket a beteg irányában. Dr. Sz. G. főorvos ekkor műtétet végzett, majd a műtétet követően viziten vett részt, amely során utasítást adott arra, hogy néhai K. T. beteget kísérjék a vizsgálóba annak érdekében, hogy őt meg tudja vizsgálni. Éppen adminisztratív tevékenységet végzett, amikor telefonon értesítették, hogy néhai K. T. rosszul van. Dr. Sz. G. főorvos a beteget 14 óra 41 perckor körüli időpontban vizsgálta meg. Megnagyobbodott méhet észlelt, jobb oldali fájdalomérzetet jelzett a beteg. Megkísérelte a méhen belüli fogamzásgátló eszközt eltávolítani, sikertelenül. A beteg állapota súlyosnak tűnt, bőre livid, nyirkos volt. Dr. Sz. G. főorvos úgy ítélte meg, hogy mivel nem kifejezetten a beteg méhe volt nyomás érzékeny és a beutaló is felvetette a vakbél gyulladás gyanúját, intézkedett a sebészeti osztályra való áthelyezése érdekében. Sürgősséggel mentőt hívott, majd a beteg 15 óra 40 perc körül súlyos állapotban megérkezett a sebészeti osztályra. 15 óra 25 perckor a beteg kontaktusképtelenné vált, keringése, légzése leállt. 15 óra 30 perckor újraélesztését kísérelték meg. 15 óra 50 perckor azonnali átszállítással az intenzív osztályra helyezték, ahol az újraélesztést folytatták, de a beteg 16 óra 40 perckor elhalálozott.

Néhai K. T. boncolását 2005. március 10. napján kezdték meg az alperes pathológiai osztályán. Miután a hasüregben mintegy másfél deciliter vért találtak a boncolás tovább folytatásával leálltak, és az esetet jelentették a K.-i Rendőrkapitányságnak. A K.-i Rendőrkapitányság 2005. március 16. napján kelt 1/1-2005. Ált. számú határozatával igazságügyi orvosszakértői boncolást rendelt el, a boncolás végrehajtásával a B. Megyei Rendőr-főkapitányság Egészségügyi Osztályvezetője által kijelölt két igazságügyi orvosszakértőt bíztak meg. Tekintettel arra, hogy igazságügyi szakértői orvosi boncolást K.közigazgatási területén csak a K.-i Köztemető halottas házában lehet elvégezni, így a rendőrség intézkedett a kórházból a köztemetőbe történő átszállításról. Az igazságügyi orvosszakértői boncolást 2005. március 18. napján a K.-i Köztemető bonctermében dr. H. A. és dr. F. Z. igazságügyi orvosszakértő végezte el. Az igazságügyi orvosszakértők előzetes véleményükben rögzítették, hogy a halál oka a boncolás és az előzményi adatok figyelembevételével heveny méhgyulladás következtében fellépő vérmérgezés volt. A holttestből kórszövettani vizsgálatra mintát biztosítottak, azonban a Belügyminisztérium Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Orvosszakértői Osztálya által adott kórszövettani véleményből megállapítható, hogy a vizsgálati anyagból készült kimetszések szövettani vizsgálat céljára alkalmatlanok. A kórszövettani vélemény sikertelensége nagy valószínűséggel arra a körülményre vezethető vissza, hogy a holttestet a megyei kórház pathológiai osztályáról történő átszállítást követően a K.-i Köztemetőben nem megfelelő körülmények, nem megfelelően hűtve tárolták.

A B. Megyei Rendőr-főkapitányságon 50/2005. bü. számon halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult nyomozás. A nyomozati eljárás során kirendelt dr. K. L. igazságügyi orvosszakértő szakvéleményében megállapította, hogy néhai K. T. halálához vezető alapbetegségre határozott vélemény nem adható. Valószínűsítette, hogy halálát a súlyos lefolyású toxikus shock syndroma eredményezhette. A boncolás során észleltek szerint sem nőgyógyászati, sem sebészeti műtéttel gyógykezelhető betegségi állapot nem igazolódott. A halálhoz vezető kórfolyamat eleinte atípusosan zajlott. Az orvosi beavatkozások adekvátak voltak, a tüneti kezelések átmeneti eredménnyel jártak. A megkezdett, illetve folytatott kivizsgálások indokoltak voltak. A szülészeti osztályon történt részlegvezető főorvosi vizsgálat időpontjában következett be a beteg állapotában lényeges állapot rosszabbodás. Az életveszélyes állapot felismerésre került. Az állapot önmagában nőgyógyászati okkal nem volt magyarázható, hasi állapota bizonytalan volt, mindez indokolttá tette a sebészeti konzílium igénybevételét. A sebészeti vizsgálat akut has tünetét észlelte, mely indokolta a tervezett hasi feltáró műtétet, azonban az időközben bekövetkezett klinikai halál újraélesztést, intenzív osztályon történő elhelyezést tett szükségessé, majd néhai K. T. halála menthetetlenül bekövetkezett. A nőgyógyászati osztályon alkalmazott gyógykezelési módok a betegségi állapotnak az osztály működési rendjének megfelelőek voltak. A valószínűsített halálokra figyelemmel véleményezhető, hogy aznap egy korábbi órában történő nőgyógyászati, vagy sebészeti hasi feltáró műtét esetén sem lett volna élete megmenthető. Valószínűsíthető, hogy halála a műtét során bekövetkezett volna. A beteg vizsgálatában, gyógykezelésében résztvevő orvosok és egészségügyi személyzet részéről - tevékenységüket egyenként is vizsgálva - foglalkozási szabályszegés, gondatlanság, mulasztás nem bizonyítható. A szakértői véleményre tekintettel a K.-i Városi Ügyészség határozatával a nyomozati eljárást megszüntette mert a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.