BH 1999.11.524 A munkaviszonynak törvényes érdek nélkül történő, többször ismételt, határozott időre szóló kikötése a munkaszerződésekben egyértelműen csorbítja a munkavállalónak a felmondási járandóságokkal kapcsolatos jogos érdekét, ezért rendeltetésellenes joggyakorlást valósít meg [Mt. 4. § (1) és (2) bek.].

A felperes 1995. május 15-től állt az alperes alkalmazásában határozott idejű munkaviszonyban gépbeállító munkakörben. A munkaszerződés szerint a munkaviszonya 1995. szeptember 15-ig szólt, de a felek azt ismételten (1995. szeptember 14-én, majd 1995. november 17-én, 1996. január 17-én, 1996. június 20-án, 1996. szeptember 19-én és 1996. november 18-án), összesen hat alkalommal "meghosszabbították", utoljára 1997. január 20-ig.

Az alperes 1997. január 15-én kelt intézkedésében arról értesítette a felperest, hogy a határozott idő lejártával a munkaviszonya 1997. január 20-án megszűnik.

A felperes munkaügyi jogvitát kezdeményezett. Határozott idejű munkaviszonya többszöri meghosszabbítása miatt rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozott, és a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, valamint az elmaradt munkabére és kamatai megfizetését kérte.

A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét. A munkaügyi bíróság - azt vizsgálva, hogy az alperesnek volt-e kellő törvényes érdeke a határozott idejű munkaviszony többszöri meghosszabbítására - a bizonyítási eljárás alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperesnél a piaci igényekhez igazodó rugalmas létszámgazdálkodás, a gyár folyamatos működésének és a dolgozók munkával való ellátásának biztosítása a határozott idejű alkalmazáshoz fűződő kellő törvényes érdekként elfogadható. A rendeltetésellenes joggyakorlásnak ellentmondó tényként értékelte a bíróság az alperesnél kialakított azt a gyakorlatot, hogy az újonnan felvett munkavállalókat határozott időre alkalmazták, és egy-másfél év megfelelő színvonalú munkavégzés után döntöttek a határozatlan idejű munkaviszony létesítéséről. Ezzel összefüggésben arra következtetett, hogy nyilvánvalóan a felperes munkavégzése is közrehatott a munkaviszony határozatlan idejűvé való átalakításának elmaradásában. A bíróság álláspontja szerint a felperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani az alperesnek azt a célját, hogy a többszöri határozott időre szóló alkalmazással a felmondási járandóságok megfizetését kívánta elkerülni.

A felperes fellebbezését elbírálva a megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletet - utalva annak helytálló indokaira - helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban a másodfokú bíróság kifejtette: a döntés jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a felperes által ellátott munkakört jelenleg is betöltik az alperesnél más munkavállalóval. Ezt a jogot - a megyei bíróság szerint - a rugalmas létszámgazdálkodás, munkaerő-átcsoportosítás körében nem lehet elvitatni a munkáltatótól a jelenlegi gazdasági helyzetben.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Okszerűtlen következtetésre hivatkozva támadta a megyei bíróság ítéletét. Vitatta, hogy az alperes által követett gyakorlat rugalmas létszámgazdálkodásként jogszerűnek minősíthető. Azzal érvelt, hogy a kéthavonta kötött munkaszerződéseket a világpiaci változások nem indokolták, különös tekintettel arra is, hogy a gyártósoron - amelyen a felperes dolgozott - a létszám nem változott.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alapos.

A perben eljárt bíróságok helytállóan indultak ki abból, hogy a felperessel egymást követően kötött több, határozott időre szóló munkaszerződés jogi megítélésénél a Legfelsőbb Bíróság MK 6. számú állásfoglalása szerint a felek szerződési akaratán belül azt kellett vizsgálni: az alperes munkáltató részéről az ilyen szerződések megkötésére törvényes érdek nélkül került-e sor, ezáltal a felperes jogos érdekeinek csorbítására irányult-e vagy sem. Az előbbiek eldöntése érdekében lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapított tényállás megalapozottságát és az abból levont jogi következtetést a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alappal támadta.

A per adatai alapján megállapítható, hogy az alperes a felperest foglalkoztató gyáregységénél 1993-ban 444 fő, 1997-ben 592 fő munkavállalót alkalmazott; ezen belül a gyártóvonalon - ahol a felperes végezte a munkáját - 74 munkavállalót foglalkoztattak, és a felperes munkaviszonya megszűnését követően is 73 fő dolgozott. A termelés 1997. első negyedévében az előző negyedévhez képest 1-2 százalékkal csökkent. Az alperes nyilatkozata szerint "a felperes a gépbeállító szakmunkát nem sajátította el elvárásunknak megfelelően. Amikor véglegessé vált, hogy a termelést csökkentenünk kell, a munkaviszonyát nem hosszabbítottuk meg"; az emberierőforrás-vezető pedig állította, hogy - az alperesnél követett gyakorlatnak megfelelően - "jó munkavégzés esetén a felperes munkaviszonya is határozatlan idejűvé került volna átalakításra".