A Fővárosi Törvényszék Mf.631971/2006/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 81. §, 244. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 102. §] Bírók: Albrechtné dr. Viniczai Éva, Kovács Tamás, Vrábl Eszter

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG

mint másodfokú bíróság

49.Mf.631971/2006/3.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a személyesen eljárt felperes neve ... szám alatti lakos/ felperesnek, a dr. Györki Mónika ügyvéd /1144 Budapest, Szentmihályi út 27. VII/191./ által képviselt ...A/alperes címe/ alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 8.M.4630/2003/59. sorszámú ítélete ellen az alperes részéről 60. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés, a felperes részéről 49.Mf.631971/2006/2. szám alatt előterjesztett csatlakozó fellebbezés folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t .

A Fővárosi Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részében részben megváltoztatja. A kártérítés összegét 1,921.308.- /Egymillió-kilencszázhuszonegy-ezerháromszáznyolc/ forintra és ezen összeg 2005. január 1-től a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatára; a nem vagyoni kártérítés összegét 500.000.- /Ötszázezer/ forintra leszállítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 746.000.- /Hetesszáznegyven-

hatezer/ forint együttes első- és másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 8,895.455.-Ft. kártérítést kamatokkal, továbbá 1,000.000.-Ft. nem vagyoni kártérítést; a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Az alperest 28.125.-Ft. ÁFA tolmácsdíjban is marasztalta.

Indokolásában kifejtette azt, hogy a felperes 1992-től állt az alperes alkalmazásában szerkesztő-riporter munkakörben. A 2000. március 1-én kelt munkaszerződés-módosítás értelmében a felperes személyi alapbére 220.000.-Ft/hó. volt, amely 1999. szeptember 15-től kezdődően nem változott. A munkaszerződés szerint 2000. április 30-ig a felperes jogosult volt mpra, a 2000. május 31-én kelt munkaköri leírás szerint pedig a felperes részére a mp "adható".

A felperes 2003. október 2-án kelt keresetében vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, annak a hátrányos megkülönböztetésnek a kapcsán, hogy 1999. szeptember 15-től kezdődően az alperes nem emelte a munkabérét, ezért a hasonló munkakörben dolgozók munkabére és az ő 220.000.-Ft-os személyi alapbére közötti különbséget igényelte, ezen túlmenően 2000. január 1-től az ítélethozatalig havi 150.000.-Ft-os híradói pótlékot, 50.000.-Ft-os teljesítménypótlékot /utóbb mpként nevesített pótlékot/ igényelt. Ezen túlmenően 2,000.000.-Ft. egyéb "általános vagyoni kártérítés" megfizetését kérte azért, mert az alperes 14 hónap alatt csupán egyszer küldte ki külföldi tudósításra, valamint nem biztosította számára a magasabb munkakörbe lépés lehetőségét. Végül 12,000.000.-Ft. nem vagyoni kártérítést is igényelt azért, mert az alperes 2004. június 3-tól december 2-ig nem biztosította a munkavégzési lehetőségét; 1999-től kezdődően a jutalmazásból kizárta; korlátozta vélemény-nyilvánítási szabadságát, beadványait nem vizsgálta ki, azokra nem válaszolt; az általa benyújtott elnöki pályázat miatt hátrányos megkülönböztetésben részesítette; valamint az általános vagyoni kár indokaként már felhozott két ok miatt is. Az alperes a kereset elutasítását kérte, tagadta a negatív diszkriminációt és utalt arra, hogy a felperes igényei a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozó, nem kötelezően adandó juttatások.

Az elsőfokú bíróság részben találta a keresetet alaposnak. A felperes bérkülönbözet iránti igényével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy - noha a felperes a felelős szerkesztők munkabérével történő összehasonlítást kérte - a tanúvallomások értelmében és a felperes munkaszerződése szerint is ő szerkesztő-riporter munkakört töltött be, bár kétségtelen, hogy a felperes felettese, gy tanú szerint a külpolitikai szerkesztők között nincsen olyan, aki a felperesnél képzettebbnek, tapasztalatlanabbnak minősülne, ezért a felperes munkabérét a hozzá hasonló munkakörben dolgozó munkavállalók közül is a magasabb bérezésben részesülő munkavállalókéhoz kellett hasonlítani. Ehhez az alperes által 58., valamint 59/A/1. szám alatt csatolt kimutatást, illetve a 2001-es és 2002-es évek tekintetében az Állami Számvevőszék részére készített jelentés 9/F/1. alatt csatolt kivonatát használta fel oly módon, hogy - figyelemmel z alperesi elnök tanúvallomására is - a pótlékokat a személyi alapbérrel egyezően kezelte, azok összegét összeszámította. Ennek alapján megállapította azt, hogy 2001-ben több olyan összehasonlítható munkavállaló is volt, aki pótlékkal együtt 300.000.-Ft-ot meghaladó jövedelemmel rendelkezett, 2002-ben voltak olyan szerkesztők, akiknek a munkabére 350.000 - 400.000.-Ft. volt. Így a felperesnek 2001-ben július 1-től /a felperesi igény jogalapját megalapozó Mt. 142/A. § hatálybalépése napjától/ kezdődően havonta legalább 280.000.-Ft-ot, 2002-ben a teljes évre legalább havi 340.000.-Ft-ot kellett volna kapnia. 2003-ban három olyan szerkesztő is volt, akinek a munkabére a 400.000.-Ft-ot elérte, így erre az évre felperest legalább 400.000.-Ft. munkabér megillette volna, ugyanígy számolta el a 2004-es évre vonatkozó bérkülönbözetet, 2005. évre pedig a felperes havi 220.000 Ft-tal szemben havi 450.000.-Ft-ot tartott elérhető keresetnek. Így a teljes elmaradt bérkülönbözet összege 2001. július 1-től 2005. december 31-ig 8,895.455.-Ft., amelynek megfizetésére a középarányos időtől számított kamatokkal együtt kötelezte az alperest. Ítéletében úgy rendelkezett, hogy a híradós pótlék és műszakpótlék, valamint a teljesítménypótlék iránti igényt megalapozatlannak találja és elutasítja, az egyéb kártérítésként megjelölt 2,000.000.-Ft-os igénnyel pedig érdemben azért nem foglalkozott, mert egyrészt annak pontos jogalapját a felperes nem jelölte meg, másrészt olyan okokra is hivatkozott, amelyeket a nem vagyoni kártérítés jogalapjánál is kért figyelembe venni.

A nem vagyoni kártérítés jogalapját részben találta megalapozottnak, összegszerűségében azonban az igényt eltúlzottnak találta. Az alperes ugyanis azzal, hogy figyelmen kívül hagyta az Mt. 142/A. §-ában foglaltakat, az egyenlő bánásmód követelményét megsértette, amit nem kizárólag vagyoni kártérítéssel lehet kompenzálni, hiszen a sérelem megvalósulásának körülményei megalapozhatják a nem vagyoni kártérítést is. Utalt a 34/1992. /VI.1./ alkotmánybírósági határozatra és kifejtette, hogy ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése egyúttal az emberi méltósághoz való jogot is sérti, az megalapozhatja a nem vagyoni kárigényt. A jelen perbeli esetben a felperes 6 éven keresztül nem részesült béremelésben, indokolás nélkül maradt ki éveken keresztül a jutalmazásokból is, ez az alperesi eljárás pedig alkalmas volt arra, hogy a munkavállaló emberi méltósághoz való jogát sértse, hiszen annak egyik módja éppen a munkavégzés. De az alperes a munkához való alkotmányos alapjogát is megsértette a felperesnek akkor, amikor - egyértelműen azért, mert a felperes 2004. június 3-án egy értekezleten szakmailag kritikai észrevételeket tett - másnaptól nem engedélyezte a munkavégzését a híradóban. Ezért a felperes közel fél éven keresztül, bár megkapta a munkabérét, munkát nem végezhetett, amire az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a munkáltatónak még abban az esetben sem lett volna lehetősége, ha a felperes magatartása a munkatársaival szemben valóban összeférhetetlen lett volna. 2004. december 2-tól az alperes ismételten beosztotta munkavégzésre a felperest, azonban a magasabbnak minősülő KÜL A beosztás, - amit korábban zömében ellátott - helyett leggyakrabban a KÜL C beosztásban foglalkoztatta, anélkül, hogy ennek bármi indokát adta volna, ami rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül. Mindezen alperesi magatartások, továbbá az, hogy ezek követelményeként a felperesnél és házastársánál is egészségügyi problémák jelentkeztek, a nem vagyoni kártérítést megalapozzák. Nem bizonyította viszont a felperes azt, hogy konkrét magasabb munkakörbe történő előlépését akadályozta volna meg az alperes, illetőleg, hogy az alperes a felperessel szemben az általa benyújtott elnöki pályázat miatt alkalmazott volna bármiféle retorziót, ezért nem vagyoni kártérítés alapjául ezen körülmények nem szolgálhatnak. Így összességében az igényelt 12,000.000.-Ft-tal szemben 1,000.000.-Ft-ot talált arányban állónak az ítélet hozatalkori értékarányok alapján.