BH 2001.7.308 I. Nem társtettese, hanem felbujtója a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének, aki a gépkocsit vezető társát rábírja arra, hogy a kerékpáron pénzt szállító postai kézbesítőt gázolja halálra, majd a gépkocsiból kiszállva a sértett táskájában levő pénzt elveszi, amelyen utóbb megosztoznak;

ilyen esetben a felbujtói tevékenység tárgyi súlya jelentősebb, mint a tettes cselekményéé [Btk. 20. § (2) bek., 21. § (1) bek., 83. §, 166. § (2) bek. b) pont].

II. Az emberölés előre kiterveltként történő elkövetése csak abban az esetben állapítható meg, ha a rendelkezésre álló adatok egyértelműen arra a következtetésre nyújtanak alapot, hogy a sértett életének a kioltására irányult az elkövető egyenes szándéka [Btk. 166. § (2) bek. a) pont].

A megyei bíróság az 1999. április 1-jén meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki az I. r. és a II. r. vádlottat társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, és mindkét vádlottat - az I. r. vádlottat mint visszaesőt - 15 évi fegyházbüntetésre és 10-10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

A két vádlott 1998. február 19-én a város külvárosában - avégből, hogy a nála levő kézbesítendő pénzt megszerezzék - személygépkocsival 50-55 km/óra sebességgel haladva elütötték az úton kerékpárral közlekedő postai kézbesítőt. A sértett olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy perceken belül meghalt. A halála elháríthatatlan volt.

A gépkocsit a II. r. vádlott vezette, a mellette ülő I. r. vádlott az elütés után kiszállt, a sértett táskáját, benne 526 100 forinttal magához vette, visszaült, majd a helyszínről elhajtottak. Az elvett pénzen megosztoztak, a II. r. vádlott a neki jutott pénzből 238 000 forintot még aznap délelőtt elhelyezett az OTP-ben, az I. r. vádlottnak jutott pénz sorsa ismeretlen.

Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott büntetésének a súlyosítása, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása végett fellebbezett; a vádlottak és a védőik felmentés végett; a II. r. vádlott és a védője téves minősítés miatt is fellebbezést jelentett be.

A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését fenntartotta, bizonyítás felvételét - ennek keretében két tanú kihallgatását - indítványozta; a másodfokú tárgyaláson az előre kiterveltség megállapítására, az I. r. vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására, egyebekben az ítélet helybenhagyására tett indítványt.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülvizsgálata során eljárási szabálysértést nem észlelt.

Az ítélet megalapozottságát vizsgálva az volt megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az ügyet kellően felderítette, az elbíráláshoz szükséges bizonyítékokat a tárgyaláson megvizsgálta, és azok hibátlan értékelésével helyes tényállást állapított meg.

Arra a tényre, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el, közvetlen bizonyítékként csak a II. r. vádlott vallomásának egyes részletei állnak rendelkezésre úgy, hogy a vádlottnak ezektől eltérő vallomásai is voltak. A közvetett bizonyítékok azonban olyan rendszert alkotnak, amely kizárja a II. r. vádlott azon vallomásainak a hitelességét, amelyek nem állnak összhangban a tényállásban végül is megállapított tényekkel, az e tényekkel összhangban álló vallomásainak hitelességét pedig a közvetett bizonyítékok olyan mértékben valószínűsítik, hogy ezek igaz voltának az elfogadása felel csak meg a logikus és az ésszerű gondolkodás szabályainak.

Tanúvallomásokkal igazolt, hogy az elütés idején és az azt közvetlenül megelőző időben egy Polski Fiat gépkocsi közlekedett a helyszín közelében, és a helyszínen B. A. Polski Fiat gépkocsija az elütés előtt rövid idővel sértetlen volt, röviddel utána pedig sérülések voltak rajta. A műszaki szakértő szakvéleménye szerint ezek a sérülések egybeesnek az elütött kerékpáron levő sérülésekkel. Tanúvallomásokkal igazolt, hogy ezt a gépkocsit B. A. a II. r. vádlottnak engedte át használatra, és azt a cselekmény előtt és rövid idővel utána a II. r. vádlott vezette.

Ezekből a bizonyítékokból az a következtetés vonható le, hogy a sértettet ezzel a gépkocsival ütötték el, s azt az elütéskor a II. r. vádlott vezette, ezért a vádlottnak az a vallomása felel meg a valóságnak, amelyben ezeket a tényeket elismerte.

A sértett elütésének szemtanúja nem volt, de érdektelen tanúk vallomásai egymástól függetlenül igazolják, hogy közvetlenül a cselekmény előtt és utána két személy ült a Polski Fiatban, más tanúk pedig azt, hogy viszonylag rövid idővel a cselekmény után a két vádlott szállt ki a gépkocsiból, és ezt az I. r. vádlott is elismerte.

K. K.-nak egyéb tényekkel megerősített vallomása szerint az I. r. vádlott a cselekmény előtt hosszabb ideig a kézbesítő sérelmére ugyanitt, ugyanilyen módon elkövetendő bűncselekmény elkövetését tervezte, és állítása szerint készült is erre; a II. r. vádlott az I. r. vádlottnak küldött üzenetében közösen elkövetett cselekményként írt a bűncselekményről, és C. T. zárkatárs vallomása szerint az I. r. vádlott elmondta neki, hogy a II. r. vádlottal együtt követték el a bűncselekményt.

Ilyen bizonyítékok mellett a II. r. vádlottnak csak azt a vallomását lehet igaznak elfogadni, amely szerint a bűncselekményt nem egyedül, hanem az I. r. vádlottal együtt követte el.

Meg kell jegyezni, hogy a zárkatársak vallomásának csak kivételes körülmények megléte esetén lehet bizonyító erőt tulajdonítani. C. T. esetében a vallomását hitelesítő körülmény, hogy a tanú nem a nyomozóhatósággal, hanem a védőjével közölte, hogy olyan tényekről van tudomása, amelyeknek az I. r. vádlott ügyében jelentőségük lehet, így a nyomozótól bíztatást vagy az ügyről tájékoztatást nem kaphatott, és a vallomását azután is fenntartotta, hogy a várakozása ellenére nem helyezték szabadlábra. E körülmények miatt C. T. vallomásának az elfogadása nem kifogásolható.

Az elkövetők a nyugdíjak kézbesítésének a napján a kézbesítő szokásos útvonala közelében várakoztak, s amikor a sértett előttük elhaladt, a gépkocsit felgyorsítva utána mentek, a jól belátható úton szabályosan haladó sértettet elütötték, megálltak, a pénzes táskát magukhoz vették, és gyorsan eltávoztak.

A cselekmény említett tárgyi ismérveiből azt a következtetést lehet levonni, hogy az elkövetők célja a pénz megszerzése volt. Az I. r. vádlott K. K. előtt olyan kijelentést tett, hogy pénzszerzés végett tervezi a bűncselekmény elkövetését, és C. T.-nak is azt mondta, hogy a pénz megszerzése miatt ütötték el a sértettet. Mindebből az következik, hogy a vádlottak célja a sértettnél levő pénz megszerzése volt.

Tekintettel arra, hogy a műszaki szakértő szerint az ütközésnek műszaki vagy egyéb tárgyi jellegű oka nem volt, az kizárólag emberi magatartásra volt visszavezethető, és hogy az elkövetők a sértett elütésével érhették el a céljukat - amint a sértett szándékos elütését C. T. előtt az I. r. vádlott is elismerte, valamint a II. r. vádlott is tett a kihallgatásai során ilyen vallomást -, csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a sértett elütése szándékosan történt.

Az ügydöntő tények megállapítása az ítéletben tehát hibátlan, az ítélet megalapozott.