BH 1998.12.589 Az osztályrabocsátással kapcsolatos körülmények értékelése [Ptk. 619. § (1) bek., 620. § (2) bek.].

A peres felek szülei: dr. H. L. örökhagyó és házastársa 1971 márciusában 210.000 forint készpénzt ajándékoztak az alperesnek. Az alperes és házastársa ebben az időben tanácsi bérlakásban lakott; a felperes a szülőkkel élt együtt.

Az alperes mint egyedüli vevő az 1971. március 22-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a perbeli 56,4 m2 alapterületű öröklakást 226.000 forint vételárért oly módon, hogy a vételárból 120.000 forintot az eladóknak kifizetett, a vételár további része fejében pedig átvállalta az eladók 106.000 forintban meghatározott összegű kölcsöntartozását.

1972. szeptember 4-én a szülők okiratot készítettek, amelyben rögzítették, hogy a fenti öröklakás megvásárlásához az alperesnek 210.000 forintot adtak készpénzben, azonban nem ajándékként, hanem haláluk esetére a felperes "örökrészéhez betudandóan... előjuttatásként" adták. Az okiratot dr. K. L. és házastársa - akinek az örökhagyó a nagybátyja volt - írták alá tanúként.

Az örökhagyó 1991. szeptember 3-án bekövetkezett halála után indult hagyatéki eljárásban a felperes az ajándékozásra tekintettel osztályrabocsátás iránti igényt érvényesített. Az alperes azonban osztályrabocsátásra nem volt hajlandó, ezért a közjegyző a 2.442.730 forint összértékű hagyatékot ideiglenes hatállyal törvényes öröklés jogcímén egymás között egyenlő arányban a feleknek adta át, édesanyjuk özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az ajándékba kapott készpénzt az alperes osztályrabocsátás kötelezettségével kapta, ezért - édesapjuk halála folytán - annak felét: 105.000 forint értéket köteles osztályra bocsátani, azonban a megvásárolt öröklakás értékében bekövetkezett forgalmiérték-növekedés arányában 2.100.000 forint értékben. Ehhez képest az alperest a hagyatékból - a hagyaték összértékére tekintettel - 171.365 forint érték illeti meg.

Az alperes előbb a 210.000 forint ajándékozásával kapcsolatban előterjesztett felperesi igényt 105.000 forint erejéig nem vitatta, arra hivatkozott azonban, hogy a készpénzből az öröklakás megvásárlására csak 50.000 forintot használt fel, a további összegből - saját megtakarítással, kiegészítve - gépkocsit vásárolt, illetőleg az öröklakás felújítását végezte el. Utóbb olyan előadást tett, hogy a szülők hatvani ingatlanuknak ebben az időben történt kisajátítása után Budapesten - a tulajdonszerzési korlátozás folytán - úgy tudtak öröklakást vásárolni, hogy annak 1/10 részére az alperes volt vevő. Ennek fejében a szülők 45.000 forintot adtak az alperesnek, ami tehát visszterhes juttatás volt. Ennek felét: 22.500 forintot ezért a 105.000 forintból le kell számítani. Érvelt azzal is, hogy a szülők a készpénz átadásakor osztályrabocsátási kötelezettséget nem kötöttek ki, és az 1972. szeptember 4-i okiratról sem volt tudomása, azt a hagyatéki eljárásban látta először. Végül ellenkérelmét módosítva a kereset teljes elutasítását kérte, és tagadta, hogy osztályrabocsátási kötelezettség terhelné. Hivatkozott arra is, hogy a felperes több részletben hasonló értékű ajándékokat kapott a szülőktől.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az osztályrabocsátásnak a Ptk. 619. §-a (1) bekezdésében írt feltételei nem állnak fenn, mert sem az 1972. szeptember 4-i okirat, sem a tanúvallomások nem bizonyították, hogy az alperes a juttatást osztályrabocsátási kötelezettséggel kapta. Megállapította, hogy a juttatáskor a szülők a felperessel - házassága miatt - rossz kapcsolatban voltak, 1972-ben azonban kibékültek, és ekkor a szülők és az alperes között volt rossz a viszony. Ilyen körülmények között készült az 1972. szeptember 4-i okirat. A bizonyítékok nem cáfolták azt az alperesi védekezést, hogy az osztályrabocsátás kikötése sem az ajándékozáskor, sem később nem hangzott el, az alperes tudta nélkül utóbb készült okirat pedig nem alapozza meg osztályrabocsátási kötelezettségét. Az alperes a körülményekből sem feltételezhette, hogy osztályrabocsátási kötelezettség terhelné, mert az ajándékozáskor a szülők már évek óta nem voltak beszélő viszonyban a felperessel.

A másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperest az örökhagyó által 1971-ben juttatott 105.000 forint előadomány vonatkozásában osztályrabocsátási kötelezettség terheli. Ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Közbenső ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a Ptk. 619. §-ának (1) bekezdése az osztályrabocsátási kötelezettséget két vagylagos feltétel fennállásához köti. Az első feltétel, vagyis hogy a hozzászámítást az örökhagyó kikötötte, valóban feltételezi az örökhagyó nyilatkozatát, de a jogszabály sem alakszerűségét, sem a megadományozással való egyidejű közlést nem ír elő. A második vagylagos feltétel - vagyis hogy a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a juttatást az örökhagyó hozzászámítás kötelezettségével adta - semmiféle nyilatkozatot, illetőleg annak közlését nem kívánja meg, elegendő, ha a körülményekből lehet következtetni az örökhagyó ilyen szándékára. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az 1972. szeptember 4-i okiratban az örökhagyó a hozzászámítás kötelezettségét kikötötte, az első feltétel fennállása tehát bizonyított. De az okirat hiányában is megállapítható lenne a második feltétel fennállása: az "adomány a juttatás idején olyan jelentős érték volt - az alperes által vásárolt I. kerületi lakás vételárának mintegy 93 százaléka -, hogy önmagában ez is megalapozná azt a következtetést, hogy a szülők a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adták. E következtetést csak megerősíti az írásbeli nyilatkozat és a felek édesanyjának tanúvallomása." Téves az elsőfokú bíróságnak az az érvelése, hogy az 1972. szeptember 4-i okirat azért készült, mert ekkorra a szülők a felperessel kibékültek. Az alperesi előadás szerint a szülők tíz évig voltak rossz viszonyban a felperessel "az általa választott társ miatt", ennek az időszaknak tehát 1972. évet megelőzően kellett volna fennállnia, "ez azonban ellentétes az alperes azon előadásával, hogy 1971-ig a felperes együtt élt a szülőkkel. Teljesen életszerűtlen, hogy ezt tíz éven keresztül úgy tette, hogy eközben a szülei az élettársa miatt nem voltak vele beszélő viszonyban." Értékelte a másodfokú bíróság azt is, hogy az alperes a per első szakaszában a felperesi igény jogalapját nem vitatta, csak később kezdte fokozatosan visszavonni elismerését. Nem találta bizonyítottnak azt az alperesi védekezést sem, hogy a felperes több részletben hasonló értékű ajándékot kapott volna a szülőktől: erre az alperes valójában még konkrét tényelőadást sem tudott tenni. Mindezekre tekintettel megállapíthatónak látta, hogy az örökhagyó 1971-ben a 105 000 forint ingyenes adományt az alperesnek osztályrabocsátási kötelezettséggel adta. "Ezt meghaladóan - az osztályra bocsátandó értéknek, illetőleg a felek örökrészei mértékének a meghatározása, valamint a perköltség viselése tekintetében - az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította." Kiemelte, hogy az osztályra bocsátandó érték tekintetében a Ptk. 620. §-a (2) bekezdésének második mondatát kell alkalmazni, miután az 1971-ben ajándékozott készpénz, illetőleg az azon vásárolt öröklakás értékében jelentős változás következett be.