A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20826/2019/4. számú határozata személyiségi jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 84. §, 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 17. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.826/2019/4/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a K.B.M. Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Kiss B. Mihály ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a ... kamarai jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen személyiségi jog megsértése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2019. július 12. napján meghozott 23.P.23.796/2017/37. számú ítélete ellen a felperes részéről 42. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti.

Fellebbezett rendelkezését helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 30.000 (harmincezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt 96.000 (kilencvenhatezer) forint fellebbezési illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 76. §-ára, 84. § (1) bekezdésére, valamint a Ptk. 349. §-ára alapított módosított keresetével 1.200.000 forint nem vagyoni kár és késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kérte továbbá annak megállapítását, hogy az alperes a 2013. július 11-i rendőri intézkedés alkalmával foganatosított kényszerintézkedés során - azzal, hogy a felperest földre kényszerítették és megbilincselték - megsértette a felperes testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogát, valamint sérült a felperes tisztességes eljáráshoz való joga is. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy az alperes állományába tartozó rendőrök 2013. július 11-én este 10 óra körül előállításának végrehajtása érdekében váratlanul jelentek meg a felperes lakóhelyén, a lakásba behatolva és a hálószobába berontva felszólították arra, hogy jöjjön ki. Az intézkedés váratlanul, intim helyzetben érte, ezért nem tudott a felszólításnak eleget tenni, majd a rendőrök minden előzmény nélkül megragadták, a földre szorították, megbilincselték és előállították. A testi kényszer és a bilincs alkalmazása következtében bal válla megsérült és a kórházi ellátás ellenére hosszú ideig végtagját nehezen tudta használni, ami a mindennapi életében és szokásos tevékenységében jelenleg is akadályozza. Állította, hogy az intézkedés számára testi fájdalmat és lelki megpróbáltatást okozott, a testi sérülés révén kialakult kóros eltérései maradandóak, lecsökkent teherbíró és önellátó képességgel, állandó fájdalmakkal éli életét, valamint jelenleg is szorongásos tünetei vannak, elszigetelten él. Álláspontja szerint a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 15. §-ára és a 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet (a továbbiakban: Rszsz.) 40. § (1) bekezdésére és 41. § (1) bekezdésére figyelemmel a rendőri intézkedés nem volt jogszerű, a testi kényszer és a bilincs alkalmazása aránytalan, egyben szükségtelen intézkedés volt, hiszen támadó magatartást nem tanúsított és az adott körülményekre tekintettel a ruhátlan, idős felperes semmilyen veszélyt nem jelenthetett az intézkedő öt rendőr számára. Hivatkozott arra is, hogy az intézkedésről készült jelentés hiányos, nem foglalja magába az Rszsz. 38. § (2) bekezdés b), c) és f) pontjában foglaltakat, így abból az intézkedés jogszerűsége nem állapítható meg és nincs utalás benne arra sem, hogy előzetes figyelmeztetés elhangzott volna, amiből azt a következtetést vonta le, hogy erre nem került sor.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Azzal védekezett, hogy az intézkedés - amire egyébként P. J. K. bejelentése nyomán került sor, miszerint a felperes őt folyamatosan zaklatja és napok óta fogva tartja - jogszerű volt, hiszen a rendőrök előzetes figyelmeztetésének a felperes nem tett eleget, így az Rtv. 47. §-a alapján a felperes ellenszegülésének megtörése érdekében alkalmaztak testi kényszert és az Rtv. 48. § d) pontja alapján bilincset. Az intézkedés során fennálló lehetséges veszélyhelyzetre figyelemmel a kényszerintézkedés a szükségesség és arányosság mértékét nem lépte túl. Arra is hivatkozott, hogy a rendőrök az adott helyzetben általában elvárható módon jártak el, így a Ptk. 349. § (1) bekezdésének konjunktív feltételei közül a felróhatóság is hiányzik, a nem vagyoni kár mértékét pedig eltúlzottnak tartotta.

Az elsőfokú bíróság a 38. sorszámú végzéssel kijavított ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest az alperesnek 15 napon belül 60.000 forint perköltség megfizetésére. Rendelkezett arról, hogy le nem rótt 72.000 forint eljárási illetéket, 4.020 forint tanúdíjat és 104.727 forint szakértői díjat az állam viseli.

Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság abból indult ki, hogy az alperes által nem vitatott, de a bizonyítékokkal is alátámasztott tény, hogy a felperes vállficama a rendőri intézkedéssel ok-okozati összefüggésben jelentkezett. A vállficam nyilvánvalóan a testi épség sérelmét jelenti, ebből azonban még nem következett a személyiségi jog alperes általi megsértésének megállapíthatósága, mert az ítélkezési gyakorlat szerint jogszerű magatartás tanúsítása esetén személyiségi jogi jogsértés megállapítására, valamint a Ptk. 84. § (1) bekezdés szerinti szankciók és a Ptk. 349. § (1) bekezdésén alapuló kárfelelősség szabályainak alkalmazására sincs lehetőség. Ezért azt vizsgálta, hogy a testi kényszer alkalmazására az Rtv. 47. §-ában, míg a megbilincselésre az Rtv. 48. § d) pontjában foglaltak szerint került-e sor, azaz a felperes tanúsított-e ellenszegülést az intézkedés során.

A felperes saját előadása szerint, valamint az intézkedő rendőrök közül N. J. és K. P. jelentés megnevezésű okiratban rögzített vallomásával, továbbá B. D. tanúvallomásával alátámasztottan a felperest az intézkedő rendőrök felszólították arra, hogy a hálószobából jöjjön ki, aminek nem tett eleget. A felperesnek ez a magatartása az Rszsz. 39. § (2) bekezdés a) pontja szerinti passzív ellenszegülésnek minősül. A kényszerítő eszközök alkalmazását megelőzően az Rszsz. 39. § (3) bekezdés szerinti felszólítás és figyelmeztetés N. J. és K. P. vallomásával alátámasztottan megtörtént, ami után az Rtv. 47. §-a alapján jogszerűen alkalmaztak testi kényszert. Ezt az Rszsz. 40. § (1) bekezdésének előírása sem cáfolja, hiszen az intézkedés eredményességét az említett jogszabályhely szerinti leszorítás, mint a testi kényszer egyik fajtája biztosította. A passzív ellenszegülés megtörésére az Rtv. 48. § d) pontja alapján jogszerűen került sor a bilincselésre is, amit az Rszsz. 41. § (1) bekezdés d) pontja nem cáfol, hiszen utólag nem állítható bizonyosan, hogy a leszorítás önmagában is elegendő lett volna az ellenszegülés megtörésére. A bilincs alkalmazására vonatkozóan az Rszsz. 41. § (1) bekezdése szerinti felsorolás nem kizárólagos, a bilincs jogszerű alkalmazásához az Rtv. 48. §-ában meghatározott tényállási elemek valamelyikének kell fennállnia, ami adott esetben megvalósult. Megjegyezte, hogy a bilincselés jogellenessége esetén sem lehetett volna alapos a felperes keresete, mert a felperes vállficama minden bizonnyal a megbilincselésnél erőteljesebb hatással járó földre kényszerítés eredményeként alakult ki.