BH+ 2001.9.423 Nincs helye a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződés megtámadásának azon az alapon, hogy a szerződés tartalmát - gondatlansága miatt - az azt aláíró fél kellően nem ismerte [Csjt. 31. § (5) bek., Ptk. 4. § (1) és (4) bek., 200. § (1) bek., 205. § (1) bek., 210. § (1) és (4) bek.]

Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletével megállapította, hogy a felek 1997. május 30-án, a házassági vagyonközösség megszüntetése tárgyában kötött szerződése érvénytelen.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1986. augusztus 23-án kötöttek házasságot, a házassági életközösségük 1997. május 30-án megszűnt és az alperes a volt házastársi közös lakásból elköltözött, majd a házasságukat az elsőfokú bíróság a jelen perben hozott részítéletével felbontotta.

1997. május 30-án a felperes megbízása alapján eljáró dr. S. E. ügyvéd a felek házastársi közös vagyonának a megosztása tárgyában szerződést szerkesztett a felek számára, azt aláírta és a bélyegzőjével ellátta, majd azt a felperes is aláírta. A szerződés II. pontja szerint a felek közös vagyonát egy nettó 900.000 forint forgalmi értékű lakásingatlan, 600.000 forint készpénz, valamint 300.000 forint közös költség, távfűtési díjhátralék és magán kölcsön címén fennálló adósság képezi, és ennek alapján egy-egy szerződő fél közös vagyoni jutója 600.000 forint. A szerződés következő - IV.-nek írt, helyes sorszámozás szerint viszont III. - pontja megállapította, hogy a 900.000 forint értékű lakásingatlan a felperesi feleség, a 600.000 forint készpénz pedig az alperesi férj kizárólagos tulajdonába kerül, míg a 300.000 forintos tartozás átvállalásáról vagy kifizetéséről a szerződés nem rendelkezik. A IV. pontban a felek kijelentették, hogy a szerződés valamennyi vagyontárgyukat felölelte, és rögzítették az is, hogy a vagyonmérleg B. sorszáma alatt felvett 600.000 forint készpénz, mint a házassági vagyonközösségből szerzett ingóság kerül az alperesi férj tulajdonába. Rögzítette végül a szerződés azt is, hogy a szerződő felek ezt követően a nekik jutott vagyontárgyakat birtokba vették és azokat kizárólagos tulajdonosként "tulajdonolják".

A felperes részére az édesanyja 400.000 forintot, a testvére pedig további 200.000 forintot adott át abból a célból, hogy azt az alperesnek a lakás megváltási áraként kifizesse és az alperes a lakásból elköltözzön.

Ezt követően, 1997. június elején az alperes a személyes ingóságait a volt közös lakásból elvitte és ez alkalommal a szerződést is aláírta, majd azt a felperes később két szomszéddal tanúként aláíratta.

1998. március 10-én az alperes a szerződést a Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdésében meghatározott tévedés és megtévesztés jogcímén megtámadta, egyben viszontkeresetet terjesztett elő a szerződés érvénytelenségének a megállapítása iránt arra való hivatkozással, hogy a szerződésben jelzett 600.000 forintot nem kapta meg, a szerződést aláírta ugyan, de annak tartalmát nem ismerte, mivel azt nem olvasta el és erről a felperesnek is tudomása volt, az okiratot szerkesztő és ellenjegyző dr. S. E. ügyvéd részére a szerződés elkészítésére ő maga megbízást nem adott, a szerződés tartalma nem valós, mert a házastársi közös vagyonban 600.000 forint készpénz soha nem volt, az okirat aláírásakor pedig tanúk nem voltak jelen.

A felperes a viszontkereset elutasítását kérte, azzal, hogy az alperes nem lehetett tévedésben, hiszen a szerződés tartalmát megismerhette, a szerződés IV. pontja tartalmazza azt, hogy a szerződés aláírásával egyidejűleg a 600.000 forint készpénzt az alperes átvette, és az említett összeget kizárólag azért tüntették fel a szerződésben a közös tulajdonukként, hogy az ingatlan átruházásáért ne kelljen illetéket fizetni.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a viszontkeresetnek helyt adó döntését azzal indokolta, hogy az alperes tévedésben volt a tekintetben, hogy a 600 000 forint a közös vagyonhoz tartozott, és az említett körülményről a felperesnek tudomása volt, az alperes tévedését tehát felismerhette. Nem került rögzítésre szerződésben az, hogy a közös tartozásokat a felperes fogja visszafizetni a hitelezőknek, ennek hiányában pedig az alperes felelőssége a hitelezőkkel szemben a Csjt. 30. §-ának (3) bekezdése szerint változatlanul fennáll, miértis a szerződésben megállapított jutója csökken. Tévedésben volt végül az alperes abban is, hogy a szerződés aláírásával egyidejűleg a felperes a részére a 600.000 forintot kifizette, holott az valójában nem történt meg, mert nem volt tudomása arról, hogy a készpénz jogi értelemben ingóságnak minősül.

Az elsőfokú közbenső ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta és az alperes viszontkeresetét elutasította.

A másodfokú ítélet indokolása szerint az alperes nem bizonyította a perben azt, hogy a szerződés megkötésekor lényeges körülményre vonatkozó tévedésben lett volna és a tévedését a felperes okozta vagy legalábbis felismerhette volna, úgyszintén azt sem, hogy a felperes őt a szerződés tartalmával szándékosan megtévesztette volna. A felek ugyanis az egyező előadásuk szerint folyamatosan anyagi gondokkal küszködtek, a kiadásaikat kölcsönökből fedezték, az alperesnek tehát tudomás volt arról, hogy a házastársak jelentős készpénzzel nem rendelkeznek, így a felperes a házastársi közös vagyont képező készpénzből a jelentősebb összegű értékkiegyenlítést megfizetni nem képes, a szerződést azonban ilyen tartalommal mégis aláírta. A szerződést kötő felektől elvárható az a minimális körültekintés, hogy a szerződési feltételek vállalásakor - a szerződés aláírásakor - a szerződés tartalmát megismerjék, azt elolvassák, hiszen a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ebből következően viszont az alperes a saját felróható magatartásának következményeit nem háríthatja a felperesre és nem hivatkozhat alapos okkal arra, hogy a szerződést el sem olvasta, mielőtt aláírta volna.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének a helybenhagyása iránt.