BH 2002.5.202 A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló megállapodásból ki kell tűnnie a megszüntetésre irányuló félreérthetetlen és valódi munkavállalói szándéknak [Mt. 87. § (1) bek. a) pont, (2) bek., 90. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont].

A felperes az 1998. április 1-jétől fennállt munkaviszonya 1999. május 12-én kelt rendes felmondással történt megszüntetése jogellenességére hivatkozással élt keresettel. Kérte a jogellenesség megállapítását és ennek jogkövetkezményeként az alperes marasztalását az elmaradt munkabérben és hat havi végkielégítésben. A keresete jogalapjaként a keresőképtelensége miatt bekövetkezett felmondási tilalmat jelölte meg.

A munkaügyi bíróság az ítéletével megállapította, hogy az alperes 1999. augusztus 6-án jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Kötelezte az alperest 402 834 forint elmaradt munkabér és kamata, valamint 486 000 forint végkielégítés megfizetésére.

Az ítélet tényállása szerint a felperes munkaviszonyát az alperes az 1999. május 12-én kelt és 13-án postára adott rendes felmondással átszervezés miatt megszüntette. A felperes, aki 1999, május 7-étől keresőképtelen volt, levélben kérte, hogy az intézkedés a keresőképessé válása után "lépjen hatályba", az átszervezés tényét "elfogadta". A felperes 1999. július 6-áig keresőképtelen volt, majd július 7-én munkára jelentkezésekor az alperes ügyvezetője szóban közölte, hogy a felmondási ideje aznap kezdődik. A felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól azzal, hogy a felperessel ennek lejártakor, augusztus 9-én számol el a felmondási járandóságokkal. A felperes 1999. augusztus 7-én kapta meg az 1999. július és augusztus hónapra járó juttatásokat és a szabadságmegváltást. Egyidejűleg a felek jegyzőkönyvet vettek fel a munkaviszony 1999. július 7-ei rendes felmondással augusztus 6-án történt megszüntetéséről, a járandóságok átvételéről, továbbá arról, hogy a feleknek egymással szemben további követelésük nincs.

A munkaügyi bíróság e tényállás alapján azt állapította meg, hogy a felperes munkaviszonya rendes felmondással szűnt meg, amely a közlés időpontjában fennállt felmondási tilalomba ütközött, ezért jogellenes. Nem fogadta el az alperesnek a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetésére és a felperes joglemondására vonatkozó érvelését.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperest terhelő elmaradt munkabér összegét 632 922 forintra és annak kamataira felemelte.

A másodfokú bíróság a helytállóan megállapított tényállásból levont jogi következtetés tekintetében egyetértett a munkaügyi bíróság álláspontjával. Kifejtette, hogy a felperes már az 1999. május 17-ei levelében vitatta az intézkedés jogszerűségét, és azt kérte, hogy a munkaviszonya a felgyógyulása után az Mt. 90. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjában előírtak betartásával szűnjön meg. Az 1999. augusztus 9-ei jegyzőkönyv a munkaviszony megszűnése tényét és az elszámolást tartalmazza, ezért annak tartalmát nem lehet közös megegyezésnek minősíteni.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Továbbra is azzal érvelt, hogy az 1999. augusztus 9-ei jegyzőkönyvből megállapítható a felek valós szándéka, mely szerint a munkaviszonyt egyező akarattal szüntetik meg, semmisnek tekintve a korábbi rendes felmondást, és a felperes az ezzel kapcsolatos további igényérvényesítésről lemondott. Ezt támasztja alá a felperesnek az 1999. november 9-ei tárgyaláson tett nyilatkozata. Sérelmezte, hogy a bíróságok a jegyzőkönyv készítésében részt vevő K. G.-t és G. E.-t nem hallgatták ki, ezért a felek szándéka mint perdöntő körülmény tekintetében a tényállás felderítetlen maradt.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.