A Győri Ítélőtábla Pf.20348/2018/3. számú határozata sérelemdíj tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 228. §, 253. §, 256/A. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 325. §, 349. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 1:4. §, 2:42. §, 2:52. §, 3:405. §, 6:519. §] Bírók: Lezsák József, Maurer Ádám, Molnár Andrea

Győri Ítélőtábla

Pf.I.20.348/2018/3. szám

A Győri Ítélőtábla a felperesnek a dr. Perger Orsolya ügyvéd által képviselt Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet alperes ellen nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj megfizetése iránt indított perében a Veszprémi Törvényszék 2017. július 19. napján kelt 5.P.20.420/2017/8. számú ítéletével szemben az alperes 10. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán- tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet megfellebbezett rendelkezését helybenhagyja.

A feljegyzett 15.000,- (tizenötezer) Ft fellebbezési illetéket az Állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

Az irányadó tényállás szerint a szabadságvesztés büntetését töltő felperes 2009. május 13. és 2010. február 28. között a peradatokból meg nem állapítható végrehajtási fokozatban, 2014. december 8-tól 2014. december 15-ig fegyház fokozatú elítéltként tartózkodott az alperesi intézetben. A felperes 2014 decemberében a z48. számú, nyolc férőhelyes zárkában került elhelyezésre, amelyben ezen időszak alatt hat fő tartózkodott.

A nyolc személyes zárka alapterülete 21,65 m2, a berendezési tárgyakkal csökkentett hasznos alapterülete 12,75 m2, ha a zárkákban a bútorzat száma a maximális létszámhoz igazodó darabszámú. Minden zárkában leválasztott illemhely van.

Az alperes befogadóképessége 198 fő. Az alperes túlzsúfoltsága általános, a per tárgyát képező 2014. évi időszakban folyamatosan 130-144%-os telítettségi mutatók mellett működött.

A felperes módosított keresetében napi 15.000,- Ft nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni alperest arra hivatkozással, hogy a 2009. május 13-tól 2010. február 28-ig, valamint a 2014. december 8-tól 2014. december 15-ig terjedő fogva tartási időszak alatt az intézet nem biztosította számára a jogszabály által előírt minimális lég-, élet-, illetve mozgásteret. Embertelen és megalázó körülmények között kellett tartózkodnia, amely zsúfoltság miatt az alperes helytállni tartozik. Perköltségigényt az alperessel szemben nem érvényesített.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a felperesnek perköltségben történő marasztalása mellett. A 2009. május 13-tól 2010. február 28-ig terjedő fogvatartással kapcsolatos kártérítési igény vonatkozásában elévülési kifogást tett. A 2014. decemberi fogva tartás időszakában fennálló zsúfoltság tényét nem vitatta, hivatkozása szerint azonban az alperest befogadási kötelezettség terheli, annak során mérlegelési lehetősége nincs, nem hivatkozhat telítettségre, férőhelyek hiányára. Az alperes a börtönviszonyok objektív körülményeiért nem felel, a büntetés-végrehajtási szervezettől független, elkülönült igazságszolgáltatás különböző szintjein hozott döntések azt jelentik, hogy a zárkaméretek, fogvatartotti létszám, ebből adódó zsúfoltság miatt az alperes nem tehető felelőssé, különös tekintettel arra, hogy az intézetnek nincs jogszabályi felhatalmazása helyszűke okán a befogadás elutasítására, másrészről a feltételeket az állam biztosítja, mely körülmények mellett kell a büntetés-végrehajtási intézeteknek a fogva tartással kapcsolatos feladataikat ellátniuk. Hivatkozott az Alkotmánybíróság 32/2014. (XI.3.) AB határozatára azzal összefüggésben, hogy az a 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 137.§ (1) bekezdését 2015. március 31-i hatállyal, azaz a jövőre nézve semmisítette meg. A felperes fogva tartására ezen időpontot megelőzően került sor, amely időszak vonatkozásában irányadó az a korábbi, korábban éveken keresztül kialakult bírói gyakorlat, amely elfogadta azon alperesi kimentést, hogy a fogvatartotti létszám objektív körülményei miatt az alperes nem tehető felelőssé a befogadási kötelezettség okán. Ennek megváltoztatására egy kúriai ítélet nem lehet alkalmas, az Alkotmánybíróság határozata pedig visszamenőleges hatállyal nem értelmezhető, mivel az a jogbiztonságot zárná ki. Ezen túlmenően az alkotmánybírósági határozat címzettje az állam volt, és nem az egyes büntetés-végrehajtási intézetek. Önmagában az, hogy egy helyiségben többen tartózkodnak, mint amennyit a jogszabály lehetővé tesz, még nem jelenti azt, hogy az emberi tartózkodásra alkalmatlan, elviselhetetlen vagy embertelen lenne. A zárkák tiszták, rendezettek, minden elítéltnek jut kényelmes fekhely, ott tisztálkodhatnak, tv-t, rádiót használhatnak, vallásukat szabadon gyakorolhatják, tanfolyamokon újabb szakmákat tanulhatnak, sportolhatnak. A felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi joga amiatt sérült meg, mert Magyarországon jóval több az elítélt, mint amekkora a börtönökben lévő férőhelyeknek száma, a jogsértés tehát nem az alperes intézkedésének vagy mulasztásának, hanem egy jogellenes állapot fennállásának a következménye.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 15 napon belül 13.000,- Ft-ot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Kötelezte a felperest, hogy az alperes részére 15 napon belül fizessen meg 63.500,- Ft perköltséget.

Kimondta, hogy az eljárás során felmerült 270.000,- Ft eljárási illetéket az állam viseli.

Határozata indokolásában kifejtette, hogy a 2009. május 13-tól 2010. február 28-ig terjedő fogva tartási időszakra érvényesített igény elbírálására az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) rendelkezései az irányadóak. A régi Ptk. 349.§ (1) és (3) bekezdései, valamint 339. § (1) bekezdése alapján támasztott igény a régi Ptk.325.§ (1) bekezdése értelmében bírói úton nem érvényesíthető, mert a 324. § (1) bekezdése alapján a követelés elévült.

Rámutatott a törvényszék, hogy a büntetés-végrehajtás során a fogvatartottal közvetlen jogviszonyba mindig az adott, az aktuális fogvatartást végrehajtó, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézet kerül, ezért a fogvatartással összefüggő kárigény mindig az adott büntetésvégrehajtási intézettel szemben érvényesíthető. Ebben a relációban tehát megalapozatlan azon felperesi érvelés, mely szerint a fogvatartás folyamatos volta miatt az elévülés nem állapítható meg.

A 2014. decemberi fogvatartással kapcsolatos kereseti kérelem vonatkozásában az elsőfokú bíróság hivatkozott az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésére, melynek értelmében az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az I. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy alapvető jog más alapvető jog érvényesülése, vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az Alaptörvény II. cikke szerint az emberi méltóság sérthetetlen. A III. cikk (1) bekezdése az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3-4. cikkével egyezően mondja ki a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát.