A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20667/2015/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 67. §, 78. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 301. §, 339. §, 349. §, 355. §] Bírók: Gajdos István, Szabó Györgyi, Vargáné dr. Erdődi Ágnes

... ÍTÉLŐTÁBLA

25.Pf.20.667/2015/5

A ... Ítélőtábla a ....) által képviselt ... felperesnek -a ... jogtanácsos által képviselt alperes neve ... alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a ... Törvényszék előtt folyamatba tett perében a 2015. március 18. napján kelt 15.P.23.195/2014/12számú ítélet ellen a felperes részéről 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A ... Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (százezer) Ft másodfokú költséget.

Kötelezi a felperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 2.400.000 (kettőmilliónégyszázezer) Ft fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítélete tényállásában megállapította, hogy a felperes 2009. november 1-től 2013. július 31. napjáig működtette a budapesti működési területű Budapest Taxi fuvarszervező irodát. A felperes 2011. október 17-én a személytaxi szolgáltatás díjának legmagasabb hatósági árként való megállapításáról és annak alkalmazási feltételeiről szóló 31/1998 (VII.16.) ... Közgyűlési rendeletben szereplő személytaxi díjainak emelésére vonatkozó kérelmet nyújtott be az alpereshez. Az alperes 2012. március 5. napján kelt, a felperesnek az általa benyújtott kérelemhez képest 144 nappal később megküldött levelében a mellékletként megküldött Budapesti Közlekedési Központ levelében foglaltak tudomásulvételét kérte. A Budapesti Közlekedési Központ levele azt tartalmazta, hogy a napirenden lévő egyéb jogszabályok módosítását követően készek a taxis viteldíjak, árrendszer módosításával kapcsolatos szakmai közreműködésre, addig javasolta a személytaxi tarifák emelését kezdeményezők türelmét kérni.

Az alperes a felperes kérelmében foglalt tarifaemelést meghaladó mértékű, új személytaxi viteldíjakat a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi szolgáltatást közvetítő és szervezetői szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013 (IV.18.) Főv. Kgy. rendelettel vezette be.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 30.000.000 Ft elmaradt vagyoni előny és ezen összeg után középarányos kezdő időponttól, 2012. október 1. napjától a kifizetés napjáig a Ptk. 301.§ (1) bekezdése szerinti késedelmi kamat megfizetésére. Keresetét elsődlegesen a Ptk. 339.§ (1) bekezdésére és a Ptk.355.§ (4) bekezdésére, másodlagosan a Ptk. 349.§ (1) bekezdésére és a Ptk.355.§ (4) bekezdésére alapította. Hivatkozott a 2004. évi CLX. tv. 4. § (1) bekezdésére is.

Az alperes jogellenes magatartását elsődlegesen abban jelölte meg, hogy az alperes nem tett eleget az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXVIII. tv. (Árt.)10. § (3) bekezdésében foglaltaknak, ugyanis a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül nem tette közzé az ármegállapítást, a kérelem elutasításáról sem értesítette a felperest, sőt napirendre sem vette az ügyet, ebből következően nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Utalt a BH 1997/225 számú eseti döntésére is. Másodlagosan az alperes jogellenes magatartását abban jelölte meg, hogy nem adott helyt az áremelési kérelmének, nem alkotott olyan tartalmú rendeletet, amely megfelelő mértékű nyereséget tartalmazó ár alkalmazását tette volna lehetővé a felperessel szerződésben álló taxisok számára. Utalt arra is, hogy a kérelem elutasításával is jogsértést követett volna el az alperes a kérelmet megalapozó háttérszámítások alapján. Álláspontja szerint kérelmének beadásával polgári jogi jogviszony jött létre a felperes és az alperes között kiemelve, hogy 2004. május 1-től Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásától kezdődően a jogalkotással okozott kárért jogellenes kizárni a jogalkotó felelősségét. Kiemelte, hogy az Európai Unió Bírósága több esetben döntött jogalkotással okozott kár megtérítésének kötelezettségéről az állammal szemben.

Álláspontja szerint az alperes jogellenesen nem döntött a tarifák emeléséről, így jogellenesen akadályozta a felperest a magasabb bevétel és a nyereség elérésében. Az alperes hallgatása lehetetlenné tette a felperes üzletpolitikai tervezését is.

Állította, hogy a tervezett, fuvaronkénti 239 Ft összegű tarifa emelés lehetővé tette volna a felperesnek a fuvarszervezői díj emelését.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását és perköltségben való marasztalását kérte a Pp.67.§ (2) bekezdése alapján alkalmazandó 32/2003 (VIII.22.) IM rendelet alapján. Előadta, hogy az Árt. 7.§ (3) bekezdése a személytaxi szolgáltatásért felszámítható legmagasabb ár megállapításával kapcsolatban átfogó jogalkotási feladatot, felhatalmazást jelentett az alperes számára, amelyhez kapcsolódóan maga a törvény írt elő széleskörű egyeztetési kötelezettséget. Az alperes ezen feladatának a 31/1998 Főv. Kgy. rendelettel eleget tett. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. tv. 2012. áprilisában került elfogadásra, amely törvény előkészítése, szakmai egyeztetése 2011-ben elkezdődött. A törvény elfogadása után a piaci szereplőkkel további egyeztetések folytak, amelyen a felperes is jelen volt, végül 2013. április 9-én fogadta el a 31/2013 (IV.18.) Főv. Kgy. rendeletet. Hivatkozott arra, hogy az árak felülvizsgálatának kezdeményezése nem közigazgatási hatósági eljárás, hanem a jogalkotási folyamat része, amelyet a vonatkozó bírói gyakorlattal is alátámasztott.

Álláspontja szerint az önkormányzati rendelettel okozott kár esetén a polgári jogi kárfelelősség szabályai nem alkalmazhatók. E körben utalt a 2130/2010 számú Polgári Elvi Határozatra is. Állította, hogy a kereset összegszerűsége spekulatív, ezt meghaladóan az alperes fuvarszervezői díj jutalék megállapítására nem jogosult, ezt a piaci viszonyok alakítják.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 803.000 Ft perköltséget.

Döntése indokolásában az 1990. évi LXXXVII. tv. (Ártv.) 7. § (3) bekezdésének felhívását követően rögzítette, hogy az alperes a személytaxi szolgáltatás díjszabását a személytaxi szolgáltatás díjának legmagasabb hatósági árként való megállításáról és annak alkalmazási feltételeiről szóló 31/1998 (VII.16.) Főv. Kgy. rendeletben állapította meg, amely önkormányzati rendelet a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 1. § f.) pontja alapján, illetőleg a jelenleg hatályos Alaptörvény T. Cikk (2) bekezdése alapján jogszabálynak minősül. Megállapította, hogy az alperesnek a személytaxi szolgáltatás díjszabásának meghatározásával kapcsolatos eljárása tehát jogalkotási tevékenység, amelyre álláspontja szerint az Ártv. 7.§ (3) bekezdése értelmében az alperesnek lehetősége van, de a törvény a rendeletalkotást nem teszi kötelezővé.