A Kúria Pfv.21133/2013/12. számú precedensképes határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 78. §] Bírók: Baka András, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, Pataki Árpád

A határozat elvi tartalma:

Az alperesek tanúvallomásukban nem állítottak való tényt, és nem tüntették fel a való tényeket hamis színben, ezért az 1959. évi IV. tv. 78. §-a alapján a felperes jóhírnevének megsértése nem állapítható meg. A felperes által felajánlott bizonyítás mellőzését az ügyben eljárt bíróságok megindokolták, így az 1952. évi III. tv. 221. §-át nem sértették meg. 1959. IV. Tv. 78. § (1), 1959. IV. Tv. 78. § (2), 1952. III. Tv. 221. §

***********

Pfv.IV.21.133/2013/12.szám

A Kúria a dr. Kulcsár István ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Birkás János ügyvéd által képviselt I. rendű és II. rendű alperesek ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt a Debreceni Törvényszék előtt 6.P.21.474/2012. számon megindított és a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.100/2013/10. számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes által 17. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

A le nem rótt 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak helye nincs.

I n d o k o l á s

A jogerős ítélet helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben a felperes jóhírnév sértés megállapítása és nem vagyoni kártérítés iránti keresetét elutasította.

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes a Debreceni Rendőrkapitányságon állatkínzás vétsége miatt feljelentést tett, amely szerint az alperesek a felperes kutyáját több éve rendszeresen bántalmazzák, téglával dobálják, mérgezett ételt dobnak be neki, illetve egy kígyóval megharaptatták a kutyája fülét. A felperes feljelentése alapján indult büntetőeljárásban a nyomozóhatóság tanúként hallgatta meg az alpereseket. Ennek során tett nyilatkozatukkal kapcsolatban a felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesek megsértették jóhírnevét azzal, hogy azt állították róla: "elmebeteg" és "állandóan részeg". Hivatkozott arra is, hogy a háziorvosa két alkalommal is beutalta a pszichiátriára, ami kizárólag amiatt történhetett, hogy az alperesek a nyomozati eljárásban azt állították róla, hogy elmebeteg.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a nyomozati eljárás irataiból kitűnően sem az I.r., sem a II.r. alperes a felperes személyére vonatkozó, a keresetben kifogásolt kijelentéseket nem tette meg. Az elsőfokú eljárásban a felperes kizárólag a háziorvosának tanúkénti kihallgatását indítványozta. Ezt a bizonyítási indítványt az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (4) bekezdése alapján mellőzte, mivel az az alperesek nyomozati eljárás során tett nyilatkozatának tartalmára vonatkozóan, illetve a per érdemi elbírálására vonatkozóan nem bírt jelentőséggel. Egyéb bizonyítási indítványt a felperes a perben nem terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság kifejtette azt is, hogy ugyan az I.r. alperes a nyomozati eljárás során olyan kijelentést tett, miszerint "meg kellene vizsgáltatni azt a nőt", a II.r. alperes pedig úgy fogalmazott: "szerintem unatkozik, egyedül van és beteg is lehet, emiatt talál ki ilyen szörnyűségeket". Ezek a kijelentések azonban nem azonosíthatóak azzal, hogy elmebetegnek nevezték volna a felperest. A szövegkörnyezetből megállapíthatóan csupán arra igyekeztek magyarázatot adni, hogy a felperes nyilvánvalóan alaptalannak minősített feljelentése mögött milyen motiváció húzódhat meg. A nyomozóhatóság a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat indokolásában is azt fogalmazta meg, hogy az alperesek a motivációt, az indokot a felperes személyiségére hárították. Ezek a nyilatkozatok önmagukban nem alapoznak meg személyiségi jogi védelmet, a rendeltetésszerű joggyakorlás körébe esően került ezekre sor, és a felperes személyét indokolatlanul túlzó módon nem bántják. Mindemellett megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes pszichiátriai ambuláns vizsgálatára a háziorvos beutalása alapján került sor, ezek nem igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok voltak, és nem a nyomozóhatóság rendelte el azokat.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alpereseket a felperes feljelentése alapján indult büntető eljárásban hallgatta meg a nyomozóhatóság tanúként. A hatóság feladata, hogy a tanú észlelésein alapuló vallomást elhatárolja a tanú következtetéseitől. Helytállóan jutott arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy az alperesek a rendeltetésszerű joggyakorlás kereteit nem lépték túl, nyilatkozatuk megtétele során kijelentéseik nem tekinthetők aránytalanul túlzónak és indokolatlanul bántónak, így nem adnak okot személyiség védelemre.

Megállapította azt is, hogy a felperes saját elhatározásából, háziorvosi beutalás alapján és nem az alperesek tanúvallomása okán került sor a felperes pszichiátriai vizsgálatára.