EH 2010.2217 I. A bűnismétlés veszélyére - mint előzetes letartóztatási okra - ad következtetési alapot, ha a vádlott a terhére rótt jelentős tárgyi súlyú vagyon, valamint élet és testi épség elleni bűncselekményeket, a vele szemben - lopás bűntette miatt - kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának próbaideje alatt követte el [Be. 129. § (2) bek. d) pont].
II. Az előzetes letartóztatás megszüntetése, vagy helyette enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása esetén valamennyi előzetes letartóztatási törvényi feltételt vizsgálni kell. A nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartama miatti szökés vagy elrejtőzés veszélye és a bűnismétlés veszélye - mint előzetes letartóztatási okok - együttes megállapíthatósága esetén, az utóbbi ok megalapozott veszélye akkor is az előzetes letartóztatás fenntartása mellett szól, ha az előzetes fogvatartásban már eltöltött idő viszonylag hosszabb tartamára tekintettel a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti feltételek hiányoznának.
A Be. 129. § (2) bekezdés d) pontja szerinti ok megállapítása mellett a szökés elrejtőzés veszélyére hivatkozás szükségtelen [Be. 129. § (2) bek. b) pont, d) pont, 327. § (2) bek.].
Az ítélőtábla a 2010. december 7-én meghozott végzésével a 2007. június 6-ától 2007. június 8-áig őrizetben, azóta előzetes letartóztatásban lévő I. r. vádlott - előzetes letartóztatás megszüntetése és házi őrizet elrendelése iránti - indítványát elutasította.
Jelenleg az ítélőtábla előtt másodfokú eljárás van folyamatban a megyei bíróság 2009. december 7-én kihirdetett ítélete elleni kétirányú fellebbezések alapján. A nem jogerős ítéletben a bíróság az I. r. vádlottat társtettesként, jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntette és felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 7 évi fegyházbüntetésre ítélte, egyben elrendelte egy korábbi jogerős ítélettel kiszabott - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés végrehajtását.
Az ítélőtábla indokai szerint változatlanul érvényesek a korábbi, időszakos felülvizsgálat során hozott, a Legfelsőbb Bíróság határozata folytán 2010. szeptember 15-én jogerős - az I. r. vádlott előzetes letartóztatásának további fenntartásáról rendelkező - végzésének indokai.
A kényszerintézkedés Be. 327. § (2) bekezdése szerinti okát megalapozza a nem jogerős ítélettel az I. r. vádlottal szemben kiszabott fegyházbüntetés tartama, és a korábbi börtönbüntetés végrehajtásának egyidejű elrendelése.
Korábban az I. r. vádlottal mint többszörös visszaesővel szemben két alkalommal - vagyon elleni és más bűncselekmények miatt - relatíve hosszabb tartamú szabadságvesztéseket szabtak ki, melyek összbüntetésbe foglalásával 8 év 2 hónapi fegyházbüntetést állapítottak meg. Ehhez képest a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ok is alapja előzetes letartóztatásának.
A bűnismétlés veszélye szintén megalapozott, mivel a nem jogerős ítélet szerint az I. r. vádlott a terhére rótt jelentős tárgyi súlyú vagyon és élet, testi épség elleni cselekményt a vele szemben - lopás bűntette miatt - kiszabott szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.
Az indítvány viszont nem tartalmaz olyan adatot, amely az előzetes letartóztatás megszüntetését, illetve helyette enyhébb kényszerintézkedés elrendelését indokolná, és nem vehető ilyennek az I. r. vádlott munkavégzési, valamint családja támogatása iránti szándékára való hivatkozás sem.
A végzés ellen az I. r. vádlott és a védője jelentett be fellebbezést.
Az I. r. vádlott fellebbezése szerint előzetes letartóztatásának tartama sérti az emberi méltósághoz fűződő jogát, valamint az ártatlanság vélelmét, mivel komoly büntetésnek felel meg, megelőlegezi bűnössége megállapítását, holott az csak kétséget kizáró bizonyítás eredménye lehet.
Álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére hivatkozás csupán feltételezésen alapul. A házi őrizet viszont kifejezetten az ő - így a nagy tárgyi súlyú bűncselekmények vádjával és már hosszú ideje előzetes letartóztatásban lévők - esetére vonatkozó törvényi lehetőség. Az ellenőrzés folytán pedig a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye is kizárt.
Hivatkozott továbbá arra, hogy az elsőfokú bíróság - nem jogerősen - bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében, amivel nem gyanúsították meg és nem is vádolták.
Mindemellett megismételte az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti indítványának indokait.
Az I. r. vádlott védője - az indítvánnyal és a vádlott fellebbezésével egyezően - hivatkozott az előzetes letartóztatás tartamára, a vádlott négy kiskorú gyermekes családi állapotára, a családról gondoskodás szükségességére. Szintén utalt arra, hogy az I. r. vádlott esetében az előzetes letartóztatás 40 hónapjával, 1/5 mérvű feltételes kedvezményt figyelembe véve az a nem jogerős fegyházbüntetés 2/3-a kitöltött. Ehhez képest a házi őrizet elegendő kényszerintézkedés.
A Legfőbb Ügyészség átiratában - egyetértve az ítélőtábla indokaival - a fellebbezéseket alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat helybenhagyását indítványozta.
Álláspontja szerint a bűnismétlés veszélye, valamint a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti ok egyaránt fennáll.
Az I. r. vádlott és a védő fellebbezése nem alapos.
Az ítélőtábla az I. r. vádlott előzetes letartóztatás megszüntetése iránti indítványát részletesen megvizsgálva, helytálló érvekkel fejtette ki, hogy annak indokai miért nem adnak alapot a legsúlyosabb kényszerintézkedés megszüntetésére, illetve helyette házi őrizet elrendelésére.
A fellebbezésekben foglaltak kapcsán rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Be. 129. § (2) bekezdés b)-d) pontja, valamint a 327. § (2) bekezdése esetében a bíróság - értelemszerűen - nem csak olyan körülményre, okra alapozhatja az előzetes letartóztatást indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható.
Elvárás azonban, hogy döntése olyan adaton alapuljon, melynek megléte (tényszerűsége) a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, ésszerű érvvel indokolt, igazolt, s ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében - és az adott vádlott személyi szabadsága ellenében - szükséges, célszerű.
Jelen esetben a Be. 129. § (2) bekezdés d) pontja és a 327. § (2) bekezdése kapcsán mindez megállapítható, és azt a Fővárosi Ítélőtábla végzése tartalmazza is.
Kétségtelen, hogy 2010. július 1-jétől a kényszerintézkedés abszolút tartama az adott bűncselekmény törvényi fenyegetettségéhez is igazodik, azonban e korlátozásnak csupán az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig van jelentősége. Egyébként a kényszerintézkedésnek az általános - Be. 131. § (4) bekezdése szerinti - szabály alapján a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama szab határt.
E törvényi rendelkezések összessége éppen a kényszerintézkedés előrehozott büntetéssé válásával szembeni garancia, következésképpen másodfokon folyamatban lévő ügyben az erre hivatkozó érv eleve csekély súlyú.
Mindemellett a kényszerintézkedés törvényi okai között értelemszerűen különbség van az előzetes letartóztatásban töltött idő és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés - esetleges feltételes kedvezménnyel csökkentett - tartamának viszonya szempontjából.
A bűnismétlés veszélyének ugyanis nyilvánvalóan más az alapja mint a szökés, elrejtőzés veszélyének. Ez azt jelenti, hogy a bűnismétlés megalapozott veszélye (mint jelen ügyben) közömbösíti az előzetes letartóztatásban töltött idő - nem jogerős szabadságvesztés tartamához viszonyított - nagyságának jelentőségét. Jelen ügyben egyrészt erről van szó.
Másrészt pedig arról, hogy a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartama, s mellette a korábbi szabadságvesztés egyidejű elrendelése kétségkívül megalapozza a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti okot.
Mindezek ellenében tehát a kényszerintézkedés tartama, valamint a személyi körülmények nem adnak alapot az előzetes letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére.
Ehhez képest viszont a Legfelsőbb Bíróság - az eljárás jelen szakaszában - szükségtelennek tartotta a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontjának felhívását, ezért azt mellőzte.