BH 1997.2.85 A pénzügyi lízing és az ún. operatív vagy közvetlen lízing elhatárolási szempontjai [1991. évi LXXXVI. tv. 3. § 1. pont, 1991. évi LXIX. tv. 3. § (1) bek. c) pont, Ptk. 207. § (4) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes 30 612 500 Ft lízingdíj és kamata megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította, egyben kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 900 000 Ft elsőfokú perköltséget. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy az alperes korábban a gyártási technológiájához szükséges kompresszorokat a hazai székhelyű A. Kft. útján az AERZENER német gyártó cégtől szerezte be. Az alperes 1989 novemberében szóban megbízta az A. Kft.-t, hogy rendeljen meg 1 db vinilklorid kompresszort, amelynek ellenértékét forintban kívánja kifizetni. Az alperes 1990. július 26-án lízingszerződést kötött az R+M Kft.-vel, amelyben a nevezett kft. arra vállalt kötelezettséget, hogy a felperes által megszerezni kívánt kompresszort a kijelölt eladótól a saját részére megvásárolja, majd az alperes részére használatra átengedi. Az alperes pedig vállalta, hogy megfizeti a szerződésben kikötött lízingdíjat. E lízingszerződés alapján az R+M Kft. 1990. szeptember 19-én importbizományi szerződést kötött az A. Kft.-vel, amelyben megbízta az A. Kft.-t azzal, hogy az alperes által megjelölt kompresszorra a külkereskedelmi szerződést megkösse. A felek 1990. szeptember 20-án "módosították" a korábban kötött lízingszerződést, gyakorlatilag ahelyett egy új szerződést kötöttek. Ez új szerződésben a lízingelt gép értékét 46 000 000 Ft-ban, a lízingdíjat a gép beszerzési nettó árának 143%-ában (összesen 65 631 000 Ft-ban) jelölték meg, amelynek 50%-át 1991. január 5. napján, további 30%-át 1992. január 5. napján, a fennmaradó 20%-át pedig 1993. január 5. napján kellett volna az alperesnek kifizetnie. Az új lízingszerződés 13. pontjában a fentieken túl kikötötték, hogy a kompresszor importálásának forintfedezetéül az alperes 1990. október 15-én átutal a lízingbeadó számlájára 41 100 000 Ft-ot, majd 1991. január 15-éig további 28 800 000 Ft-ot, végül 1992. január 15-éig 12 306 000 Ft-ot. A szerződés 7. pontja szerint a lízingbeadó a szerződésből eredő jogait harmadik félre átruházhatja.

Az alperes a lízingbeadó részére 1990. november 7-én 41 100 000 Ft-ot átutalt, amelyből a lízingbeadó az importbizományosnak továbbutalt 40 500 000 Ft-ot a gép vételáraként. Az importbizományos a felperessel szemben végül is 41 235 394 Ft-ot számlázott le mint a perbeli kompresszor vételárát.

Az alperes és a lízingbeadó 1991. január 5-én, az első lízingdíj fizetési határideje tekintetében ismételten módosították a lízingszerződést, az új fizetési határidőt 1991. május 15. napjában határozták meg. Az alperes 1991. január 16-án további 28 800 000 Ft-ot utalt át a lízingbeadó részére, de ezzel a fizetéseit beszüntette.

A lízingszerződésben 1991. április 22-én alanyváltozás következett be, a lízingbeadó a felperesre cedálta az alperessel kötött lízingszerződést, és 1991. április 30-án eladta a felperesnek a per tárgyát képező kompresszort 39 500 000 Ft vételárért.

A felperes 1991. május 10-én az alperessel szemben 41 413 718 Ft lízingdíjat számlázott le, míg az 1992. január 6-án kelt számla további 24 848 230 Ft lízingdíjat tartalmazott. Az alperes a teljesítést megtagadta, közölte a felperessel, hogy a lízingszerződést adásvételi szerződésnek tekinti, és ez alapján kölcsönös elszámolást ajánlott. A felperes az ajánlatot nem fogadta el, a lízingszerződést a lízingdíj fizetésének elmaradása miatt 1992. március 6-án a hónap végére felmondta.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság megalapozatlannak ítélte a felperes - elsősorban 30 612 500 Ft nettó gépértékre és ennek 1992. április 15. napjától járó késedelmi kamataira, másodsorban a gép kiadására és 1992. április 1. napjától kezdődően havi 2 000 000 Ft + áfa használati díj megfizetésére irányuló - keresetét. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes, illetőleg a jogelődje nem tudott és nem is kívánt az alperessel lízingszerződést kötni, és a megkötött szerződés nem is tartalmazta a lízingszerződés szükséges elemeit. Lízingszerződés akkor jön létre, ha a lízingbevevőnek nincs elegendő pénze egy bizonyos berendezés megvásárlására, vagy anyagi eszközeit nem kívánja beruházásra fordítani, ezért olyan szerződést köt, amelyben az adásvétel és a bérleti szerződés elemei keverednek. Mindenesetre jellemzője, hogy a megszűnésekor a bérelt dolog tulajdonjoga átszáll a lízingbevevőre. A perbeli gép vételára 41 235 394 Ft volt, ebből az összegből a felperes jogelődje a saját pénzeszközei terhére egyetlen fillért nem fizetett ki, az alperes ellenérték címén 69 900 000 Ft-ot teljesített még azt megelőzően, hogy a lízingszerződésben írt díjfizetési kötelezettség egyáltalán beállt volna. Tekintve, hogy a felperes részéről az ügylet pénzügyi finanszírozására nem került sor, a vételárat teljes egészében az alperes fizette ki, a felperes, illetőleg jogelődje a per tárgyát képező kompresszor tulajdonjogát sem szerezte meg.

Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felperes jogelődje és az alperes között ténylegesen megbízási szerződés jött létre, amelyben az alperes azzal bízta meg a felperest, hogy a nevében és képviseletében kösse meg a korábban megrendelt gépre az A. Kft.-vel az importbizományi szerződést, és az alperes által rendelkezésre bocsátott vételárat a saját nevében fizesse ki az importbizományos részére. A Ptk. 474. §-ának (1) bekezdése szerinti megbízási szerződést a felperes jogelődje teljesítette, amikor 1990. szeptember 19-én az A. Kft.-vel az importbizományi szerződést megkötötte, és a vételár egy részét, 40 500 000 Ft-ot az alperes megbízásából átutalta az A. Kft. részére. A felperesnek ehhez képest jogszerű igénye csupán a megbízási szerződés alapján állhat fenn, a Ptk. 478. §-ának (1) bekezdése szerint a megbízási díját követelheti. A feleknek a Ptk. 479. §-ának (1) bekezdése szerint el kellett volna számolniuk. A lízingszerződés színlelt szerződés volt, és mint ilyennek csupán az volt a célja, hogy az alperes az 1990. évi veszteséges gazdálkodását leplezhesse, és hogy a számlák befogadását az 1991. és következő évekre átütemezhesse. A színlelt szerződés a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése szerint semmis, ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A perbeli esetben a mögöttes szerződés megbízási szerződés volt, az erre irányuló kereseti igény hiányában viszont a bíróság e mögöttes szerződésből eredő igények elbírálását mellőzte. A bizonyítás lefolytatása után mellőzte M. K. és H. P.-né tanúkénti kihallgatását, mert egyrészt az ügyet a tanúk vallomása nélkül is elbírálhatónak ítélte, másrészt megállapította, hogy nevezettek olyan mértékben érdekeltek az ügyben, hogy tőlük elfogulatlan vallomás nem várható.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, az alperes kereset szerinti marasztalását, valamint a perköltségei megítélését kérte. Előadása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítást kellő terjedelemben nem folytatta le, a szerződéskötés körülményeit nem tárta fel, mellőzte M. K. és H. P.-né tanúkénti kihallgatását, elmulasztotta vizsgálni a szerződő felek, illetőleg jogelődjeik könyvelését és egyéb kimutatásait, ezáltal a tényállás nem kellően megalapozott. A beszerzett bizonyítékokat viszont helytelenül mérlegelte. Nem értékelte kellőképpen E. J. tanúvallomását, amely kifejezetten alátámasztja a felperes előadásait, és T. P. tanúvallomása sem gyengítette ezeket az állításokat. Kifogásolta az ítélet indokolásában több helyen fellelhető pontatlanságokat, de a kijavításukat nem kérte.