AVI 1998.2.17 A részletvétel és a lízingszerződés elhatárolásának szempontjai [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.]

Az APEH megyei igazgatósága a felperesnél 1991-92-93 évekre vonatkozóan adóvizsgálatot folytatott le. Az ellenőrzés eredményeként határozatával kötelezte a felperest 256 000 Ft adóhiány, 156 000 Ft adóbírság, 290 000 Ft késedelmi pótlék és 5000 Ft mulasztási bírság megfizetésére. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert a felperes által 1991. december 30. napján kötött lízingszerződést az adóhatóság adásvételi szerződésnek minősítette. A felperes az l 354 500 Ft összegű bruttó lízingdíj megfizetését olyan módon vállalta, hogy 1992. január 8-áig l 219 050 Ft-ot fizet meg, majd 1992. július 8-áig 67 725 Ft-ot, és 1993. január 8-áig további 67 625 Ft-ot. A felek 100 Ft maradványértéket és tizenhárom hónapi futamidőt kötöttek ki.

A felperes fellebbezése folytán az alperes a határozatával megváltoztatta az elsőfokú közigazgatási határozatot úgy, hogy az adóhiány mértékét 269 000 Ft-ban, ennek megfelelően a késedelmi kamatot 323 000 Ft-ban állapította meg. Határozata indokolásában utalt arra, hogy az Art. 1. §-ának (7) bekezdésében biztosított jogával élve a felperes által kötött lízingszerződést nem elnevezése, hanem tartalma alapján vizsgálta. Ennek alapján megállapította, hogy a szerződés bérleti jellege hiányzik, azt adásvételként kell megítélni.

A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra utasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a lízingszerződés atipikus szerződésfajta, benne a bérlet, az adásvétel egyes elemei keverednek. A tételes jogi szabályozás hiányában azokat az elemeket kellett figyelembe vennie, amelyek a gyakorlat révén váltak a lízingszerződések általános elfogadott részévé, illetve jellemzőivé. A vizsgált szerződésben a felek rövid futamidőt - tizenhárom hónapot - kötöttek ki olyan módon, hogy a bruttó lízingdíj 90%-át egy összegben a felperes már az első lízingdíj kifizetésekor teljesítette. Az elsőfokú bíróság a lízingszerződést sajátosságai alapján a Ptk. 368. §-ának (1) bekezdésére és a 376. §-ára figyelemmel adásvételi szerződésnek minősítette, megítélése szerint a felek részletfizetésben állapodtak meg.

A felperes fellebbezését a másodfokú bíróság alaptalannak találta és az elsőfokú bíróság ítéletét indokai alapján helybenhagyta. Utalt arra, hogy a szerződés valóságos tartalmát a szerződés teljes egészének, összes feltételének együttes értékelése alapján kell meghatározni az Art. 1. §-ának (7) bekezdése, valamint Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján. Ennek alapján megállapította, hogy a perbeli szerződés valóságos tartalma szerint olyan, a Ptk. 365. §-ában szabályozott adásvételi szerződés, amelyben az eladó a Ptk. 368. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a tulajdonjogot a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartotta.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az eredeti kereseti kérelme szerinti döntést kért. Álláspontja szerint a szerződés egyértelmű lízingszerződés, mivel számos olyan kikötést tartalmaz, amely kizárólag a lízingszerződések jellemzője.

Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.