BH 2002.11.438 A házastársi vagyonközösséghez tartozik az a kft.-üzletrész, amelyet az életközösség alatt az egyik házastárs megvásárolt. Az életközösség megszűnésekor meglevő üzletrész értékét a házastársak között el kell számolni. [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

A jogerős ítélet a közös vagyont megosztotta. Indokolása szerint a peres felek 1986. június 6-án kötöttek házasságot, az életközösségük 1995. júliusában végleg megszakadt, majd a házasságukat a városi bíróság felbontotta. A házassági életközösség ideje alatt, 1990-ben alakult meg a F. Kft., amelynek az alperes - a 67%-os állami tulajdon mellett - üzletrész-tulajdonosává vált, majd az 1994. január 31-én kelt adásvételi szerződéssel az alperes megvásárolta a kft. állami tulajdonban álló üzletrészét 4 000 000 forint vételárért, a későbbiekben pedig a kft.-ben a felperes is 100 000 forint névértékű üzletrészt szerzett meg. Az államtól megszerzett üzletrész vételára az életközösség tartama alatt teljes egészében kifizetésre került, és az alperes tulajdonaként nyilvántartott üzletrész névértéke az életközösség megszűnésekor 7 800 000 forint volt. Az alperes ezen üzletrész tulajdonjogát az életközösség megszakadása után, az 1995. július 8. napján kelt adásvételi szerződéssel az üzletrész névértékének megfelelő összegű vételár ellenében a testvérére, K. Z.-ra ruházta át, és az adásvételi szerződés szerint a szerződéskötéssel egyidejűleg a teljes vételár kifizetésre került az alperes részére.

Az így megállapított tényállás alapján a perben eljárt bíróságok arra a jogi álláspontra helyezkedtek, hogy az alperes tulajdonában álló üzletrész a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a peres felek házastársi közös vagyonát képezte, ezért az üzletrésznek, illetőleg az üzletrész helyébe lépett vételárnak az 1/2 részére a felperes jogszerűen tarthat igényt.

Nem fogadták el a perben eljárt bíróságok az alperes azon védekezését, miszerint az üzletrész átruházására a testvérével szemben fennálló kölcsöntartozás mint közös adósság kiegyenlítése fejében került sor. Az alperes nyilatkozatai ugyanis ellentmondanak a K. Z. vevő, illetőleg az üzletrész-adásvételi szerződés elkészítésében közreműködő dr. B. M. ügyvéd tanúvallomásában foglaltaknak, az alperes és K. Z. nyilatkozatai önmagukban is ellentmondásosak, sőt e nyilatkozatokkal az alperes által becsatolt okirati bizonyítékok tartalma is ellentétes. Az alperes ugyanis azt adta elő, hogy a testvérétől 1994-ben a kft. állami tulajdonban álló üzletrészének megvásárlására kapott 4 000 000 forint kölcsönt azzal, hogy annak visszafizetési határideje a megállapodásuk szerint 1995. március 1. napja volt, és hivatkozott arra is, hogy a testvérétől a felperessel közös tulajdonú ingatlan építéséhez is kaptak kölcsönt. Ezzel szemben az alperes testvére K. Z. a tanúkénti kihallgatása során azt adta elő, hogy az üzletrész megvásárlására adott 4 000 000 forinton felüli további 4 000 000 forintos kölcsönt 1995-ben vagy későbbi időpontban bocsátotta az alperes rendelkezésére. A vallomása szerint a kölcsönügyletekről a kölcsönösszeg átadásakor okirat nem készült ugyan, a felek házasságának a megromlását követően azonban attól tartott, hogy a kölcsönösszeg visszafizetésére nem kerül sor, ezért az alperessel a kölcsönszerződést utólag írásba foglalták. Az alperes által becsatolt kölcsönszerződés ezzel szemben 1994. január 25. napján kelt, és annak tartalmából kitűnően K. Z. az okirat keltezésével egyidejűleg és egy összegben adott 7 800 000 forint kölcsönt az alperesnek azzal, hogy a kölcsön visszafizetésének határideje 1995. május 31. napja.

Mindezeket mérlegelve a perben eljárt bíróságok nem látták bizonyítottnak azt, hogy az alperes által hivatkozott kölcsönszerződés valóban létrejött volna, és ezzel összefüggésben a peres feleknek K. Z.-val szemben közös adóssága keletkezett volna.

Tényként állapították meg ugyanakkor a perben eljárt bíróságok azt, hogy 1995. július 8-án az alperes a 7 800 000 forint névértékű üzletrészét a névértéknek megfelelő összegű vételár ellenében a testvére tulajdonába adta. Az üzletrész tulajdonjogának ellenérték fejében történő átruházását bizonyítja egyrészt az adásvételi szerződés mint okirat tartalma, másrészt az okiratszerkesztő ügyvéd: dr. B. M. tanúvallomása, aki azt adta elő, hogy az adásvételi szerződés a szerződő felek valós jognyilatkozatait tartalmazza, beleértve azt a nyilatkozatot is, miszerint a vételár kifizetésére a szerződéskötéssel egyidejűleg került sor. Az üzletrész tulajdonjogának átruházására ugyanis bármilyen más jogcímen is sor kerülhetett volna, nem volt tehát jogi akadálya annak sem, hogy a szerződő felek ebben a szerződésben azt rögzítsék, hogy az üzletrész átruházására tartozás kiegyenlítése jogcímén kerül sor.

Mindezekre figyelemmel a perben eljárt bíróságok az üzletrész 1/2 részének értékeként 3 900 000 forint megfizetésére kötelezték az alperest a felperes javára, és marasztalták őt az említett tőkeösszeg után járó késedelmi kamatban is, mert az üzletrész ellenértékét az alperes az okirat tanúsága szerint az adásvételi szerződés megkötésekor felvette.

A vitás üzletrészen túlmenően a felek házastársi közös vagyonát képezte összesen 1 240 200 forint értékű ingóság, amelyből az életközösség megszakadása után a felperes birtokába 833 200 forint, az alperes birtokába pedig 407 000 forint értékű ingóság került. Erre tekintettel a perben eljárt bíróságok a peres felek házastársi közös vagyonát természetben osztották meg akként, hogy ennek során figyelembe vették az életközösség megszakadása óta ténylegesen kialakult birtoklási viszonyokat, és ennek megfelelően az alperes tulajdonába adták a birtokában lévő közös vagyoni ingóságokat, valamint a kft. üzletrészének ellenértékét, míg a felperes tulajdonába adták a birtokában lévő közös vagyoni ingóságokat, és az alperest a felperes javára mutatkozó értékkiegyenlítés megfizetésére kötelezték.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a részbeni hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a részbeni megváltoztatása és a 3 686 900 forint értékkiegyenlítés, valamint a 3 800 000 forint 1995. július 8. napjától kezdődően a kifizetés napjáig járó évi 20%-os késedelmi kamata megfizetésében történő marasztalásának a mellőzése iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 221. §-ában foglaltakat, mert nem tárta fel kellőképpen a tényállást, a rendelkezésre álló bizonyítékokat pedig nem megfelelően értékelte. Mindkét fokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Csjt. azon rendelkezését is, hogy a házastársi vagyonközösség megszüntetésekor csak azt lehet elosztani, ami ténylegesen megvan, az viszont a perben nem is képezte vita tárgyát, hogy az életközösség megszakadásakor a felperes, sőt ő maga sem rendelkezett üzletrésszel, ezért a terhére rótt értékkülönbözet és késedelmi kamat megfizetésére nem is kötelezhető. Figyelmen kívül hagyták a perben eljárt bíróságok azt, hogy a kölcsönadás időpontjában a felperes jól menő vállalkozással és jelentős anyagi tartalékokkal rendelkezett, ezt követően azonban a vállalkozása tönkrement, nem volt tehát olyan anyagi helyzetben, hogy az adásvételi szerződésben megjelölt vételárat megfizesse, de a vételár kifizetését a szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd maga sem látta. Az üzletrész tulajdonjogát ugyanis valójában a felek közös adósságának a kiegyenlítéseként ruházta át a testvérére.