3173/2021. (IV. 30.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Győri Törvényszék 3.Bpkf.8/2020/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Varga Katalin ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a és az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. Abban kérte a Soproni Járásbíróság Bpk.434/2019/8. számú végzése és a Győri Törvényszék 3.Bpkf.8/2020/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését.

[2] Az indítványozó a támadott bírósági határozatok alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, IV. cikk (1) és (2) bekezdéseinek, XXVIII. cikk (1) bekezdésének, valamint 28. cikkének a megsértése miatt tartotta megállapíthatónak.

[3] Az indítványozó az alábbi három büntetése kapcsán terjesztett elő utólagos összbüntetésbe foglalás iránt kérelmet.

a) A Szombathelyi Városi Bíróság 2012. december 5. napján kelt 3.Fk.540/2011/86. számú, a Szombathelyi Törvényszék 6.Fkf.72/2013/32. számú határozatával 2013. október 29. napján jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 7 év 6 hónap szabadságvesztés. Az elkövetés ideje 2010. július 12-től 2010. november 19. napjáig.

b) A Soproni Járásbíróság B.59/2011/34. számú, 2013. november 19. napján kelt és aznap jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 1 év 8 hónap szabadságvesztés. Az elkövetés ideje: 2008. szeptember 12. és 2008. szeptember 24. napja.

c) A Zalaegerszegi Városi Bíróság 2010. szeptember 7. napján kelt 17.B.806/2009/88. számú, a Zala Megyei Bíróság Bf.548/2010/7. számú határozatával 2011. január 21. napján jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 3 év 6 hónap szabadságvesztés. Az elkövetés ideje: 2008. március 6. napja.

[4] Az a) és a b) pont alatti ítéleteket korábban a Soproni Járásbíróság Bk.322/2013/7. számú, 2014. február 27-én kelt ítéletével összbüntetésbe foglalta, annak tartamát 8 év 1 hónap szabadságvesztésben állapította meg. Az elsőfokú határozatot a Győri Törvényszék mint másodfokú bíróság Bpkf.179/2014/3. számú végzéssel helybenhagyta. Az indítványozó ezt követően több alkalommal is kérte a fenti három ítélet összbüntetésbe foglalását, indítványait azonban a bíróságok elutasították. Az indítványozó a jelen alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló, legutóbbi összbüntetésbe foglalási indítványát 2019. augusztus 2-án terjesztette elő, abban kifejezetten hivatkozva az Alkotmánybíróság 10/2018. (VII. 18.) AB határozatára (a továbbiakban: Abh1.). Úgy vélte ugyanis, hogy az Abh1.-ben kifejtett elvekre figyelemmel helye van a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) alapján a fenti három büntetés összbüntetésbe foglalásának és rá nézve kedvezőbb jogkövetkezmény megállapításának.

[5] Az indítványozó kérelmét a Soproni Járásbíróság Bpk.434/2019/8. számú végzésével elutasította. Az indítványozó szerint a bíróság a határozat meghozatalakor tévesen értelmezte az Abh1. iránymutatását, amikor arra hivatkozott, hogy ha valamelyik alapítélet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) hatályba lépése után emelkedett jogerőre, nincs helye a régi Btk. szabályai alkalmazásának. Rámutatott továbbá az indítványozó, hogy a végzésben felhívta a bíróság a Kúria 2/2019. Büntető jogegységi határozatát (a továbbiakban: BJE), amelynek alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság az 1/2020. (I. 2.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) utóbb megállapította.

[6] Az indítványozó fellebbezése alapján eljáró Győri Törvényszék 3.Bpkf.8/2020/3. számú végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alkotmányjogi panasz szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú végzés indokait mindössze az időközben megsemmisített BJE tekintetében korrigálta. Ennek eredményeként az indítványozó szerint a másodfokú bíróság formailag az Alkotmánybíróság határozataival összhangban járt el, döntésének alapját a Btk. 2. §-a szerinti vizsgálat képezte. Az összbüntetésbe foglalásra a másodfokú bíróság azért nem látott lehetőséget, mert úgy ítélte meg, hogy a Btk. feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezései az elítéltre kedvezőbbek. Ezen kedvezőbb lehetőség a bíróság szerint tehát a régi Btk. szabályai helyett a Btk. szabályainak az alkalmazását indokolta, amelyek értelmében ugyanakkor ismételt összbüntetésbe foglalásra nem volt lehetőség. Az indítványozó azon kifogásával, hogy a Btk. 2. §-a szerinti mérlegeléskor az anyagi jogi szabályok mellett a bíróságnak az összbüntetésbe foglalás egyes kérdéseiről szóló 3/2002. Büntető jogegységi határozat elveit is figyelembe kellett volna venni, a másodfokú bíróság nem értett egyet.

[7] A fentiekre tekintettel az elsőfokú bírósági határozatot az indítványozó azért tartotta alaptörvény-ellenesnek, mert az Alkotmánybíróság határozataival ellentétesen foglalt állást az alkalmazandó büntető törvénykönyvről. A másodfokú bíróság határozata kapcsán pedig az indítványozó kifejtette, hogy nem tartja helyesnek a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezések alkalmazhatósága kapcsán a bíróság által kifejtett és képviselt bírósági álláspontot. Véleménye szerint, ha a régi Btk. alapján került volna sor az utólagos összbüntetésbe foglalásra, valamennyi alapítélet, így a Szombathelyi Városi Bíróság ítélete tekintetében is változatlan maradt volna a feltételes szabadsággal kapcsolatos rendelkezés, vagyis az összbüntetésre nem lenne szigorúbb feltételes kedvezmény irányadó.

[8] Az indítványozó úgy vélte, hogy a másodfokú bíróság megsértette az Alaptörvény 28. cikkében foglalt elveket, valamint ahhoz kapcsolódóan az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó tisztességes eljárás követelményét. Ennek indokaként az indítványozó kifejtette, hogy a másodfokú bíróság a tévesen értelmezte Btk. 2. §-át, amikor kizárólag az alapítéletekben meghatározott, feltételes szabadságra bocsátásra irányadó rendelkezéseket hasonlította össze. Felrótta az indítványozó a másodfokú bíróságnak, hogy elmulasztott számításokat végezni annak érdekében, hogy az indítványozóra nézve kedvezőbb szabályokról megalapozott döntést hozzon. Ennek következtében pedig eljárása csupán formálisan felelt meg a tisztességes eljárás követelményrendszerének.

[9] Az indítványozó kifogásolta továbbá, hogy esetében visszaható hatályú jogalkalmazás történt, amellyel mindkét fokú bíróság megsértette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság követelményét. Az indítványozó ezen okfejtését jórészt az Abh1. megállapításaira alapította. itt is arra hivatkozott továbbá, hogy a bíróságok csupán formálisan tettek eleget a Btk. 2. §-án alapuló vizsgálati kötelezettségüknek. Ennek következtében pedig a Btk. szabályait az indítványozó esetében a visszaható hatály tilalmát sértő módon alkalmazták.

[10] A bíróságok eljárása végül az indítványozó szerint az Alaptörvény IV. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt szabadsághoz való alapjoga megsértését is megvalósította. A kapcsolódó indokok ismertetése keretében utalt rá az indítványozó, hogy 2019. július 19-én szabadult, feltételes szabadsága pedig 2022. március 22-én telik le. A letöltött 8 év 7 hónap szabadságvesztéssel az indítványozón végrehajtották az Indokolás [3] bekezdés c) pontja alatt nevesített, a Zalaegerszegi Városi Bíróság 2010. szeptember 7. napján kelt 17.B.806/2009/88. számú, a Zala Megyei Bíróság Bf.548/2010/7. számú határozatával 2011. január 21. napján jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 3 év 6 hónap szabadságvesztést is. A személyes szabadsághoz való joga megsértése tehát abból fakad, hogy a helytelen jogértelmezésen alapuló bírósági határozatok következtében hosszabb időt kellett szabadságvesztésben töltenie, mint amennyit mindhárom ítélet összbüntetésbe foglalása esetén kellett volna.

[11] Végül arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság szerint az összbüntetésbe foglalás a szabadulás ténye miatt már nem vizsgálható, az indítványozó az alábbiakat jegyezte meg. A támadott bírósági határozatok következtében az indítványozó nem csupán hosszabb tartamú szabadságvesztést töltött le, hanem hosszabb ideig áll a szabadságvesztés büntetései esetleges végrehajtásából fakadó pszichés terhelés nyomasztó súlya alatt.

[12] 2. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek eleget tesz-e. A befogadás visszautasítása esetén az Alkotmánybíróság rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát [Abtv. 56. § (3) bekezdés].

[13] A befogadhatóság feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvány az alábbiak szerint nem volt befogadható.

[14] 3. Az Abtv. 27. § (1) bekezdése értelmében alkotmányjogi panaszt az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés ellen lehet előterjeszteni. A jelen indítvány alapjául szolgáló összbüntetési eljárás a Győri Törvényszék 3.Bpkf.8/2020/3. számú végzésével zárult. Ennek következtében a jelen ügyben ez a bírósági határozat minősült az Abtv. 27. § (1) bekezdése értelmében a bírósági eljárást befejező, így alkotmányjogi panasszal támadható döntésnek.

[15] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljáró bírósághoz címezve. A Győri Törvényszék kifogásolt végzése 2020. március 2-án kelt. A panaszt így az indítványozó 2020. április 16-án kétséget kizáróan határidőben terjesztette elő.

[16] Eleget tesz továbbá az indítvány az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében a határozott kérelemmel összefüggésben rögzített feltételeknek. Az indítványozó beadványában megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (Abtv. 27. §) és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés, IV. cikk (1) és (2) bekezdései, XXVIII. cikk (1) bekezdés, valamint 28. cikk], továbbá az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét. Kifejtette továbbá indokait arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Meghatározta az Alkotmánybíróság által vizsgálandó konkrét bírósági határozatokat, valamint kifejezett kérelmet fogalmazott meg a megsemmisítésükre.

[17] Rámutat ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény 28. cikke vonatkozásában ennek ellenére nem volt helye önálló érdemi vizsgálatnak. Az alkotmányjogi panasz ugyanis az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvényben biztosított jogok védelmének eszköze. Erre tekintettel alkotmányjogi panaszt valamely Alaptörvényben biztosított jog sérelmére lehet alapítani [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Ezzel szemben az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok és közvetetten más közhatalmi szervek jogértelmezésére irányadó szabály, amely a jogszabályok értelmezésével kapcsolatosan ad eligazítást. Alapjogot vagy Alaptörvényben biztosított jogot tehát az Alaptörvény 28. cikke nem deklarál (3165/2019. (VII. 10.) AB határozat, Indokolás [31]). Tekintettel ugyanakkor arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában az Alaptörvény 28. cikke és XXVIII. cikk (1) bekezdése természetes fogalmi egységet alkotnak (23/2018. (XII. 28.) AB határozat, Indokolás [26]), és az indítványozó is ebben az összefüggésben hivatkozott az Alaptörvény 28. cikkének a sérelmére, az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltakat a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog állított sérelme körében értékelte.

[18] 4. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja továbbá az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29-31. § szerinti tartalmi követelményeket. Ezeket a feltételeket vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.

[19] Az indítvány eleget tesz az Abtv. 27. § (1) bekezdéséből fakadó kritériumoknak, mivel az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. A támadott döntéseket érintően továbbá az indítványozó alkotmányjogi panasz előterjesztésére jogosultnak tekinthető, és figyelemmel arra, hogy a megsemmisíteni kért bírósági határozatok az indítványozó szabadságvesztés büntetéseivel kapcsolatosak, nyilvánvalóan érintett is.

[20] Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának az is feltétele, hogy az indítvány a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]). A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[21] Az indítványozónak az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, IV. cikk (1) és (2) bekezdéseit, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdését érintő kifogásait az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság a következőképpen értékelte.

[22] A támadott bírósági határozatokkal kapcsolatos indítványozói felvetésekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza: az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]).

[23] Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]).

[24] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a bírói jogértelmezés állított hibájára alapított alkotmányjogi panaszt jellemzően érdemben nem vizsgálja. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében a bírói jogértelmezés kirívó - alapjogi relevanciát elérő - hibája csak akkor merülhet fel, ha a bíróság a jogkérdésre nyilvánvalóan vonatkozó jogi normákat nem veszi figyelembe és az indokolási kötelezettséget sértő módon nem indokolja meg, hogy az adott jogkérdésre irányadó, hatályos jogi normákat miért nem alkalmazza (20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [29]).

[25] Az adott esetben ezek a körülmények nem merültek fel. Megállapította az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozó valamennyi felhívott alaptörvényi rendelkezés sérelmét voltaképpen abból vezette le, hogy álláspontja szerint a bíróságok tévesen értelmezték a Btk. 2. §-át, amikor kizárólag az alapítéletekben meghatározott feltételes szabadságra bocsátásra irányadó rendelkezéseket hasonlították össze. Elmulasztotta továbbá a másodfokú bíróság az indítványozó szerint, hogy álláspontját számításokkal támassza alá.

[26] Önmagában az a tény, hogy az indítványozó a bíróságok jogértelmezésével nem értett egyet, az Alkotmánybíróság fenti gyakorlata értelmében nem veti fel a kirívó jogértelmezési hiba kételyét. Erre tekintettel nem állapítható meg a támadott bírói döntéseket érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye, és nem merül fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés sem.

[27] 5. Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy az nem felel meg az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságával szemben támasztott követelményeknek, és az alkotmányjogi panasz befogadását az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel visszautasította.

Budapest, 2021. április 13.

Dr. Juhász Imre s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Czine Ágnes előadó alkotmánybíró helyett

Dr. Juhász Imre s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Horváth Attila alkotmánybíró helyett

Dr. Juhász Imre s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Juhász Miklós alkotmánybíró helyett

Dr. Juhász Imre s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró helyett

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1075/2020.