62003CO0250[1]

A Bíróság (második tanács) 2005. február 17-i végzése. Giorgio Emanuele Mauri kontra Ministero della Giustizia és Commissione per gli esami di avvocato presso la Corte d'appello di Milano. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia - Olaszország. Eljárási szabályzat 104. cikkének (3) bekezdése - Ügyvédi szakma gyakorlásának engedélyezése - Az ügyvédi szakma gyakorlására való felhatalmazás megszerzését lehetővé tévő vizsgára vonatkozó szabályozás. C-250/03. sz. ügy

C-250/03. sz. ügy

Giorgio Emanuele Mauri

kontra

Ministero della Giustizia és Commissione per gli esami di avvocato presso la Corte d'appello di Milano

(a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"Az eljárási szabályzat 104. cikkének 3. §-a - Az ügyvédi hivatás gyakorlásának lehetősége - Az ügyvédi hivatás gyakorlására való felhatalmazás megszerzését lehetővé tévő vizsgára vonatkozó szabályozás"

A Bíróság végzése (második tanács), 2005. február 17.

A végzés összefoglalása

Személyek szabad mozgása - Letelepedés szabadsága - Ügyvédek - A hivatás gyakorlásához szükséges vizsga - A felvételi bizottság összetétele - Ügyvédi részvétel - Megengedhetőség - Az EK 81. és az EK 82. cikk megsértése - Hiány

(EK 43. cikk, EK 81. cikk és EK 82. cikk)

Az EK 43., az EK 81. és az EK 82. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint azon vizsga keretében, amely az ügyvédi hivatás gyakorlásának előfeltétele, a vizsgabizottság az Igazságügyi Minisztérium által kinevezett öt tagból áll, amelyek közül kettő bíró, egy jogi egyetemi tanár és kettő ügyvéd, mely utóbbiakat az Ügyvédi kamara nemzeti tanácsa az érintett illetékességi terület ügyvédi kamarái tanácsainak közös javaslata alapján jelöli ki.

Az EK 43. cikket illetően ugyanis, bár az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges vizsga a letelepedés szabadságának korlátozását képezheti, semmi nem enged arra következtetni, hogy a vizsgabizottság összetételére vonatkozó egyetlen szabály a letelepedés szabadságának korlátját jelentené, függetlenül azon korlátozástól, amely adott esetben magából a vizsgából következne. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy az államvizsga-bizottságban való ügyvédi részvétel önmagában véve a letelepedés szabadságának korlátozását jelenti, e részvétel a jelen esetben igazolható a közérdek, vagyis az ügyvédi hivatás gyakorlására hivatott személyek rátermettsége és alkalmassága minél helyénvalóbb értékeléségének szükségességével, és alkalmas e cél elérésének biztosítására.

Ugyanakkor, bár az EK 10. és az EK 81. cikket sérti az, ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesíti az EK 81. cikkel ellentétes megállapodások kötését, vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, illetve előírja vagy előnyben részesíti az EK 82. cikkbe ütköző erőfölénnyel való visszaélést, vagy ilyen visszaélés hatását erősíti, végül a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű döntések meghozatalának felelősségét magánpiaci szereplőkre ruházza, nem ez a helyzet áll fenn, ha az érintett tagállam ügyvédek részvételével is működő vizsgabizottságra ruházza az ügyvédi hivatás gyakorlásának engedélyezése terén való döntéshozatal felelősségét, mivel a tagállam a két bíró jelenléte révén lényeges helyet foglal el a vizsgabizottságban, mivel az Igazságügyi Minisztérium jelentős hatáskörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára a vizsgabizottság minden egyes munkafázisának ellenőrzését, valamint szükség esetén e munkálatokba történő beavatkozását, és végül mivel a vizsgabizottság által hozott nemleges határozat bírósági jogorvoslat tárgyát képezheti.

(vö. 30-33., 35., 37., 42-45., 47. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (második tanács)

2005. február 17. (*)

"Az eljárási szabályzat 104. cikkének 3. §-a - Az ügyvédi hivatás gyakorlásának lehetősége - Az ügyvédi hivatás gyakorlására való felhatalmazás megszerzését lehetővé tévő vizsgára vonatkozó szabályozás"

A C-250/03. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia (Olaszország) a Bírósághoz 2003. június 11-én érkezett, 2002. november 13-i határozatával terjesztett elő az előtte

Giorgio Emanuele Mauri

és

a Ministero della Giustizia,

Commissione per gli esami di avvocato presso la Corte d'appello di Milano

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök (előadó), C. Gulmann, R. Schintgen, J. Makarczyk és J. Klučka bírák,

főtanácsnok: P. Léger,

hivatalvezető: R. Grass,

a kérdést előterjesztő bíróság értesítését követően, miszerint a Bíróság ? eljárási szabályzata 104. cikke 3. §-ának megfelelően ? indokolt végzéssel kíván határozni,

a Bíróság alapokmányának 23. cikkében meghatározott érdekeltek felhívását követően, miszerint terjesszék elő az e tárgyra vonatkozó esetleges észrevételeiket,

a főtanácsnok meghallgatását követően,

meghozta a következő

Végzést

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az "EK-Szerződés szabad versenyre és a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó közösségi elvek védelmét előíró szabályainak" értelmezésére irányul.

2 E kérelmet a G. E. Maurinak a Ministero della Giustizia (Igazságügyi Minisztérium) és a Commissione per gli esami di avvocato presso la Corte d'appello di Milano (a milánói fellebbviteli bíróság mellé rendelt, ügyvédi vizsgákat lebonyolító bizottság) ellen, az előbbinek az ügyvédi hivatás gyakorlásának engedélyezéséhez szükséges államvizsga (a továbbiakban: államvizsga) szóbeli szakaszába való bocsátásának megtagadása tárgyában indított eljárás keretében nyújtották be.

A nemzeti szabályozás

3 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy Olaszországban az ügyvédi tevékenység gyakorlásának lehetőségét államvizsga megszerzéséhez kötik.

4 Az 1933. november 27-i 1578. sz. királyi törvényrendeletnek (GURI 281. sz., 1933. december 5., 5521. o., a továbbiakban: az 1578/33. sz. törvényrendelet) az alapeljárás tényállása idején hatályban lévő változatának 22. cikke értelmében az államvizsga-bizottságot az Igazságügyi Minisztérium öt taggal nevezi ki, amelyek közül kettő, a vizsga helye szerinti fellebbviteli bíróság illetékességi területén működő ügyvédi kamarába legalább nyolc éve felvett ügyvéd, két, ugyanezen illetékességi területen dolgozó, a fellebbviteli bíróság bírójánál nem alacsonyabb beosztású bíró és egy egyetemi vagy felsőoktatási intézményben oktató jogi egyetemi tanár vagy docens.

5 A Consiglio nazionale forense (az ügyvédi kamara nemzeti tanácsa, a továbbiakban: CNF) az érintett illetékességi terület ügyvédi kamarái tanácsainak közös javaslata alapján jelöl ki két ügyvédet a kérdéses vizsgabizottság tagjának, és az igazságügy-miniszter ezeket az említett bizottság elnökének és alelnökének nevezi ki.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

6 G. E. Mauri 2001 decemberében a Milánói fellebbviteli bíróság illetékességi területén részt vett az államvizsga írásbeli szakaszában. Miután ez utóbbit a vizsgabizottság kijavította, a vizsga szóbeli szakaszában való részvételhez nem elegendő pontszámot szerzett, aminek következtében abból kizárták.

7 G. E. Mauri az ellene hozott határozat megsemmisítése végett a kérdést elterjesztő bírósághoz fellebbezést nyújtott be. Többek között azzal érvelt, hogy a vizsgabizottságnak az 1578/33. sz. törvényrendelet 22. cikkében meghatározott összetétele - az EK 3. cikk g) pontjának, az EK 28. cikk, az EK 49. és azt követő cikkek, az EK 81. cikk, valamint az EK 82. cikk rendelkezéseit sértő módon - nem teszi lehetővé a részrehajlásmentes értékelést, és nem biztosítja az ügyvédi hivatás gyakorlásának lehetőségével kapcsolatos verseny igazságos mechanizmusát.

8 Az említett bíróság véleménye szerint a G. E. Mauri által megfogalmazott kritika nem tűnik teljesen alaptalannak azon hatáskör tekintetében, amellyel az ügyvédi kamara tanácsa - az érintett illetékességi területen jogászi hivatást gyakorló ügyvédeket kötelező jelleggel magában foglaló ügyvédi kamarák vezető szerve - a vizsgabizottság legbefolyásosabb tagjai kijelölésére nézve bír, és amelynek következtében többé-kevésbé közvetlenül befolyásolhatja az ezáltal kialakított értékelést.

9 Tulajdonképpen ez a tanács jelöli ki az öttagú vizsgabizottság azon két tagját, akik ráadásul az elnöki és alelnöki tisztségeket gyakorolják, valamint lehetséges és gyakori is, hogy a harmadik, jogi oktató tag maga is ügyvéd, következésképpen ugyanazon ügyvédi kamara tagja.

10 A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint e körülmény természeténél fogva - legalábbis elvileg - lehetővé teszi az ügyvédi kamara számára, hogy valamilyen módon a hivatás gyakorlásának lehetőségét a hivatást már gyakorlók érdekeinek védelmében korlátozza azáltal, hogy - a piac logikája alapján - nem csupán minőségi, hanem mennyiségi válogatást is végez.

11 Tekintettel arra, hogy az előtte kezdeményezett jogvita megoldása megköveteli a közösségi jog értelmezését, a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a Bíróság elé előzetes döntéshozatal végett a következő kérdést terjeszti:

"A Szerződésnek a szabad verseny és a hátrányos megkülönböztetés tilalma közösségi elveinek védelmét előíró szabályait az Európai Közösségek Bírósága által adott értelmezésében úgy kell-e tekinteni, hogy az olasz nemzeti szabályozás és különösen az 1933. november 27-i 1578. sz. királyi törvényrendelet 22. cikke, amely az ügyvédi hivatás, mint gazdasági tevékenység gyakorlásának lehetőségét olyan előzetes államvizsgától teszi függővé, amelynek esetén a szakmai alkalmasság és rátermettség értékelése tekintetében a helyi szakmai kamara vezető fóruma, illetve az érintett illetékességi területen már tevékeny gazdasági szereplő tagjai számára széles hatásköröket biztosít, a [Szerződéssel] ellentétes, következésképpen jogellenes?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

12 Tekintettel arra, hogy az előterjesztett kérdésre adandó válasz az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen levezethető, a Bíróság az eljárási szabályzatának 104. cikk 3. §-a értelmében tájékoztatta a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy indokolással ellátott végzés útján kíván határozatot hozni, és felhívta a Bíróság Alapokmányának 23. cikkében meghatározott érdekelteket, hogy ezen üggyel kapcsolatban adják elő esetleges észrevételeiket.

13 Az olasz és az ír kormány, valamint az Európai Közösségek Bizottsága e felhívásra válaszolt. A két kormány lényegében kifejezte, hogy előnyben részesítené, ha a Bíróság ítélet útján határozna, tekintettel az ügy - véleményük szerinti - fontosságára. Ezzel szemben a Bizottság kifejtette, hogy nem ellenzi, hogy a Bíróság indokolt végzéssel határozzon.

Az elfogadhatóságról

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

14 Az olasz kormány azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel az nem szükséges ahhoz, hogy az államvizsgából kizárt jelölt által indított eljárásban határozatot hozzanak, és mivel ezen szükségesség semmi esetre sem vezethető le az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból.

15 Ugyanakkor, már amennyiben az említett kérdés a hátrányos megkülönböztetés tilalmának közösségi elvét - pontosabban az olasz kormány véleménye szerint a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága terén a nemzeti elbánás elvét - érinti, azon okból is elfogadhatatlannak kellene tekinteni, miszerint a szerződés szabad mozgás területével, beleértve a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, foglalkozó rendelkezései nem vonatkoznak azon tevékenységekre, amelyek alkotórészeinek összessége egyetlen tagállam területére szorítkozik.

16 Az ír kormány szintén úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan.

17 Az alapeljárás valójában az olasz oktatási rendszert érinti, jóllehet az oktatási rendszer kialakítása tagállami hatáskörbe, nem pedig közösségi hatáskörbe tartozik. Ugyanakkor az említett kérdés hipotetikus marad, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat megemlíti, hogy a vizsgabizottság összetétele "legalábbis elvileg" a hivatás gyakorlásának akadályát képezheti. Végül, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem szolgáltat elegendő, az alapeljárás tárgyát képző rendszer működésével kapcsolatos részletes adatot ahhoz, hogy a Bíróság határozatot tudjon hozni.

A Bíróság álláspontja

18 Utalni kell arra, hogy csakis a jogvitát eldöntő és a meghozandó bírósági határozatért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata mérlegelni - az ügy sajátosságaira tekintettel - mind az előzetes döntéshozatalnak az ítélet meghozatalához való szükségességét, mind pedig a Bíróság elé terjesztett kérdések helytállóságát. Következésképpen, mivel az előterjesztett kérdések a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság elvileg köteles határozatot hozni. A nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés kapcsán a határozathozatal megtagadása csakis akkor lehetséges, ha nyilvánvaló, hogy valamely közösségi szabálynak a nemzeti bíróság által kért értelmezése vagy érvényességének mérlegelése semmiféle kapcsolatban nem áll az alapeljárás valós tartalmával vagy tárgyával, illetve ha a probléma hipotetkius természetű, vagy ha a Bíróság nem rendelkezik a szükséges tényállási vagy jogi elemekkel ahhoz, hogy a számára feltett kérdésekre hasznos választ tudjon adni (lásd különösen a C-480/00-C-482/00., C-484/00., C-489/00-C-491/00. és C-497/00-C-499/00. sz., Azienda Agricola Ettore Ribaldi és társai ügyben 2004. március 25-én hozott ítélet [EBHT 0000. o.] 72. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

19 A jelen esetben azonban nem erről van szó.

20 Valójában, mivel a kérdést előterjesztő bíróság azon jogvita eldöntésére hivatott, amelyben a felperes az államvizsga szóbeli szakaszába való bocsátását megtagadó vizsgabizottság összetételével kapcsolatban bizonyos közösségi jogelvek megsértésére alapított jogalapra hivatkozik, nem fogadható el ésszerűen, hogy az ezen bíróság által előterjesztett kérdés nem áll kapcsolatban az alapeljárás valós tartalmával vagy tárgyával, vagy hogy a probléma hipotetikus jellegű.

21 Ugyanakkor, az olasz kormány azon kifogását érintően, miszerint a szerződésnek a szabad mozgás területével foglalkozó rendelkezései nem irányadóak azon okból, hogy az alapeljárás tárgyát képező tevékenység elemeinek összessége egyetlen tagállam területére szorítkozik, meg kell jegyezni, hogy a válasz mégis hasznos lehet a kérdést előterjesztő bíróság számára, amennyiben a nemzeti joga - olyan eljárásban, mint a jelen eljárás - előírná, hogy egy, az államvizsgán részt vevő olasz jelölt ugyanazon jogokkal rendelkezzen, mint amellyel valamely más tagállam jelöltje hasonló helyzetben a közösségi jog alapján rendelkezne (lásd e tekintetben a C-448/98. sz. Guimont-ügyben 2000. december 5-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-10663. o.] 23. pontját, és a C-515/99. sz., C-519/99-C-524/99. és C-526/99-C-540/99. sz., Reisch és társai ügyben 2002. március 5-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-2157. o.] 26. pontját).

22 Végül, a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő tájékoztatásokból és az előterjesztett kérdésre adandó hasznos válasz érdekében elé terjesztett észrevételekből kellő felvilágosítással rendelkezik.

23 Ezért válaszolnia kell az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre.

Az ügy érdeméről

24 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés két részből áll.

25 A kérdést előterjesztő bíróság először a "szabad verseny közösségi elveire" hivatkozik, és ezáltal az EK 81. és az EK 82. cikk értelmezésével kapcsolatos kérdést terjeszt elő.

26 Majd, "a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos közösségi elvre" való utalással az említett bíróság lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy az EK 43. cikket értelmezze, amely valójában a tagállamok többségére a hátrányos megkülönböztetés tilalmának kötelezettségét rója (a 2/74. sz. Reyners-ügyben 1974. június 21-én hozott ítélet [EBHT 1974., 631. o.] 15. és 16. pontja).

27 Ezzel szemben nem kell megvizsgálni az előterjesztett kérdést az EK 49. cikk szempontjából, jóllehet ez utóbbi is tartalmazza a hátrányos megkülönböztetés tilalmának kötelezettségét (a 33/74. sz. Van Binsbergen-ügyben 1974. december 3-án hozott ítélet [EBHT 1974., 1299. o.] 27. pontja). Valójában - amint arra az ír kormány helyesen hivatkozik - semmi nem utal arra, hogy valamely más tagállam ügyvédje, aki Olaszországban nyújtana szolgáltatást, köteles lenne az államvizsgát letenni.

Az EK 81. és az EK 82. cikkről

28 A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részében lényegében azt kérdezi, hogy az EK 81. és az EK 82. cikkel ellentétes-e az olyan szabály, mint amelyet az 1578/33. sz. törvényrendelet 22. cikke ír elő, amely szerint az államvizsga keretében a vizsgabizottság az Igazságügyi Minisztérium által kinevezett öt tagból áll, amelyek közül kettő bíró, egy jogi egyetemi tanár és kettő ügyvéd, mely utóbbiakat a CNF az érintett illetékességi terület ügyvédi kamarái tanácsainak közös javaslata alapján jelöli ki.

29 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, amennyiben igaz az, hogy az EK 81. és az EK 82. cikkek önmagukban csakis a vállalkozások tevékenységét érintik, és nem vonatkoznak a tagállamoktól származó törvényhozási vagy rendeleti intézkedésekre, csupán ezen cikkek - az EK 10. cikkel együttes olvasatban - azok, amelyek olyan együttműködési kötelezettséget állítanak fel, amely a tagállamokat arra kötelezi, hogy ne hozzanak vagy ne tartsanak hatályban olyan - akár törvényhozási, akár pedig rendeleti - intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy gátolják a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékonyságát (lásd különösen a C-35/99. sz. Ardunio-ügyben 2002. február 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-1529. o.] 34. pontját és a C-198/01. sz. CIF-ügyben 2003. szeptember 9-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8055. o.] 45. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

30 A Bíróság többek között kimondta, hogy akár az, ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesítí az EK 81. cikkel ellentétes megállapodások kötését, vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, akár pedig az, ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházza, sérti az EK 10. és az EK 81. cikket (a fent hivatkozott Ardunio-ítélet 35. pontja, valamint a CIF-ítélet 46. pontja és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31 Ugyanakkor, még ha feltételezzük is, hogy az ügyvédek mint az államvizsga-bizottság tagjai az EK 81. és az EK 82. cikk értelmében "vállalkozásnak" minősülnek, nem látható, hogy az alapügy körülményei esetén az állam az ügyvédi hivatás gyakorlásának engedélyezésével kapcsolatos szabályozás állami jellegét megszüntette volna azáltal, hogy az ügyvédekre ruházta volna a hivatásuk gyakorlásának engedélyezése terén való döntéshozatal felelősségét.

32 Valójában elsősorban azt kell megállapítani, hogy az állam magában a vizsgabizottságban lényeges helyet foglal el az öt tag közüli azon kettő bíró jelenléte révén, akiket - jóllehet a hierarchia szempontjából az igazságügy-miniszternek nem alárendeltek - mégiscsak ezen állam képviselőinek kell tekinteni.

33 Másodsorban meg kell állapítani, hogy - amint az az iratokból is következik - az Igazságügyi Minisztérium jelentős hatáskörrel rendelkezik, mivel a vizsgabizottság minden egyes munkafázisát ellenőrizheti, sőt - amennyiben ez szükséges - ezen munkálatokba be is avatkozhat.

34 Így az említett minisztérium nevezi ki a vizsgabizottság tagjait, választja meg a vizsga anyagát, illetve ezt szabálytalanságok esetén visszavonhatja, és saját képviselője kijelölésével beavatkozhat a vizsgák fegyelmének, illetve megfelelő lebonyolításának biztosítására adott utasítás végrehajtása érdekében.

35 Harmadsorban, a vizsgabizottság által hozott nemleges határozat megtámadható a közigazgatási bíróság előtt, amely azt felülvizsgálja.

36 Az alapeljárás tárgyát képező vizsga minden egyes szakaszában az állam által gyakorolt ellenőrzés tehát arra enged következtetni, hogy ez utóbbi a magánpiaci szereplők javát szolgáló hatáskörének gyakorlásáról nem mondott le.

37 Ugyanezen okból az sem róható fel ezen államnak, hogy előírta vagy előnyben részesítette volna a vállakozások közötti megállapodások EK 81. cikkbe ütköző megkötését, vagy hogy ezen megállapodások hatását erősítette volna (lásd e tekintetben továbbá a fent hivatkozott Ardunio-ítélet 43. pontját) vagy pedig, hogy előírta vagy előnyben részesítette volna az EK 82. cikkbe ütköző erőfölénnyel való visszaélést, vagy ezen visszaélés hatását erősítette volna.

38 Meg kell tehát állapítani, hogy az EK 81. és az EK 82. cikkel nem ellentétes az olyan szabály, mint amelyet az 1578/33. sz. törvényrendelet 22. cikke ír elő.

Az EK 43. cikkről

39 A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részében lényegében azt kérdezi, hogy az EK 43. cikkével ellentétes-e az olyan szabály, mint amelyet az 1578/33. sz. törvényrendelet 22. cikke ír elő.

40 Felidézendő, hogy az EK 43. cikk a letelepedés szabadsága korlátozásának megszüntetését írja elő, és hogy ilyen korlátozásnak tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi (lásd különösen a C-79/01. sz., Payroll és társai ügyben 2002. október 17-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8923. o.] 26. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

41 Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben a korlátozónak minősülő intézkedések a fogadó tagállam területén tevékenységet folytató minden személyre vagy vállakozásra vonatkoznak, azok igazolhatóak, ha megfelelnek a nyomós közérdeknek, legalábbis amennyiben alkalmasak a kitűzött cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl a megvalósításhoz szükséges mértéket (lásd különösen a fent hivatkozott Payroll és társai ítélet 28. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

42 E tekintetben, még ha az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges vizsga valóban a letelepedés szabadságának korlátozását képezheti is (lásd e tekintetben a C-340/89. sz. Vlassopoulou-ügyben 1991. május 7-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-2357. o.] 15. pontját), ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a kérdéses alapeljárásban csupán a vizsgabizottság összetételére vonatkozó szabály vitatott, nem pedig e vizsga megszervezésének ténye.

43 Semmi nem enged tehát arra következtetni, hogy az ilyen szabály a letelepedés szabadságának korlátját jelentené függetlenül azon korlátozástól, amely adott esetben magából a vizsgából következne.

44 Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy az ügyvédeknek az államvizsga-bizottságban való részvétele önmagában véve a letelepedés szabadságának korlátozását jelenti, e részvétel azonban a jelen esetben - amint azt az olasz és ír kormány, valamint a Bizottság helyesen megjegyzik - igazoltnak tekinthető.

45 Az említett részvétel ugyanis igazolható a nyomós közérdekkel, vagyis az ügyvédi hivatás gyakorlására felhatalmazott személyek rátermettsége és alkalmassága minél helyénvalóbb értékelésének szükségességével. Alkalmas ezen cél elérésének biztosítására, hiszen az ügyvédek olyan szakmai tapasztalattal rendelkeznek, amely különösen alkalmassá teszi őket arra, hogy hivatásuk sajátos követelményei szempontjából értékeljék a jelölteket. Végül, a jelen végzés 32-35. pontjában meghatározott korlátok ugyancsak biztosítják, hogy az intézkedés ne lépje túl az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

46 Meg kell tehát állapítani, hogy az EK 43. cikkel nem ellentétes egy az olyan szabály, mint amelyet az 1578/33. sz. törvényrendelet 22. cikke ír elő.

47 Következésképpen, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre úgy kell tehát válaszolni, hogy az EK 81., az EK 82. és az EK 43. cikkel nem ellentétes egy az olyan szabály, mint amelyet az 1578/33. sz. törvényrendelet 22. cikke ír elő, amely szerint azon vizsga keretében, amely az ügyvédi hivatás gyakorlásának előfeltétele, a vizsgabizottság az Igazságügyi Minisztérium által kinevezett öt tagból áll, amelyek közül kettő bíró, egy jogi egyetemi tanár és kettő ügyvéd, mely utóbbiakat a Consiglio nazionale forense (ügyvédi kamara nemzeti tanácsa) az érintett illetékességi terület ügyvédi kamarái tanácsainak közös javaslata alapján jelöli ki.

A költségekről

48 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján, a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az EK 81., az EK 82. és az EK 43. cikkel nem ellentétes az olyan szabály, mint amelyet az 1933. november 27-i 1578. sz. királyi törvényrendelet 22. cikke ír elő, annak az alapügy tényállása idején alkalmazandó változatában, amely szerint azon vizsga keretében, amely az ügyvédi hivatás gyakorlásának előfeltétele, a vizsgabizottság az Igazságügyi Minisztérium által kinevezett öt tagból áll, amelyek közül kettő bíró, egy jogi egyetemi tanár és kettő ügyvéd, mely utóbbiakat a Consiglio nazionale forense (ügyvédi kamara nemzeti tanácsa) az érintett illetékességi terület ügyvédi kamarái tanácsainak közös javaslata alapján jelöli ki.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: olasz.