A Budapest Környéki Törvényszék Bf.271/2016/7. számú határozata magánlaksértés vétsége tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 79. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 351. §, 361. §, 370. §, 371. §, 386. §]

A Törvényszék mint másodfokú bíróság a Bf. számú ügyben en 2016. év hó napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

v é g z é s t

A magánlaksértés vétsége miatt vádlott ellen indított büntető ügyben a Járásbíróság . év hó . napján kihirdetett B számú ítéletét helybenhagyja.

A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az első fokú bíróság ítélete ellen vádlott és védője élt fellebbezéssel felmentés érdekében.

A Főügyészség Bf. számú átiratában az ítélet helybenhagyására tett indítványt.

A vádlott fellebbezésének írásbeli indokolásában alapjaiban azt fejtette ki, hogy ő mindvégig a Ptk. rendelkezései alapján értékelte az ügyet és ehhez képest adott megfelelő jogi tanácsot tanúnak. Ezen túl olyan tényekre is hivatkozott, melyeket nézete szerint mindenképpen szükséges az ítéleti tényállásban feltüntetni.

Többek között, hogy a sértett haszonélvezeti jogát tanú 2010. napján kötött megállapodás szerint 2,5 millió forintért megváltotta, azaz e naptól a sértettnek az ingatlanban való tartózkodási jogcíme megszűnt. Szintén fontos elem, hogy a sértett keresetét, melyet a fent említett megállapodás érvénytelensége tárgyában indított a bíróság elutasította.

Előadta továbbá, hogy a büntetőeljárás folyamán nem merült fel arra bizonyíték, amely alapján a polgári ügyben a Ptk. rendelkezéseivel alátámasztva adott ügyvédi tanács milyen indok alapján minősíthető bűncselekménynek.

Egyebekben arra is hivatkozott, hogy az ügyben a tudata a tanácsadása során bekövetkezendő eseményeket "csak prognosztizálhatta" előrevetítve azt a lehetőséget, hogy tanú a zárcsere eredményessége folytán visszanyeri az ingatlan zavartalan használatának jogát. Nézete szerint az nem bizonyított, hogy a Btk. alapján definiált magánlaksértés tulajdonos által való elkövetésének tényállását a tudata bármilyen szinten átfogta.

Összességében az ítélet megváltoztatását és vele szemben a büntetőeljárás megszüntetését indítványozta annak alapján, hogy a terhére rótt cselekmény nem bűncselekmény.

A védő a másodfokú eljárásban beterjesztett beadványának tartalma a lényegét illetően ugyanazon felvetésekre irányult, melyeket a vádlotti fellebbezés is érintett.

E mellett azon álláspontjának is hangot adott, mely szerint a tanúval szemben tévedés okán megszüntetett büntetőeljárás nem eredményezi automatikusan azt, hogy a vádlott közvetett tettes, mivel több irányú tanácsot is adott a jogvédelmi lehetőségekről tanúnak,amelyben nemcsak a zárcsere, hanem peres eljárás indítása is szerepelt. A zárcserét tanú szabad akaratából választotta a javaslatok közül, ennek a következményeit pedig a vádlottnak nem kell viselnie. Azon nézetét is kifejezte, hogy a vádlottal szemben joghatályos magánindítvány nem volt előterjesztve, már csak azért sem, mert sértett sértetti jogállással nem rendelkezett a magánlaksértés tekintetében, mivel a tanú tulajdonát képező lakáson semmilyen jogcímmel nem rendelkezett.

A nyilvános ülésen vádlott védője azzal egészítette ki beadványát, hogy - nézete szerint - jelen esetben a tettes nem került beazonosításra viszont, ha nincs elkövető, akkor a közvetett tettes tudattartalmát sem lehet megítélni. Továbbá azt is előadta, hogy azért sem történt bűncselekmény a vádlott részéről, mert a sértett többszöri ügyvédi felszólítás ellenére sem költözött el, vagyis jogcíme már nem volt a lakhatáshoz. Összességében a vádlott felmentésére tett indítványt.

A vádlott azon álláspontját ismételte meg, mely szerint polgári ügyben adott tanácsot egy olyan személy ellen, aki jogcím nélkül lakott a lakásban.

A vádlott és védőjének fellebbezése nem alapos.

A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a Be.348.§ (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.

Ennek során megállapította, hogy a tényállás megalapozott, a Be.351.§ (2) bekezdésben felsorolt hibáktól és hiányosságoktól mentes, ezért a Be.351.§ (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság határozatát is e tényállásra alapította.

A másodfokú bíróság az ítéletet felülbírálva azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, az eljárási szabályokat betartva, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le.

Példamutatóan logikusan, érthetően és ésszerű világossággal adott számot arról a meggyőződéséről, hogy mely bizonyítéknak adott hitelt, melynek nem, és e döntését mire alapozta.

Következtetéseit kifejtette és a bírói gyakorlat vonatkozásában irányadó felső bírósági büntető kollégiumi döntések részletes elemzésével megalapozottan indokolta meg, hogy vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását mely okokra alapozta.

Mérlegelésében a védelem részéről hivatkozott szinte valamennyi felvetésre kitért, indokolása példásan helytálló volt, kimerítő, így az kiegészítést semmilyen tekintetben nem igényel.

Azzal a másodfokú bíróság is messzemenően egyetértett és a védelmi fellebbezésben hivatkozottakat nem osztotta.

Az első fokú bíróság helyes döntést hozott, amikor a tényállást elsődlegesen sértett és tanú (a jelen eljárásban tanú) nyilatkozataira alapította és a vádlott által kifejtett - lényegében védekezésül előadott - álláspontot elvetette.

A sértett már a feljelentést követő nyomozati vallomásában is akként nyilatkozott - s ezen állítását az eljárás folyamán végig következetesen fenntartotta - hogy a kiköltöztetése napján tanú telefonon úgy tájékoztatta, hogy ügyvédje tanácsára cserélte le a zárat és szállíttatta el minden ingóságát, a sértett ezen állítását pedig tanú egyrészt gyanúsítottként majd a sértettel való szembesítéskor, később pedig tanúként tett vallomásaiban is megerősítette.

Erre tekintettel aggálytalan az első fokú bíróság azon megállapítása, hogy tanú az ügyvédje vádlott tanácsára, annak jogszerűségében bízva fejtette ki a tényállásbeli cselekvőséget (a sértett ingóságainak elszállítása, zárcsere).

Ennek alapján - szemben a védelmi érveléssel - van elkövető, s az aki a törvényi tényállásszerű magatartást megvalósította tanú, ugyanakkor - mint arra az első fokú bíróság is helytállóan utalt - e személy tévedésben volt.

Jelen esetben az elkövető jogban tévedett, abban a feltevésben volt, hogy a cselekménye jogszerű, mégpedig azért, mert alappal bízhatott abban, hogy a jogos önhatalomra alapozott azon ügyvédi tanács, miszerint a volt élettársát a távollétében költöztesse ki az ingatlanból valamint, hogy a visszatérést megakadályozandó új zárat szereljen fel, semmilyen jogszabályba nem ütközik, s ez az eljárás a törvénynek megfelel. Nyilvánvaló, hogy éppen azért fordult ügyvédhez, hogy a jogszerű eljárásról kapjon tájékoztatást.

Ezen ok miatt a de facto elkövető, tanú vonatkozásában büntethetőséget kizáró ok áll fenn, egyúttal az is megállapítható, hogy a háttérben az elkövetést mozgató "ráhatás", az ügyvédi tanács áll.