BH 1998.11.526 Az elkövető tudattartalma - a cselekmény megvalósítása során meglevő pszichikus, akarati érzelemviszonyulás - nem ténybeli, hanem jogi következtetés tárgya; ezért nincs eljárásjogi akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság a történeti tényállás helyességének a megállapítása mellett az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérő jogi következtetést vonjon le az elkövető bűnössége kérdésében [Be. 239. §, 260. §, Btk. 13. §, 14. §, 274. § (1) bek. a) pont].

A kerületi bíróság az 1996. január 31. napján kelt ítéletében a vádlottat - más bűntett mellett - 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt ellene emelt vád alól, bebizonyítottság hiányában felmentette. A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlott jugoszláv állampolgár, aki 1993-ban úgy döntött, hogy Magyarországon letelepedik, és magyar állampolgárságot szerezve folytatja a korábban már itt megkezdett üzleti vállalkozásait. Megismerkedett S. A.-val, akinek a közelebbi adatai a büntetőeljárás során nem váltak ismertté, és aki - a vádlott ismeretei szerint - a magyar állampolgárság megszerzésével összefüggő ügyek intézésével üzletszerűen foglalkozott. A vádlott tudta azt is, hogy ez a személy a letelepedéshez szükséges befogadó nyilatkozatot biztosítja, sőt ügyfelét saját lakásába bejelenti, a gyors ügyintézés adminisztratív feladatait pedig a megbízó érdekében önállóan végzi. S. A.-t a vádlott megbízta azzal, hogy 500.000 forint ellenében mindenekelőtt intézze el részére a magyar állampolgárság megszerzését, majd szerezzen részére magyar útlevelet, gépjárművezetői engedélyt, és honosíttassa a diplomáját is. A szükséges okmányokat - születési anyakönyvi kivonatát, iskolai végzettségének igazolását, fényképeket - S. A.-nak átadta, aki - többszöri sürgetés után - 1993. őszén átadott a vádlottnak egy nevére szóló magyar útlevelet, később pedig egy gépjármű-vezetői engedélyt. Mindkét közokirat eredeti okmány volt, melyekbe azonban adatait nem a kiállításra jogosult hatóság, hanem ismeretlen személy hamisítással jegyezte be. Mindkét hamisított okmányban felismerhető hibák voltak, számelírás, illetve a vádlott születési helyének pontatlan feltüntetése tették a vádlott számára is láthatóvá a közokiratok hibáit.

Az elsőfokú bíróság értékelése szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a vádlott nem jóhiszeműen járt el, amikor a magyar állampolgárság és az annak megszerzése után beszerezhető személyi okmányok megszerzése érdekében szükséges eljárással az általa is csak látásból, alkalmilag megismert S. A.-t bízta meg félmillió forint munkadíj ellenében. Az elsőfokú ítélet okfejtése szerint minden kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, hogy a vádlott az okmányok beszerzésének általa választott módjából, illetve azok látható hibáiból a közokiratok hamisított voltára következtethetett volna. A körülményekből adódóan terhére róható volt ugyan, hogy nem járt el kellő körültekintéssel, a közokirat-hamisítás gondatlan elkövetése azonban büntetőjogilag nem tilalmazott, a cselekmény szándékos elkövetése pedig bizonyítást nem nyert.

A vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezés folytán bírálta felül a kerületi bíróság ítéletét a másodfokú bíróság 1997. szeptember 11. napján kelt ítéletével, és az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, a vádlott bűnösségét 2 rendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg, s ezért őt 200 napi tétel, napi tételenként 500 forint - összesen 100.000 forint pénzbüntetésre és a Magyar Köztársaság területéről kiutasításra ítélte.

A másodfokú határozat indokolásából megállapíthatóan a felülbírálat során a kerületi bíróság ítéletében megállapított tényállást a fellebbezési bíróság megalapozottnak találta, és azt minden tekintetben irányadónak tekintette. Ám e tényállásból - utalva az elsőfokú bíróság anyagi jogszabálysértésére - a vádlott bűnösségére vont következtetést. Okfejtése szerint ugyanis a vádlott a cselekmény körülményeiből az eljárás szabálytalanságát (ekként a jogellenességét is) szükségszerűen felismerte. E körben a másodfokú bíróság kiemelte, hogy a vádlott felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, és a magyar állampolgárság megszerzésének hivatalos módjával tisztában volt. A szabályos, hivatalos eljáráshoz képest nem tekinthető jóhiszeműnek az az eljárása, melynek során az egyébként fel nem derített illetőségű - tehát a vádlott által lényegében nem is ismert - S. A.-nak félmillió forintot adott egy olyan megbízás teljesítésére, melyről - a hivatalos eljárásban való szükségszerű személyes részvétel miatt is - tudta, hogy szabálytalan, ezért üzleti vállalkozás keretei közt a megbízó személyes közreműködése nélkül nem teljesíthető. A jelentős megbízási díjat mindenféle írásbeli megállapodás nélkül adta át, a teljesítésről később sem kapott számlát vagy elszámolást, személyes okiratait ugyancsak írásos elismervény nélkül bízta egy lényegében ismeretlen személyre. Tisztában volt az állampolgárság törvényes megszerzésétől eltérő eljárás mozzanataival az okiratok megszerzésének körülményeiből, azok szemmel látható hibáiból adódóan pedig egyértelműen tisztában volt azok hamisított voltával is.

Mindennek alapján a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a vádlott az elsőfokú bíróság által megállapított módon eleve szabálytalan - tehát hamis - okiratok megszerzésével bízta meg S. A.-t, s ennek eredményeképpen vette át tőle a hamisított magyar útlevelet, valamint a gépjármű-vezetői engedélyt. A magatartása alapján bűnössége 2 rendbeli, a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettében megállapítható volt, melyet - a Btk. 21. §-ának (1) bekezdésében meghatározott - felbujtóként valósított meg.

A vádlott védője a másodfokú bíróság jogerős határozata ellen felülvizsgálati indítványt nyújtott be. Eszerint a másodfokú bíróság elvetette a kerületi bíróság ítéletében rögzített tényállás egy részét, és az ekként csorbított tartalmú tényállásrészletekből vont büntetőjogi következtetést a vádlott bűnösségére. A másodfokú ítélet ekként a Be. 239. §-a (1) bekezdésének megsértésével - tehát lényegében megalapozatlanul - tartalmaz a valóságos összefüggésekből önkényes értelmezéssel kiragadott tényálláselemeket. A vádlott bűnösségének megállapítása így nemcsak a tételes eljárásjogi rendelkezéseket, hanem az ártatlanság vélelmét is sérti.

A legfőbb ügyész átiratában utalt a másodfokú ítélet jogi megoldásának törvényességére, mindemellett kifejtette, hogy a jogerős határozatot támadó felülvizsgálati indítvány lényegében az ítéleti tényállást támadja, a tényállással kapcsolatos kifogások pedig felülvizsgálat alapjául nem szolgálhatnak. Minderre figyelemmel a védő felülvizsgálati indítványának tanácsülésen történő elutasítását látta indokoltnak.

A vádlott védője a legfőbb ügyész átiratára tett észrevételében kifejtette, hogy az elsőfokú ítéletben foglalt tényállás felülmérlegelését jelentette a vádlott szándékával kapcsolatos körülmények eltérő értékelése. Iratellenes ténymegállapításként kifogásolta a másodfokú bíróság ítéletében rögzítetteket, melyek szerint: a vádlott akarati-érzelmi oldalon kívánta is a szabálytalan okmányok beszerzését. A védő álláspontja szerint ez az egyébként a vádlott bűnösségének alapjául szolgáló megállapítás nélkülözi a ténybeli alakokat, illetve ellentétes az elsőfokú ítélet - egyes részleteiben elfogadott - ténymegállapításaival.