EH 2007.1633 Nem minősül a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő munkavállalói magatartásnak, ha az üzemi tanács tagjai a dolgozók jóléti céljára rendelt ingatlanok védelme érdekében gyakorolták a törvényben biztosított jogaikat [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont, 22. § (1) bekezdés, 22/A. §, 69. §].
A felperesek keresetükben rendkívüli felmondásuk jogellenességének megállapítását és eredeti munkakörükben történő továbbfoglalkoztatásukat kérték az alperes perköltség fizetésére kötelezése mellett. Az I. rendű felperes a rendkívüli felmondás elkésettségére is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével, illetve kiegészítő ítéletével megállapította a rendkívüli felmondások jogellenességét, elrendelte a felperesek eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását és kimondta az ítélet előzetes végrehajthatóságát, valamint az alperes perköltség fizetési kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek az alperes munkavállalói, egyben az Üzemi Tanács tagjai. Munkaviszonyukat az alperes 2005. augusztus 30-án kelt rendkívüli felmondással szüntette meg az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés b) pontja alapján azon indokolással, hogy az Üzemi Tanács tagjaként a Hotel P., a strand és egy ingatlan értékesítésével kapcsolatban indult bírósági eljárás során az Mt. 69. §, illetve a 22/A. §-a előírásainak megsértésével olyan magatartást tanúsítottak, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette. 2005. augusztus 11-én az ingatlan tulajdonosától kapott írásbeli tájékoztatás szerint az Üzemi Tanács, illetve a képviseletében eljáró ügyvéd a bírósági nemperes eljárás elsőfokú, nem jogerős végzését eljuttatta részére. A felperesek harmadik személynek adott tájékoztatással megsértették a munkáltató gazdasági érdekeit és veszélyeztették üzleti jó hírnevét. A rendkívüli felmondás I. rendű felperes terhére rótta azt is, hogy az üzleti titoknak minősülő peres ügyekről engedély nélkül tájékoztatást adott a sajtó részére, és ezzel megszegte a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltakat, valamint az egyik vezérigazgatói intézkedést.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az ügyben az Mt. 69. §-át az Európai Közösség 2002/14/EK számú irányelvével együtt kell alkalmazni. Álláspontja szerint az alperes által hivatkozott bírósági eljárásban az Üzemi Tanács önálló félként lépett fel, a pert a felperesek nem mint munkavállalók indították. A rendkívüli felmondás kizárólag a munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatban tanúsított magatartásra alapítható, a felperesek azonban az Üzemi Tanács tagjaiként jártak el. E minőségükben akkor lenne jogsértő az eljárás, ha az üzemi titkot kifejezetten bizalmasan hozta volna az alperes a tudomásukra azon feltétellel, hogy annak további közlésére nem jogosultak. A munkaügyi bíróság az Mt. 22/A. §-ának az I. rendű felperes részéről történő megsértését sem találta bizonyítottnak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét az alperest terhelő perköltség fizetési kötelezettség tekintetében részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes üzleti partnerének nem a felperesek juttatták el a nemperes eljárásban hozott bírósági döntésre vonatkozó információt, a rendkívüli felmondásban megjelölt ezen ok nem valós, ezért az intézkedés jogellenes. Az alperesnek kellett volna az eljárás során igazolnia, hogy az I. rendű felperes a sajtónak nyilatkozott és azt is, hogy az általa megjelölt újságcikkekben szereplő információk tőle származnak, továbbá azok mennyiben sértették a társaság gazdasági érdekeit, valamint üzleti jó hírnevét. Az alperes ezen állításait nem bizonyította és arra vonatkozóan sem nyilatkozott, hogy miben állt az általa hivatkozott sérelem. A másodfokú bíróság nem találta helytállónak az I. rendű felperes érvelését a munkavállalói intézkedés elkésettségéről.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet megváltoztatására és a felperesek keresetének elutasítására irányult. Érvelése szerint az Mt. 22/A. § (2) bekezdésében írt kötelezettség azt is magában foglalja, hogy a szakszervezet, vagy a szakszervezet érdekében meghatalmazás alapján eljáró személy védeni köteles a munkáltató jogos gazdasági érdekeit akként is, hogy figyelmezteti a meghatalmazott jogi képviselőt az adat, vagy tény védettségére és az esetleges érdeksérelem lehetőségére. A felperesek által a nem jogerős végzés megküldésével kapcsolatos tevőleges vagy mulasztásos magatartás - a nem jogerős végzés harmadik személyek részére való továbbítása - a munkáltató gazdasági érdekeit súlyosan sértő volt, ezért a rendkívüli felmondás megalapozott.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A törvény biztosítja, hogy az Üzemi Tanács a munkáltató nyilvántartásába betekinthessen, és a munkáltatótól tájékoztatást kérjen, ha az a munkavállalók munkaviszonyával összefüggő gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatos [Mt. 22. § (1) bekezdés]. Alapvető fontosságú, hogy az Üzemi Tanács működése során megfelelő információkhoz jusson, mivel ez biztosítja, hogy megalapozottan nyilvánítson véleményt a munkáltató tervezett intézkedésével kapcsolatban, vagyis megfelelően működhessen érdekképviseleti, illetve érdekérvényesítő szervként.
Az Mt. 22/A. §-a rögzíti, hogy a szakszervezet, illetve - az Mt. 69. § szerint az Üzemi Tanács - azon információkat, amelyeket a munkáltató kifejezetten üzleti titokként való kezelésre történő utalással adott át, nem adhatja ki harmadik személy részére, nem hozhatja nyilvánosságra, és más módon sem használhatja fel a törvényben meghatározott célok elérésén kívüli tevékenységben. Erre figyelemmel az Üzemi Tanácsot, illetve tagjait a működésük során tudomására jutott adatok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, ez azonban érdekképviseleti tevékenységük gátja nem lehet. A törvénynek megfelelően a titoktartási kötelezettség csak akkor terhelheti az Üzemi Tanácsot, ha az információ nyilvánosságra hozatala a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, vagy a munkavállalók személyiségi jogait sértené.
Az alperes az Mt. 96. §-ának (1) bekezdés b) pontjára alapította a rendkívüli felmondásokat, miszerint a munkáltatói intézkedést megalapozza a munkavállalóknak a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartása. A bizonyítás e körben a munkáltatót terheli.
Helytállóan fejtette ki a munkaügyi bíróság, hogy a felperesek az Üzemi Tanács tagjaiként a dolgozók jóléti céljaira rendelt ingatlanok védelme érdekében jártak el a hivatkozott bírósági eljárás során, amelyet az Üzemi Tanács kezdeményezett. A felperesek az eljárás során törvényben biztosított jogaikat gyakorolták az Üzemi Tanács tagjaiként, amely tevékenység nem értékelhető olyanként, hogy ezáltal mint munkavállalók a munkaviszonyt lehetetlenné tevő magatartást tanúsítottak. Ezzel ellenkező érvelés (álláspont) elfogadása nem tenné lehetővé az Üzemi Tanács tagjainak érdemi joggyakorlását, mivel ez rendszerint együtt jár a munkáltatóval ellentétes állásponttal, konfliktushelyzet keletkezésével. Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az ilyen (jóhiszemű és tisztességes) joggyakorlás nem minősül rendkívüli felmondási okként.
Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek ismerték a vezérigazgatói utasítás rendelkezéseit az üzleti titok védelmével kapcsolatban, nem bizonyít rendkívüli felmondást megalapozó munkavállalói magatartást. Az alperes továbbá nem bizonyította a titokvédelmi szabály megsértése miatt gazdasági érdekeinek sérülését a felperesek munkavállalói magatartásával összefüggésben.
A jogerős ítélet helytállóan utalt az I. rendű felperes vonatkozásában arra is, hogy az alperes nem bizonyította, miszerint az I. rendű felperes tett az ügyben a sajtónak nyilatkozatot, és az sem volt ítéleti bizonyossággal megállapítható, hogy az újságcikkben megjelent információk az alperes gazdasági érdekeit és üzleti jó hírnevét sértették.
A kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a fenti indokolásbeli módosítással hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.675/2006.)